Huszonöt évvel ezelőtt, 1989. január 23-án halt meg Salvador Dalí. Teljes neve Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domenech. Katalóniában, Figueresben látta meg a napvilágot 1904-ben. Apja jegyző volt, édesanyja – aki lényegében a festő későbbi sajátos magatartásának és gondolkodásmódjának egyik meghatározójává vált – a polgári háztartásban találta meg – vagy nem - a helyét.

Fotó: Philippe Halsman

Dalí rendben elkezdte iskolai tanulmányait, ám ahogy növekedett, egyre nehezebben kezelhető növendékévé vált élete sokféle tanintézményének. Érdeklődése sokirányú volt, festeni tanult, szépirodalmi próbálkozásai voltak, naplót is írt, melyből aztán néhány évtizeddel később világsikert arató kiadványok keletkeztek. A filozófia és a művészettörténet is megérintette. 1920-ban Madridba, a Szépművészeti Akadémiára került. A következő évben meghalt édesanyja, ami óriási változást hozott Dalí életében. Mondhatjuk úgy is, megvadult.

1924-ben ki is zárták az Akadémiáról, hazautazott. Ekkor készítette el első önálló kiállítását. A megnyitón ott volt Pablo Picasso, Dalí viszonozta a gesztust, meglátogatta Picassót, de érdeklődése iránta igen csekély volt, azt mondta, hogy egyetlen Dalí kép többet ér, mint Picasso egész életműve. Még az Akadémián kötött barátságot a költő Federico García Lorcával és a filmes Luis Buñuellel. García Lorcával 1925-ben vált szorossá kapcsolatuk, Dalí családjával is megismertette barátját. Amikor García elment tőlük, nagy levelezésbe kezdett Dalí húgával, Ana Mariával. Dalí tiltakozott ez ellen, azt mondta, kizárólag ő volt García szerelmének egyedüli tárgya. – Közismert homoszexuális, és őrülten belém szeretett – mondta  a festő.

Fotó: Philippe Halsman

1926 októberében visszatért a Művészeti Akadémiára, ám olyan alaposan összevitatkozott tanáraival, hogy másodszor is, véglegesen kidobták. Neve és festményei azonban egyre ismertebbé váltak, 1932-ben a szürrealisták első amerikai tárlatán is szerepelt, majd két évvel később New Yorkban már önállóan állhatott a közönség elé. 1936-ban kezdődött el a spanyol polgárháború, Dalí a konzervatív Francóval tartott. Képzelhetni, hogy ez micsoda összetűzésekhez vezetett a jobbára baloldali szürrealisták és Dalí között. 1939-ben aztán véglegesen és formálisan is szakított ezzel a művészcsoporttal.

Dalí nagy szerelembe esett Paul Éluard feleségével, a nála tíz évvel idősebb, orosz származású Galával, akit 1934-ben feleségül is vett. Szerelmük halálukig tartott, ennek részleteit Dalí írásaiból ismerhetjük meg. Nyilván nem az Egyesült Államokban kiadott A képzelet függetlenségének és az ember saját őrültségéhez való jogának címet viselő röpiratából, hanem naplójából és emlékirataiból.

Fotó: Philippe Halsman

A 20. század második fele nagyrészt a tömegkommunikáció fejlődésének köszönhetően világszerte hatalmas ismertséget adott Dalínak. Amit a gondosan kiszámított őrültségeket kedvelő és nagy leleménnyel művelő művész természetesen alaposan ki is használt. Már akkor celeb volt, amikor még senki sem tudta, mi is az.

A nagy festőt minden furcsaságával együtt vitathatatlanul nagy hatású alkotóművészként tisztelték. 1981-ben megkapta Katalónia aranymedálját, később a spanyol királytól a Púbol márkija címet. Kiállítás kiállítást követett, a monumentális tárlatok világszerte milliókat hívtak képei elé. 1982-től azonban Dalí csak árnyéka volt korábbi önmagának. Ebben az évben halt meg ugyanis felesége, és ezt a veszteséget a festő egészen haláláig nem tudta feldolgozni.

Sokan próbálták megfejteni Dalí – az egész világ képzőművészetére és alkotóművészetének egészére tett – hatásának titkát. Van, aki azt állítja róla, hogy ő a „reneszánsz ember, aki a pszichoanalízis hitére tért”. Más a Dalí-féle paranoia-kritika és a pszichoanalitikus közelítésmóddal összefüggésben arról ír, hogy a léleknek három területe van: az Ödipusz-konfliktus, az őstörés és az alkotás. Az első kettő az őstörekvésekből alakult ki, ez Dalí értelmezésében a következő - a vágy talánya: anyám, anyám, anyám. Valószínűsíthető, hogy az anyja lányt szeretett volna, mert Dalít sokáig lányként kezelte, még odáig is elment, hogy lánynak öltöztette. Ez magyarázhatja, hogy a festő az egyszerre férfias és nőies alkatú emberekhez vonzódott. Ilyen volt felesége, Gala, majd az ő halála után például Amanda Lear, a közelmúlt extravagáns diszkóénekesnője, mellesleg képzőművész.

A szürrealizmus – nem is gondolnánk – micsoda máig ható erővel irányította a művészek ecsetjét, tollát, vésőjét, mozgását. A két világháború közötti legismertebb képzőművészeti mozgalom a konzervativizmus ellen lázadó fiatal művészek vágyát fogalmazta meg, hogy a valóságnál is valóbb dolgokat alkossanak. Azt állították, hogy éber állapotban nem lehet valódi alkotásokat létrehozni, ehhez olyan lelkiállapot kell, amelyben felszínre kerülnek lelkünk mélyebb, tudat alatti rétegei. A szó maga egyébként valóságfelettiséget jelent. A szürrealizmus lényegét, ha szavak nélkül akarjuk megismerni, elegendő egyetlen filmet, Luis Buñuel Dalíval együtt elkészített, Andalúziai kutya című művét megnézni. Minden mozzanatában tetten érhető a meghökkentés, a polgárpukkasztás, a megbotránkoztatás útján eljutni vágya, az emberi értelmen túli világba. A mágia, a varázslatok, a képzelet korlátlan szabadságába. Ők ezt még a valóság fölött képzelték el, ahová a tudat alatti legmélyebb rétegekből akartak eljutni. Ma ez fordítva van, ma az underground művészek a menők, akik szétromboltak mindent, ami fent volt, ami fent lehet vagy fent maradt, lerántják a föld alattba, a vakondlétbe. Az értelem nélküli ösztönök világába. Ma nagyjából erről szól a mediatizált világ.

Az emlékezet állandósága

Salvador Dalínál több követőre a világ egyetlen festője sem tehet szert. A jellemzően egyedi és alapos elméleti munkával megalapozott híres Dalí képeknek milliószámra születnek meg nemzedékről nemzedékre az utánzói. Ami meghökkentő, kézzel fogható és érthető Dalí képein, azt minden valamire való giccsfestő és sci-fi illusztrátor előbb utóbb elkészíti. Temérdek ötlettelen utánzata van már a világban, például a szétfolyó időt megjelenítő híres Dalí motívumnak. Ezt is, mint minden, a világ lényegét megmutató valódi műalkotást csak egyszer lehet kitalálni. Dalí ezt megtette. Éppen a torz órával mutatta meg, hogy az idő nem szétfolyik, hanem elmegy. Az egyes ember életében éppen úgy, mint a tér. Elfogynak. Mind meghalunk, de ez az élet rendje.

Dippold Pál

Huszonöt évvel ezelőtt, 1989. január 22-én halt meg Budapesten Weöres Sándor, akit sokan és joggal a magyar költészet legnagyobb alakjának tartanak. Szombathelyen született 1913. június 22-én, édesapja huszártiszt volt, édesanyja, Vaskovich Mária tehetős szerb családból származott. Az apai birtokon élt a Weöres család, a meglehetősen gyenge alkatú és sokat betegeskedő Weöres Sándor több elemi iskolába is járt: Pápára, Csöngére, végül magántanulóként fejezte be alaptanulmányait. Szombathelyre járt gimnáziumba. Tizenöt éves korában egy szombathelyi lap közölte első novelláját.

A fiatalembert születésétől fogva a költészet felé húzta valami megfejthetetlen erő. Vidékről Budapestre küldte egyre szaporodó verseit, a kor szinte összes jelentős irodalmárával és írójával: Osvát Ernővel, Kosztolányi Dezsővel, Babits Mihállyal is kapcsolatba került. Még le sem érettségizett Sopronban, 1931-ben Babits a Nyugatban megjelentette Hajnal című versét. Az érettségi után apja gazdaságában dolgozott, majd egy sokágú érdeklődésre utaló egyetemi kalandozás kezdődött. Pécsett először jogot tanult, aztán átiratkozott bölcsésznek, a végén filozófia–esztétika szakos diplomát szerzett. Pécsi évei alatt került élete végéig szóló barátságba Takáts Gyulával, Tatay Sándorral, Fülep Lajossal, Csorba Győzővel, de igen közel volt Vas Istvánhoz és Jékely Zoltánhoz is. 1935-ben, a Baumgarten jutalom elnyerése után, lényegében ezek pénzdíjából Weöres világgá ment: először bejárta Észak-Európát, majd 1937-ben a Távol-Kelet következett: ez utóbbi útja Genovából indult, Nápolyból Egyiptomba hajózott, innen került Bombay-ba, onnan Szingapúrba, Manilába és Sanghajba. A világ még nem fedezte fel a nagy magyar költőt, de ő már felfedezte a világot.

1939-ben Weörest, miután megírta és megvédte a Vers születése című disszertációját, doktorrá avatták. 1941-ben a pécsi városi könyvtár vezetésével bízták meg, az ehhez kellő ismereteket Várkonyi Nándor mellett, a pécsi egyetemi könyvtárban szerezte meg. A költészetből természetesen már abban az időben sem lehetett megélni, ezért amikor Weöres Budapestre költözött, az Országos Széchényi Könyvtárban vállalt munkát. A második világháború ideje alatt visszament Csöngére. 1946-ban vette feleségül Károlyi Amy költőnőt. Első közös útjuk Rómába vitte őket, majd hazatérve Weöres a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában dolgozott.

A szocializmusban szocializálódott magyar értelmiségiek könyvtárainak szinte mindegyikében ott van egy-egy három kötetből álló sorozat. A magyar közgondolkodásra, már ha volt és van ilyen, mindkét összeállítás igen nagy hatással volt. Az egyik Nagy László, a másik Weöres Sándor egybegyűjtött írásait zárta magába. A magyarok mindig is hallgattak nagy költőikre, tisztelték őket. Ez cseppet sem megy csodaszámba, hiszen a 20. század óvodásai és kisiskolásai Arany János, Petőfi Sándor, Móricz Zsigmond, Tamkó Sirató Károly, Nagy László, Kormos István és az utóbbi fél évszázadban Weöres Sándor szavain, gondolatain nőttek fel.  És ezek a szavak hatalmasan meglódították a kisgyerekek fantáziáját, vitték el a valóság és a lélek csodautazásaira, és tanították meg a kimondott, leírt szavak irányította fegyelemre.

Hegedűs Géza, a 20. századi kortárs irodalom legismertebb és legkedveltebb népszerűsítője írja Weöres Sándorról: „A magyar líratörténet egyik legnagyobb alakja. Hét évszázad magyar költészetének összegzője, betetőzője. Megítélését, értékelését nehezíti azonban irodalmunkban szinte példa nélküli terjedelmessége, életművének, illetve világképének sokfelé való elágazása. Próteuszi költőnek nevezik, aki minden hangnemben és versformában egyként magas színvonalon képes alkotni… Weöres költőideálja a személyiségétől megfosztott poéta, aki éppen önmaga korlátaitól megszabadulva képes átélni az idő végtelenségét és a világ egészét… Elévülhetetlen érdemei vannak a gyermekköltészet megújításában. A Rongyszőnyeg, illetve a Magyar etűdök eredetileg nem a gyermekek számára készültek, hanem a költészet lehetőségeit tágító rím és ritmusjátékok, melyek aztán szerencsésen a legifjabb nemzedék számára jelentették és jelentik az első és meghatározó találkozást a művészettel… Látásmódja a gyermeki természetességet idézi, mely közel áll a szürrealizmushoz, a groteszkhez és abszurdhoz.”

Weöres Sándor zsenialitásának egyik titka ebből az idézetből tisztán kiviláglik: nyilván nem tudatosan, bár nála ezt sosem lehetett tudni, olvasójának-hallgatójának is meg tudja mutatni azt a teljességet, amelynek meglátására csak nagyon kevesek kapnak tehetséget. Ha felidézzük a Rongyszőnyeg kilencvenkilencedik darabjának sorait, bennünk is megéled az idők végtelensége és a világ egésze:

Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.

Zúg a tüske,

szél szalad ide-oda,

reszket a galagonya

magába.

Hogyha a Hold rá

fátylat ereszt:

lánnyá válik,

sírni kezd.

Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.

Ezért költőóriás az apró termetű, gyengécske Weöres Sándor, akinek csengő-bongó sorait mindannyiunknak meg kell őriznünk magunkban, és továbbadni az utánunk következőknek. Többek között ezért és így maradhatunk meg magyarnak.

Dippold Pál

Húsz évvel ezelőtt, 1994. január 17-én halt meg Párizsban Cziffra György. A világszerte ismert zongoravirtuóz talán a XX. század legjelentősebb magyar zongoraművésze volt.

Cziffra György 1921-ben született bele egy cigányzenész családba, Angyalföldre. Ez a vidék, a maga Tripolisz nevű nyomortelepével szinte hihetetlen mélységét jelentette a szegénységnek. Ám a szegénység, mint máshonnan, például Moldova György e helyszínen játszódó korai elbeszéléseiből tudjuk, éppen úgy pályára tudja állítani legkiválóbbjait, mint a nem gazember gazdagság. Elég talán Moldova híres figuráját, Mandarint, a vagányt megidéznünk. Cziffra Györgyöt apja tanította zongorázni. Azért ez is furcsa kép, a vendéglői hegedűs apa egy szegény lakásban zongorázik apró gyerekével. A gyerek amúgy igen hamar csodagyerekké vált, öt évesen már zenészként lépett fel egy cirkuszban. Dohnányi Ernő fedezte fel rendkívüli tehetségét, a cirkuszi csodagyerekből elismert, komolyzenei csodagyerek lett. Nyolc évesen már a Zeneakadémiára járt. Tizenhárom éves volt, amikor sok és rendkívül sikeres koncertkörúton vett részt Skandináviában, a Benelux államokban és természetesen Magyarországon.

A kétségtelenül hatalmas tehetségű romagyereket azonban az úgynevezett magasművészvilág nem fogadta be. Lokálokban muzsikált, aztán 1942-ben katonának vitték. Szovjet fogságba került. Cziffra György vagányságára bizonyíték, hogy a közismerten szigorúan őrzött hadifogolytáborokból többször is megszökött. Amikor hazakerült ismét a pesti éjszakák várták, a világon talán sehol máshol nem játszott ilyen tehetséges bárzongorista. Zeneakadémiai tanulmányait Ferenczi György tanítványaként folytatta 1947-től. Közben azért élni is kellett valamiből, és folytatódott a bármuzsikálás. Játszott a Savoyban, a Duna Korzóban, az Arizona Bárban. A pesti művész- és sportolóvilág elitje bárhol ott volt, ahol Cziffra zongorázott. Csak három név közülük: Vásáry Tamás, Mezei Mária és Puskás Ferenc. Igen, a Puskás Öcsi.

Felesége, Soleilka és Cziffra György

Cziffra György 1950-ben megpróbált kitörni a kommunizmusból. 1950-ben feleségével és fiával együtt ki akart szökni a diktatúrából. Elfogták őket, az ÁVH bezárta, megkínozta majd évekre egy kényszermunkatáborba zárta a zongoraművészt. Az érzéketlen és kíméletlen Rákosi korra jellemző módon Cziffra György egy kőbányában végzett kényszermunkát, a hírhedt recski lágerben. Tessék elképzelni a zongoravirtuóz kezét háromévnyi kőtörő kalapácsozás után.  1953-ban telt le a büntetése, mindenki nagy csodálkozására újra zongorázni kezdett. Annak ellenére, hogy keze a kényszermunkán súlyosan megsérült, kézvédőben zongorához ült és gyakorolni kezdett. Aztán hamarosan újra ott volt a pesti éjszakában. A lokálok népe nagy szeretettel és tisztelettel fogadta vissza. Néha, szinte véletlenül, hangversenyen is játszhatott, koncertjein mindig tele volt a nézőtér. 1956. október 22-én Bartók II. zongoraversenyét adhatta elő. Sokan azt mondják, hogy Cziffra előadásának jelentős szerepe volt a másnapi, október 23-ai események kialakulásában.

Cziffra György azonban eddigre már megtapasztalhatta, hogy számára a világnak ezen a részén nemigen jut sem kenyér, sem elismerés. A többi 200 ezer magyarral együtt, mondhatjuk, az ország színe javával elment hazájából. A határátlépést követő tízedik napon már Bécsben adott hangversenyt hatalmas sikerrel. A szabad világ értékelte azt a csodát, amit Cziffra György művészete jelentett. Sorra kapta a meghívásokat Párizsba, Londonba, New Yorkba. A világ összes nagy koncerttermében és fesztiválján szívesen látták. Leggyakrabban Schumann, Chopin, Liszt, Brahms és Rahmanyinov műveit játszotta fellépésein, ezek egy részét hanglemezre is átvitte.  Az ő előadásában váltak ismertté és kedveltté leginkább a XX. századi francia zeneszerzők – Ravel, Debussy, Franck alkotásai. Cziffra György teremtő kedve nem állt meg a felsorolt remekművek előadásánál. Gyakran játszott saját Liszt stílusú átiratokat. Talán ezért tartják sokan Liszt Ferenc reinkarnációjának.

Cziffra György 1966-ban

Charles de Gaulle meghívta a zongoristát az Elysée-palotába – a nagy francia katonapolitikus felesége zenerajongó volt -, ezután gyorsan megkaphatta a francia állampolgárságot. Családjával Senlis-ben telepedtek le. Felújította a Saint-Frambourg kápolnát, ahol koncerteket adott és képzőművészeti kiállításokat is rendeztek benne. Cziffra György helyét a nagyvilág művészetében két tény egészen pontosan kijelöli: kápolnája új üvegablakait Joan Miro készítette, a létesítményt pedig Raymond Barre francia miniszterelnök avatta fel. A művész hamarosan létrehozta a Cziffra-alapítványt, ez azóta is fiatal zenészeket és képzőművészeket támogat. Elsősorban magyarokat.

Cziffra György tehát, akárhonnan nézzük, megteremtette, megélte és átadta azt a csodát, amit elérniük csak keveseknek adatott meg: a megbocsátó szeretetet. Az angyalföldi romagyerek, akiből a világ egyik legismertebb magyarja lett, soha nem adta fel a hitét. És nem adta el a tehetségét.

Dippold pál

Kilencven évvel ezelőtt, 1924. január 14-én halt meg Budapesten Zichy Géza, korának rendkívül népszerű zeneszerzője és írója.

Zichy Géza

Különös, különleges életet élt a gróf. A szabadságharc vége felé 1849. július 23-án született Sztárán, az egyik legrégibb magyar főnemesi családba. Apja, Zichy Lipót természetesen ügyelt fia tanulmányaira. A gimnáziumot és a jogot Pozsonyban végezte. Ezek mellett zenei tanulmányokba is kezdett, a híres zeneszerző, Mayerberger Károly volt a mestere. A tehetséges zongorista Zichy Géza 14 éves korában egy vadászbalesetben elveszítette a jobb karját. Véletlenül meglőtte magát. Képzelhetni, hogy környezet mit gondolhatott. Annyit mindenképpen, hogy a fiú zenei pályájának ezzel lőttek.

Nem így történt. Egy igazi Zichy nem adja fel, nem keseredik el. Zichy Géza nagy erőfeszítésekkel zongora virtuózzá képezte magát. Első fellépése 1866-ban Pozsonyban volt, óriási sikert aratott zongorajátékával. Az egyedülálló hangszerkezelési technika, a minden szempontból kifogástalan művészi teljesítmény igen gyorsan ismertté tette a félkarú grófot Európa szerte. Két évtized alatt egész Európát bejárta koncertjeivel, melyek bevételét jótékonysági célokra fordította.

1870-től zeneszerzést tanult. Volkmann Róbert és Liszt Ferenc voltak a tanárai. Világhírű mestere, Liszt Ferenc elismerően fogadta Zichy Zách Klára balladája című zeneművét. Liszt Ferenc egyengette a fiatalember pályáját, kezdetben csak támogatta, később barátokká váltak. A furcsa, egykezes játék nagy hatással volt Lisztre, arra biztatta tanítványát, hogy fejlessze tovább ezt a különleges zongorázási technikát. Zichy Géza, a zongora bal kéz virtuozitásának megteremtője és az ezzel kapcsolatos szakírásai egyedülállóak. Ez utóbbi, mondjuk, nem csoda, hiszen rajta kívül nem ismerünk félkarú zongoraművészt.

Zichy Géza

Különleges zenei élményt kínáltak azok a koncertek, melyeken Liszt Ferenccel játszott együtt. Liszt Ferenc egyébként a közben íróként is befutó Zichy egyik balladáját is megzenésítette. Zichy Géza szakmai, közéleti pályája is igen magasra ívelt. 1875-től 1918-ig a Nemzeti Zenede elnöke. A Nemzeti Színház és a Magyar Királyi Operaház intendánsa a XIX. század végén, ez utóbbiban 21 éven keresztül zeneszerző-vendégkarnagy.

Igen sok tény igazolja, hogy Zichy Géza a magyar zenei élet valódi mecénásaként dolgozott. Operapályázatokat írt ki, operaházi énekiskolát akart szervezni, az ország egészében fejlesztette volna a zenei kultúrát.

A különleges ember különleges élete és teljesítménye természetesen magával hozta a hivatalos elismerést. Megkapta Ferenc József Rend nagykeresztjét és sok idegen ország magas kitüntetéseit. 1911-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották. A magyar polgárosodás virágkorában természetesen részt vett a legkülönfélébb szellemi körök munkájában, tagja volt a Petőfi Társaságnak és a Kisfaludy Társaságnak.

Amikor túljutott 60. születésnapján, írni kezdett, 1912-13-ban jelentek meg visszaemlékezései magyarul, majd németül. Jelentős sikereket aratott szépirodalmi műveivel, igen népszerű és lelkesítő volt például A félkezű ember című könyve – ezt lényegében az első világháború rokkant katonáinak írta, akiket más módon is támogatott; Az álom regénye és A boldogság útja. A leányvári boszorkány című költői beszélyét rokona, a híres-nevezetes festő, Zichy Mihály illusztrálta.  Az már csak ráadás, hogy útikönyveket is készített, ezek Élmények Skandináviában és Három hét Szentpétervárott címmel láttak napvilágot.

Zichy Mihály illusztrációja

A magyar irodalom nem kisebb alakja, mint Mikszáth Kálmán írt elismerően Zichy Gézáról: „gróf Zichy Géza fölött meg az összes irodalmi és művészi körök háborút folytatnak egymással, hogy hová tartozik tulajdonképpen. És ő meg azt sem teheti, hogy az egyik kezét odanyújtaná a művészeknek a másikat az íróknak: „osztozzatok meg rajtam.” A nemes grófnak csak egy keze van… Kölcseynek csak egy szeme volt és mégis többet és messzebb látott vele, mint összes kortársai; Zichynek is olyan ez az egy keze, hogy többet ér ötvennél.”

Mi sem mondhatunk többet és mást, mint a nagy palóc. Megtartjuk jó emlékezetünkben, jó szívvel emlékezünk félkarú óriásunkra és az akarat diadalára.

Dippold Pál

1899. január 10-én született meg Budapesten a rendkívül népes és igen sokféle tehetséget felvonultató Vaszary család később a színművészetben nagy rangot elérő tagja, János. Ha a nevét kimondjuk elsőre mindenkinek az ugyanezt a nevet viselő bácsikája, Vaszary János festőművész villan a tudatába. Ha tovább gondolkodik, eljut a 19. század végének egyik meghatározó egyházi méltóságához, a szintén a családhoz tartozó Vaszary Kolos hercegprímáshoz.

Visszatérvén Budapestre, Vaszary Jánosnak három testvére volt, négyük közül három igen magas szinten bizonyította művészi képességeit. Gábor öccse íróként vált nevezetessé, Piroska húga pedig színésznőként. Vaszary Gábor újságíróként kezdte. 1924-ben bátyjával, Jánossal együtt Párizsba utazott. Két hétig szándékoztak ott turistáskodni, ebből aztán évek lettek. Vaszary Gábor írásait napjainkban újra kiadják, jó üzlet a könnyed, szórakoztató olvasmányokat írójuk jellegzetes art-decós illusztrációival ma is szétkapkodják. A családról is tőle tudhatjuk meg a legtöbbet. „…egyikünk sem járt valami szívesen iskolába… ahogy múlott az idő, János testvérem egyre okosabb lett és rájött arra is, hogy a színészeknek nincs szükségük iskolai képzettségre. Nyomban összeültünk és megírtunk egy öt felvonásos drámát, amit egy szép délután, amikor szüleink nem voltak otthon, elő is adtunk.”

Vaszary Piri jobbján Vaszary Gábor, balján Vaszary János

A családi gyerekszínházban Vaszary János legtöbbször rendezőként szerepelt.  Az évek múltával aztán Rákosi Szidi Színiiskolájába járt. Híres volt rendkívüli memóriájáról: 4-5 versszakos verset egyetlen olvasásra elmondott hibátlanul. Vaszary János színészi pályáját 1920-ban a Magyar Színházban kezdte, később játszott az Új Színházban és a Belvárosi Színházban. Később öccsével, mint fentebb írtuk, Párizsba került, ott színházi rendezést tanult, de közben az Est című budapesti lap párizsi tudósítójaként is dolgozott. 1926-ban tért vissza a magyar fővárosba. Pályája egyik legsikeresebb korszaka 1932-től számítható, amikor a Teréz körúti színpad művészeti vezetőjeként dolgozott. Ez az intézmény volt a hallatlanul népszerű Nagy Endre és Salamon Béla munkahelye, a Hacsek és Sajó párbeszédek sikereinek színtere. Vaszary János 1941 és 44 között az Andrássy úti Színház igazgatója volt. Ezt az időt tartják pályája legfontosabb korszakának. Később sok bonyodalmat okozott annak tisztázása, hogy a zsidótörvények következtében az Andrássy útról kiszorított Wertheimer család maga kérte fel Vaszaryt színházuk irányítására.

Vaszary János

Különös időszaka volt ez a magyar színészetnek. A színházak műsorpolitikáját a közönségigény szabta meg, hiszen folyamatos telt ház nélkül lehetetlen volt talpon maradni. Üzleti vállalkozásokként kabaré, revü, varieté műsorok kerültek az egész estés színdarabok közé. Az a színház győzött, amelyik új és vonzó árut kínált, amelyik a szórakoztató zenés műveket futtatta és ápolta a sztárkultuszt.

Vaszary János okos ember volt. Különös tehetséggel használta például családi kapcsolatait. A Vaszary modell a következő volt: a legtöbb esetben felesége, Muráti Lili kapta a női főszerepeket, testvére, Vaszary Piroska az asszony, anya, és komikai szerepeket, öccse, Vaszary Gábor írta a színdarabokat. Ezek után nem lehet kérdéses, hogy ki volt az előadások rendezője. Vaszary János.

Muráti Lili

Sokoldalú tehetsége a filmiparban is megmutatta magát. Rendezett, forgatókönyvet írt és dramaturgként is dolgozott. 1937 és 43 között nyolc filmet forgatott, ezek közül talán a legsikeresebbnek az Egy nap a világ című volt. Egyet találhatnak, vajon ki volt a filmek állandó főszereplője. Muráti Lili. Soroljunk azért néhányat a filmsikerek közül: Egy éj Velencében, Rád bízom a feleségem, Tokaji rapszódia, Édes a bosszú, Pofon az éjszakában, Kölcsönadott élet.

Magyarország 1945-ös szovjet megszállása után a Vaszary családot meghurcolták. Muráti Lilit lenyilasozták, megjárták az Andrássy út 60. börtönét, nyolcszor tartóztatták le őket az oroszok. 1946-ban sikerült nyugatra szökniük. Először Franciaországban vergődtek, végül Spanyolországban telepedtek le. Kezdetben nehéz körülmények között éltek itt. Vaszary János íróként próbált pénzt keresni, nagyobb közönségre csak azután tett szert, hogy a madridi rádió magyar adásában munkát kapott. Muráti Lili 1950 és 63 között saját társulatával spanyol színházakban lépett fel. Férje sorozatban írta neki az újabb és újabb szerepeket.

Spanyolország különös gyűjtőhelye volt a zseniális magyaroknak. Vaszary János 1963-ban halt meg Madridban.

Dippold Pál

Január 9-én ünnepli 60. születésnapját a kortárs magyar zeneművészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Dés László. Két nappal később a családi után jöhet a közönség ünnepe, Dés László és barátai vélhetően teltházas koncertet adnak a Sportcsarnokban.

Fotó: Stekovics Gáspár

Kevés művésznek titulált emberről mondható el, hogy pályafutása nyílegyenes, tiszta és a kezdetektől máig céltudatos és célirányos. Dés László zenész. Tehetsége igen sokoldalú. Választott hangszerének, a szaxofonnak világszerte elismert mestere, zenekaraiból, melyekben megfordult mára legenda lett, zeneszerzőként pedig a daloktól a bonyolult musicalekig mindent megírt, amit egy zenész közölni tud a világgal. Mindezekhez persze kellettek az iskolák, Dés László kisfiúként, 1960-ban a Kodály Zoltán Ének- és Zeneiskolában lendült neki pályájának. 1963 és 71 között zongorázni tanult, majd 1971-73-ban a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium klarinét szakán mélyült el a fúvós tudományokban. 1973-76 között pedig szaxofon szakon végezte el a Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakát.

Az a tény, hogy a jeles fúvós ember két meghatározó tanítóintézménye Kodály és Bartók nevét viseli, sok mindent elárul arról a közegről, arról az országról, ahol a világon talán a legjobban becsülik a muzsikát. Ennek egyik nyilvánvaló és természetes jele, hogy nálunk a normálisan gondolkodók agyában fel sem bukkan a gondolat, hogy az ún. komolyzene jó, a könnyűzene meg rossz vagy fordítva. Mint minden, az emberi érzelmeket megmutatni akaró megmozdulásban, azaz bármiféle művészi munkában nincsenek efféle kategóriák. Nincsenek határok. Nincsenek skatulyák. A műalkotás kétféle lehet, jó vagy rossz. Egészen pontosan csak egyféle: jó. Ami rossz, azt ki kell dobni. Azok az emberek, akik tehetségük legkülönfélébb megnyilvánulási formáit arra használják, hogy megmutassák az emberi lét lényegi elemeit, megnyissák a lelkeket, és megkísérlik és megkísértik kimondani, elénekelni, lerajzolni, eltáncolni a minden emberben ott rejtezkedő érzelmeket, az örömöket és bánatokat, szerelmeket és haragokat, na, ők a művészek. Az örök Don Quijoték, akik az eszükkel tudják, hogy amit nem lehet kimondani, azt nem lehet kimondani, de mégis újra és újra nekirugaszkodnak. És ha a lényeg egészét, máshonnan közelítve, az egész lényegét csak a Teremtő ismeri, ezek a művészek, mármint az igaziak, kellő és illő alázattal újra és újra megkísérlik megmutatni a teremtő akaratot.

Forrás

Dés Lászlónak mindezeket soha nem kellett bizonygatnia, már felnőtt pályája kezdetén mindazokban az együttesekben ahol játszott, ez mindenki számára természetes tény volt. Így állt össze 1978-ban a Dimenzió zenekar első felállása, majd 1984-ben a második, 1987-ben a talán legismertebb a Trió Stendhal – itt egy másik zenei zseni, Snétberger Ferenc gitározott, aztán a jelenhez közelítve jött a Jazz+Az és a Dés Septet.

Azt nem lehet mondani, hogy szép csendben, de végül ország világ megismerhette azt a minőségi muzsikát, melyet Dés László művelt. Zenekaraiban, fesztiválokon, hanglemezeken, színházakban és a talán legismertebb Dés zenei színtéren, a filmzenékben. Nincs ma Magyarországon felnőtt középkorú ember, akinek ne remegne meg a szíve a Szerelem első vérig című film Demjén Ferenc énekelte főcímdalának hallatán, vagy a Valami Amerika vetkőzős dala ne idézné meg fiatalkorát. Százával sorolhatnánk a dalcímeket és idézhetnénk elandalodva Dés László Udvaros Dorottyának, Básti Julinak, Kulka Jánosnak és Cserhalmi Györgynek írt dalait vagy a Valahol Európában musical részleteit, a Dzsungel könyvét, amit Geszti Péterrel varázsolt a magyar színpadokra, mindannyiunkat megérint.

Dés László muzsikája azokról az örök értékekről szól, melyeket, mint fentebb írtuk, igazából, a maga teljességében senki nem ismerhet.  A Dés dallamokon ott úszik az a fátyolos bánat, ami, hogy csak a legközelebbi múlt alakjait idézzük Seress Rezső, Kozma József vagy Máté Péter zenéjét jellemzi. Csendes, tűnődő, lélekmegérintő hangfutamok, a csendből felnövő dalvirágok egyfelé mutatnak, fentre. A kötött zene és a jazzre jellemző játékos rögtönzések összecsattantása némelykor meghökkentő lehet: ki hallott már gregorián dallamokra szaxofonnal improvizálni?

Akinek még nem volt ilyenben része, keresse meg és tanulmányozza Dés László e tárgyban közzétett felvételeit. Hallatukra megfényesedett szívvel mondhatja: Isten éltesse a 60 éves Dés Lászlót.

Dippold pál

Hetven évvel ezelőtt 1943. november 18-án született Budapesten világszép színésznőnk, Káldi Nóra. Ötven évvel később, 1993-ban ugyanitt, a magyar fővárosban fejezte be földi pályafutását.  Az a fél évszázad, amit kapott szinte teljes egészében azzal telt el, hogy továbbadta mindazt, amire csak a nagy színészek képesek. Szeretni tanított.

Káldi Nóra 1966-ban végzet a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ebben az évben szerzett diplomát például a magyar színművészet jó néhány meghatározó alakja: Huszti Péter, Iglódi István, Kránitz Lajos, Tahi-Tóth László, Újréti László és Voith Ági. Várkonyi Zoltán, az elismert tehetségű színész és rendező volt a mesterük. A felsoroltak közül senki nem hozott szégyent rá, mindegyikük megállta helyét a pályán.

Káldi Nóra a maga sajátosan érzéki alt hangjával, finom arcvonásaival, magabiztos, büszke és látványos fellépésével akárhol is gyakorolta mesterségét, szinte azonnal meghódította a közönséget. Rövid ideig Miskolcon dolgozott, majd 1967-től 69-ig Szolnokon, a Szigligeti Színházban játszott. Budapestre visszakerülvén 1982-ig a Madách Színházban, majd a következő évtől 1993-ig, azaz haláláig a József Attila Színház tagja volt.

Azt írják róla, hogy arisztokratikus szépségű színésznő volt, ám szerepeiben ritkán bújt főnemesek bőrébe. Imponáló a szám, ami Káldi Nóra bemutatóit jelzi: 75. A magyar és a világ színi irodalmának rendkívül jelentős darabjaiban játszott, Móricz Zsigmond, Henrik Ibsen, Jean-Baptiste Poquelin – azaz Molière, G.B. Shaw, Shakespeare, Bródy Sándor, Harold Pinter és Szép Ernő színműveiben.

Igen korán megtalálta őt a filmművészet, még főiskolás korában elkezdte filmes pályafutását. A 60-as évek közepén, a televízió elterjedésének előestéjén a színészek országos ismertté tételének a mozi volt a fő terepe. Káldi Nóra sikerfilmek egész sorában kapott jelentős szerepeket, ezek közül talán a Butaságom története, a Szerelmes biciklisták, a Szevasz, Vera, a Tízezer nap, a Hangyaboly vagy később az Egy erkölcsös éjszaka és A svéd, akinek nyoma veszett című filmeket emelhetjük ki.

Aztán amikor belódult a televíziózás és az ország népe a Munkácsi tévék kékes-szürke villódzásában ült a sámlikon és hokedliken, Káldi Nóra azóta is sokat emlegetett tévésorozatokban kapott szerepet. Ilyen volt a Bors, a Vivát, Benyovszky! és a Kémeri.

Amikor még volt valamiféle becsülete a művészeteknek, az irodalomnak, ez a televízióban is teret kapott. Ezért indíthatták el a Cimbora című magazinműsort, melyet Káldi Nóra és Juhász Jácint vezetett évekig.

Dermesztő összefüggések jutnak az ember eszébe, ha felidézi az 1971-ben készült, Makk Károly rendezte Szerelem című filmet. A filmdráma főszereplője a magyar színészet és filmművészet egyik legnagyobb alakja, Darvas Lili – öregasszonyként. Az ő fiatalkori alakját formázza Káldi Nóra. Ha a híres budapesti középiskola, Veres Pálné Gimnázium neves tanulóinak névsorát megvizsgáljuk, mindkettőjük nevét ott találjuk. Különös. Véletlen.

Káldi Nóra, aki jóval azelőtt meghalt, hogy öregasszony lehetett volna, egy iskolatársa képében jelenik meg a filmvásznon. Ide-oda csúszkálunk az idők síkjain, nem tudni az idő játszik velünk vagy mi az idővel.

Káldi Nóra a rászabott időben, ebben a kinek hosszú, kinek rövid fél évszázadban kiteljesítette művét. Ez sem a valóságban, sem a fantázia világában, a színpadon vagy a filmeken soha senkinek nem lehet más, mint születni és meghalni. Közben, persze azért élni is.

Dippold Pál

130 évvel ezelőtt 1883. december 16-án, Kolozsvárott született meg az az ember, akinek neve minden, azóta közzétett művelődéstörténeti munkában ott szerepel. A keresztségben a Kós Károly nevet kapta, ha egy szóval kellene meghatározni, hogy mivel is foglalkozott, azt írhatnánk, hogy mindennel. Mindegyik szakmájában, minden munkájában maradandó értékeket hozott létre. Az építész, az író, a grafikus, a könyvtervező, a szerkesztő, a könyvkiadó, a tanár és a politikus mindig mindenben a teljességre, a szépre és a jóra törekedett. Ezt minden jel szerint sikerült is elérni, hiszen tekintélye kikezdhetetlen, legyen, uralkodjon bármiféle politikai rendszer vagy művei fölött suhogjanak át mindenféle országhatárok.

Kós Károly a kolozsvári református gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti József Nádor Műegyetemen 1907-ben kapta meg építészmérnöki diplomáját.

Pályakezdése a székelyföld építészetének tanulmányozása jegyében telt. Tervezői munkájában a kalotaszegi népi építészet, az erdélyi népművészet és az ottani építészeti emlékek motívumait használta és tette alkotásai szerves részévé. Kevéssé ismert, hogy a nemrégiben boldoggá avatott utolsó magyar király, IV. Károly koronázási ünnepségének díszleteit Kós Károly tervezte 1916-ban.

Varjúvár

1910-ben Kós Károly családot alapított. A türei református lelkész lányát, Balázs Idát vette feleségül, és felépítette Sztánán később Varjúvár néven híressé vált házát. Négy gyerekük született, mindannyiuk választott szakmájának kitűnőségeként élt és dolgozott. Érdekes, hogy a legkisebb fiú kapta apja nevét, az 1919-ben született ifj. Kós Károly apjához méltó hatalmas életművet hagyott ránk. A talán Bartók Béla és Kodály Zoltán kutatómunkájának nagyságához és minőségéhez mérhető néprajzi gyűjtőmunka az erdélyi néprajztudomány legnagyobb alakjává tette ifj. Kós Károlyt. Tudósnemzedékek egész sora került ki keze alól. Az ő gyereke, azaz az építész Kós Károly unokája 2012-ben filmet forgatott édesapja életéről, annak naplója alapján. Megkereste kortársait, életének színtereit, tanítványait. A hallatlanul izgalmas dokumentumfilm a 13. Lakiteleki Filmszemle egyik idei nagydíjasa.

De térjünk vissza a dinasztia alapítóhoz, aki nagy alapító ember volt. 1919-ben például megalakította a rövid életű kalotaszegi köztársaságot. Ennél lényegesen jelentősebb vállalkozása volt az 1924-ben alapított Erdélyi Szépmíves Céh, az erdélyi írók önálló könyvkiadó vállalata. Két évvel később alakult meg a helikoni közösség, ennek volt a folyóirata az erdélyi Helikon.

Politikai szerepvállalása – annak természetéből adódóan - igen hullámzó volt. Ennek keretében Kós Károly sok mindent csinált. Röpiratokat, újságot írt, két évig nemzetgyűlési képviselő is volt.

Sokkal többet elárul a Kós Károlyban elemi erővel működő teremtő szándékról az a sok épület, melyet ránk hagyott. Soroljuk: Óbudai református parókia, zebegényi katolikus templom, Városmajor utcai iskola, a Wekerle-telep központja és az állatkerti pavilonok.

Wekerle

Kós Károly sokat és jól írt. Műveiben nyoma sem volt a fontoskodó szószátyárságnak, ha kellett szakszerű, szűkszavú, tudományos volt, regényeiben mesteri mondatokkal építette fel a történetet, ismeretterjesztő művei mindenki számára érthetőek voltak. Az 1970-es években a Kortárs című folyóirat közölte naplóját, Lesen, hogy nő a fű címmel. Aki tudni akarja mi történt a Kárpát-medencében a 20. században, olvassa el.

Kós Károly emlékét őrzi, és szellemi hagyatékát ápolja a nagyrészt magyarországi építészekből összeállt Kós Károly Egyesülés, melynek igen színvonalas lapja az Országépítő. Ezzel a címmel a mester egyébként 1934-ben írt egy regényt. A magyar organikus építészet vitathatatlanul legnagyobb alakja, Makovecz Imre jól ismerte és példaképének tekintette Kós Károlyt. Nem véletlen tehát, hogy a fentebb említett egyesülés és lap egyik legfőbb szorgalmazója volt Makovecz Imre.

Kós Károly emlékműve

Idén Kós Károly születésnapja előtt néhány nappal, december 13-án adták át a budai hegyvidéken az ezerránc-arcú építész szobrát, Melocco Miklós alkotását. A Temes lépcsőnél felállított emlékmű a szintén a Kós Károly emlékét hordozó, a nevét viselő iskola mellett hirdeti, hogy magyarnak lenni akkor is szép és jó, ha ez nagyrészt nehéz feladat is. Azt is üzeni, hogy nagy magyar, Magyarország-építő lehetett az a Kós Károly is, akinek az apja német, az anyja francia, és akiről az olasz és osztrák felmenőkkel rendelkező kitűnő szobrász, Melocco Miklós készített időtálló magyar szobrot, magyar kőből.

Dippold Pál

Bajban van a kedves olvasó, ha azt mondjuk neki, hogy most a Százvíz Sötéttarka Békebeli Esős Nap művésznevű emberről fogunk beszélni. Ha mindezt németül mondjuk, nem marad el a megvilágosodás: Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser. A világszerte ismert osztrák építészről lesz szó, akiről kiderül, hogy sok minden más is volt, leginkább Hundertwasser.

1928. december 15-én született Bécsben, s mivel úgy döntött, hogy a szó szoros értelmében neki az egész világ az otthona, hivatásos kozmopolitaként Új-Zéland mellett, 2000-ben 72 éves korában, szívrohamban halt meg.

Ha valakire, Hundertwasserre lehet azt mondani, hogy nehéz gyerek- és fiatalkora volt. Zsidó édesanyját, aki egyedül nevelte, a második világháború már özvegyként érte Bécsben. Később nagynevű fia merész húzással álcázta magát: beállt a Hitlerjugendbe. Ekkor a neve még Stowasser volt. Apja ugyanis a Monarchia cseh részéből jött, Friedrich a cseh sto (száz) szót németesítette. Az álcázó művészként kezdő Hundertwassert építészként, festőként és filozófusként tartják leginkább számon. Azt mondják, hogy művészete az organikus építészet élvonalához tartozik, némely forrás Antonio Gaudiéhoz állítja közel. Ez itt nem vitafórum, annyit azonban megjegyezhetünk, hogy ez az állítás rendkívül túlzó. A sajátos filozófiai rendszert valló Hundertwasser, a zöld gondolkodás egyik atyamestere mögött közel sem lehet akkora tudás, következetesség és hit, mint Gaudinál.

Close-up of Infinity - Tagore's Sun (1994)

Friedrich még Stowasserként folytatta művészeti tanulmányait Bécsben, Olaszországban, Párizsban, de eljutott Marokkóba is. Mindenhol szűknek érezte az iskolai kereteket, vagy otthagyta azokat, vagy kicsapták. Az ötvenes évek elején már voltak kiállításai Bécsben, de festményei, grafikái és épülettervei nem keltettek különösebb feltűnést. Másfél évtizedig kellett várnia a sikerre, a hatvanas évek közepétől számítható befutása, ekkortól nagy példányszámban vásárolták grafikáit és plakátjait. Ezek stílusát leginkább a bécsi szecesszió, kiváltképp annak nagymestere, Gustav Klimt hatása jellemezte, de nem szabad kihagyni a hatók közül Andy Warhol New York-i popművészt sem.

A sors fintora, hogy Hundertwassert 1981-ben a Bécsi Képzőművészeti Akadémia professzorának nevezték ki. A kicsapott diákból tehát tanár lett.

Kegelgasse 34-38

Nézzük meg, azt az épületet, amelyet a világ leginkább ismer, és amelyről azt mondják, hogy az organikus építészet egyik meghatározó remekműve. A Bécsben járó turistáknak kötelező látnivalóként előírt, a Kegelgasse 34-38-as szám alatti létesítmény kétségtelenül különös és különleges. 1983 és 86 között épült. A minden korábbi építészeti szabályt felrúgó, meglehetősen nagy és kifejezetten eklektikus, hullámzó vonalakkal, furcsa szinteltolásokkal készített házban ötvenkét lakás, négy iroda, tizenkilenc terasz van. Az ablakokból fák és bokrok nőttek ki, a tetőt földdel fedték be. A különös épület tervezéséért Hundertwasser nem fogadott el fizetséget, azt mondta, már az megéri, hogy nem épül a helyére valami csúfság. A mester hívei nyilván áhítattal szemlélik, nem kevés ellenzője pedig változatlanul nem érti, hogy mi baja van az egyenessel. A híres hullámzó ház kétségkívül organikus, teleszórták növényekkel, és felrúg minden szabályt, ami az emberi lakóhelyeket korábban jellemezte. Úgy tűnik, van, aki nem szeret egyenesen élni. A ház hullámzik. Hullámozzék tehát az ott élők lelke is?

Zöld Citadella Magdeburgban

Arról, hogy milyen lehet Friedrich Sötéttarka Hundertwasser filozófiája, aforizmáknak szánt mondatai tanúskodnak. Ezek közül idézünk néhányat: „Az ember ne a rákényszerített utat járja, hanem akarjon önmaga lenni!”, vagy „Szeretem a földgolyót két kézzel és két oldalról átfogni!”, vagy „Minden egyes esőcsepp az ég egy csókja”, vagy „Ha csak úgy szereted a fákat, mint önmagadat, akkor van esélyed a túlélésre”. A képzavaros semmitmondás és a közhelyek furcsa elegye az az ún. filozófia, amelyet Hundertwasser képvisel. Mindehhez még hozzátette azt is: „Az egyenes istentelen”.

spittelaui szemétégető és hőerőmű

A művészetétől elalélt hívek egyike fogalmaz így házairól: „Édesen őrült, színekben lubickoló, erdőt nevelő paloták ezek, amelyekben boldog emberek laknak, hullámzó padlón járva, tiritarka ablakszemek mögött.” Egyetlen bécsiről sem feltételezzük, hogy folyamatosan részeg, vagy szeretne részeg lenni, ezért a hullámzó padlón járkálás nagyszerűségét nem egészen értjük.

Hundertwasser festményein ugyanaz a látványvilág fedezhető fel, mint házain, kiabáló színek, burjánzó, kerek formák mozgatják le és föl, jobbra és balra a nézők tekintetét. Egyenesutálata egyébként egy közelmúlt béli budapesti kiállítás kapcsán nem értelmezhető. Itt tanulmányozhatók voltak fiatal korában festett tájképei, akadémikus stílusú önarcképe is. A tájképeken olyan egyenes a tengerpart mögötti horizont, amilyennél nem is lehet vízszintesebb semmi, a napernyők nyele meg olyan, mint egy napernyőnek kell lennie, hiszen, ha görbe, kidől.

Egy éles nyelvű műelemző, bizonyos Antonio Fian Valóság-mismásoló című írásában gyilkos gúnnyal fejti ki véleményét Hundertwasser életművéről. Azt állítja, hogy Hundertwasser megváltóművész. „A megváltóművész küldetésének lényege egyszerű: jobb lesz a világ, az élet életrevalóbb, ha megvalósul a művészetem. Bizonyítékot – ezzel maga is tisztában van – nem tud, és nem is akar felmutatni, épp elegendő, ha művészetének érvényt szerez. Ezért a megváltóművész tehetséges szórakoztatóművész is egyben… Hundertwasser ért hozzá, hogyan kell a dolgokat álcázni, hogy mások legyenek, mint amik. Egy általa kidekorált szemétégető már nem a megmérgezett levegőt juttatja eszünkbe, hanem arra ösztökél, hogy szabadon fellélegezzünk, és valahogy derűsebben szemlélődjünk.”

Százvíz Sötéttarka Békebeli Esős Nap, az osztrákból hivatásos kozmopolitává vált bécsi tengerjáró művész, úgy tűnik az átverés művészetében alkotott maradandót. Bár ez a maradandóság is viszonylagos, divatos, bécsi hullámházát néhány évtized múlva megeszi majd a vadszőlő, és úgy nyelik el az idő hullámai, ahogy alkotója hamvait új-zélandi birtokán a tulipánfa alatti föld.

Egyébként pedig, ha van valami világunkban, ami soha nem egyenes, az éppen a szelek hullámoztatta óceán, ahol egy luxushajón véget ért Hundertwasser élete.

Dippold Pál

Igen rövid, ám művészi értékteremtésben rendkívül gazdag színészi pálya ért véget 1988. december 10-én Szemes Mari halálával. A ma Szlovákiához tartozó Sasváron, 1932-ben született Szemes Mari a II. világháború után Budapestre került, ahol a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott 1952-ben. Gellért Endre főiskolai osztályában hatalmas tehetségű növendékek voltak Szemes Mari társai: Berek Kati, Váradi Hédi, Hacser Józsa, Horváth Teri. Ma mind halottak. A háború utáni időszak kirobbanó sikereket elérő őstehetsége Soós Imre is ekkor végzett a főiskolán. Őket nevezték a fényes szelek nemzedékének.

Szemes Mari nem csak színészi tehetségével és nem is kizárólag személyiségének nagy erejű sugárzásával vonta bűvkörébe nézőit-hallgatóit. Ugyanezeket elmondhatjuk kolléganőiéről is. Azt azonban nem – mivel minden ember egyedi, minden porcikájában megismételhetetlen teremtmény – hogy Szemes Mari különlegesen szép nő volt.  Ez, mondjuk a színészi pályán kifejezetten előnyös.

Címlapon

Szemes Mari már főiskolás korában komoly színházi szerepeket kapott, játszott a Liliomfiban, a Csongor és Tündében. Diplomaszerzése után a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. A Tisza parti városban drámai hősnőket és primadonnákat alakított. Vidéki pályafutása nem tartott sokáig az ötvenes évek közepétől a budapesti József Attila Színházban dolgozott. Haláláig, azaz 29 évig számított az angyalföldi teátrum vezető művészének. Színházi pályája itt teljesedett ki. A legnevesebb kortárs szerzők darabjaiban játszott, közülük többen kifejezetten neki írták a szerepeket. A hosszú sorból talán elég kiemelni Kertész Ákos Névnapját, Németh Lászlótól a Nagy családot, vagy Fejes Endrétől a Rozsdatemetőt, Csurka István Nagytakarítását és Tamási Áron Énekesmadarát. A világirodalom legnagyobb színpadi szerzőinek darabjaiban is jelentős alakításokkal ajándékozta meg közönségét: Shakespeare Makrancos hölgyében, Arthur Miller Salemi boszorkányaiban, Bertold Brecht Koldusoperájában mutatta meg elsöprő erejű temperamentumát.

Az országos ismertséget és népszerűséget is korán elérte. Még főiskolás korában, 1949-ben kapott először szerepet játékfilmben. Ha időrendben végigfutunk a filmek során és néhányat felidézünk közülük, mindenki számára megjelenik a szép, fekete színésznő alakja. Nézzük a sort: Ludas Matyi, Gerolsteini kaland, A harangok Rómába mentek, Égre nyíló ablak, Csutak és a szürke ló, Kár a benzinért, Büdösvíz, Tűzoltó utca 25., Kojak Budapesten végül Mészáros Márta világszerte igen sikeres nagy filmnaplói 1982-ből és 1987-ből.

Törőcsik Mari és Szemes Mari

Szemes Mari gyorsan megtalálta helyét az ötvenes évek végén indult Magyar Televízióban. Tévéfilmjei közül talán az 1971-ben, Mikszáth Kálmán a Fekete város című regényéből készült sorozat a legismertebb. Egy másik sorozat, az 1977-es Robog az úthenger című pedig megmutatta Szemes Mari fergeteges humorát, ami aztán egy évtizeddel később a Ványadt bácsi című jelenetben teljesedett ki.

A neves színésznő 1985-ben Kossuth-díjat kapott, amit a szakma és a közönség nagy örömmel fogadott, miként az ezt megelőző összes szakmai díjat és kitüntetést.

Szemes Marinak, akárhonnan is nézzük teljes élete volt. Rövid, de minden értékét megmutató. Sírja az Óbudai temetőben van, angyalföldi lakóhelyén még ma is jó szívvel emlékező rajongói kérésére 2012-ben emléktáblát helyeztek el. Azon a napon, amelyen Szemes Mari 80 éves lett volna.

Dippold Pál