Kilencvenöt évvel ezelőtt 1919. április 8-án halt meg Eötvös Loránd, a magyar tudománytörténet egyik legfényesebb tehetségű alakja.
Eötvös Loránd nevének hallatán ma mindenkinek a nevét viselő jeles budapesti egyetem villan az agyába. Hogy valójában ki is volt a világ természettudományos megismerésében, későbbi technikai fejlődésében, az ehhez szükséges anyagok vizsgálatában és felkutatásában óriási szerepet játszó fizikus, arról már kevesebbet tudunk. A tudománytörténet egyik nagynevű hősének pályafutása az Eötvös-féle törvény kapcsán vált először közismertté. Eötvös Loránd elméleti úton közelítette meg és ismerte fel a folyadékok különböző hőmérsékleten mért felületi feszültsége és molekulasúlya közötti összefüggést.
Eötvös-féle kettős inga
Több jut eszünkbe, ha legismertebb találmányáról, az Eötvös-ingáról hallunk. Az 1880-as években kezdett a gravitációval foglalkozni, egy évtizeddel később készült el Eötvös Loránd fő műve a gravitációs tér térbeli változásának mérésére megszerkesztett inga. A szerkezet segítette hozzá a tudóst a felismeréshez, hogy ingája a nehézségi gyorsulás helyi változásainak mérésére is alkalmas. A változásokat a földfelszín alatti rétegek sűrűségváltozása okozza. Ezek pontos mérése az ásványi anyagok felkutatását szolgálhatja. Hosszú ideig tartó kísérleti mérések után, melyek az inga földtani kutatásban hasznosíthatóságát vizsgálták, 1912-ben Eötvös Loránd már az inga használatának gyakorlati elveit is tisztázta. Az első sikeres, olajkutatási célú mérések 1915-ben történtek. Ez jelentette a nyersanyagkutató geofizika kezdetét. Ennek volt a rákövetkező két évtizedben a legfontosabb műszere az Eötvös-inga. Ezzel tárták fel Amerika leggazdagabb kőolajforrásait.
Életének dicső és kevésbé dicső történelmi események adtak keretet, 1848-ban, a forradalom évében született, halála pedig a magyarországi tanácsköztársaság idejére esett. Édesapja, báró Eötvös József, a reformkor igen tekintélyes szereplőjének számított, ma már leginkább mint íróra emlékezünk rá. A magyar regényirodalom kezdeteinek főszereplője volt, A falu jegyzője több nemzedék meghatározó olvasmányélménye volt. Az első magyar független kormányban Eötvös Józsefet választották vallás- és közoktatásügyi miniszterré, ám a szabadságharc kitörése után az erőszaktól megdöbbenve külföldre menekült. 1853-as hazatérte után a kiegyezés egyik legelszántabb kimunkálója. 1867-ben újra miniszter. Ő vezette be a kötelező és általános népoktatást.
Eötvös Loránd
Minden neves ember gyerekének nehéz apja árnyékában felnőnie, Eötvös Lorándnak azonban nem ez a sors jutott. Az apa és a fiú között rendkívül bensőséges, szeretetteli viszony volt. A fiú a piaristák pesti gimnáziumában érettségizett 1865-ben. Az akkori szokások szerint bizonyítványában a jogi tanulmányokat jelölte meg célként – egy arisztokrata fiatalember, ha tanul, jogásznak tanul. Eötvös Lorándot nemigen érdekelte Iustitia tudománya, mégis becsülettel befejezte jogi tanulmányait. Közben azonban szorgalmasan látogatta a természettudományi előadásokat is. Édesapja jóváhagyásával aztán 1867-ben véglegesen a természettudományok szolgálatába szegődött. Heidelbergbe utazott, fizikát, matematikát és kémiát tanult. A sokoldalú fiatalember távolléte alatt sem szakadt el édesapjától folyamatosan leveleztek. Egy minden elemében harmonikus apa-fiú kapcsolat és a feltétlen őszinteség jellemzi levelezésüket. Irigyelni való az a nyíltság, amivel például a fiatalember a következő mondatokat küldi el apjának: „Az ambíció, s a kötelességérzet, mely nemcsak egy privilegizált nemzet, hanem az egész emberiség irányában köt le, velem született; a két indulatot kielégíteni, éspedig kielégíteni úgy, hogy amellett egyéni függetlenségemet megtartsam: életcélom, és legalább eddig úgy találtam, hogy annak leginkább akkor felelhetek meg, ha tudományos pályára lépek.” Az ilyen gondolatokra szokták azt mondani, hogy klasszikus, minden korban érvényes mondatok. Az apa, Eötvös József egy későbbi levelében megdöbbentő pontossággal jósolta meg mindazt, amelyet ma már tényként kezelünk: ”…én azzal vígasztalom magamat, hogy te majd folytatni fogod mívemet, és így a magyar kultúrának és tudományosságnak megalapítása, ha nem is az én, legalább kettőnk nevéhez lesz kötve, kollektív dicsőségül.”
Eötvös Loránd aztán 1870-ben szerezte meg summa cum laude fokozattal fizikus diplomáját. Ehhez apja előző évi kérése feltehetően nagyban hozzásegítette, akkor a fiatalember ugyanis egy német földrajztudós Spitzbergákra induló expedíciójához akart csatlakozni, ám Eötvös József ezt nem támogatta, így fia Heidelbergben maradt. 1871-ben, apja halála után Eötvös Loránd megpályázta a pesti egyetem elméleti fizikai tanszékének tanársegédi állását. Megkapta. Ebbéli minőségében igen rövid ideig dolgozott itt, pályafutása rendkívüli sebességgel ívelt felfelé:1872-ben a király nyilvános rendes tanárrá nevezte ki, 1874-től kísérleti fizikából tarthatott előadásokat, 1878-ban, miután Jedlik Ányos, a dinamó feltalálója nyugalomba vonult, Eötvös Loránd a kísérleti fizika professzora lett. Ezzel együtt megbízást kapott az elméleti és kísérleti fizikai tanszék egyesítése után létrejött fizikai intézet igazgatóságára.
az első kísérleti mérések a Ság hegyen 1891-ben
1873-ban került a Magyar Tudományos Akadémiára levelező tagként, tíz évvel később rendes tag, 1889-ben pedig az Akadémia elnöke lett. Édesapja levélbéli kívánsága pedig 1894-ben teljesült, Eötvös Loránd hét hónapig vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Ez az idő azonban négyszáz új népiskola megalakítására és a tanítók jelentős béremelésére éppen elegendő volt. Sőt a tanárképzés színvonalának javítása érdekében 1895-ben – édesapja emléke előtt tisztelegve – megalapította a Báró Eötvös József Collegiumot, ahol a szegény, ám tehetséges fiatalok ingyen kaptak helyet. A kollégiumban a legkiválóbb szaktanárok vezetésével kitűnő tudományos képzésben részesültek. Eötvös kollégista volt később Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Bay Zoltán vagy Kosáry Domokos is.
A nagyközönség a nagy tudósokat általában műhelyeikbe visszahúzódó, zárkózott, különös lényeknek képzeli el. Eötvös Loránd is különleges ember volt, ám nem valamiféle világtól elzárt üvegházi alak. Kitűnő sportember volt, az egyetemtől tizenkét kilométerre álló házából lóháton járt be munkahelyére. Ha tehette sokat biciklizett. Mindezek mellett szenvedélyes sziklamászó is volt. Még nem volt tizennyolc éves, amikor Európa második legmagasabb csúcsát, a 4638 méteres Monte Rosa-t megmászta. Ráadásként túráiról több száz fényképfelvételt is készített. Hegymászó teljesítményét rendkívüli módon elismerték, 1902-ben Dél-Tirol (Dolomitok) egyik közel háromezer méteres hegycsúcsát róla nevezték el: Cima di Eötvös. A Magyar Turista Egyesület elnökeként mindent megtett a magyar természetjárás fejlesztése és népszerűsítése érdekében.
Élete végén idejét a kutatásainak akarta szentelni, ezért minden egyéb tisztségéről lemondott. 1905-ben megvált akadémiai elnökségétől is, betegségével hosszan harcolva azonban tudományos munkáját szinte haláláig folytatta. Azt írják a hozzáértők, hogy Eötvös Loránd halálával a klasszikus fizika egyik utolsó nagy képviselője, Magyarország legnagyobb természettudósa ment el közülünk.
Dippold Pál
