Huszonöt évvel ezelőtt, 1989. január 23-án halt meg Salvador Dalí. Teljes neve Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domenech. Katalóniában, Figueresben látta meg a napvilágot 1904-ben. Apja jegyző volt, édesanyja – aki lényegében a festő későbbi sajátos magatartásának és gondolkodásmódjának egyik meghatározójává vált – a polgári háztartásban találta meg – vagy nem - a helyét.
Fotó: Philippe Halsman
Dalí rendben elkezdte iskolai tanulmányait, ám ahogy növekedett, egyre nehezebben kezelhető növendékévé vált élete sokféle tanintézményének. Érdeklődése sokirányú volt, festeni tanult, szépirodalmi próbálkozásai voltak, naplót is írt, melyből aztán néhány évtizeddel később világsikert arató kiadványok keletkeztek. A filozófia és a művészettörténet is megérintette. 1920-ban Madridba, a Szépművészeti Akadémiára került. A következő évben meghalt édesanyja, ami óriási változást hozott Dalí életében. Mondhatjuk úgy is, megvadult.
1924-ben ki is zárták az Akadémiáról, hazautazott. Ekkor készítette el első önálló kiállítását. A megnyitón ott volt Pablo Picasso, Dalí viszonozta a gesztust, meglátogatta Picassót, de érdeklődése iránta igen csekély volt, azt mondta, hogy egyetlen Dalí kép többet ér, mint Picasso egész életműve. Még az Akadémián kötött barátságot a költő Federico García Lorcával és a filmes Luis Buñuellel. García Lorcával 1925-ben vált szorossá kapcsolatuk, Dalí családjával is megismertette barátját. Amikor García elment tőlük, nagy levelezésbe kezdett Dalí húgával, Ana Mariával. Dalí tiltakozott ez ellen, azt mondta, kizárólag ő volt García szerelmének egyedüli tárgya. – Közismert homoszexuális, és őrülten belém szeretett – mondta a festő.
Fotó: Philippe Halsman
1926 októberében visszatért a Művészeti Akadémiára, ám olyan alaposan összevitatkozott tanáraival, hogy másodszor is, véglegesen kidobták. Neve és festményei azonban egyre ismertebbé váltak, 1932-ben a szürrealisták első amerikai tárlatán is szerepelt, majd két évvel később New Yorkban már önállóan állhatott a közönség elé. 1936-ban kezdődött el a spanyol polgárháború, Dalí a konzervatív Francóval tartott. Képzelhetni, hogy ez micsoda összetűzésekhez vezetett a jobbára baloldali szürrealisták és Dalí között. 1939-ben aztán véglegesen és formálisan is szakított ezzel a művészcsoporttal.
Dalí nagy szerelembe esett Paul Éluard feleségével, a nála tíz évvel idősebb, orosz származású Galával, akit 1934-ben feleségül is vett. Szerelmük halálukig tartott, ennek részleteit Dalí írásaiból ismerhetjük meg. Nyilván nem az Egyesült Államokban kiadott A képzelet függetlenségének és az ember saját őrültségéhez való jogának címet viselő röpiratából, hanem naplójából és emlékirataiból.
Fotó: Philippe Halsman
A 20. század második fele nagyrészt a tömegkommunikáció fejlődésének köszönhetően világszerte hatalmas ismertséget adott Dalínak. Amit a gondosan kiszámított őrültségeket kedvelő és nagy leleménnyel művelő művész természetesen alaposan ki is használt. Már akkor celeb volt, amikor még senki sem tudta, mi is az.
A nagy festőt minden furcsaságával együtt vitathatatlanul nagy hatású alkotóművészként tisztelték. 1981-ben megkapta Katalónia aranymedálját, később a spanyol királytól a Púbol márkija címet. Kiállítás kiállítást követett, a monumentális tárlatok világszerte milliókat hívtak képei elé. 1982-től azonban Dalí csak árnyéka volt korábbi önmagának. Ebben az évben halt meg ugyanis felesége, és ezt a veszteséget a festő egészen haláláig nem tudta feldolgozni.
Sokan próbálták megfejteni Dalí – az egész világ képzőművészetére és alkotóművészetének egészére tett – hatásának titkát. Van, aki azt állítja róla, hogy ő a „reneszánsz ember, aki a pszichoanalízis hitére tért”. Más a Dalí-féle paranoia-kritika és a pszichoanalitikus közelítésmóddal összefüggésben arról ír, hogy a léleknek három területe van: az Ödipusz-konfliktus, az őstörés és az alkotás. Az első kettő az őstörekvésekből alakult ki, ez Dalí értelmezésében a következő - a vágy talánya: anyám, anyám, anyám. Valószínűsíthető, hogy az anyja lányt szeretett volna, mert Dalít sokáig lányként kezelte, még odáig is elment, hogy lánynak öltöztette. Ez magyarázhatja, hogy a festő az egyszerre férfias és nőies alkatú emberekhez vonzódott. Ilyen volt felesége, Gala, majd az ő halála után például Amanda Lear, a közelmúlt extravagáns diszkóénekesnője, mellesleg képzőművész.
A szürrealizmus – nem is gondolnánk – micsoda máig ható erővel irányította a művészek ecsetjét, tollát, vésőjét, mozgását. A két világháború közötti legismertebb képzőművészeti mozgalom a konzervativizmus ellen lázadó fiatal művészek vágyát fogalmazta meg, hogy a valóságnál is valóbb dolgokat alkossanak. Azt állították, hogy éber állapotban nem lehet valódi alkotásokat létrehozni, ehhez olyan lelkiállapot kell, amelyben felszínre kerülnek lelkünk mélyebb, tudat alatti rétegei. A szó maga egyébként valóságfelettiséget jelent. A szürrealizmus lényegét, ha szavak nélkül akarjuk megismerni, elegendő egyetlen filmet, Luis Buñuel Dalíval együtt elkészített, Andalúziai kutya című művét megnézni. Minden mozzanatában tetten érhető a meghökkentés, a polgárpukkasztás, a megbotránkoztatás útján eljutni vágya, az emberi értelmen túli világba. A mágia, a varázslatok, a képzelet korlátlan szabadságába. Ők ezt még a valóság fölött képzelték el, ahová a tudat alatti legmélyebb rétegekből akartak eljutni. Ma ez fordítva van, ma az underground művészek a menők, akik szétromboltak mindent, ami fent volt, ami fent lehet vagy fent maradt, lerántják a föld alattba, a vakondlétbe. Az értelem nélküli ösztönök világába. Ma nagyjából erről szól a mediatizált világ.
Az emlékezet állandósága
Salvador Dalínál több követőre a világ egyetlen festője sem tehet szert. A jellemzően egyedi és alapos elméleti munkával megalapozott híres Dalí képeknek milliószámra születnek meg nemzedékről nemzedékre az utánzói. Ami meghökkentő, kézzel fogható és érthető Dalí képein, azt minden valamire való giccsfestő és sci-fi illusztrátor előbb utóbb elkészíti. Temérdek ötlettelen utánzata van már a világban, például a szétfolyó időt megjelenítő híres Dalí motívumnak. Ezt is, mint minden, a világ lényegét megmutató valódi műalkotást csak egyszer lehet kitalálni. Dalí ezt megtette. Éppen a torz órával mutatta meg, hogy az idő nem szétfolyik, hanem elmegy. Az egyes ember életében éppen úgy, mint a tér. Elfogynak. Mind meghalunk, de ez az élet rendje.
Dippold Pál
