Az eredeti film hosszáról annyit tudtunk csak, hogy kb. 45 perces, és két tekercs volt. Most érkeztünk el a legérdekesebb kérdéshez: hogyan látható mégis ez a nyolcvan éve megsemmisült film?

Körülbelül 10-15 évvel ezelőtt egy idős néni kereste meg a Filmarchívumot, hogy egy budai villa padlásán rengeteg filmet találtak. A ház építője, Farkas Károly a háború előtt mindenféle filmes vállalkozásba belefogott, és valamikor az 1940-es években együtt dolgozott egy Deutsch Richárd nevű emberrel. Deutsch Richárd egyik rendezője és szereplője a szóban forgó sci-finek. Farkas rengeteg amatőr filmet kapott tőle, amit a háza padlásán halmozott fel. Farkas Károlynak a 40-es évek elején indított filmes vállalkozása nem ment olyan jól, mint szerette volna. Később felvette Deutschot, aki zsidó származása miatt már nem kapott máshol munkát. Mielőtt elkezdtek volna dolgozni, Deutschot behívták munkaszolgálatra 1944-ben. Bevonulása előtt Farkasra bízta a birtokában lévő amatőr filmeket, hogy majd a munkaszolgálat letelte után visszakéri azokat. Sajnos nem élte túl a világháború borzalmait, úgyhogy a filmek ott maradtak elfeledve a padláson. Az épületet 15 évvel ezelőtt bontásra ítélték, és a padlás átvizsgálása során kerültek elő a filmtekercsek.

 A hagyaték nagy részét tudtuk értelmezni, hiszen feliratokkal látták el, volt címük, és megvágott változatok voltak. A legtöbb filmnek megtaláltuk a nyomát különböző forrásokban, cenzúrajelentésekben, de volt ez a néhány tekercs, amiről nem lehetett tudni, hogy micsoda. Szilánkosra tört állapotban találtuk meg, és a képkockákon látható történetnek nem volt se füle se farka. Az derült ki csupán, hogy valamiféle Holdutazásról szól, van benne romantikus, szerelmi szál, megmaradt néhány név a filmből, és megmaradt a főszereplő csillagászt játszó szereplő, Lányi László neve. Idővel egyre több információ került elő a filmről, lassan számunkra is világossá vált, hogy egy film kivágott és fölösleges jeleneteivel van dolgunk, és szerencsére előkerült egy írás is, amiben említik a film címét és rendezőjét. Ketten rendezték: Lénárd Endre és Deutsch Richárd. Lénárd Endre az amatőr filmes mozgalom legnagyobb alakja volt, filmeket rendezett, könyveket írt. Deutsch Richárdról a fennmaradt amatőr filmeken kívül azonban nagyon keveset tudunk.

A film története az 1950-es években játszódik, amikor Philippe Ferrand csillagász felfedezi, hogy egy üstökös keresztezi a Föld pályáját, aminek végzetes következményei lesznek. Barátjával, William North mérnökkel, és annak menyasszonyával (akibe egyébként Philippe halálosan szerelmes) Grace Reiney-vel építenek egy űrhajót, hogy a Holdon vészeljék át a bekövetkező katasztrófát. Kalandok és nehézségek után megérkeznek a Holdra, ott derül ki, hogy Philippe elszámolta magát, és nem következik be a Föld pusztulása. Reménytelen szerelme és szakmai tévedése miatt öngyilkos lesz, két barátja eltemeti a Holdon, majd visszatérnek a Földre.

A film költségvetését az Amatőr Mozgófényképezők Egyesülete biztosította, sőt, valószínű, hogy számos ötlettel és egyéb segítséggel is támogatták a két rendezőt. Szabad idejükben elkészítették a jelmezeket és a díszleteket, a szereplőket rendszerint a családtagok vagy barátok közül toborozták. A Holdon játszódó jeleneteket az óbudai Duna-parton vették föl, a Csendes-óceánt pedig a Duna helyettesítette.

Az eredeti film kivágott és fölösleges jeleneti egy felújítási program eredményeként kerültek megmentésre és így bemutatásra. A program célja, hogy az egy példányos, amatőr, pozitív filmek megmentésre kerüljenek. Ennek egyetlen lehetősége, ha filmszalagra rögzítik, vagyis a 9,5 mm-es filmet fel kell nagyítani 35 mm-re. Ennek a hosszú folyamatnak néhány eleme (feliratok levilágítása, illetve a kópiák elkészítése) még hátra van.  Egyelőre nincs pénz a továbblépésre, de bízunk benne, hogy a filmfelújítási munkálatok folytatódnak. A munkakópiáknak soha nincs zenei aláfestése, és ezeknek a néma filmeknek, egyiknek sem volt zenei hanganyaga. Mégis úgy éreztük, hogy ehhez a filmhez mindenképp illik valamilyen zenei aláfestés. Rátaláltunk egy modern francia zeneszerző szimfóniájára, csupán két tételt kellett megcserélni, és mintha ehhez a filmhez írták volna, annyira illik a képekhez.

Major László

Igen, pontosan az olvasható ott a címben, de ez nem maja jóslat, hanem egy 1933-ban készült magyar sci-fi. Hogy tovább bonyolítsuk a történetet, egy amatőr film, ami még a háború előtt egy lengyelországi bemutatón teljesen megsemmisült.

Akkor most hogy is van ez? A kérdésre Kurutz Márton, a Manda munkatársa, filmrestaurátor válaszol, és mesél az amatőr filmesekről, a film kalandos útjáról a forgatástól a 2012-es bemutatóig.

A Föld halála egy amatőr film, tehát az akkori, jelentős filmgyártás fő vonulatán kívül készült. Ez azt jelenti, hogy nem a filmgyár díszletei között dolgoztak, nem a kor ismert és sztárolt színészei játszották a főszerepeket. Tegyük hozzá, hogy a profi filmesek közül senkinek sem fordult meg a fejében, hogy fantasztikus filmet forgasson 1932-ben. A filmet nem profi operatőr forgatta, és a nyersanyag sem volt professzionális. 9,5 mm-es filmre dolgoztak, aminek az a fő jellemzője, hogy nincs negatívja, az egyetlen film, amit befűztek a gépbe, az maga a végtermék volt. Ezt az egyetlen pozitív filmet vágták aztán meg, ez volt az egyetlen változat, emiatt tele volt ragasztással, feliratozással, vizuális effektekkel és minden egyébbel.  A nyomozás során annyit tudtunk meg, hogy a vizuális effektek egy Pathé kopírgéppel készítették.

Ebből a filmből sajnos nem maradt meg sok minden, ahogy a háború előtti amatőr filmes mozgalom munkáiból sem. Pedig az 1931-ben alakult Amatőr Mozgófényképezők Egyesületének saját archívuma, könyvtára, vetítője, székháza volt, a tagok rendszeresen tartottak szakmai előadásokat, vetítéseket. Az egyesület saját lappal rendelkezett, Pergő Képek címmel jelent meg az 1944-es megszűnésig. Jogutódját a Magyar Amatőrfilm Szövetséget 1938-ban hozták létre, és a mai napig működik Magyar Független Film és Video Szövetség néven.

A magyarok kezdeményezésére jött létre 1937-ben az amatőrök nemzetközi egyesülete, az UNICA (Union Internationalé du Cinéma d’Amateur), amelynek az európai nemzeteken túl tagjai voltak az Egyesült Államok és Japán amatőr filmesei is. A háború után a magyar amatőr filmes vagyon teljesen eltűnt, az oroszok kifosztották az archívumot, és gyakorlatilag mindent elvittek. Akkora volt a pusztítás, hogy az egyesület tagságának másfél évtizedes munkásságát és filmtermését szinte csak a Pergő Képekből lehet rekonstruálni. A kommunizmus első éveiben az amatőr filmesek szervezett tevékenységét nem engedélyezték, a szövetség csupán 1962-ben éled újjá, de a régiek közül akkor már nagyon kevesen éltek.

A film sorsa viszont nagyon kalandos, hiszen az egyetlen pozitív változat még a háború előtt, egy lengyelországi amatőr fesztiválon megsemmisült. Nem tudtak megfelelő minőségű másolatot készíteni, emiatt egypéldányosak maradtak ezek a 9,5 mm-es filmek, és ezeket küldték ki külföldi filmfesztiválokra, amivel hatalmas kockázatot vállaltak. Az amatőr filmes mozgalom nem csupán hazánkban volt népszerű, hanem szerte Európa nagyvárosaiban is, a kontinensen mozgalmas amatőr filmes élet zajlott.

Nagyon kevés információ állt rendelkezésünkre a filmről, annyit tudtunk csak, hogy a Holdon játszódó jeleneteket valahol a Duna partján vették fel. Tudtuk azt is, hogy nagyjából miről szólt a film, bár egy rövid szinopszis maradt fent csupán, tudtuk, ki rendezte, ki volt az operatőr és ki írta a forgatókönyvet. A filmet 1935 augusztusában, az első magyarországi Nemzetközi Amatőrfilmversenyen mutatták be, 13 nemzet 83 filmjével együtt, a játékfilm kategóriában a 8. helyezést érte el.

Major László

Folytatjuk.

A kamalduli szerzetesség, az egyik korai bencés megújulási mozgalom gyümölcse, 1012-ben jött létre. Az első nemzedékek rögtön felvirágoztatták a monachus remetemozgalmat. Közéjük tartozott a bolognai Szent Félix kolostorban Gratianus is, akinek életéről kevés adat maradt fenn. Munkássága azonban egy egész új tudomány alapját teremtette meg: Gratianus volt az első, aki a teológián belül elkülönítette az egyházjogot.  Az eltérő jogszabályok összhangja (Concordia discordantium canonum) című munkája vagy nyolcszáz éven keresztül volt megkerülhetetlen forrás, bár Gratianus skolasztikus magyarázatai és a könyv szerkezetében tükröződő munkamódszere már a XVI. században is komoly ellenérzést szültek. Olyannyira, hogy Luther a Decretum Gratianival kezdte a könyvégetést a hitújítás mozgalmas időszakában. Pedig csak sok évtizeddel később, 1582-ben készült el a mű javított és hivatalosan is elfogadott változata – írja a kitűnő Fáy Zoltán a Mandán.

Sokan vannak, akik ma szívesen lennének Gratianus helyében. Nem feltétlenül a szívdobogtató kánonjog miatt, hanem a nyugalomért. A kamalduliak a lelki tökéletességre törekedtek, ezért magányban éltek. Sem egymással, sem a külvilággal nem érintkeztek. Akkora csendet szereztek maguknak, amekkorát csak a Teremtő adhatott.  A csend, akár a tiszta levegő vagy a víz, mindenkinek kell. Minél tisztább, annál teljesebb, jobb. Teremtésre késztet. Amikor ránk ereszkedik a csend, valaki diktálni kezdi, mit is kell tenni azért, hogy teljesebben éljünk. Ezt a zajban nem hallani. Talán ezért van ennyi kerge és idegbajos ember mostanában erre.

Nem ártana néha beállni kamaldulinak. Kell az az isteni kuss.

Egyszer azt mondta, kilógott a sorból, de elnézték neki. Nem lázadt, nem vonult ellenzékbe, csupán másképp látta a világot. Xantus János vállalta a közhelyeket, élt a giccsel, ragaszkodott a képi nyelv hagyományaihoz, miközben új formákkal kísérletezett, nem határolódott el az avantgárd formanyelvtől és egyre jobban elmerült az új szenzibilitás irányzatában, melynek jó példája az Eszkimó asszony fázik című filmje.

Ladik Katalin, az újvidéki származású színésznő és költő műveinek alapanyaga saját teste és saját szövegei: nem elsősorban a nőt testesíti meg performanszaiban, hanem a szöveg szintjén is megjelenő androgün lényt. Janus-arcának ez egy másik vetülete, gestaltja. E gestalt meglétét bizonyítja az is, hogy eddigi életművében az önmaga által teremtett mitikus tárgyakat (nejlon, fátyol, maszk, esernyő) improvizációra vagy a véletlenre alapozva újra felhasználja. A költőnőnek számos verseskötete is megjelent, 2007-ben pedig az Élhetek az arcodon? című szürreális, időnként prózaversben megírt életrajzi ihletésű műve. Hangkölteményei az interneten is elérhetők, megnézhetjük például Ikarosz biciklijén című alkotását- írják a híresen szép hölgyről a Mandán.

A híresen szép nőkről szóló szövegekhez nagyon sok mindent lehet hozzátenni: például azt, hogy Ladik Katalin valóban szép. Természetesen, őszintén szép. Semmi szilikon, semmi műszempilla. A költőnő megjelenik a színen, és minden nézőjét elvarázsolja. Nem feltétlenül a fonikus költeményeivel – ezek afféle pávarikoltozások. Hangosak és érthetetlenek. De Ladik Katalin ennek ellenére, ezzel együtt valódi költő. A ki nem mondott szavak művésze. A Jelenlét kötéltáncosa: ahogy költészetéhez nem kellenek szavak, úgy kötéltáncához sem kell a kötél meg a magasság. Ez a Nő maga a mélység. Ordítása mögött hatalmas csend van, meztelensége állig takarja.

Civilben amúgy finom, elegáns úrinő. Arcán mindig gyönyörű félmosoly, nem tudni, nevetésre vagy sírásra készül.

Ladik Katalin a magyar költészet nagyon fontos alakja. Titka egyszerű: aki szereti, érti is. A többi meg nem számít. Az sem, hogy némelyek nemtelennek vélik.

Az alábbiakat a Szépművészeti amúgy vérprofi kiállításán látottak hatására voltam kénytelen papírra vetni. Egyszerűen nem tudtam benntartani, pedig megpróbáltam. Arról van szó, hogy a király meztelen, Cézanne a kipakolt munkáiból kiindulva egy tehetségtelen valaki volt, aki – bár erre irányuló iszonyatos erőfeszítéseket tett – élete végére sem tanult meg rajzolni és bizonyos értelemben festeni. A kiállítás központi elemeként szereplő másolatok és vázlatok egy magára valamit is adó rajztanártól azért kapnának csak közepest, mert ebből a tárgyból nem szoktak kettest és elégtelent osztogatni, no és értékelni kell azért a szorgalmat, a „darabszámot” is. Most 25 kiállított alkotásán keresztül mutatjuk meg, hogy nem beszélünk a levegőbe. Aki meg nem hisz nekünk, az járjon utána, olvassa el a sok kritikátlan hozsannázást és menjen el a kiállításra.

Aminek mindjárt az elején kirakták a nagy kedvencet, a Montagne Sainte-Victoire a nagy pineával című képet. Amin, mint állatorvosi lovon ott van Cézanne tájképeinek összes sutasága. Legelőször is azok az iszonyú, rossz kínai olajfestékekre emlékeztető zöldek, amiket nem átall ráadásul fehérrel keverni. Nem működik a levegőperspektíva és gondok vannak az ábrázolni szándékozott épületekkel is, amik bizonytalanok, rossz értelembe vetten jelzésszerűek. Más műveken (Az Hermitage Pontoise-ban, Tanyaudvar 1798 körül és a Jus de Bouffan, az örökölt és 40 éven át lakott birtok kiállított két ábrázolása) a sztenderden iszonyú zöldek mellett ott van még a befejezetlenség, az elvékonyodó festékréteg alól funkciótlanul kikandikál a fehér vászon.

1874–77 között építették meg a Nyugati pályaudvart. Az épületet August de Serres építész, a csarnok vasszerkezetét pedig Gustave Eiffel és irodája tervezte. A kivitelezést Eiffel irányította. A 146 m hosszú, 42 m széles és 25 m magas csarnok vasszerkezetével és hatalmas üvegfelületével technikai bravúrnak számított abban az időben. Kezdetben Budapest pályaudvarnak nevezték, majd 1891-ben megkapta a Nyugati nevet, amely a vasúttársaságra utalt, nem pedig földrajzi helyzetére.

Városfilmklub az Örökmozgóban

A november 6-án induló Városfimklub Budapest kulisszái mögé enged betekintést, fővárosunk kultikus figuráinak és elismert szakembereinek szemüvegén keresztül. Budapest számos aspektusból górcső alá kerül, miközben olyan filmek peregnek a vásznon, mint a Dögkeselyű, a Panelkapcsolat vagy a Városbújócska.

Hogyan lesz a gettóból felkapott városrész? Hogyan jelenik meg a Panel életérzés filmen, képzőművészetben és a valóságban? Miképpen változott Budapest underground kultúrája az utóbbi 50 évben, és melyek a kortárs hazai underground kultúra megkerülhetetlen színterei? Van-e papíron Budapestnek egységes arculata, tervszerű városépítészete?  Kik és miért döntenek úgy, hogy szeretett és megszokott utcáinknak, tereinknek új nevet adnak? És vajon kik és milyen sikerrel építik Budapest imidzsét? Merre tart a közösségi közlekedés Budapesten? Mi kell ahhoz, hogy tízezrek cseréljék bicikklire a BKV bérletet? Hogyan játszhat Budapest a filmvásznon egyszer Boszniát, másszor Buenos Airest? Vajon tudják-e kreatívan használni a várost a hazai filmesek? És mennyiben tekinthetőek ezek az alkotások korlenyomatnak?

Fotó: Oláh Gergely Máté

Többek közt ezekre a kérdésekre keressük a választ kedd esténként a Pest megér egy estet! filmklubban, két féléven át az Örökmozgó moziban. A filmklub programját olyan - főként magyar – filmek alkotják, amelyekben Budapest hangsúlyosan és markánsan jelenik meg, ugyanakkor a magyar filmművészet izgalmas és kultikus darabjai. A nagyjátékfilmek közt moziban ritkán látható művek szerepelnek, mint például Szabó István Tűzoltó utca 25. című filmje, Tarr Béla Panelkapcsolata, Xantus János Eszkimó asszony fázik című alkotása, vagy Sós Mária Városbújócskája.   A nagyfilmekhez kísérőfilmeket is válogattunk, amelyek hangulatukban és tematikájukban jól kiegészítik az őket követő egészestéseket.

A filmklub egyik fő célja, hogy egy valós diskurzus induljon el Budapestről, amely a várost szociológiai, politológiai, képzőművészeti, építészeti, közlekedési, kulturális és megannyi szempontból vizsgálja. A filmvetítéseket minden esetben moderált beszélgetések követik majd, amelyek a filmekből kiindulva, az adott est témáját boncolgatva zajlanak. A filmklubok során tervezett vendégeink közt szerepel dr. Sersliné Kócsi Margit állami főépítész, Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója, dr. Csizmady Adrienne városszociológus, Sinka Károly Sinya, a Critical Mass Magyarország alapítója, Gyáni Gábor társadalomtörténész, Lakner Zoltán politikai elemző, valamint olyan ismert figurák, mint Müller Péter Sziámi zenész, Keserue Zsolt képzőművész, Závada Péter zenész-költő vagy Török Ferenc filmrendező. A filmklub moderátora Hegyi György.

PROGRAMTERV:
I. félév

november 6.   
Szabó István: Tűzoltó utca 25.
Kísérőfilm: Bodó Viktor: Negyedóra( Jött egy busz...)            
Vendég: Gyáni Gábor társadalomtörténész és Polyák Levente urbanista
Téma: A gangosház és egyéb városi létformák

november 13.   
Tarr Béla: Panelkapcsolat
Kísérőfilm: Hájos Zsolt: Panel
Vendég: dr. Csizmady Adrienne városszociológus és Keserue Zsolt képzőművész
Téma: A panel, mint életérzés

november 20.  
András Ferenc: Dögkeselyű
Kísérőfilm: Török Ferenc: Hajtás Pajtás
Vendég: Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója és Sinka Károly Sinya, a Critical Mass Magyarország alapítója
Téma: Közlekedés a városban

november 27.   
Xantus János: Eszkimó asszony fázik
Vendég: Müller Péter Sziámi zenész és Jávorszki Béla Szilárd zenei újságíró
Téma: Kultuszhelyek Budapesten a '60-as évektől napjainkig

december 4.  
Sós Mária: Városbújócska
Kisérőfilm: Szimler Bálint: Itt vagyok
Vendég: dr. Sersliné Kócsi Margit állami főépítész és Ráday Mihály városvédő
Téma: A város arcai - egységes arculat

Mata Hari, azaz Margaretha Geertruida Zelle nem is volt annyira „dögös”, sem az akkori, sem pedig a mostani nőideált alapul véve. 2002-ben pedig bírósági ítélet született arról, hogy ártatlanul végezték ki, tehát kém sem volt, vagy, ha volt is, akkor is csak egy kicsit.

Ki is volt hát ez a 178 centi magas, 30-as éveinek végére szexi párnácskákat növesztő, kedves arcú, jól táncoló holland hölgy? – teszi fel a kérdést a Manda szerzője.

Szabályos holland polgári családban született, ami az apa sapkakereskedésének becsődölése után, az anya ebből következő halálával szétesett. A papa pénzért újranősült, petróleummal kezdett kereskedni, a kis Grietje pedig végül az anyai nagybácsinál kötött ki, aki óvónőképzőbe, mások szerint tanítóképzőbe íratta. Itt állítólag az igazgató hálójába került, de mielőtt összecsaptak volna a feje fölött a hullámok, válaszolt egy nálánál 21 évvel idősebb katonatiszt (Cambell MacLeod) házassági hirdetésére. (Érdekes, az egyenruha és az idősebb férfiak iránti rajongás szó szerint végigkísérte életét. Katonai kivégzőosztag ölte meg, és csak legutolsó igazi szerelme volt jóval fiatalabb nála, egy sebesült orosz katonatiszt.)

Mata Hari, mire felkapta a világhírnév, úgynevezett mozgásművész lett. Erotikus mutatványainál soha nem pucérkodott. Ez nem volt azonban akadálya annak, hogy kurtizánnak álljon. 5000 frank volt nála a tarifa. Az első világháború éveiben nem volt veszélytelen az ilyen vállalkozás, el is fogták Mata Harit, kémkedésért elítélték és kivégezték.

Mai szemmel nézve ebben a drámában van valami bántóan és viccesen igazságtalan. Az elmúlt száz évben a világ hozzá lett szoktatva a borzalmakhoz. Esténként milliók nézik a tévékben, a véres szikevágások után miként belezik ki a helyszínelős filmek áldozatait. Nincs természetesebb annál, mint elkurvulni. Eladni teste és lelket. Most mondhatjuk igazán: Minden részekre szakadt.

Nem baj, keressük az eltörött egészet. Ami valahol Mata Hari előtt még megvolt. A híres hölgy történetét tanulságos végiggondolni.

Utolsó útja

A fényképek tanúsága szerint szép őszi idő volt, amikor 1982 novemberében Radics Béla koporsóját leeresztették a Megyeri temetőben. Közismert, eme szomorú esemény előzményeként a gitárkirály is tetemes mennyiségű alkoholt eresztett le a torkán szisztematikusan és nagy kitartással. Bár a sör, mint tudjuk, puffasztja az embert, Radics Bélából soha sem lett elhízott rocker, nem róla szólt a P. Mobil híres száma.

Akik túlélték Radics Béla kapitányt (ez a többség, mert minden hírrel szemben az az igazság, hogy a magyar férfinépesség 50-60 éves része elég szép számmal él még), akik tehát élnek, sok mindent tudnak. Úgy is mondhatjuk, túlélték magukat.