A gánti bauxit-kitermelés részleteinek megismerése előtt nézzük meg, mi is az a bauxit. A heterogén üledékes kőzet az alumíniumkohászat legfontosabb érce, a timföld alapanyaga, amelyből aztán elkészülhet az alumínium. Igaz, hogy a bauxitot salakképző adalékként a vaskohászatban is felhasználják, mint ahogy a tűzálló téglák alapanyagába is belekeverik, ám a világ bauxittermelésének 95%-a az alumíniumgyártást szolgálja. A bauxit alumínium, ásványok, vasércek, titánérc és kvarc keveréke, szilikátos agyagkőzetek átalakulásával keletkezik. Fő típusai a trópusi-szubtrópusi laterit- vagy szilikátbauxit és a karszt- vagy karbonát-bauxit. Az érc színe vastartalmából adódóan vöröses. Leggyakrabban a földkéreg része, így külszíni bányászati eljárásokkal termelik ki. A világ legnagyobb bauxit lelőhelye egyébként Ausztráliában van. A bauxitot egy francia geológus, Pierre Berthier fedezte fel, 1821-ben, a dél-franciaországi Les Baux mellett, innen a neve.
Az egykori bauxitbánya (Forrás: Wikipédia)
Magyarországon jellemzően karsztbauxit telepek vannak, ilyen a gánti is, melynek kitermeléséhez létrehozták az Aluérc Rt. megbízásából a bányafelmérő csoportot. Bortnyák István és Nemes Vilmos bányamérnököket bízták meg a munkával. Nem haboztak sokat, egy négyfős kutatócsoporttal nekiálltak a terep felmérésének. Bányairodát nyitottak Gánton. 3,35 millió tonna, jó minőségű bauxitot találtak. Ez nem jelentett mást, mint azt, hogy Gánt Európa leggazdagabb bauxitbányájává lépett elő. A meddőréteg eltávolítása és a külfejtés kézi munkával történt. A bauxitot csillékbe lapátolták, és a vasúti kocsikhoz tolták, amelyek az ércet Bodajkra vitték. A bányászok tizenkét órás műszakokban dolgoztak, csillénként 14 fillért kaptak. A norma egy műszak alatt harminc csille volt. Már a nyitáskor felépítették a száznegyven embernek helyet adó munkásszállást Gánt-Bányatelepen. A bányászok harminc korszerű, vezetékes vízzel, árammal felszerelt házban lakhattak. Egy évtizeddel később a telepen már kultúrház, mozi, orvosi rendelő és iskola is volt. Ekkorra a bányamunkások létszáma ezernél is több volt. A falu népessége is rohamosan nőtt, 1493 lakója volt. 1939-ben a bányát hadiüzemmé nyilvánították. 1944-re a bányászok nagy részét elvitték katonának, így egyre nehezebb volt a termelés. A bányagépeket leszerelték és Bajorországba vitték. Gánt közelében, a Csákvár és Zámoly közötti hatalmas mezőn 1944-45-ben zajlott le a második világháború egyik legnagyobb tankcsatája. A front több hónapig harmonikázott itt, majd újabb hónapokra megmerevedett. A munkásszállásból hadikórházat csináltak. A háború után, 1946-ban Gánt német ajkú lakosságának nagy részét, kilencszáz embert kitelepítettek. Németországban, Eschwegeben találtak új hazát. Helyükre a környék falvaiból érkezett huszonkét család. A bánya újra megnyílt, néhány évig még a termeltek benne, ám 1962-ben – akkor úgy mondták, átmeneti időre – bezárták. Végleges bezárása 1988-ban következett be. Az 1926-ban megbecsült mennyiség, 3,35 millió tonna bauxit helyett a bánya megnyitása és bezárás között 13,6 milliót termeltek ki a gánti bányászok.
Az egykori gánti bauxitbánya madártávlatból (Forrás: Wikipédia)
A rendszerváltás óta a megfogyatkozott népességű kis település leginkább a turizmusra, szabadidősportokra, főleg a lovaglásra, a vadászatra-sportvadászatra és a vendéglátásra építi életét. Azonosságtudatuk, azaz németségük megőrzésében az egykori kitelepítettek segítik a gántiakat. Sajátos kultúrájukat a német nemzetiségi énekkarban és tánccsoportban, a fiatalok fúvószenekarában ápolják és őrzik. A jövőt ebben a kalandos történelmű községben a falusi turizmus fejlesztésében látják, és ennek szellemében igyekeznek életüket alakítani. A múltat Gánt-Bányatelepen az egykori bányában kialakított, Balás Jenő nevét viselő Bauxitbánya Múzeumban és a Bauxitföldtani Park hatalmas bányagödrében megépített 13 állomásos, 3,5 kilométeres tanösvényén ismerhetik meg az idelátogatók.
