Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Dés László, aki a szívünkön billentyűzik

2014. január 09. - MaNDA

Január 9-én ünnepli 60. születésnapját a kortárs magyar zeneművészet egyik legkiemelkedőbb alakja, Dés László. Két nappal később a családi után jöhet a közönség ünnepe, Dés László és barátai vélhetően teltházas koncertet adnak a Sportcsarnokban.

des02.jpgFotó: Stekovics Gáspár

Kevés művésznek titulált emberről mondható el, hogy pályafutása nyílegyenes, tiszta és a kezdetektől máig céltudatos és célirányos. Dés László zenész. Tehetsége igen sokoldalú. Választott hangszerének, a szaxofonnak világszerte elismert mestere, zenekaraiból, melyekben megfordult mára legenda lett, zeneszerzőként pedig a daloktól a bonyolult musicalekig mindent megírt, amit egy zenész közölni tud a világgal. Mindezekhez persze kellettek az iskolák, Dés László kisfiúként, 1960-ban a Kodály Zoltán Ének- és Zeneiskolában lendült neki pályájának. 1963 és 71 között zongorázni tanult, majd 1971-73-ban a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium klarinét szakán mélyült el a fúvós tudományokban. 1973-76 között pedig szaxofon szakon végezte el a Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakát.

Az a tény, hogy a jeles fúvós ember két meghatározó tanítóintézménye Kodály és Bartók nevét viseli, sok mindent elárul arról a közegről, arról az országról, ahol a világon talán a legjobban becsülik a muzsikát. Ennek egyik nyilvánvaló és természetes jele, hogy nálunk a normálisan gondolkodók agyában fel sem bukkan a gondolat, hogy az ún. komolyzene jó, a könnyűzene meg rossz vagy fordítva. Mint minden, az emberi érzelmeket megmutatni akaró megmozdulásban, azaz bármiféle művészi munkában nincsenek efféle kategóriák. Nincsenek határok. Nincsenek skatulyák. A műalkotás kétféle lehet, jó vagy rossz. Egészen pontosan csak egyféle: jó. Ami rossz, azt ki kell dobni. Azok az emberek, akik tehetségük legkülönfélébb megnyilvánulási formáit arra használják, hogy megmutassák az emberi lét lényegi elemeit, megnyissák a lelkeket, és megkísérlik és megkísértik kimondani, elénekelni, lerajzolni, eltáncolni a minden emberben ott rejtezkedő érzelmeket, az örömöket és bánatokat, szerelmeket és haragokat, na, ők a művészek. Az örök Don Quijoték, akik az eszükkel tudják, hogy amit nem lehet kimondani, azt nem lehet kimondani, de mégis újra és újra nekirugaszkodnak. És ha a lényeg egészét, máshonnan közelítve, az egész lényegét csak a Teremtő ismeri, ezek a művészek, mármint az igaziak, kellő és illő alázattal újra és újra megkísérlik megmutatni a teremtő akaratot.

des01.jpgForrás

Dés Lászlónak mindezeket soha nem kellett bizonygatnia, már felnőtt pályája kezdetén mindazokban az együttesekben ahol játszott, ez mindenki számára természetes tény volt. Így állt össze 1978-ban a Dimenzió zenekar első felállása, majd 1984-ben a második, 1987-ben a talán legismertebb a Trió Stendhal – itt egy másik zenei zseni, Snétberger Ferenc gitározott, aztán a jelenhez közelítve jött a Jazz+Az és a Dés Septet.

Azt nem lehet mondani, hogy szép csendben, de végül ország világ megismerhette azt a minőségi muzsikát, melyet Dés László művelt. Zenekaraiban, fesztiválokon, hanglemezeken, színházakban és a talán legismertebb Dés zenei színtéren, a filmzenékben. Nincs ma Magyarországon felnőtt középkorú ember, akinek ne remegne meg a szíve a Szerelem első vérig című film Demjén Ferenc énekelte főcímdalának hallatán, vagy a Valami Amerika vetkőzős dala ne idézné meg fiatalkorát. Százával sorolhatnánk a dalcímeket és idézhetnénk elandalodva Dés László Udvaros Dorottyának, Básti Julinak, Kulka Jánosnak és Cserhalmi Györgynek írt dalait vagy a Valahol Európában musical részleteit, a Dzsungel könyvét, amit Geszti Péterrel varázsolt a magyar színpadokra, mindannyiunkat megérint.

Dés László muzsikája azokról az örök értékekről szól, melyeket, mint fentebb írtuk, igazából, a maga teljességében senki nem ismerhet.  A Dés dallamokon ott úszik az a fátyolos bánat, ami, hogy csak a legközelebbi múlt alakjait idézzük Seress Rezső, Kozma József vagy Máté Péter zenéjét jellemzi. Csendes, tűnődő, lélekmegérintő hangfutamok, a csendből felnövő dalvirágok egyfelé mutatnak, fentre. A kötött zene és a jazzre jellemző játékos rögtönzések összecsattantása némelykor meghökkentő lehet: ki hallott már gregorián dallamokra szaxofonnal improvizálni?

Akinek még nem volt ilyenben része, keresse meg és tanulmányozza Dés László e tárgyban közzétett felvételeit. Hallatukra megfényesedett szívvel mondhatja: Isten éltesse a 60 éves Dés Lászlót.

Dippold pál

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr55748580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása