Egyáltalán nem érdektelen néha belekattintani abba a rendkívül gazdag adatbázisba az interneten, amelyet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet hozott létre. A hazai múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális és oktatási intézmények digitalizált kulturális értékeit találjuk meg itt. Az online gyűjtemény kialakítása 2013-ban kezdődött, mára százhetvenkettő partnerintézmény teszi közzé digitalizált dokumentumait az adatbázis segítségével. Ezek közül ismerkedünk meg a következőkben néhánnyal.

A nagykanizsai Thúry György Múzeum nagyrészt Halis Istvánnak köszönhető. A tudós helytörténész, író, könyvtáros, muzeológus és várospolitikus Halis Ferenc földbirtokos és Andris Julianna gyermekeként született Nagykanizsán. Itt és Pécsett járt gimnáziumba, majd Budapesten jogi diplomát szerzett. Szülővárosába visszatérvén különböző városi tisztségeket kapott: 1890-ben árvaszéki ülnök, évtizedekig városi tanácsos, majd polgármester helyettes volt. 1913-ban a városi könyvtár és múzeum megalapításakor könyvtárosnak és múzeumőrnek nevezték ki. Ennek előzménye Halis István helytörténészi munkálkodása volt, régi okiratokat gyűjtött és régészeti kutatásokat is végzett. A sokoldalú ember történeti tárgyú dolgozatokat is írt, de számtalan elbeszélése, regénye és ismereterjesztő cikke jelent meg országos lapokban. Csak néhánynak a címét említjük közülük: Zalai krónika, Hajnal van, Ellenség kezében (színmű), és Krónika a Babócsai családról.

Bronz emléktábla a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtárban (Forrás: Wikipédia)

Amikor Halis István kezére bízták 1913-ban az új múzeumot, jórészt helytörténeti tárgyi gyűjteményről beszélhetünk. A gimnázium régiségtárától kapott fegyver és pecsétgyűjtemény adta a törzsanyagát. Nem tudni, hogy ez mekkora volt, minden esetre néhány év elteltével a gimnázium négy szobáját már zsúfolásig megtöltötték a tárgyak. A második világháborúban szétrabolták a múzeumot, ezután következett az államosítás, majd a szakszerű és céltudatos gyűjtés-újragyűjtés. Az 1960-as évekre megtízszereződött az állomány. Nagy ipartörténeti együttes jött létre, több ezer, kanizsai mesterektől származó szerszámok és műhely berendezések mutatták meg, hogy mikkel és hogyan dolgoztak a csizmadiák, kovácsok, kötélverők, szitások, bádogosok, kalaposok és cukrászok Nagykanizsán. Igen sok, a 19-20. század fordulójából való bútort, játékot és ruhadarabot is magáénak tudhat a helytörténeti gyűjtemény, amely mára hétezer tételből áll. A képzőművészeti gyűjteményben közel ezer alkotás áll, köztük igen sok nagy nevű magyar művészektől: Benczúr Gyula, Székely Bertalan, Egry József, Gulácsi Lajos és Barcsay Jenő munkái. A kollekciót a Nagykanizsához kötődő művészek életművét bemutató alkotások teszik egyedivé, Ősze András és Brunner Erzsébet, Sass Brunner Erzsébet műveinek sora példázza ezt többek között. A Thúry György Múzeum ritka könyvekben gazdag könyvtára és metszetgyűjteménye legalább annyi értékes érdekességet foglal magába, mint a néprajzi, numizmatikai, régészeti és történeti dokumentációs gyűjtemények.

Ohmann Béla: Turi György c. mészkőszobra, 1960. Fotó: Jónás Ella (Forrás: várpalotai Krúdy Gyula Városi Könyvtár)

A múzeum névadója egyébként az 1519 és 1571 között élt Thúry György, aki végvári vitéz, várkapitány, Bars vármegye főispánja volt. Thúry Györgyöt 1556-ban a lévai vár kapitányává nevezték ki, majd Várpalota kapitánya lett. Valójában itt vált rettegetté a neve a törökök között. Thúry György kiváló bajvívó volt, sorra győzte le a törökök legjobb harcosait. 1566-ban ötszáz katonájával sikerült addig tartania Palota várát a hét-nyolcezer fős, Arszlán budai pasa vezette török sereggel szemben, míg a győri várkapitány felmentő serege meg nem érkezett. Thúry György aztán visszafoglalta a törököktől Veszprémet és Tatát. Szigetvár eleste után fontossá vált Kanizsa vára, ide került kapitánynak 1567-ben Thúry György. Portyákból tartotta fenn az egyre szegényebb kanizsai helyőrséget, népszerűsége egyre inkább nőtt, ami nem csodálható, hiszen hatszáz győztes párviadalt vívott a törökökkel.

Nagykanizsa egyik jelentős múzeuma tehát nem akárkiről kapta a nevét, melyet büszkén viselhet. Aki pedig kíváncsi az intézményre, mielőtt útnak indul, az interneten keresse meg a múzeum honlapját.

Egyáltalán nem érdektelen néha belekattintani abba a rendkívül gazdag adatbázisba az interneten, amelyet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet hozott létre. A hazai múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális és oktatási intézmények digitalizált kulturális értékeit találjuk meg itt. Az online gyűjtemény kialakítása 2013-ban kezdődött, mára százhetvenkettő partnerintézmény teszi közzé digitalizált dokumentumait az adatbázis segítségével. Ezek közül ismerkedünk meg a következőkben néhánnyal.

A kiskunhalasi múzeumi gyűjteményt 1874-ben alapították. Hogy kik és milyen tárgyakból hozták létre, azt az alapítás 125. évfordulójára készült emléktábla árulja el: „Révész György régiséggyűjteményét Szilády Áron lelkész, akadémikus és Gyárfás István egyháztanácsi főgondnok, akadémikus vezetésével megvette a Kiskunhalasi Református Egyház 1874. április 9-én. Ebben az évben a Révész-gyűjtemény és a Református Líceumi Gyűjtemény egyesítésével létrejött Halasi Múzeum.” Ezt később gimnáziumi régiségtárnak nevezték. 1935-ben aztán a Csipkeházban Nagy Czirok László városatya a saját és mások gyűjteményéből új kiállítást szervezett. A több száz tárgyat a Csipkeházban Latabár Károly iparművész segítségével helyezte el. A második világháborúban Kiskunhalas mindkét múzeuma szinte teljesen elpusztult.

Janó Ákos és Nagy Czirok László muzeológusok (Forrás: MaNDA Adatbázis, Thorma János Múzeum - Kiskunhalas, CC BY-NC-ND)

Nagy Czirok László újra munkába kellett kezdjen, sok múzeumi tárgyat szerzett, nem ritkán visszaszerzett. Ekkoriban a halasi múzeum egy gimnáziumi tanteremben kapott helyet. Az államosítás után, ami máshol igen sok korlátot jelentett, de Halason nem, ismét Nagy Czirok László kapott fontos szerepet a múzeum fejlesztésében. Molnár K. Ferenc kiskunhalasi gazdától megvásárolta 1100 darabból álló néprajzi és várostörténeti gyűjteményét. Hosszú viták után kapta meg aztán az újjászületett intézmény 1951-ben a 19-20. század fordulójának egyik legjelentősebb magyar festője, a nagybányai művésztelep alapítója, a kiskunhalasi Thorma János nevét. A múzeum végül a város legnagyobb eklektikus stílusú polgárházában lelt végső otthonra, Nagy Czirok László megszerezte a Kolozsvári-kúriát. Átalakítási munkálatok kezdődtek, majd 1954-től elkezdődhetett az állandó és időszaki kiállítások máig tartó sorozata.

Thorma János Talpra magyar című képe a múzeumban. (Forrás: MaNDA Adatbázis, Thorma János Múzeum - Kiskunhalas, CC BY-NC-ND)

1960-ra bővítették az épületet, hogy elhelyezhessék abban a nagyméretű Thorma János-festményeket, a Talpra magyart és az Aradi vértanúkat. A szakemberek úgy tartják, egy-egy múzeum rangját gyűjteményének nagysága, annak állapota és feldolgozottsága adja meg. Méltán büszkék a kiskunhalasiak a Thorma János Múzeumra, az itt őrzött tárgyak száma hetvenezer. A gyűjtemény jellemzően néprajzi és helytörténeti jellegű (kilencezer darab), ám régészeti (ötezer darab), numizmatikai (ötezer darab), képző- és iparművészeti (ezer darab) anyagot is magába foglal. Igen jelentős az adat- és dokumentumtár (tizennyolcezer darab), a fotótár (huszonötezer darab) és a tízezer kötetes könyvtár. A múzeum állandó kiállításai sok látogatót vonzanak, 1954-től áll nyitva az állandó helytörténeti kiállítás ajtaja. A Thorma János emlékkiállítás mellett a következő tárlatok találhatók: népi és úri viseletek Kiskunhalason, Pásztorviselet és pásztoreszköz, Halas, a kiskun mezőváros, Válogatás a múzeum kerámiagyűjteményéből, Magyarországi pénzek, Berki Viola képei. Azt pedig, hogy hány és milyen tematikájú időszaki kiállítás volt itt az elmúlt hatvannál több évben, még csak bele-belekapkodva sem érdemes felsorolni, aki kíváncsi rá, az keresse meg az interneten a múzeum honlapját.

Egyáltalán nem érdektelen néha belekattintani abba a rendkívül gazdag adatbázisba az interneten, amelyet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet hozott létre. A hazai múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális és oktatási intézmények digitalizált kulturális értékeit találjuk meg itt. Az online gyűjtemény kialakítása 2013-ban kezdődött, mára százhetvenkettő partnerintézmény teszi közzé digitalizált dokumentumait az adatbázis segítségével. Ezek közül ismerkedünk meg a következőkben néhánnyal.

A keszthelyi Balatoni Múzeumot igazából nem is nagyon kellene bemutatni, hiszen aki járt a Balaton északi sarkának híres városában, bizonyára meglátogatta ezt a jeles intézményt. Ha történetébe belelapozunk, meglepetések érhetnek minket. Villantsunk fel a múzeumtörténetből néhány momentumot.

A keszthelyi Balatoni Múzeum (Forrás: Balatoni Múzeum honlapja)

A 19. század végén, a millenniumra készülvén találták ki, hogy kellene Keszthelyre egy múzeum. 1897-ben alakították meg a Balatoni Múzeum Egyesületet, amelyet Csák Árpád szolgabíró és Lovassy Sándor vezetett. A szolgabíró régészeti gyűjteményének a fő téren béreltek helyiségeket, ez volt a múzeum alapja. Megteremtették a természettudományi osztályt, a könyvtárat, bizonyos Sági János pedig a néprajzi gyűjtemény első darabjait tette közkinccsé. Az egyre gyarapodó intézmény a századforduló utáni években kapott önálló telket, majd elkészültek első épülettervei is. Néhány jellemző adat 1913-ból: a régiségtár 9485, a néprajzi 4254, a tájrajzi 806, a természetrajzi pedig 3528 darabból állt. A könyvtárban ekkorra már 3630 könyv sorakozott. A múzeum végül alig három év alatt 1925 és 1928 között épült fel neobarokk stílusban Györgyi Dénes tervei szerint. 1935-ben kapcsolhattak teljes üzemmódra, ekkor költözött be az összes gyűjtemény a múzeumba.

Lovassy András (Forrás: MaNDA Adatbázis, Balaton Múzeum - Keszthely, CC BY-NC-ND)

A múzeumalapítók közül a legismertebb Lovassy Sándor ornitológus, a Keszthelyi Gazdasági Akadémia igazgatója. A sokoldalú biológus a Keszthelyi Hírlap szerkesztőjeként is dolgozott. Leginkább ismert műve, az 1927-ben megjelent Magyarország gerinces állatai és gazdasági vonatkozásaik című könyve, amelyet a korszak egyik legjelentősebb természetrajzi összeállítása volt. Ha máshonnan nem, Fekete István Tüskevár című regényéből szerezhettünk erről tudomást, ugyanis az író és az általa mozgatott főszereplő ebből a könyvből szerzi meg ismereteit a Berek állatairól. Lovassy Sándor sokoldalú érdeklődését jelzi, hogy személyében tisztelhetjük a hévízi tündérrózsa megtelepítőjét is. Nagy tanulmányokat tett közzé rovargyűjteményekről, a saskeselyűről és a Balaton madárvilágának jelenségeiről.

Hévízi tündérrózsa (Forrás: MaNDA Adatbázis, Balaton Múzeum - Keszthely, CC BY-NC-ND)

Átszáguldva a századon, napjainkban egy rendkívül gazdag tárgyállománnyal rendelkező intézményt találhatunk a keszthelyi Balatoni Múzeumban. Aki alaposan meg akarja ismerni a Balaton jelenét és múltját, a háromszáznyolcvanezer darabos gyűjtemény segítségével viszonylag rövid idő alatt szinte teljes képet kap a Múzeum u. 2. szám alatti méltóságteljes épületben, de keressék fel az intézmény honlapját is.

Egyáltalán nem érdektelen néha belekattintani abba a rendkívül gazdag adatbázisba az interneten, amelyet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet hozott létre. A hazai múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális és oktatási intézmények digitalizált kulturális értékeit találjuk meg itt. Az online gyűjtemény kialakítása 2013-ban kezdődött, mára százhetvenkettő partnerintézmény teszi közzé digitalizált dokumentumait az adatbázis segítségével. Ezek közül ismerkedünk meg a következőkben néhánnyal.

Kelet-Magyarország legrégebbi múzeuma az 1868-ban alapított, majd 1918-tól az alapító Jósa András nevét viselő múzeum. Ő adta az igen gazdag bronzkori és honfoglalás kori leletanyagból álló régészeti gyűjteményt, amelyet aztán jóval később a jeles néprajztudós, Kiss Lajos világhírű néprajzi gyűjteménnyel egészített ki.

Rézkürt, emléktárgy (Forrás: MaNDA Adatbázis, Jósa András Múzeum - Nyíregyháza, CC BY-NC-ND)

Az 1950-es évektől aztán alaposan fellendült a gyűjtőtevékenység, kialakultak a helytörténeti, a történeti dokumentum, a képző- és iparművészeti, a numizmatikai és az irodalomtörténeti kollekciók is. 2008-ban felújították az intézményt, két állandó – régészeti és néprajzi – tárlat működik benne, de ezekhez számíthatjuk Jósa András emlékszobáját, és a nyíregyházi születésű festőóriás, Benczúr Gyula munkáit bemutató kiállítást is. Van páncélterem is itt, régészeti és numizmatikai aranykincseket őriznek benne.

Jósa András 1834-ben született Nagyváradon. Érdeklődése rendkívül sokrétű volt, az érettségi után jogot tanult, aztán elvégezte a magyaróvári Gazdasági Főiskolát. Nemigen tudott beilleszkedni a vidéki nemesek életformájába, nem érdekelte a vadászat, a mulatozás, annál inkább az esztergálás, ami későbbi pályáját is meghatározta. A sok famunkától ugyanis tályog nőtt a kezén, ez nehezen gyógyult, hosszú ideig betegeskedett. Ekkor döntött úgy, hogy orvos lesz, 1864-ben Bécsben kapta meg orvosi diplomáját. Erzsébet királynéhoz ajánlották be, de Jósa András inkább Nagykállóba ment, ahol Korányi Frigyestől átvette a kórház irányítását. Húsz évig dolgozott itt, a kezdeti nyolcágyas intézményt nyolcvannégy ágyassá fejlesztette. 1884-ben Nyíregyházára költözött, és Szabolcs vármegye tiszti főorvosa lett.

Jósa András (Forrás: Jósa András Múzeum)

Nagy eredményeket ért el a járványok leküzdésében, a környezet és a személyi higiénés állapotok megjavításában. Csökkentette a gyermekhalandóságot, megteremtette az egészségügyi nevelés alapjait. A szerteágazó érdeklődésű, így a régészet tudományában, a néprajzban és a művészettörténetben is otthonosan mozgó Jósa Andrásnak köszönhető az ország egyik legrégebbi alapítású múzeuma, a nagykállói Szabolcs megyei régészeti társulat kiállítása. Ebből épült fel a Szabolcs Vármegyei Múzeum 1899-ben, amelynek országos hírű utódintézménye a régészettel, a néprajzzal, a történettudománnyal és a múzeumpedagógiával világszínvonalú teljesítményt felmutató, ma Jósa András nevét viselő múzeum.

Aki a helyszínen, Magyarország észak-keleti szegletében akar találkozni múltunk jeles emlékeivel, annak indulás előtt érdemes megkeresnie az interneten a híres nyíregyházi intézmény honlapját.

Egyáltalán nem érdektelen néha belekattintani abba a rendkívül gazdag adatbázisba az interneten, amelyet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet hozott létre. A hazai múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális és oktatási intézmények digitalizált kulturális értékeit találjuk meg itt. Az online gyűjtemény kialakítása 2013-ban kezdődött, mára százhetvenkettő partnerintézmény teszi közzé digitalizált dokumentumait az adatbázis segítségével. Ezek közül ismerkedünk meg a következőkben néhánnyal.

A híres magyar pókászról, Herman Ottóról elnevezett múzeum elődje az 1899-ben létrehozott Borsod-Miskolczi Múzeum volt. A kulturális intézmény 1953-ban vette fel nagy tudósunk nevét, 1963-tól egy egész múzeumi szervezet központjává vált, amelynek gyűjtőterülete Borsod-Abaúj-Zemplén megyét jelentette.

Idézzük meg a nagy magyar polihisztorok között számon tartott Herman Ottó alakját! 1835 és 1914 között élt a természetkutató, zoológus, néprajzkutató, régész és politikus. Sokan az utolsó magyar polihisztornak és a madarak atyjának is nevezik. Herman Ottó, aki amúgy Herrmann Károly Ottóként született, Miskolcon kezdte iskoláit. Kamaszként azonban beállt az 1848-49-es szabadságharc katonái közé. A vereség után furcsa módon Bécsbe került mérnökhallgatónak, ahonnan azért kellett eljönnie, mert nem ment el a kötelező katonai sorozásra, ezért tizenhárom éves szolgálattal büntették. Innen némi szerencsével azért ennél rövidebb idő – közel öt év – után leszerelhetett.

Herman Ottó

Nem volt diplomája, de éles esze és rendkívüli szorgalma korának egyik elismert természettudósává tette. Politikusként és újságíróként is színre léphetett, Kossuth Lajos politikai eszméit szolgálta. Nagy mutatvány lehetett ez abban a korban. Szinte alig követhető gyorsasággal és alapossággal írta mindezek közben igen népszerűvé vált természettudományos könyveit: A madarak hasznáról és káráról, A magyar halászat könyvének kettő és a Magyarország pók-faunája három kötetét. Arra is maradt ideje, hogy a magyar őskőkorszak kutatást a Miskolcon talált szakócák alapján elindítsa, sőt tudományszervezőként és újságíróként is jelen volt a közéletben, 1877-ben például ő alapította majd tíz évig szerkesztette is a Természettudományi Füzeteket, később az Aquila című madártani folyóiratot. A Magyar Ornitológiai Központ alapító igazgatója, aztán a Magyar Néprajzi Társaság alapító tagja, később elnöke is volt. Hét évig országgyűlési képviselőségre is jutott ideje.

Jégkorong meccs a Hámori-tavon, a Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből (Forrás: MaNDA Adatbázis, Herman Ottó Múzeum - Miskolc, CC BY-NC-ND)

Miután röviden, élettörténetének főbb állomásainak felidézésével tisztelegtünk a múzeum névadójának emléke előtt, térjünk vissza a jelenhez. A Herman Ottó Múzeum napjainkban félmillió műtárgynak ad helyet. A legnagyobb gyűjtemény a régészeti. Ebben ott vannak az őskőkor első tárgyi emlékei, a neolitikum bükki és bodrogkeresztúri kultúrájának leletei, a népvándorlás és a honfoglalás korának szép darabjai. Az ásványtár a Kárpát-medence legteljesebb hazai kőzet és ásványgyűjteményét jelenti. Híres a Herman Ottó Múzeum képzőművészeti gyűjteménye, többek között azért, mert a magyar nemzeti festészet összes kiemelkedő művészének remekeit fogja össze. A történeti gyűjtemény jelentős ipartörténeti emlékekből áll, a néprajzi gyűjtemény pedig a világ legjelentősebb matyó és palóc népművészeti anyagát foglalja magába.

1985-től a Herman Ottó Múzeum tudományos kutatóhely. Negyven tudományos szakalkalmazott dogozik itt és teszi közzé rendszeresen kutatási eredményeit. A múzeumok között szinte páratlan nagyságú a könyvtáruk: kétszázezer kötet sorakozik benne. Mielőtt bárki Miskolcra indulna, érdemes megkeresnie az interneten az intézmény rendkívül igényesen felépített honlapját.

Egyáltalán nem érdektelen néha belekattintani abba a rendkívül gazdag adatbázisba az interneten, amelyet a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet hozott létre. A hazai múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális és oktatási intézmények digitalizált kulturális értékeit találjuk meg itt. Az online gyűjtemény kialakítása 2013-ban kezdődött, mára százhetvenkettő partnerintézmény teszi közzé digitalizált dokumentumait az adatbázis segítségével. Ezek közül ismerkedünk meg a következőkben néhánnyal.

Az Aggteleki Nemzeti Park igazgatóságának anyagából 396 szöveg és 262 kép szerepel a MaNDA állományában.

Ez a nemzeti park volt az első, amelyet Magyarországon kifejezetten a földtani természeti értékek, a felszíni formák és a felszín alatt húzódó barlangok megóvására és bemutatására hoztak létre. Aki a MaNDA bőséges dokumentációján túl is még több információhoz akar jutni, az mielőtt felkeresi az Aggteleki Nemzeti Parkot, kattintson rá szakszerűen felépített honlapjára.

Vass Imre emléktáblája (Forrás: MaNDA Adatbázis, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, CC BY-NC-ND

A hazai barlangászat élharcosainak élettörténete sok tanulsággal szolgál a ma emberének is. A magyar tudományos igényű barlangi kutatások megalapozója, Vass Imre 1795. június 4-én született Rozsnyón. Pesten tanulta ki a földmérő mérnöki mesterséget, 1818-ban szerzett diplomát. Ezután Gömör-Kishont vármegye hites földmérőjeként dolgozott. Különös kitérő a mélységeket kutató ember életében az éghetetlen háztető találmánya. A lenttel jóval nagyobb sikerrel foglalkozott, mint a fenttel, háztetős találmánya megbukott, barlangkutatóként viszont világhírnévre tett szert. Az 1848-49-es szabadságharcban hadmérnökként vett részt, jelentős része volt a dorozsmai és a szegedi hadi sánc felépítésében. Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért, 1850-ben császári és királyi mérnöknek nevezték ki. Vass Imre Sárospatakon halt meg 1863-ban, ott is temették el. Sírját néhány évvel ezelőtt tisztelői, a mai magyar barlangkutató társadalom jelesei nagy munkával helyreállították.

Vass Imre hites földmérő elődje Gömörben Raisz Keresztély volt, akiben az aggteleki barlangrendszer, közelebbről a Baradla-barlang első ismertebb kutatóját tisztelhetjük. Vass Imre érdeklődése egyre erőteljesebben a föld mélyének titkai felé fordult, és egyre gyakrabban látogatta meg elődje nyomán a Baradla-barlangot. 1825-ben átjutott a barlang Vaskapunak nevezett, addig végpontként ismert részén, majd négy és fél kilométer hosszan feltárta a barlang fő ágát. Gömör vármegye támogatásával módja nyílt a barlang pontos felmérésére, térképeket készített arról, amelyet a barlang feletti terület térképével egészített ki. Megcsinálta a barlang részletes leírását, azaz közkinccsé tette a bejárható útvonalat, a nevezetesebb képződményeket. Miután Vass Imre a komoly föld- és hegytudományi tanulmányok után készen állt arra, hogy a környék geológiai és víztani viszonyairól átfogó tanulmányt készítsen, nem tért ki a feladat elől: elkészítette, majd 1831-ben meg is jelentette magyarul és németül az első tudományos igényű barlangleírást. A barlangot és a felszínt ábrázoló két térkép ennek a jelentős tudománytörténeti értékű műnek volt a máig használt melléklete. Az aggteleki barlang leírása című korszakos munkát a pesti Landerer Nyomdában készítették el. Vass Imre a következőképpen írta le őszinte örömét, amelyet az addig ismert barlangnál annak sokkal nagyobb és szebb folytatásának felfedezése hozott neki: „…tisztábbak és különösebbek a természet alkotásai, mellyeket a meszes víz csepegésében és szivárgásában csudálni elragadtatunk… Érzettem magamat hatalmasan megszólíttatva, amidőn körülvétetvén a fényes csepegő kő oszlopokkal, oly iszonyú nagy tágasságban csillámló pompás kárpitok alatt törekedésemmel, melly dicsőül megjutalmaztatva s az előre gondolt veszedelmeit ebbéli merészségemnek illy szép gyönyörűségekkel elegyítve lenni tapasztaltam volna…”

Az aggteleki barlang bejárata

Az aggteleki barlang felmérése még a mai, modern eszközökkel is komoly teljesítmény. Képzelhetni, hogy milyen nehéz volt Vass Imrének az akkori mérő szerkezetekkel, rudakkal és láncokkal, korabeli tájolóval rendkívüli pontosságú alaprajzból hossz- és keresztmetszeti térképet készítenie. A korban egyedülálló munkát végzett. Térképe alapján leírt következtetéseit a barlangrendszer egyéb részeit illetően a későbbi kutatások fényesen igazolták. Vass Imre abban is egyedülálló volt, hogy elméleti munkásságában, korát megelőzve a ma is érvényes nézeteket képviselte. A barlangképződést a gyengén szénszavas víz korrodáló és a barlangi patak által görgetett hordalék erodáló hatásának tulajdonította, ami a tudomány mai állása szerint is az egyetlen helyes magyarázat a barlang létrejöttére. Az Aggteleki barlangot föld alatti csatornának minősítette, részletes számítást közölt arról, hogy a vízgyűjtő területre jutó csapadékból mennyi jut be a barlangba, és az ott milyen erővel folyik. Ugyanilyen, ma is érvényes az a magyarázata, mellyel részletesen beszél a cseppkövek keletkezéséről és mutat rá elszíneződésük okaira. Mint azt a Karszt és barlang című kiadványban 1962-ben Sárváry István írja: „Vass Imre könyve klasszikus példája a barlangleírásnak, melyben a természetrajongás és a tudományos fejtegetés pompásan egyesül. Könyvének végén hazafias érzéstől átitatva, de a mérnökember tárgyilagosságára jellemző sorokkal követeli, hogy csak hiteles mérés alapján fogadják el az aggtelekinél esetleg hosszabb barlangok elsőbbségét.”

Zsigmondy Vilmos a magyarországi artézi kutak fúrásának, helyi viszonyokra alkalmazásának kialakítója és elterjesztője volt. A tudós bányamérnök Pozsonyban született 1821-ben. Édesapja korán, a fiú tizenkét éves korában meghalt, ám a család ragaszkodott a hat árva taníttatásához. Zsigmondy Vilmos Komáromban és Pozsonyban járt középiskolába, ahogy testvérei, ő is korán munkát vállalt. A Kossuth által kiadott Országgyűlési Tudósításokat másolta. Bejárt az országgyűlési ülésekre, ahol természetesen része lehetett a Kossuthot vagy Deák Ferencet hallgató közönségnek. A fiatalember azonban inkább a természettudományok iránt érdeklődött. A család ugyan papi és tanári pályára szánta, de ő Selmecbányára ment, ahol 1842-ben bányászati és erdészeti tanulmányait sikerrel abszolválta. 1843-ban Szakolcán volt mérnök gyakornok, majd bányavezető. 1844 már Bécsben találta, ahol a magyarországi bányák felügyeletét is ellátó császári és királyi központi bányaigazgatóságon dolgozott. Munkája mellett összeállított egy komoly könyvet Ausztria és Magyarország bányászati adataiból, az 1842-őt megelőző huszonöt évről. 1846 már a Császári és Királyi Államvasutak szolgálatában találja, innen tanulmányútra küldték, amelynek állomásai: Stájerország, Morvaország, Csehország, a sziléziai bányavidék és a selmeci bányakerület voltak. Ezután a Krassó-Szörény vármegyei Resicára vezényelték, ahol a kőszénbánya rendbetételével és új bányák nyitásával bízták meg. 1848-ban a resicai kerület vezetését is megkapta. Zsigmondy Vilmos ekkortájt ágyúöntéssel is foglalkozott. A románok elől ugyan elmenekült, kimentve az állami pénztárt, ám 1849 elején visszarendelték Resicára, ahol a magyar kormány megrendelésére az ágyú-, kard-, szurony- és bombagyártását irányította.

Zsigmondy Vilmos portréja. Ismeretlen művész metszete Ellinger Ede fényképe alapján (Forrás Wikipedia)

Világos után a császári katonaság fogságába került, majd 1849 végén a temesvári haditörvényszék lőpor és ágyúgyártás miatt hat év várfogságra ítélte. Az olmützi várból azonban már 1850 nyarán kegyelmet kapva kiszabadult. Ezután a Sárisáp melletti Annavölgyi kőszénbányát vezette. A bánya egyébként Metternich kancellár vejének, az „ördöglovas” Sándor Móricnak volt a birtokán. Tíz év elteltével költözött Pestre, és a bányajogi törvénytervezet megalkotásában vállalt jelentős szerepet. 1861-ben kezdett el foglalkozni a források és földalatti vizek viszonyaival, felkutatásukkal. Kutató munkája alig néhány év múlva a gyakorlatban is kiteljesedhetett. 1865-ben Harkányban egy 38,6 méter mély artézi kúttal sikerült a szabadon elfolyó hévizet teljes mennyiségben összefogni és hasznosítani. Az artézi kút olyan mélységi rétegbe fúrt kútfajta, amelynél a magas nyomás következtében a víz magától tör a felszínre. Európában az első ilyen kutat 1126-ban francia földön, az artois-i grófságban fúrták, innen ered a neve. A világ legmélyebb artézi kútja a Berlin melletti Sperenbergben van – 1273 méteres. Zsigmondy Vilmos kidolgozta elméletét a hőforrások feltárására és hasznosítására. Ezt 1867-ben a margitszigeti kutak megépítésével igazolta. Itt az egyik fúrása 119,5 méter mélyre jutott le. A terület József főherceg tulajdonában volt. 1868-ban Pesten, a Városligetben kezdett bele egy nagy vállalkozásába, itt akart hőforrást létrehozni. Tíz év elteltével, 1878-ban sikerült neki, 970 mélyről tört fel a forró víz. Ebből látták el a későbbi Széchenyi gyógyfürdőt meleg vízzel. Zsigmondy Vilmos kalandos élete, tudományos és politikai sikerei, következetes bátorsága élete minden kacskaringójában tiszteletet ébresztett. Még az úgynevezett hatalomban is. Húsz évvel olmützi várfogsága után megkapta a Ferenc József rend lovagkeresztjét, 1872-ben királyi tanácsossá választották, 1878-ban a Francia Becsületrend Lovagkeresztjét is átadták neki. A magyar bányamérnökök első nagy nemzedékének egyik legjelesebb alakja 1888-ban halt meg Budapesten. Emlékét szobrok, emléktáblák és a nevét viselő iskolák őrzik. Meg még Harkányban - a róla elnevezett – fürdő melletti hatalmas park.

Margitszigeti vízesés (Forrás: MaNDA Adatbázis, Balatoni Múzeum - Keszthely, CC BY-NC-ND)

A 20. században aztán egyre jobban kiteljesedik a harkányi hévíz ereje, egész birodalom épül rá. A harkányi víz azonban nem csak a gazdagok fantáziáját foglalkoztatta. Egy szép népi monda a tudományos leírásoknál érzékletesebben mutatja meg, hogy az úgynevezett egyszerű emberek is milyen tisztán és pontosan látják azt a világot, amelyben élnek:

A harkányi gyógyvíz legendája

Dél felől, ha szemre veszed
A harsányi csúcsos hegyet,
Láthatod, hogy több barázda
Van a sziklás hegybe szántva
És kakas, bak, macska lábnyom
Látszik a hegygerinc háton.
 
Lakott itt egy öreg néne,
Volt egy Harka nevü lánya
Hét határban nem volt párja.
Szemet vetett rá az ördög,
Éjszakánkénk ott lődörgött.
Nem fogyott ki a beszédbül.
 
Ha fogad a lányra vásik
Kakas kukorékolásig
Szántsd föl a harsányi hegyet!
Szólt az ördög: máris megyek!
Aranyekéjébe fogott egy macskát,
Egy kakast, meg egy kecskebakot.
 
Az asszony a padláslikon lesi-várja,
Ugyan bizony a lópatás mire végzi.
Szeme kidülledve nézi,
Hogy az ördög ló halálába
Már a hegy derekát járja.
Ha így nyargal, fölér jóval előbb.
 
Nosza az asszony futóra!
Tüstént szalad a tyúkólba,
Kukorékol kicifrázva,
S ahány kakas recitálja,
Még az eke elé fogott kakas is
Megszólamlodott! Az ördög a haját tépte!
 
A három állat heggyé vált,
S az ördög, látva, hogy vesztett,
Mérgében toppantott egyet,
Lyuk támadt és elnyelte legott.
Hol pokolra ment, a földből
Kénszagú melegvíz tört föl.
(Népi monda)

Harkány nevét 1323-ban írták le egy oklevélben először, Harkan néven. A terület királyi udvarnokok földje volt, Károly Róbert birtokát Pál fia György temesvári alvárnagynak adományozta. A század végén, 1397-ben a Byka nemzetség tulajdonaként írtak róla. A família birtokközpontja Terehegy volt, közülük az ismertebbek, Byka János, aki 1412-ben alnádor, tehát az ország harmadik embere volt, a Zsigmond királyt támogató száztizenkét nemeshez tartozott. Byka Miklós nevezetessége, amit egyetlen ismertető sem mulaszt el megemlíteni, hogy a krakkói egyetemen tanult. Byka András Zrínyi Miklósnál, Szigetvárott keresett menedéket családjával, erről Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című művében is találunk adatokat. Szigetvár elestével a Byka család is kihalt. Harkány a török hódoltság időszakában is viszonylag épen megmaradt, az ország nagy részével ellentétben a törökök után nem maradt itt puszta föld, lakói megőrizték a földet, a föld megvédte lakóit, a földműveseket és a szőlősgazdákat. A hódoltság utáni időszakban a falu a Batthyány család kezére került.

Harkányfürdő korabeli képeslapon (Forrás: MaNDA Adatbázis, Csorba Győző Könyvtár - Pécs, © Ingyenes hozzáférés)

Az első írásos emlék, amelyben a harkányi víz gyógyító erejéről van szó 1806-os keltezésű. Ebben a siklósi uradalom tiszttartójához Gyűdi Michel mocsárcsapoláshoz szeretne újra elmenni, oda, ahol nyavalyáitól megmenekedett. Nem tudni, hogy sikerült-e a gyűdi embernek a reformkori lábfürdő, az viszont ismert, hogy a Batthyány család 1814-ben egyre nagyobb állatállományát nagyobb területű legelőkhöz juttatandó, a Gyűd-Harkány közötti mocsarak lecsapolásába fogott. 1823-ban egy bizonyos Pogány János nevű jobbágy, a mocsarakban dolgozó munkások egyike, a mocsárból feltörő meleg vízben áztatva fájós lábát, a víztől meggyógyult. Hamar híre ment a baja megszűntének, és az uradalom gazdái is felismerték a gyógyvízben rejlő lehetőségeket. 1824-ben kezdték meg fafürdő kiépítését, a korabeli térképen szereplő Büdösrét, Büdöstó helyén. 1846-ban magyarul is megjelent Patkovics József, a Harkányi hévíz gyógyereje című munkája.

Harkány közelében találjuk Máriagyűdöt, az egyik legrégebbi magyarországi Mária-kegyhelyet, több jelentős zarándokútvonal csomópontját vagy végpontját. Itt már 1333-ban állt egy templom, és a török időkben is folyamatosan volt itt keresztény istentisztelet. Korabeli források szerint 1689-ben Mária-jelenések történtek itt, ezután a templomot ferences szerzetesek gondozták. 1698-ban került ide a Mária kegyszobor, amelyet a Rákóczi-szabadságharc idején Eszékre menekítettek. 1706-ban a Mária-jelenések megismétlődtek. Nesselrode Ferenc Vilmos pécsi püspök ezért 1713-ban új kegyszobrot adományozott. 1738-tól tömeges zarándoklatok indultak Máriagyűdre, fogadalmi körmenetekben. 1742-re a templomot kibővítették.

A csodás gyógyulások miatt 1905-ben VII. Piusz pápa Máriagyűdöt hivatalosan is kegyhellyé nyilvánította. 1950-ben a kommunista hatalom elűzte a ferences szerzeteseket, de a kegyhely tovább élt. A rendszerváltozás után a kegytemplom megújult: új tetőt, toronysisakot, fűtést, padlózatot, világítást és új freskókat is kapott. 2008-ban XVI. Benedek pápa Basilica Minor címet adományozott a kegytemplomnak, amivel tovább gazdagodott Máriagyűd liturgikus élete. Az egyre több embert vonzó kegyhely 2015-ben befejezett korszerűsítése több mint félmilliárd forintos munkálatok végét jelentette.

Fotó: Loósz Róbert

A kegyhely fejlesztéseit az egyházmegye úgy tervezhette meg, hogy azok a látogatói elsődleges célját, a lelki megújulást segítsék. A családok, biciklisek és mozgássérültek számára szakszerűen alakították ki a parkolóhelyeket. Gyalogos út épült, a Mária szoborhoz vezető sétány előtt fogadótér áll. Felújították a sétányhálózat burkolatát, és új pihenőket is elhelyeztek. Megújult a kegytemplom homlokzata, az épületet statikailag is megerősítették, a szabadtéri udvart és az imaudvart fedett térré alakították, helyrehozták a Szent Ferenc ivókutat. Udvardy György pécsi megyéspüspök a megújult máriagyűdi kegyhelyet a következő szavakkal köszöntötte: „A kegyhely megújítását azért vállaltuk, hogy a híveket segítsük. Az a szándék vezérelt minket, hogy az emberek örömmel, megfelelő körülmények közt találják meg lelki megújulásukat és hitük forrását, és kapják meg a Boldogságos Szűzanya oltalmát.”

Harkány jellegzetes épületei a templomok. A Jézus Szíve római katolikus templomot alig harminc évvel ezelőtt építették fel. Ugyan a 19. században az üdülőfalu katolikus lakosságának növekedése és a fürdőlátogató katolikusok egyre nagyobb száma már életre hívott egy kápolnát, amelyet 1906-ban Jézus Szentséges Szíve tiszteletére szenteltek fel. Ez a neoromán és neogótikus stílusban épült kápolna szolgált egészen az 1980-as évek közepéig.

Fotó: Bodnár Katalin

Ekkorra Harkányban a római katolikusok létszáma kétezer fő fölé emelkedett, és ebbe nem számoltuk bele a vendégeket. Nyilvánvalóvá vált, hogy a száz embert befogadni tudó kápolnát kinőtték. Nem volt egyszerű feladat a kápolna megnagyobbítása. Holczer József tervei alapján Hopp Ferenc máriagyűdi plébános irányításával 1985-ben mégis belekezdtek. Szépen összeillesztették a régit az újjal. A hatszorosára növekedett alapterületű templomot 1988-ban szentelték fel. 1990-től Harkány önálló római katolikus plébánia a pécsi egyházmegyében.

A fürdőváros széles főutcáján áll a késő barokk, copf stílusú református templom. a harkányi református gyülekezet 1798. március 21-én kezdett bele a templomépítésbe. A gúlasisakos toronnyal díszített épületet 1802-ben fejezték be. Épülete mellett a magyar reformáció Siklóshoz kötődő jeles személyiségének, Sztárai Mihálynak a mellszobra áll. Alighanem egyedülálló kelléke ennek a templomnak a tornyára rakott gólyafészek. A gúla alsó, kevéssé lejtős részébe valamikor fészket kezdhettek rakni a gólyák, amelyet az emberek segítségül kis vas rudakkal támasztottak meg.

Fotó: Magyar Nemzeti Levéltár

A Harkányhoz tartozó Terehegy református temploma egy kis dombon áll. Az Ormánság református templomainak többsége a 18-19. század fordulóján épült, a falusi késő barokk, copf és klasszicista stílusjegyek hordozói. A magyar templomépítészet sajátos képviselői ezek a tájba simuló, ám messziről mégis jól látható templomok. Bár a reformátusok kirakták templomaikból a szobrokat és képeket, különös módon azonban Erdélyben, a Nyírségben és az Ormánságban a kép, a díszítés mégis visszatért a református templomokba. Terehegyen a fából ácsolt mennyezeten, a kórus mellvédjén, a padok oldalán és a prédikálószék tetején képek vannak. A templomépítéssel egy időben készültek a festmények, festő-asztalosok munkái, akik leginkább mintakönyvből dolgoztak, de a sablonokat kiegészítették a csak rájuk jellemző egyéni megoldásokkal. A templomhoz egy 18. századi orgonát is hozattak Pécsváradról, ez egész Európában páratlan. A templomot 1988-ban újították fel.