130 évvel ezelőtt, 1884. április 24-én született Herman Lipót, a jeles magyar festőművész. Születési helyét, Nagyszentmiklóst önéletrajzírásában unalmas és egyhangú faluként említi. Nem illendő vitatkozni vele, azonban annyit talán megjegyezhetünk, hogy a tízezer lakosú város Kikinda, Nagybecskerek és Zsombolya után Torontál vármegye negyedik legnagyobb mezővárosa volt. Nem beszélve a határában 1799-ben megtalált aranykincsről. A huszonhárom edényből álló, összességében tíz kilogrammnyi arany kancsó, korsó, csésze és az úgynevezett ivócsanakok már önmagukban is izgalmassá tehetik lelőhelyüket. Igaz, megtalálásuk évében Bécsbe kerültek, ma is ott vannak. Magyarországon éppen Herman Lipót születésének évében, 1884-ben állították ki először.
A leendő festő mindenesetre nem érezte jól magát szülővárosában. Apja kereskedő volt, fiát is annak szánta. Herman Lipót javára írandó, hogy a szülei iránti tiszteletből Szegeden elvégezte a kereskedelmi iskolát. Érettségi után aztán – miután fiuk kezében ott volt egy biztos, polgári szakma oklevele is – a szülők megengedték, hogy Herman Lipót művésznek álljon. Budapestre utazott, és beiratkozott a Mintarajziskolába. Az élelmes és tehetséges fiatalember másodéves korában már szép pénzeket keresett karikatúráival, portréival és tájképeivel. A kor igen népszerű vicclapjainak, a Kakas Mártonnak és a Borsszem Jankónak dolgozott.
Herman Lipót négy évig tanult a Mintarajziskolában. Ezután rövid ideig Münchenben, majd szülővárosában próbált a festészetből megélni. Mondani sem kell, ez nem ment neki. Visszatért Budapestre, aztán Berlinben, majd Párizsban, Brüsszelben és Londonban tanulmányozta a kortárs képzőművészetet. 1910-ben a később nagy hírűvé vált Kecskeméti Művésztelep egyik megalapítója volt.
1914-ben éppen hogy hazatért olaszországi tanulmányútjáról Kecskemétre, az időközben kitört I. világháború beszippantotta katonának. Nem került azért rossz helyre, a Császári és Királyi Főhadiszállás festőjeként szolgált, aztán Prágába helyezték ezredfestőnek.
Herman Lipót későbbi pályájára nem vetett túl nagy árnyékot tanácsköztársasági szereplése, 1919-ben a Képző- és Iparművészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke volt. Kedvelte a társaságokat, 1920-ban a Szinyei Társaság egyik alapítójaként tűnt fel ezen a terepen. Aztán folytatódtak kalandozásai szerte a világban és itthon.
Herman Lipót alkotásai pályája első szakaszában, 1903-as első országos kiállítási szereplésétől szerteágazó tematikájúak voltak. Festett portrékat, tájképeket, csendéleteket, mitológiai és allegorikus jeleneteket, aktokat. A képek szerkezete barokkosan burjánzó elemekkel telített, színei sötétek.
Aztán az 1920-as évek elejétől megváltozott a stílusa, lazább, oldott kompozíciókkal állt elő, az általa használt addig sötét színek világossá, élénkké váltak. Ehhez nyilván kellett a vidám balatoni és szentendrei munkák hangulata.
Herman Lipót - Fürdőző lányok
Herman Lipót újabb és újabb helyszíneken kereste festészetének gazdagító elemeit. Az 1930-as években Olaszországba, Párizsba, Münchenbe utazott. A II. világháború után aztán Magyarország ecsetjére való tájait kereste meg és ismertette meg festményeivel, járt Zsennyén, Sárospatakon, Nagymaroson és Szolnokon.
Herman Lipót nem csak festőként tudta szabatosan megmutatni gondolatait, hanem művészeti íróként is világosan fogalmazott. A művészetmeghatározása ma is érvényes: „A remekművek koron, ízlésen, stíluson, divaton s egyéniségen túl abban egyeznek meg, hogy önálló organizmust alkotnak, törvényeiket magukban hordják, s meggyőzőképes harmonikus voltuk szabja meg életképességüket. Létrehozásuk a természet formáinak segítségével történik…”
Herman Lipót - Önarckép, 1933
Herman Lipót 1972-ben bekövetkezett halála után hagyatéka a gyöngyösi Mátra Múzeumba került. Érdemes néhány számmal is érzékeltetni gazdagságát: száz festmény, száz grafika, két szobor, Herman Lipót személyes tárgyai, sok dokumentum. 1998 őszétől a gyöngyösi főtéren, az újonnan megnyitott Vachott Sándor Városi Könyvtár épületében új helyen kapott végleges otthont a Herman-gyűjtemény.
Dippold Pál
