270 évvel ezelőtt, 1744. április 25-én halt meg Anders Celsius, a világon legismertebb hőmérsékleti skála megalkotója. A mindössze 43 évet megélt tudós halálának oka az abban a korban még szinte gyógyíthatatlan tüdővész. Celsius Ovanakerben született 1701-ben, nem is akármilyen családba. Mindenki tudós volt. Apja, Nils Celsius az asztronómia professzora, nagyapja, Magnus Celsius a matematika professzora volt az Uppsalai Egyetemen. Ott, ahol az alaptanulmányai után Anders Celsius matematikát, fizikát és csillagászatot tanult. Ez utóbbi iránti vonzalmát a kor neves csillagászától, anyai nagyapjától Anders Spolétől örökölhette. Nincs mit csodálkozni tehát azon, hogy Anders Celsius 1730 és 1744 között az Uppsalai Egyetem csillagászatprofesszoraként dolgozott.

A világ egyik leghíresebb felsőoktatási intézménye, az Uppsalai Egyetem 1477-ben nyílt meg. Észak-Európa első felsőfokú iskolája. A 15. század végén emelt eredeti épülete megsemmisült, a 19. század végén épült épületeiben azonban olyan jelentős tudományos eredmények születtek, melyek a világ legjobb egyetemei közé emelték. Több Nobel-díjas tudós tanult és dolgozott itt. Jellemző adat, hogy napjainkban 60 ezer diák jár ide.

Uppsalai Egyetem

Aki ma Uppsalában jár az egyetem épületei között sétálva előbb utóbb találkozik Carl von Linné, Celsius kortársa, az orvos és botanikus nevével, akinek a módszerei alapján ma is dolgoznak a biológusok. Linné a modern tudományos rendszerezés alapelveinek, a rendszerezés kategóriáinak és a tudományos nevezéktan megalkotója.

Egy évszázaddal később az 1800-as évek elején Uppsalában tanult Anders Jonas Angström fizikus, a színképelemzés egyik megalapítója, az angström hosszúságegység névadója.

Anders Celsius munkásságára visszatérve, csillagászként hatalmas munkát végzett. 1733-ban jelentetett meg egy 316 tételből álló gyűjteményt a sarki fény megfigyeléseiről. 1736-ban a francia kormány támogatásával Lappföldön megmérték a délkör egy darabját. Ugyanebben az időben Peruban, az Egyenlítőnél is végrehajtották ezt a műveletet. Nagy tétje volt az erre a célra szervezett északi expedíció munkájának. A Tornea és Pello nevű falvak közötti délkör darabbal igazolták Newton elméletét, mely szerint a Föld nem szabályos gömb alak, hanem a sarkoknál lapultabb. Az ezért a munkáért kapott pénzből aztán 1740-ben Celsius megépítette az Uppsalai Obszervatóriumot.

Uppsalai Obszervatórium

Anders Celsius nevét azonban mégsem csillagászati, fizikai és matematikai kutatásai tették máig világhírűvé, hanem hőmérsékletskálája. 1737-ben tervezte, és 1742-ben a svéd akadémián ismertette is a leegyszerűsített hőmérsékletmérést és az ehhez kapcsolódó számításokat. A csillagászat fogalmát ugyanis akkortájt a mainál sokkal tágabban értelmezték, Celsius geográfiai és meteorológiai méréseket is végzett kutatásaihoz. Ez utóbbihoz szerkesztette meg híres hőmérsékletskáláját.

Celsius hőmérője 1750-ben fejre állt. Ez azt jelenti, hogy az eredeti skálán a víz forráspontját jelölte 0-val és a fagyáspontját 100-zal. A két számot, az egyszerűséget tovább fokozandó, Celsius kollégája, bizonyos Martin Stomer cserélte fel.

Menjünk tovább az időben, egészen 1851-ig. Ekkor vezette be Lord Kelvin (K) az abszolút hőmérséklet fogalmát, ami az SI rendszerben ma is érvényes. Ennek 0 pontja a legalacsonyabb hőmérséklet (-273,15 °C) amelyen a molekulák hőrezgése teljesen megszűnik.

Az Egyesült Államokban ma is használt hőmérsékleti skálát Daniel Gabriel Fahrenheit (°F) állította fel 1714-ben. Ennek 0 pontja a szalmiáksó vizes oldatának fagyáspontja (-17,8 °C), a felső alappont a víz forráspontja, amelyet 212 foknak határozott meg. Így például: 40°C = 313.15 K = 104°F.

Mielőtt végleg elvesznénk itt a foktengerben, írjuk le, hogy Anders Celsius a 18. század egyik legkiemelkedőbb tehetségű és rendkívül sokoldalú tudósa volt. Ha elhagyjuk a 18. századot, mondhatjuk, a világ tudománytörténetének nagy alakjával van dolgunk. Celsius sokat fáradozott a Gergely-naptár svédországi bevezetésén, foglalkozott a Nap és a Föld távolságának meghatározásával, a Föld alakjával, fizikai és geofizikai kutatásokat végzett, a fényerősségmérés kitűnőségei között tartották számon, kutatta az északi fényt, a Jupiter holdjait. Saját módszert dolgozott ki a csillagok magnitúdójának meghatározására.

Nevét azonban napjaink egyik leghétköznapibb használati tárgya, a hőmérő őrizte meg. És ez egy cseppet sem baj.

Dippold Pál

130 évvel ezelőtt, 1884. április 24-én született Herman Lipót, a jeles magyar festőművész. Születési helyét, Nagyszentmiklóst önéletrajzírásában unalmas és egyhangú faluként említi. Nem illendő vitatkozni vele, azonban annyit talán megjegyezhetünk, hogy a tízezer lakosú város Kikinda, Nagybecskerek és Zsombolya után Torontál vármegye negyedik legnagyobb mezővárosa volt. Nem beszélve a határában 1799-ben megtalált aranykincsről. A huszonhárom edényből álló, összességében tíz kilogrammnyi arany kancsó, korsó, csésze és az úgynevezett ivócsanakok már önmagukban is izgalmassá tehetik lelőhelyüket. Igaz, megtalálásuk évében Bécsbe kerültek, ma is ott vannak. Magyarországon éppen Herman Lipót születésének évében, 1884-ben állították ki először.

A leendő festő mindenesetre nem érezte jól magát szülővárosában. Apja kereskedő volt, fiát is annak szánta. Herman Lipót javára írandó, hogy a szülei iránti tiszteletből Szegeden elvégezte a kereskedelmi iskolát. Érettségi után aztán – miután fiuk kezében ott volt egy biztos, polgári szakma oklevele is – a szülők megengedték, hogy Herman Lipót művésznek álljon. Budapestre utazott, és beiratkozott a Mintarajziskolába. Az élelmes és tehetséges fiatalember másodéves korában már szép pénzeket keresett karikatúráival, portréival és tájképeivel. A kor igen népszerű vicclapjainak, a Kakas Mártonnak és a Borsszem Jankónak dolgozott.

Herman Lipót négy évig tanult a Mintarajziskolában. Ezután rövid ideig Münchenben, majd szülővárosában próbált a festészetből megélni. Mondani sem kell, ez nem ment neki. Visszatért Budapestre, aztán Berlinben, majd Párizsban, Brüsszelben és Londonban tanulmányozta a kortárs képzőművészetet. 1910-ben a később nagy hírűvé vált Kecskeméti Művésztelep egyik megalapítója volt.

1914-ben éppen hogy hazatért olaszországi tanulmányútjáról Kecskemétre, az időközben kitört I. világháború beszippantotta katonának. Nem került azért rossz helyre, a Császári és Királyi Főhadiszállás festőjeként szolgált, aztán Prágába helyezték ezredfestőnek.

Herman Lipót későbbi pályájára nem vetett túl nagy árnyékot tanácsköztársasági szereplése, 1919-ben a Képző- és Iparművészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke volt. Kedvelte a társaságokat, 1920-ban a Szinyei Társaság egyik alapítójaként tűnt fel ezen a terepen. Aztán folytatódtak kalandozásai szerte a világban és itthon.

Herman Lipót alkotásai pályája első szakaszában, 1903-as első országos kiállítási szereplésétől szerteágazó tematikájúak voltak. Festett portrékat, tájképeket, csendéleteket, mitológiai és allegorikus jeleneteket, aktokat. A képek szerkezete barokkosan burjánzó elemekkel telített, színei sötétek.

Aztán az 1920-as évek elejétől megváltozott a stílusa, lazább, oldott kompozíciókkal állt elő, az általa használt addig sötét színek világossá, élénkké váltak. Ehhez nyilván kellett a vidám balatoni és szentendrei munkák hangulata.

Herman Lipót - Fürdőző lányok

Herman Lipót újabb és újabb helyszíneken kereste festészetének gazdagító elemeit. Az 1930-as években Olaszországba, Párizsba, Münchenbe utazott. A II. világháború után aztán Magyarország ecsetjére való tájait kereste meg és ismertette meg festményeivel, járt Zsennyén, Sárospatakon, Nagymaroson és Szolnokon.

Herman Lipót nem csak festőként tudta szabatosan megmutatni gondolatait, hanem művészeti íróként is világosan fogalmazott. A művészetmeghatározása ma is érvényes: „A remekművek koron, ízlésen, stíluson, divaton s egyéniségen túl abban egyeznek meg, hogy önálló organizmust alkotnak, törvényeiket magukban hordják, s meggyőzőképes harmonikus voltuk szabja meg életképességüket. Létrehozásuk a természet formáinak segítségével történik…”

Herman Lipót - Önarckép, 1933

Herman Lipót 1972-ben bekövetkezett halála után hagyatéka a gyöngyösi Mátra Múzeumba került. Érdemes néhány számmal is érzékeltetni gazdagságát: száz festmény, száz grafika, két szobor, Herman Lipót személyes tárgyai, sok dokumentum. 1998 őszétől a gyöngyösi főtéren, az újonnan megnyitott Vachott Sándor Városi Könyvtár épületében új helyen kapott végleges otthont a Herman-gyűjtemény.

Dippold Pál

140 évvel ezelőtt, 1874. április 20-án emelkedett törvényerőre a VIII. törvénycikk. Ez nem szólt másról, mint „A magyar korona országaiban az eddig használt mértékek helyett új mértékrendszer hozatik be, melynek alapja a méter tízes felosztással és többszörözéssel.”

A természettudományos megismerés alapja a mérés. Amúgy a humán tudományokban is így van ez, mindig mindent és mindenkit megmérnek. Fontos ez, hiszen ami nincs megmérve, arról nehezen állapítható meg, hogy mit is ér.

Az elméleteket a mérések igazolják. A mérés azt jelenti, hogy a mérendőt egy önkényesen választott egységhez hasonlítjuk. A méterrendszer előtti mértékegységek az emberi testrészekhez – hüvelyk, láb, öl –, vagy táreszközökhöz – véka, akó – kötöttek. Az 1600-as években a régi mértékek a világ különböző országaiban és szakmáiban egymástól függetlenül alakultak ki. Többek között ezt őrzik a brit birodalomban vagy az Egyesült Államokban a ma is használt angolszász mértékegységek. Ezek nekünk, akik már beleszülettünk a méterrendszerbe rendkívül bonyolultnak tűnnek. Többek között azért, mert a mennyiségek különböző egységei között nem decimális az átszámítás. Egy yard például annyi, mint 3 feet, vagy mint 36 inches, azaz 0,814 méter. Csupán ebből az egy példából megérthető, hogy a mértékegységesség hiánya komoly gondokat okozott a kereskedelemben és legjellemzőbben az ipari együttműködésben. A különböző termékeket minden országban úgy gyártják, hogy méreteik az ott használt mértékegységekben mérve kerek egész számok legyenek. Hogy a yardnál maradjunk, az méterben kifejezve a maga 0,814-es méterszámával sok minden, csak nem kerek egész.

A 18. század végére a tudomány és a technika fejlődése kikövetelte magának a mértékegységek nemzetközi egységesítését. A neves német matematikus, Karl Friedrich Gauss elsőként mutatott rá az egységes mértékegységrendszer megteremtésének lehetőségére. Ő javasolta, hogy az új rendszer három alapegységre – hosszúság, tömeg, idő – épüljön. Ennek kidolgozása 1790-ben Franciaországban el is kezdődött. Aztán majd jó sokára, 1875-ben 18 állam Párizsban alá is írta a Nemzetközi Méteregyezményt.

méteretalon; 90% platina 10% irídium

Hogy az időben még nagyobbat ugorjunk és eljussunk az első átfogó, egységes, nemzetközi mértékegységrendszerhez, amely a Systeme International d’Unités (SI) nevet viseli. Az SI mértékegységrendszer kidolgozásában a világban fellelhető összes szakma nemzetközi szervezetei együtt dolgoztak. Az SI valamennyi egységét hét alapegységből lehet származtatni. Közülük a kilogramm-alapegység nemzetközi etalonja a Sevres-ben őrzött platina-irídium henger. A többi hat SI alapegységet – hosszúság (m), idő (s), áramerősség (A), hőmérséklet (K), anyagmennyiség (mol), fényerősség (cd) - fizikai kísérletek alapján határozták meg. A méter legújabb, nemzetközileg elfogadott meghatározását a világhírű magyar tudós Bay Zoltán készítette el: "1 méter az a távolság, amit a fény légüres térben 1/299 792 458 másodperc alatt befut."

Bay Zoltán

Mi meg fussunk vissza az az időben oda, ahol először határozták meg, hogy mennyi is egy méter. A franciák definíciója szerint egy méter egyenlő a Föld kezdő délkörén mért kerületének negyvenmilliomod részével.

A Nemzetközi Méterbizottságnak 1889-ben Párizsban volt egy fontos összejövetele, ahol a méterrendszert bevezető államok, sorshúzás útján megkapták a hitelesített platina-irídium rudakat és kilogrammetalonokat. Nekünk a 14-es számú méterrúd és a 16-os számú kilóminta jutott.

Hogy micsoda felfordulást okozhatott az új mértékegységek törvénybe iktatása 1874-ben azt az aprólékosan szabályozott törvénycikk elolvastán nagyjából bemérhetjük. Az 1874. évi VIII. törvénycikkben paragrafusról paragrafusra fogalmazzák meg először átfogóan, majd rendkívüli részletességgel az új mértékegységrendszert. Így szerepel a hosszmérték, a térmértékek, a köbmértékek, a súlymértékek és az erőmértékek. Ez utóbbiak alapegysége a lóerő, melyen „azon erő értetik, mely 75 kilogrammnak egy másodperc alatt egy méternyi magasságra emeléséhez megkívántatik.”

Nézzük meg, hogy állt össze a hosszmértékek rendszere: a méter tizedrésze a deciméter, századrésze a centiméter, ezredrésze a milliméter. 1000 méter a kilométer, 10000 méter a miriaméter. Ezután a korábban használatos hosszmértékek méterre átszámított számait sorolja fel a törvény: ezek szerint egy méter annyi, mint 0,52729 bécsi öl, 3,16375 bécsi láb, 37,965 bécsi hüvelyk, 1,286 bécsi rőf, a sor végén megtudhatjuk, hogy 1 marok (ló-mérték) 10,536 centiméter.

A társadalmi, gazdasági fejlődéssel egyre pontosabb jogalkotói munka is együtt járt. 1907-ben készült el az állami mérésügyi törvény, majd ennek alapján létrehozták a Magyar Királyi Központi Mértékhitelesítő Intézetet. 1918-ban már 53 mértékhitelesítő hivatal működött Magyarországon. A Mértékügyi Intézet feladata volt a villamos-, a hőmérséklet- és a gázmennyiség mérések laboratóriumainak irányítása. A 2. világháború után megépítették az erő- és nyomásmérések, az áramlásmérések, az elektronikai mérések, az optikai és mikrohullámú mérések, a sugárfizikai és kémiai mérések laboratóriumát. Közvetlenül a rendszerváltás után, 1991-ben külön törvényben fogalmazták meg, hogy az Országos Mérésügyi Hivatal országos hatáskörű, központi irányító, ellenőrző és felügyeleti szerv, mely gondoskodik a törvényes mértékegységek használatának szabályozásáról, az országos etalonokról, azok nemzetközi összehasonlításáról és hazai továbbszármaztatásáról.

Így tehát nem kell attól tartanunk, hogy megméretlenül maradunk.

Dippold Pál

A MaNDA gondozásában jelent meg a magyar hangosfilm klasszikus alkotása, az 1931-ben forgatott Hyppolit, a lakáj. A számos színházi feldolgozást és egy filmes remake-et is megélt alkotás restaurálva, eredeti pompájában, a 2009-ben restaurált változatban került korongra.

 A franciás helyzetkomikumra és a 19. századi polgári vígjátékra épülő történet máig meghatározó darabja nemzeti kultúránknak, Kabos Gyula és Csortos Gyula színészi alakítása pedig mindörökké beírta magát a magyar filmtörténetbe, a film egyes fordulatai a magyar köznyelvbe is beépültek.

A második magyar hangosfilm egyszerre két alaptörténetet variál: a felkapaszkodott kispolgár és arisztokratikus inasa, valamint az álruhás herceg és szerelmesének meséje. A Hyppolit azonban jóval több filmtörténeti csemegénél. A mai napig minden generációnak felhőtlen szórakozást nyújt.

A film gyártásának érdekessége a ma már szokatlannak ható, de akkoriban mindennapos gyakorlat, miszerint több nyelven is leforgatták a történetet. Minden jelenetet felvettek magyar és német színészekkel egyaránt, azonos díszletek között. A magyar filmtörténet hatalmas szerencséjére Csortos Gyula átszerződött a Magyar Színházból a Nemzetibe. Zágon István, az eredeti színdarab írója eleve Csortosra szabta Hyppolit szerepét, de a Nemzetinek nem kellett a Magyar Színházban már tervbe vett előadás. Így születhetett meg a filmváltozat, melynek rendezésére Székely Istvánt, a forgatókönyv megírására pedig Nóti Károlyt kérték fel, akik mindketten Berlinből tértek haza a forgatásra.

„Szinte hihetetlen: Magyarország fővárosában a magyar közönség magyarul beszélő filmet kap. Ha a film rossz volna, unalmas és érdektelen, akkor is örömmel kellene fogadnunk annyi recsegő német raccsolás és érthetetlen angol nyámogás után. De nem a film nem rossz, nem is unalmas, nem érdektelen, ellenkezőleg, a közönség minden szavára harsány nevetéssel válaszol, valósággal érezni, mennyire hálás, hogy végre a maga nyelvén szól hozzá a vetítővászon.” Írja a Pesti Hírlap korabeli kritikája, amely a színészi játékot is kiemeli: „És hogy sikerült rengeteg kacagást kiváltani a közönségből az nemcsak Csortos Gyulának köszönhető, aki utolérhetetlen fölénnyel játssza az inast, hanem a nagyon mulatságos Szenes Ernőnek, a kedvesen groteszk Gózon Gyulának és Kabosnak.” – Áll az egykori méltatásban.

A Pesti Hírlap korabeli kritikája a színészi játékot is kiemeli: „És hogy sikerült rengeteg kacagást kiváltani a közönségből az nemcsak Csortos Gyulának köszönhető, aki utolérhetetlen fölénnyel játssza az inast, hanem a nagyon mulatságos Szenes Ernőnek, a kedvesen groteszk Gózon Gyulának és Kabosnak.”

A MaNDA kiadásában most megjelenő lemezen a film mellett helyet kapott a 2009-es restaurálás alkalmával készült A Hyppolit újjászületése című rövidfilm is.

Hyppolit, a lakáj – fekete-fehér magyar vígjáték, 1931, 76 perc.

Rendező: Székely István.

Szereplők: Kabos Gyula, Csortos Gyula, Gózon Gyula, Haraszti Mici, Fenyvessy Éva, Erdélyi Mici, Jávor Pál.

DVD-n kiadja a MaNDA.

Korhatár nélkül megtekinthető.

A MaNDA DVD kiadványai: http://mandarchiv.hu/cikk/816/Megjelent_DVDkiadvanyaink

1964. április 16-án mutatták be a magyar filmtörténet egyik legtermékenyebb filmrendezőjének A pénzcsináló című alkotását. Rendezője Bán Frigyes 1939-es rendezői pályakezdése és 1966-ban elkészült utolsó filmje közötti 27 évben 32 nagyjátékfilmet készített. A pénzcsinálók egyik utolsó, a legtöbb művéhez hasonló nagy közönségsikert arató filmje, most a kerek évforduló, megjelenésének fél évszázados ünnepe ad ürügyet arra, hogy egy kicsit alaposabban megvizsgáljuk alkotója életét, életművét.

Bán Frigyes 1902-ben Kassán született. Hadapród iskolában kezdte meg tanulmányait, azonban a katonai pályát, minden jel szerint a tanulmányai közben lezajló első világháború hatására igen gyorsan és véglegesen elhagyta. Húsz éves volt, tehát a múlt század húszas éveinek elején fonódott össze sorsa a filmszakmával. A némafilmes időszakban kezdett gyakornokoskodni, ám ez nem adott neki biztos kenyeret, ezért színésznek állt. Balogh Frigyes művésznéven lépett fel kabarékban, zenés darabokban. Lényegében életének ebben az időszakában, ami egészen 1934-ig tartott, mindent megtanult arról, hogy a szórakoztatás milyen formái kellenek a nagyközönségnek. Miután visszatért a filmgyárba, élete rákövetkező 35 évét végig ott töltötte el.

Bán Frigyes 1939-ben elkészült és 1940-ben bemutatott vígjátéka a Mátyás rendet csinál című film a magyar filmgyártásban bekövetkezett úgynevezett őrségváltás után jelent meg. Hogy ez milyen rossz emlékű történelmi események következménye volt, annak hatásait ma is érzékeljük. Igen sok csillogó tehetségű színész és rendező volt kénytelen eltűnni a színről. Sok esetben tragikus módon, végérvényesen. Tarolt a rasszizmus. Ugyanakkor nagy szükség volt a szórakoztató filmekre. Bán Frigyes tehetsége kapóra jött, 1944-ig 14 filmet forgatott. Ezek műfaja valójában nem számított neki, a mesterség, a filmkészítés mind teljesebb elsajátítása és gyakorlása volt számára fontos.

A szakírók számtalan helyen közzétették, hogy Bán Frigyes tisztességes ember volt. Soha nem csúszott úgymond a jobb szélre. Polgár volt és becsületét az embertelen korokban is megőrizte. Ha kellett az üldözötteket is bújtatta, azaz bátorságnak sem volt híján. Erre szüksége is volt, hiszen a II. világháborút követően nem hagyta el Magyarországot, sőt ez a bátorság tette lehetővé, hogy később a kommunista korszak egyik legelismertebb rendezője lehetett. Hűséges volt hazájához. Az a katonaiskolai nevelés, melyet kamaszkorában kapott, nem engedte, hogy elhagyja a számára kijelölt helyet, a nehéz időkben is kitartott. Más szakmákban is voltak-vannak hasonló sorsú emberek. A kitűnő író, Ottlik Géza, a nagynevű költő, Vasadi Péter és a filmvilággal igen közeli kapcsolatba került egykori ludovikás tiszt, Nemeskürty István.

De maradjunk Bán Frigyes háború előtti korszakánál, melyről a műfaji sokszínűség mellett az is megállapítható, hogy a kor legkitűnőbb színészeivel dolgozhatott együtt: Szeleczky Zitával, Mezei Máriával, Páger Antallal, Dajka Margittal, Muráti Lilivel és Karády Katalinnal. Bán Frigyes pályafutása kezdetén a zenés filmekre szakosodott, így a kor egyik legnépszerűbb sztárja Sárdy János két filmjében is szerepelt.

Csendes otthon című film forgatása; Eiben István, Bán Frigyes és Langmár Béla, 1957

A háború után az úgynevezett fordulat évéig furcsa módon rendeződött át a magyar filmgyártás. A nagyobb pártok saját filmvállalatokat kaptak. Bán Frigyes a Sarló Film szervezetében dolgozott, a Nemzeti Parasztpárt állt mögöttük. Az országos hírnevet és elismerést az új rendszerben Bán Frigyes számára a talán legismertebb népi író, Szabó Pál regényéből készült Talpalatnyi föld című film hozta el. Egyfajta szocialista munkaközösség forgolódott a már készültekor nagy sikernek ígérkező forgatáson: Hont Ferenc, Balázs Béla, Makk Károly és Máriássy Félix. Bán Frigyes mindenesetre Kossuth-díjat kapott. Ennek azonban megvolt a maga ára. Bán Frigyes minden évben forgatott, ám a szinte elronthatatlan irodalmi adaptáció (Úri muri – 1949) vagy a Semmelweis Ignác életéről szóló (1952) művek mellett bőven kijutott neki a szocialista-kommunista sematikus realizmus filmekből is.

1953-ban Bán Frigyes újra nagyot dobott: minden idők harmadik legnézettebb magyar filmjét, a Rákóczi hadnagyát vitte a közönség elé. A két főszereplő Bitskey Tibor és Vass Éva (Bán Frigyes felesége) volt.

1954-ben aztán újabb sikeres filmbe kezdett, a Kétszer kettő néha öt címűbe. A fülbemászó dalbetétekkel dúsított darab mégis egyfajta kudarcot jelentett Bán Frigyesnek. A női főszereplőtől ugyanis, feleségétől, Vass Évától elvették a női főszerepet, arra hivatkozván, hogy a szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlen, hogy a sikerrel kecsegtető szerepeket a rendező felesége játssza. Ráadásul Bán Frigyest leváltották a stábvezetésről, egy évre eltiltották a filmkészítéstől és még pénzbüntetést is kapott.

A valamikori hadapródot azonban ezek az átlátszó politikai manipulációk hidegen hagyták. Az ötvenes évek második felében két mesterművel állt elő, mindkettő a magyar irodalom nagyjainak egy-egy művére épült: Mikszáth Kálmán Szent Péter esernyője és Jókai Mór Szegény gazdagok.

A pénzcsináló plakátja

Bán Frigyes élete utolsó munkáit 1964-ben nagy szakmai tudással készítette el. Ezek közül talán a Tolnai Lajos novellájából készült A pénzcsináló című film vált a legnépszerűbbé. Lehet, azért a furcsa véletlenért, amit Tolnai Lajos halálának és Bán Frigyes születésének éve jelent: mindkettő 1902-ben történt. A vígjáték a 19-20. század fordulóján játszódik, főhőse Bányai Péter, aki szegény írnokként dolgozik, ám mellékfoglalkozásban rendkívüli tehetségű pénzhamisító. Valósághű bankjegyeket rajzol, ezek felhasználásával megszabadul anyagi gondjaitól. Anyósa, felismervén veje különleges tudományát, nagy erőkkel biztatja a pénzcsinálásra. Mikola detektív szagot fog és a hamis bankjegyek ügyében kiterjedt nyomozásba kezd. Közben Bányai Péter karrierje egyre magasabbra ível. A röviden összefoglalt történet nem tűnik valami izgalmasnak, ami mindezek mellett és ellenére sikerre vitte, az a szereplők és a rendező közös munkája.

Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy Pécsi Sándorral, Gobbi Hildával, Temessy Hédivel, Békés Italával, Egri Istvánnal, Tompa Sándorral, Márkus Lászlóval és Esztergályos Cecíliával nem lehet rossz filmet készíteni. Főleg, ha mellettük még a rendező is megjelenik a színen, nem is akárkit alakítva, magát a császári és királyi felséget, Ferenc Józsefet.

Dippold Pál

Harmincöt évvel ezelőtt 1979. április 10-én halt meg Várkonyi Zoltán, a XX. század egyik legjelentősebb színházi embere.

Nehéz dönteni akkor, ha szeretnénk pontosan meghatározni a szakmában eltöltött évtizedek rá legjellemzőbb szakirányát. Színész? Színházigazgató? Rendező? Ha a válaszok megfogalmazásával kínlódunk, könnyen Karinthy Frigyes egy híres tárcahőséhez juthatunk, akinek föltették a kérdést, hogy melyik Petőfi Sándort szereti jobban, az embert vagy a költőt. És Karinthy alaposan meglódítja a fantáziánkat, amikor a maga sajátos humorával leírja nekünk az asztalra felpattanó Petőfi Sándor bácsit, aki két részből áll, az egyik fele a költő, a másik fele az ember, azt kiabálja: „Az ántiját neki! Ez a fránya Beöthy Zsolt (a XIX. század végének neves irodalomtörténésze) megint szétválasztotta bennem az embert és a költőt!”

Nézzük hát Várkonyi Zoltán életét, hátha közelebb jutunk a válaszhoz. 1912-ben született Budapesten, édesapja Várkonyi Titusz, újságíró volt, aki nagy gonddal ügyelt arra, hogy fia művelt, olvasott, sokrétű tudással felvértezett emberré váljon. Így tehát a fiú a későbbi pályáján rendkívül fontosnak bizonyuló magabiztos nyelvtudásra is szert tett: kitűnően beszélt angolul, németül, olaszul és franciául.

Várkonyi Zoltán színészi tehetségére már gimnazista korában felfigyeltek, és azt ajánlották, válassza a színi pályát. A fiatalember azonban máshogy döntött, újságíró akart lenni, mint az apja. Erre a szülői példán túl az is biztathatta, hogy egy jelentős szépirodalmi versenyt megnyert. Ezen nincs mit csodálkozni, a fiatal emberek nagy része először mindig költő vagy író akar lenni. Szerencsére legtöbbször már igen rövid időn belül kiderül, hogy az írásból csak kevesen tudnak megélni. Várkonyi Zoltán is így járt, csalódott. Otthagyta élete addigi nagy álmát, az újságírást. Jelentkezett a Színiakadémiára, ahol Ódry Árpád és Kiss Ferenc tanítványaként végzett 1934-ben. 1941-ig a Nemzeti Színház, aztán 1941 és 44 között a Madách Színház tagja. A kezdő színészek sem élnek valami fényesen, Várkonyi Zoltán ezért Erich Kästner verseit fordította jó pénzért. A másik nagy, későbbi színházi mágussal, Major Tamással szövetkezve, olcsó díszletek között, különböző színháztermeket bérelve a világirodalom klasszikusait adták elő alkalmi társulataikkal.

A második világháborúban a hatalom letiltotta a színpadról, üldözték. A nácik elől több hónapig bujkált, többek között a Vígszínház pincéjében.

A háború után nagy erővel vetette bele magát az újjáépítésbe, 1945-től a Művész Színház igazgatója. A Nemzeti Színházhoz szerződött színésznek, itt dolgozott 1950 és 1962 között. Közben a Magyar Néphadsereg Színházának (1960-ban kapja vissza a Vígszínház nevet) főrendezője. 1962-től a Vígszínház főrendezője, majd 1971-től igazgatója volt 1979-ben bekövetkezett haláláig.

Ha mindez nem lenne elég, sorolhatjuk, hogy Várkonyi Zoltán közben filmszerepeket is vállalt, és elkészítette a klasszikus magyar regényekből remekmívű filmjeinek egész sorát.

1949-ben kezdett tanítani a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, amelyet aztán 1972-től rektorként vezetett. Ebbéli minőségében bőven volt alkalma felfedezni a fiatal tehetségeket, akiknek aztán később teret adott a színházakban, filmekben, tévéfilmekben. Néhány tanítványa nevét írjuk ide, máris látható, hogy nagy formátumú személyiséggel van dolgunk: Pécsi Sándor, Sennyei Vera, Somogyvári Rudolf, Békés Rita és Latinovits Zoltán, Bárdy György. De Várkonyi osztályvezető tanára volt Huszti Péternek, Iglódi Istvánnak, Káldy Nórának, Kovács Istvánnak, Kránitz Lajosnak, Tahi-Tóth Lászlónak, Újréti Lászlónak, Voith Áginak, Blaskó Péternek, Kern Andrásnak, Piros Ildikónak, Sunyovszky Szilviának, Verebes Istvánnak, Bodnár Erikának, Szakácsi Sándornak, Szerencsi Évának és Hernádi Juditnak.

Várkonyi Zoltán színigazgató egy vígszínházi irodában (Forrás: Fortepan)

Színészként a magyar és világirodalom legkitűnőbb szerzőinek darabjaiban játszott, egyforma magabiztossággal, eleganciával lépett színre Szophoklész, Ibsen és szinte az összes Shakespeare-darabban. De ugyanez jellemezte alakításait akkor is, amikor a magyar klasszikusok műveiben játszott: Madách, Mikszáth, Katona József, Vörösmarty, Németh László vagy Molnár Ferenc alkotásaiban.

Színházi rendezései közül nagy sikert aratott a kortárs szerzők darabjaival. Szakonyi Károly Adáshibája, Örkény István Vérrokonok című darabja kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar színháztörténetben.

Filmrendezőként mindig hallatlan eleganciával és biztos kézzel vezette stábjait, csak a kifogástalan munkát fogadta el. A nagyközönség leginkább az általa rendezett filmeket őrizte meg emlékezetében, különös módon ehhez Várkonyi Zoltán színészként is segített. Nagy sikert hozó történeteiben, így az A kőszívű ember fiaiban, a Kárpáthy Zoltánban vagy az Egri csillagokban egy-egy epizódszerepben ő is megjelent a vásznon. Olyan erővel helyezte el magát a történetekben, hogy aki csak egyszer is látta ezeket a filmeket, egészen pontosan fel tudja idézni a Várkonyi megtestesítette alakokat. Előáll a furcsa helyzet, az ellenszenves figurára többen emlékeznek, mint a főszereplőre. Ehhez kellettek Várkonyi színészi eszköztárának hatékony és hatásos kellékei: kellett a mesterien kezelt hang, a jellemző mimika és gesztusrendszer, az a sajátos sugárzás, a világ megértésének határozottsága, amellyel csak kevesen rendelkeznek. Így ég a néző emlékezetébe Maszlaczky ügyvéd, Ferdinánd király és Haynau táborszernagy alakja.

Az Egri csillagok forgatásán

Várkonyi Zoltán ellentmondásos korban élte le életét – bár melyik kor nem ellentmondásos a történelemben –, ám izzó tehetsége, színművészet iránti alázatos magabiztossága, műveltsége és személyiségének kisugárzása a szakma nagymesterei közé helyezte.

Dippold Pál

Kilencvenöt évvel ezelőtt 1919. április 8-án halt meg Eötvös Loránd, a magyar tudománytörténet egyik legfényesebb tehetségű alakja.

Eötvös Loránd nevének hallatán ma mindenkinek a nevét viselő jeles budapesti egyetem villan az agyába. Hogy valójában ki is volt a világ természettudományos megismerésében, későbbi technikai fejlődésében, az ehhez szükséges anyagok vizsgálatában és felkutatásában óriási szerepet játszó fizikus, arról már kevesebbet tudunk. A tudománytörténet egyik nagynevű hősének pályafutása az Eötvös-féle törvény kapcsán vált először közismertté. Eötvös Loránd elméleti úton közelítette meg és ismerte fel a folyadékok különböző hőmérsékleten mért felületi feszültsége és molekulasúlya közötti összefüggést.

Eötvös-féle kettős inga

Több jut eszünkbe, ha legismertebb találmányáról, az Eötvös-ingáról hallunk. Az 1880-as években kezdett a gravitációval foglalkozni, egy évtizeddel később készült el Eötvös Loránd fő műve a gravitációs tér térbeli változásának mérésére megszerkesztett inga. A szerkezet segítette hozzá a tudóst a felismeréshez, hogy ingája a nehézségi gyorsulás helyi változásainak mérésére is alkalmas. A változásokat a földfelszín alatti rétegek sűrűségváltozása okozza. Ezek pontos mérése az ásványi anyagok felkutatását szolgálhatja. Hosszú ideig tartó kísérleti mérések után, melyek az inga földtani kutatásban hasznosíthatóságát vizsgálták, 1912-ben Eötvös Loránd már az inga használatának gyakorlati elveit is tisztázta. Az első sikeres, olajkutatási célú mérések 1915-ben történtek. Ez jelentette a nyersanyagkutató geofizika kezdetét. Ennek volt a rákövetkező két évtizedben a legfontosabb műszere az Eötvös-inga. Ezzel tárták fel Amerika leggazdagabb kőolajforrásait.

Életének dicső és kevésbé dicső történelmi események adtak keretet, 1848-ban, a forradalom évében született, halála pedig a magyarországi tanácsköztársaság idejére esett. Édesapja, báró Eötvös József, a reformkor igen tekintélyes szereplőjének számított, ma már leginkább mint íróra emlékezünk rá. A magyar regényirodalom kezdeteinek főszereplője volt, A falu jegyzője több nemzedék meghatározó olvasmányélménye volt. Az első magyar független kormányban Eötvös Józsefet választották vallás- és közoktatásügyi miniszterré, ám a szabadságharc kitörése után az erőszaktól megdöbbenve külföldre menekült. 1853-as hazatérte után a kiegyezés egyik legelszántabb kimunkálója. 1867-ben újra miniszter. Ő vezette be a kötelező és általános népoktatást.

Eötvös Loránd

Minden neves ember gyerekének nehéz apja árnyékában felnőnie, Eötvös Lorándnak azonban nem ez a sors jutott. Az apa és a fiú között rendkívül bensőséges, szeretetteli viszony volt. A fiú a piaristák pesti gimnáziumában érettségizett 1865-ben. Az akkori szokások szerint bizonyítványában a jogi tanulmányokat jelölte meg célként – egy arisztokrata fiatalember, ha tanul, jogásznak tanul. Eötvös Lorándot nemigen érdekelte Iustitia tudománya, mégis becsülettel befejezte jogi tanulmányait. Közben azonban szorgalmasan látogatta a természettudományi előadásokat is. Édesapja jóváhagyásával aztán 1867-ben véglegesen a természettudományok szolgálatába szegődött. Heidelbergbe utazott, fizikát, matematikát és kémiát tanult. A sokoldalú fiatalember távolléte alatt sem szakadt el édesapjától folyamatosan leveleztek. Egy minden elemében harmonikus apa-fiú kapcsolat és a feltétlen őszinteség jellemzi levelezésüket. Irigyelni való az a nyíltság, amivel például a fiatalember a következő mondatokat küldi el apjának: „Az ambíció, s a kötelességérzet, mely nemcsak egy privilegizált nemzet, hanem az egész emberiség irányában köt le, velem született; a két indulatot kielégíteni, éspedig kielégíteni úgy, hogy amellett egyéni függetlenségemet megtartsam: életcélom, és legalább eddig úgy találtam, hogy annak leginkább akkor felelhetek meg, ha tudományos pályára lépek.” Az ilyen gondolatokra szokták azt mondani, hogy klasszikus, minden korban érvényes mondatok. Az apa, Eötvös József egy későbbi levelében megdöbbentő pontossággal jósolta meg mindazt, amelyet ma már tényként kezelünk: ”…én azzal vígasztalom magamat, hogy te majd folytatni fogod mívemet, és így a magyar kultúrának és tudományosságnak megalapítása, ha nem is az én, legalább kettőnk nevéhez lesz kötve, kollektív dicsőségül.”

Eötvös Loránd aztán 1870-ben szerezte meg summa cum laude fokozattal fizikus diplomáját. Ehhez apja előző évi kérése feltehetően nagyban hozzásegítette, akkor a fiatalember ugyanis egy német földrajztudós Spitzbergákra induló expedíciójához akart csatlakozni, ám Eötvös József ezt nem támogatta, így fia Heidelbergben maradt. 1871-ben, apja halála után Eötvös Loránd megpályázta a pesti egyetem elméleti fizikai tanszékének tanársegédi állását. Megkapta. Ebbéli minőségében igen rövid ideig dolgozott itt, pályafutása rendkívüli sebességgel ívelt felfelé:1872-ben a király nyilvános rendes tanárrá nevezte ki, 1874-től kísérleti fizikából tarthatott előadásokat, 1878-ban, miután Jedlik Ányos, a dinamó feltalálója nyugalomba vonult, Eötvös Loránd a kísérleti fizika professzora lett. Ezzel együtt megbízást kapott az elméleti és kísérleti fizikai tanszék egyesítése után létrejött fizikai intézet igazgatóságára.

az első kísérleti mérések a Ság hegyen 1891-ben

1873-ban került a Magyar Tudományos Akadémiára levelező tagként, tíz évvel később rendes tag, 1889-ben pedig az Akadémia elnöke lett. Édesapja levélbéli kívánsága pedig 1894-ben teljesült, Eötvös Loránd hét hónapig vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Ez az idő azonban négyszáz új népiskola megalakítására és a tanítók jelentős béremelésére éppen elegendő volt. Sőt a tanárképzés színvonalának javítása érdekében 1895-ben – édesapja emléke előtt tisztelegve – megalapította a Báró Eötvös József Collegiumot, ahol a szegény, ám tehetséges fiatalok ingyen kaptak helyet. A kollégiumban a legkiválóbb szaktanárok vezetésével kitűnő tudományos képzésben részesültek. Eötvös kollégista volt később Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Bay Zoltán vagy Kosáry Domokos is.

A nagyközönség a nagy tudósokat általában műhelyeikbe visszahúzódó, zárkózott, különös lényeknek képzeli el. Eötvös Loránd is különleges ember volt, ám nem valamiféle világtól elzárt üvegházi alak. Kitűnő sportember volt, az egyetemtől tizenkét kilométerre álló házából lóháton járt be munkahelyére. Ha tehette sokat biciklizett. Mindezek mellett szenvedélyes sziklamászó is volt. Még nem volt tizennyolc éves, amikor Európa második legmagasabb csúcsát, a 4638 méteres Monte Rosa-t megmászta. Ráadásként túráiról több száz fényképfelvételt is készített. Hegymászó teljesítményét rendkívüli módon elismerték, 1902-ben Dél-Tirol (Dolomitok) egyik közel háromezer méteres hegycsúcsát róla nevezték el: Cima di Eötvös. A Magyar Turista Egyesület elnökeként mindent megtett a magyar természetjárás fejlesztése és népszerűsítése érdekében.

Élete végén idejét a kutatásainak akarta szentelni, ezért minden egyéb tisztségéről lemondott. 1905-ben megvált akadémiai elnökségétől is, betegségével hosszan harcolva azonban tudományos munkáját szinte haláláig folytatta. Azt írják a hozzáértők, hogy Eötvös Loránd halálával a klasszikus fizika egyik utolsó nagy képviselője, Magyarország legnagyobb természettudósa ment el közülünk.

Dippold Pál

Százharminc évvel ezelőtt, 1884. április 1-én alakult meg a Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság. Alapítói egészen biztosan nem áprilisi tréfának szánták a később szép pályát befutó vállalkozást. A történet egészen a legközelebbi múltig, 2006-ig tartott.

A művelt vagy azzá válni akaró nagyközönség elsősorban a Pallas nagy lexikona című 1893-ban elindított hatalmas munkát ismeri, ám a magyar szépirodalom legjelentősebb alkotóitól is készültek ebben az üzemben szép kiadványok. Itt jelent meg Ady Endre Új versek című kötete, Benedek Elek Székely népmeséi, Kosztolányi Dezső Káinja, Krúdy Gyula Tótágasa, Móricz Zsigmond Szegény emberekje és az egyik legismertebb Pallas kiadványként jegyzik a már első kiadásakor óriási sikert aratott Tolsztoj-regényt, az Anna Kareninát 1887-ből.

A Pallas nagy lexikon elindítsa után egy évvel később megalakult részvénytársaság első elnöke Kerkapoly Károly korábbi pénzügyminiszter, az alapító okirat elkészítője, a vállalkozás irányítója pedig Gerő Lajos ügyvéd volt.

Érdemes megállnunk az első elnök alakjánál, és felidézni életének néhány jellemző motívumát. Jókai Mór és Petőfi Sándor iskolatársaként a pápai református gimnáziumban tanult. Miután diplomáját megszerezte, a Zala megyei főügyész mellett dolgozott, itt került ismeretségbe Deák Ferenccel, aki később is támogatta. 1847-ben már a bölcselet tanárának hívták vissza Pápára. Mielőtt a főiskolai tanszéke élére ült volna, a hallei és a berlini egyetemen tanult. Az 1848-as forradalomban belépett ugyan a veszprémi nemzetőrök csapatába, ám a harcokban nem vett részt, megbetegedett.

Szerepvállalása az országos politikában 1865-ben vette kezdetét. Az enyingi választókerület képviselőjeként a Deák-párt egyik legaktívabb tagjává vált. Rengeteget dolgozott, tanulmányokat írt és az országgyűlési bizottságokban tevékenykedett. Az előléptetés nem is maradt el, honvédelmi államtitkárrá nevezték ki. A következő ciklusban a tapolcai kerület képviselőjeként folytatta munkáját. 1870-ben már pénzügyminiszter. Sok reform fűződik nevéhez, ám miniszteri pályafutása csak 1873-ig tartott. Kerkapoly Károly azonban új terepet keresett országépítő tevékenységének. Egyetemi tanárként a nemzetgazdaság és a pénzügyek egyik legnevesebb képviselőjévé volt. Az országos mintapince és a magyar bortermelők szövetkezetének bizottsági elnöke. Ez nyilván nem véletlen, az ország több táján szerzett szőlőbirtokokat, és teremtett híres faiskolákat. Élete utolsó éveiben aztán újra a pápai főiskolán dolgozott, ám mint a Pallas első igazgatója is hatalmas munkát végzett a közért.

A Pallas Részvénytársaság első nyomdavezetője sem volt akárki, Pusztai Ferencben a magyar nyomdászat szakirodalmának megteremtőjét tisztelhetjük, ő indította útjára a Nyomdászok Közlönyét és a Magyar Nyomdászat című lapokat.

A nyomdai vállalkozás a mai Petőfi Sándor utcában indult, innen a Kecskeméti utcába, az alapítás után egy évvel pedig a Honvéd utcai nagy nyomdaépületbe költözött.

Szükség is volt a harminc nyomdagép elhelyezéséhez egy nagy házra, a műhelyek összterülete 750 négyzetméternyi volt. A nagyvilágban ekkortájt villámgyorsan fejlődött a technika, a gépipar. A Pallas a lehető legkorszerűbb gyorssajtókkal, rotációs gépekkel dolgozott. A nyomdai szedőgépek fejlődésének és elterjedésének tűzfészke is a Pallasban volt, Typograph nevű szedésgyorsító készülékével addig elképzelhetetlenül szapora munkát tudtak végezni a mindig is a munkásarisztokráciához tartozó nyomdászok.

A Pallas Részvénytársaság zárt egységet alkotott, amiben minden, a minőségi végtermékhez kellő anyag, szerkezet, szakértelem egy helyen összpontosult. Alapításának évében már nyereséges volt, tíz év alatt a legnagyobb magyar nyomdák közé emelkedett, háromszáz főt foglalkoztatott, a nyeresége pedig a korábbi háromszorosára nőtt.

A sikert jórészt a tizenhat kötetes nagy lexikonnak köszönhették. A hatalmas kiadványsornak háromszáz szerkesztője volt, a magyar és a nemzetközi tudományos élet legkiválóbb képviselői közül kerültek ki. A sorozathoz 1900-ban két pótkötetet készítettek. A lexikon tizennyolc kötetében tízezer ábra és százötvenezernél több címszó van. Ezek között 7000 latin, 3500 görög, 2500 francia, több ezer angol, német és olasz eredetű kifejezés, 6500 növény, és majdnem ennyi állat neve van. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a 19-20. század fordulójának egyik legátfogóbb tudományos ismeretterjesztő munkájával állunk szemben. Ha egy nagyot ugrunk az időben, még pontosabbá tehetjük az iménti adatokat, az 1998-ban elkészített digitális változat 90 millió betűből áll össze.

1898-ban azonban beütött a gazdasági válság, a Pallas pedig majdnem tönkrement. Ebben azért a Révai testvérek könyvkereskedő cége is alaposan belehegedült. Ők terjesztették ugyanis a Pallas nagy lexikont és az utolsó három kötet terítését leállították, annak ellenére, hogy korábban csak a könyvbizományosoknál húszezres példányban kelt el a tudástár. 1899-ben aztán a Révai testvérek mesteri mesterkedései nyomán a tulajdonukba került a Pallas nagy lexikona, amiből aztán később kifejlesztették a Révai nagy lexikont.

A Pallas Részvénytársaság egy évtizednyi vergődés után újra magára talált, és 1911-től már ismét nyereséges cégként működött. Mindezt a nyomdájának köszönhette, ahol a sokszorosító ipar minden fajtája profitot hozott. Vári Dezső vezérigazgató irányításával, aki 1936-ig állt a Pallas Rt. élén, ekkorra a vállalkozás újra Magyarország vezető nyomdái közé tartozott. Komoly állami megrendelésekkel, újságnyomdaként a nagy gazdasági világválságig a technikai fejlesztésben is élen járt.

1935-ös hirdetés (Forrás: Egykor.hu)

1936-ban a megroppant vállalkozást a Stádium Rt. vette át, ám jött a II. világháború, aminek a végén a neves nyomda szinte eltűnt. A legértékesebb gépekkel nyugatra menekültek, az ostrom idején az itt maradt részlegeket szétlőtték.

A Szikra Nyomda 1948-ban (Forrás)

A Pallas utódai közül 1945-ben kezdte meg Budapesten működését a Szikra Kiadó, ami 1956-ban a Kossuth Nyomda nevet vette fel. Ez fordulópont volt a történetben, a lapnyomtatásról áttértek a könyvnyomtatásra.

A minőségi magyar könyvek jelentős részét a Kossuth Nyomdában állították elő. A történet néhány évvel ezelőtt véget ért, megszűnt a Kossuth Nyomda. A magyar olvasóközönség könyvespolcain azonban ott sorakoznak a szép kiállítású nyomdaipari remekek, a Pallas-kötetektől a Kossuth Nyomda kiadványaiig.

Dippold Pál

2014. március 28-tól négy metróvonala van Budapestnek, ekkor adták át ugyanis a rendkívül bonyolult és zavaros történetű 4. számú vonalat Kelenföld és a Keleti pályaudvar között. Húsz éves vergődés után az eredeti költségvetés kereteit többszörösen túllépve több mint 400 milliárd forintból készült el az a tíz állomás, ami az új vonal 7,4 kilométerén nyílt meg. A híradók most tele vannak az avatás képeivel, az építkezés számadataival, ám talán nem érdektelen felidézni a magyar főváros földalatti közlekedésének történetét.

Magyar Filmhíradó 1979. október

Előtte azonban írjuk le büszkén a tényt, hogy a kontinens első földalatti vasútja 1896-ban Budapesten épült fel. Ez a tény nagyjából közismert, ám az már kevésbé, hogy az itt közlekedő szerelvények voltak a világ első villamos meghajtású földalatti közlekedési eszközei. A boldog békeidőkben elkészített, közvetlenül a felszín alatt haladó vonalat ma 1-es metrónak nevezik. Alig van olyan ember azonban, aki ezt használná, nekünk megmaradt kisföldalattinak.

Ebből természetesen következik az is, hogy akkor tehát vannak nagy földalatti vonalaink. A II. világháború után, már bőven a kommunista rendszerben kezdődött el a mélyben haladó metró első vonalának a tervezése. Építését 1950-ben rendelték el. A Népstadion és a Déli pályaudvar közé tervezték. Impozáns tervek készültek, a Népstadionhoz be akarták hozni a gödöllői HÉV végállomását. A munka befejezését 1954-55-re tervezték, ám a hatalmas lendülettel beindult építkezést három év után több más hasonló nagy beruházással együtt leállították. A metróépítés 1962-ig szünetelt.

Apró, ám szörnyű közjátékot jelentett 1956, amikor is a Köztársaság téri kommunista pártház ostromlói többek között a tér alatti elfalazott metróalagút darabokban föld alatti kínzókamrákat kerestek. Valójában azóta sem derült ki, hogy használhatták-e ilyen célokra a pártház alatti metrót.

1963-ban került elő ismét az építkezés befejezésének terve, elrendelték a továbbépítést. 1970 végére tűzték ki a vonal egy részének átadását. A teljes vonal pedig három évvel később, 1973 végére készült el. Az ős metró vonaltervét is átalakították, már nem a Népstadionig, hanem az Örs vezér térig fúrtak tovább az alagutat, és az Astoria állomást is közbeszúrták.

A főváros tömegközlekedését jelentősen átalakító új forma, a mély földalattizás alaposan belelkesítette a városépítőket. Amint elindult 1970-ben a metró, egy újabb metróvonal tervezésébe kezdtek bele. A kettes vonalat keresztező hármast Újpest és Kispest közé álmodták meg. Ez sem volt egy könnyed, rövid ideig tartó munka, húsz évig, 1990-ig harcoltak a mélyépítők az elemekkel.

Millenniumi Földalatti Vasút motorkocsija

A kisföldalatti járműparkját a Schlik gyár készítette el, tíz faburkolatú és tíz acélburkolatú motorkocsiból állt. Volt itt királyi luxuskocsi is, melyben értelemszerűen lényegesen előkelőbb belső terek várták a vendégeket, mint a többiben. A 19. század végi földalatti flottát néhány évtized után újították fel, nagyobb teljesítményű motorokat kaptak. Jó sokáig bírták a munkát ezek a szerelvények, a hetvenes évek elején kellett új darabokat beszerezni. 23 háromrészes csuklós járművet építettek a Ganz-MÁVAG-ban erre a célra. A szocializmusban beindított kettes és hármas metróvonalakon szovjet gyártmányú szerelvények kezdtek el futni és futnak ma is. A vagonokat a Szovjetunió, a mai Oroszország Mityiscsi nevű moszkvai külvárosában, az ország legnagyobb gépgyárában készítették. Az üzemet 1897-ben alapították, 1903-tól villamosokat és hóekéket gyártottak, villanyvonatokat 1929, metrókocsikat pedig 1934 óta csinálnak itt. A választékba 1947-ben a dömperek is belekerültek a legkülönfélébb harci járművek – ezekről tilos volt beszélni – közé. A Budapesten futó Ev3 metrószerelvényhez hasonló gépek a volt Szovjetunió nagyvárosaiban futnak, de ott vannak Prágában, Szófiában és Varsóban is.

A most megnyitott 4-es metró vonalán a francia Alstom cég metrókocsijai járnak. A szerződés szerint huszonkét darab egyenként öt kocsis, száz méter hosszú szerelvényt a 2-es metró nagyon öreg szovjet gépeinek lecserélésére szánják, tizenöt darab négy kocsis automata szerelvény az új vonalon fut. Kísértetszerelvények lesznek ez utóbbiak, fél évig még lesz vezető bennük, aztán már központból irányítottan, emberi kéz beavatkozása nélkül fognak suhanni az alagutakban. Egy Alstom kocsi húsz méter hosszú, három méter magas, kétszáz utast tud szállítani.

A fővárosi közlekedésben a legtöbb utast szállító metróhálózat hossza 1990-ben harmincegy kilométer volt és negyvenkét állomás épült rá. A 4-es vonal átadásával az összhossz közel negyven kilométeres lett, az állomások száma pedig ötvenkettőre nőtt. A metró legrövidebb állomásköze a kisföldalatti vonalán van a Kodály körönd és a Bajza utca közötti rész 190 méter. Két megálló legnagyobb távolsága a kettes metró Keleti pályaudvari és Puskás Ferenc Stadion közötti része, 1760 méter.

Néhány évtizeddel ezelőtt még csak a tudományos-fantasztikus irodalomban találtuk meg azokat az élményeket, melyeket ma már hétköznapjaink természetes részének tekinthetünk. Ki gondolta volna 1970-ben, hogy 2014-ben már vezető nélküli, teljesen automata metróban hasíthatja a föld alatti levegőt? A mélybe és a magasba vezető mozgólépcsőkre állva az ember vagy rádől, vagy hátradől az időre-időben, és kíváncsian nézegeti a szemközt le vagy felúszó embereket, és erősen elgondolkozhat azon, hogy hol és mikor van fent és mikor lent.

Dippold Pál

Nyolcvanöt évvel ezelőtt 1929. március 28-án született Budapesten a magyar színművészet egyik nagyasszonya, Psota Irén. Édesapja Psota István, anyja Dávid Ilona volt. Apró érdekesség, hogy pályája kezdetén Dávid Irén néven lépett színre. 1952-ben diplomázott a Színház és Filmművészeti Főiskolán, évfolyamtársai közül feltűnően sokan jutottak el a hozzá hasonló szakmai magasságokba. Vele járt Berek Kati, Hacser Józsa, Horváth Teri, Szemes Mari, Soós Imre és Váradi Hédi. Az elmúlt évtizedek vezető színészeivé váltak mind, még akkor is, ha csak nagyon rövidke élet jutott nekik, mint Soós Imrének.

Psota Irén életműve szinte felfoghatatlan nagyságú. Minden színházi műfajban otthon van, egyforma átütő erővel és tehetséggel adja át az érzelmeket nézőinek, játsszon akár színházban, filmben, operettben vagy drámában, énekeljen szomorú sanzont vagy szóljon a Tibi, te bitangó.

Sokoldalúsága nagy munkabírással és tiszteletre méltó szakmai hűséggel járt együtt. 1952-től 1980-ig a Madách Színházban, majd a rákövetkező két évben a Népszínházban, 1982-1990-ben a Nemzeti Színházban, ezután újra a Madách Színház társulatában játszott. Ma is ez utóbbi intézmény honlapján szerepel.

Psota Irén és Zenthe Ferenc Brecht: Kaukázusi krétakör, Madách Színház, 1961. március 24. R.: Ádám Ottó (forrás: Színházi Intézet)

Életének első szakaszáról azt írják, hogy színészóriásokkal dolgozott együtt: Pécsi Sándorral, Kiss Manyival, Tolnay Klárival, Gábor Miklóssal. Azt azonban néhány helyen elfelejtik hozzátenni, hogy alig néhány év alatt Psota Irén maga is színészóriássá vált. Az a fegyelmezett szertelenség, az az egyszerre szelíd és egyszerre vad stílus, mellyel minden szerepét különlegessé, egyedivé tudja tenni, nem kimódolt, nem tudatosan felépített imázs. Az nem más, mint maga Psota Irén. Egy egyszeri és megismételhetetlen élet, ami élettapasztalat és személyiség, ami – szerencséjére – nem választható el szakmájától. A tömegemberek kora, mai korunk nem kedvez az ilyen alkatú embereknek. Bár, ha belegondolunk, egyik kor sem szereti azokat, akik kilógnak belőle. Márpedig Psota Irén magabiztos féktelenségével, fergeteges humorával és utánozhatatlan nőiességével alaposan kilógott korának tucatszínészei közül.

Egy rövid gondolatfutamot megér, hogy vajon miért lehetnek szépek és vonzóak a semmiféle divatkategóriába, klasszikus szépségideál dobozába berakhatatlan nők. Amúgy igazán érdekes életet csak az ilyen hölgyekkel lehet élni. Ahogy Psota Irén tangót énekelt és táncolt, ugyanúgy ragyogott körülötte minden férfi, mint ahogyan a hozzá nagyon hasonló Barbara Streisand körül.

A hosszú, színpadon töltött évek után egymásutánjában százhuszonhét bemutatója volt. Ha csak a legnagyobb neveket idézzük fel, és a magyarokkal kezdjük, elámulhatunk: Sarkadi Imre, Mikszáth Kálmán, Hubay Miklós, Szép Ernő, Füst Milán, Molnár Ferenc, Németh László, Karinthy Ferenc, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Szakonyi Károly, Fejes Endre, Örkény István, Katona József. A világirodalom nagyságai közül pedig a Psota Irén által játszott darabok szerzői között ott áll Molière, Shakespeare, Csehov, Garcia Lorca, Tennessee Williams, Ibsen, Oscar Wilde. Imponáló névsorok, pontosan illenek Psotához.

A szélesebb közönség leginkább a moziból és a televízióból ismerhette meg művészetét. A Mikszáth regényből készült Szent Péter esernyője volt talán az első átütő filmsikere , amelyet azután számolatlanul követett a többi, a Légy jó mindhalálig, a Házasságból elégséges, a Férjhez menni tilos, az És akkor a pasas, az Oroszlán ugrani készül vagy A Hold és a csillagok.

Darvas Ivánnal Makk Károly: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964) című filmjében

A hatvanas években a televíziózás elterjedésével aztán Psota Irén népszerűsége az eget ostromolta. Szinte hihetetlen, hogy egy vicces amerikai rajzfilmsorozat, az 1960-ban bemutatott Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki micsoda sikerrel járt. Psota Irén a maga jellegzetes, kissé erőszakos alt hangját adta oda Frédi feleségének, Vilmának. Egykori főiskolai osztálytársa, Váradi Hédi volt Béni hitvesének, Irmának a hangja, Bénit Márkus László beszéltette, Frédinek pedig Csákányi László adta kölcsön a hangját. Ha ehhez hozzátesszük még, hogy a rajzfilmekben Alfonzó és Szuhay Balázs (a későbbi Kandúr Bandi) is hangot kapott, és tudjuk, hogy a magyar szöveget zseniális rímhányónk, Romhányi József írta, csak ámulhatunk. Aztán jöttek a magyar rajzfilmek, a Kukori és Kotkoda és a Kérem a következő egy epizódja.

Makk Károly: Egy erkölcsös éjszaka (1977)

Népszerű kalandfilmekben is felbukkant Psota Irén, ilyen volt a Linda, az Öt zsaru című krimisorozat, vagy a Bujtor István rendezésében 2001-ben bemutatott Zsaruvér és csigavér című akcióvígjáték.

Psota Irén a Nemzet Színésze címet viseli, kétszeres Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Az elmúlt években visszavonultan él, kerüli a közszereplést. 2012-ben a Nők Lapjával kivételt tett, akkor életét így összegezte Szegő Andrásnak:

„Sok voltam. Egész életemen végigkísért a lidérc, hogy sok vagyok. A szeretetemben, a szeretetigényemben, az elvárásaimban, a megfelelési kényszereimben sok vagyok szavaimmal és hallgatásaimmal.”

Mi nem egészen így látjuk, a jóból soha nem elég. És azt szeretnénk, ha Psota Irén még sokáig köztünk lenne. Boldog születésnapot!

Dippold Pál