1967. június 24-től lehetett hivatalosan is Coca-Cola-t venni és inni Magyarországon. Egészen addig kólázni egyet jelentett az ellenállással, vagy más nézőpontból a hazaárulással, hiszen a nyugati világ legkedveltebb üdítőitaláról rengeteg hamis legenda élt Magyarországon. Az egyik ilyen mese szerint a máig ismeretlen összetételű ital bódító hatású, azaz folyékony kábítószer. Az ifjúsági újságok, nem volt sok abban az időben, teli voltak a kólamámorban fetrengő nyugati fiatalokról szóló történetekkel.

A kólát ugyanaz a titokzatosság vette körül, ami általában a tiltott holmikat, sokak fantáziáját izgatta, hogy miért nem lehet ilyet nálunk vásárolni. A kábító hatásból nagyjából annyi volt igaz, mint ami például a Camel cigaretták összetételéről szólókban: azt hírelték, hogy az egyik meghatározó összetevője a teveürülék. Vagy, hogy a cigarettáknál maradjunk, a II. világháborúban az amerikai katonák legkedveltebb márkája a Lucky Strike volt, erről meg azt állították, hogy a harci kedvet fokozandó marihuánával keverték, aztán amikor a háború végeztével a Lucky Strike kikerült a kereskedelmi forgalomba a legenda tovább élt és sokan áhítattal szívták az állítólagos füves cigit.

De, hogy visszatérjünk az üdítőitalokhoz ma, amikor több százféle sorakozik belőlük a nagyáruházak polcain, nehéz elhinni, hogy a 60-as évek végén az a magyar, aki nem piált, alig néhány márka közül választhatott üdítőitalt: volt a Bambi, a Hüsi és a legendásan rossz ízű, gyanús anyagokból előállított málnaízű szörp sűrítmények. A módszer az utóbbiakat illetően a következő volt: a méretes bádogpultja mögött álló kocsmáros egy féldecis poharat megtöltött a sűrítménnyel, ezt átöntötte egy nagyobb, általában 3 decis pohárba, és erősen sistergő szódavízzel felhígította.
1967-ben a Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatták be hivatalosan a Coca-Cola-t a magyar népnek. A prospektusgyűjtő tömeg megrohanta a kóla standot, amit a kommunista hatalom erőszakszervének, a szocialista rendőrségnek kellett megvédenie a tömeges kíváncsiságtól.
A Coca-Cola cég nem vesztegette az időt, egy év múlva, 1968-ban már Magyarországon is gyártották az üdítőt. Kőbányán, a Magyar Likőripari Vállalatnál. A Coca-Cola volt egyébként az első, a II. világháború után Magyarországon gyártott amerikai termék. Ezután már nem volt megállás. A kóla, mondhatnánk, villámháborúval lerohanta Magyarországot. Az orosházi üveggyárban kóla palackokat gyártottak, 1970-ben pedig az összes szeszipari vállalatunk megkapta a kóla palackozás jogát. Kóla literek százezrei kerültek a két decis és literes üvegekbe Szabadegyházán, Győrben, Kisvárdán és Miskolcon. A Cola cég azonban az ország keleti részét, nevezetesen Békés megyét is bevette, 1980-ban már Békéscsabán is szerződtek a helyi üdítőitalt gyártó vállalattal .
A Coca-Cola diadalmenete úgy folytatódott, ahogy elkezdődött. Egyre többet vásároltak belőle, menő volt kólát inni, főleg amikor felfedezték vörösborral elegyített változatának különlegesen gyors hatását. Így találkozott a kapitalista technológia az ősi magyar borászati hagyományokkal, és hozott létre egy különlegesen gyors berúgásra alkalmas új, közös terméket.
1988-ban aztán azoknak, akik nem tudtak megbarátkozni a leginkább az Erigon nevű torokfájásra használt orvosságszirup ízére emlékeztető Coca-Cola-val, piacra dobták a Fantát. A sárga, narancs ízű üdítő is villámgyors sikereket ért el. Kis idő elteltével népszerűsége sötétbarna társaival vetekedett. A Fantát akkoriban a következőképpen rendelték a pincértől: kérek egy szőke kólát.
És mindenki tudta, miről van szó, alig néhány év volt hátra a rendszerváltásig. Azután meg úgy jártunk, mint valamikor a vörösboros kóla, végzetesen összekeveredett bennünk és körülöttünk minden. Mostanára kezdünk kijózanodni.
Dippold Pál
Fotó: Bara István (


Hatása azonban 1972-es halála óta egyre jelentősebb. Magyarországon is. Az aprólékos műgonddal dolgozó jeles magyar grafikus Ábrahám Rafael, ha nem is mondja, az MC Escher képviselte szigorú szakmaiság szerint alkotja remekműveit. Ami pedig a geometria képzőművészetbe építését illeti, azt a fiatalnak mondott – valójában hatvanhoz közeli korú – Orosz István Európa és világszerte elismert életműve jeleníti meg.
Hetven évvel ezelőtt, 1943. június 10-én szabadalmaztatta világhódító találmányát, a golyóstollat Bíró László József magyar újságíró és feltaláló. Rejtő Jenő-i ez a foglalkozáspárosítás, de Bíró László életében több hasonló akad. Leírhatjuk, hogy Bíró László József, aki később Ladislau José Biro néven jutott el a világhírnévig, egy terézvárosi zsidó vallású családba született Schweiger László Józsefként 1899-ben. Argentínában halt meg 1985-ben, abban az országban, ahová 1938-ban menekült a magyar zsidótörvények elől.
Érdekesek azok az indítékok, melyek elősegítették a golyóstollak példátlanul gyors elterjedését. Az angol kormány például azért vásárolta meg a szabadalmat, mert a golyóstoll nagy magasságokban is működött, azaz nem folyt ki belőle a tinta. A háború utolsó évében a Brit Királyi Légierő gépein Bíró féle golyóstollakat rendszeresítettek. Franciaországban ma is működik az a részvénytársaság, melyet a golyóstoll gyártására hoztak létre, ez a BIC cég. Az íróeszközipar egyik legelőkelőbb társasága, a Parker 1957-ben készítette el első golyóstollait. A golyóstoll használata az 1960-as évektől vált általánossá.
Hollingshead autósmozija a következőképpen festett: volt egy vegyi gyára, annak óriási kocsifelhajtóját alakította át mozivá. Saját kocsijának elejére egy vetítőkészüléket szerelt, egy nagy vásznat a szemközti fák közé feszített ki, a mögé pedig kitett egy rádiót. A létesítmény nevet is kapott: Camden Drive-In Theatre. Elképesztően sok, 335 autóból lehetett figyelemmel kísérni a mozielőadást. Később a rádióból a vászon két oldalára szerelt hangszórók lettek, aztán jöttek az autók ajtóira felakasztható kisebb hangszórók, majd az autórádiók térhódításával középhullámon vehették a filmek hangjait. Hollingshead a maihoz sok mindenhez hasonlító gazdasági válságban három év múlva bezárta moziját. A II. világháború idején az USA-ban csak igen kevés, száz autósmozi működött. A béke éveiben, a rock’n’roll berobbanásával nagyjából egy időben, ahogy egyre több autót gyártottak úgy egyre több autósmozit nyitottak meg. A 60-as évekre 4000 autósmozit jegyeztek az Egyesült Államokban.
A legnagyobb közülük New York államban, Copiague-ban működött, a neve All-Weather volt, vagyis akár esett, akár fújt, vetítettek. 2500 autó parkolhatott a nézőtéren, ami ebben az esetben valóban egy óriási tér volt, fölötte még külön 1200 ülőhely is volt. Ennél furcsább létesítmény is megépülhetett az amerikai álom államban New Jersey-ben: itt volt egy autós és repülős mozi, ahol 500 kocsi és 25 kisrepülőgép fért el. Imádták. Azt írják, hogy az amerikaiak az autójukban élnek, esznek, alszanak, csinálnak gyereket, ott házasodnak és ott válnak.
