105 évvel ezelőtt, 1908. május 28-án született Ian Lancaster Fleming angol író, újságíró, tengerésztiszt és hírszerző, akinek élete 1964-ig tartott. Ez a mondat a legtöbb embernek nem mond semmit. Jó, élt itt köztünk egy angol, aki sok mindent csinált, aztán meghalt. Azonban ha azt mondjuk, 105 éve született James Bond alakjának létrehozója, szinte mindenki tudja, kiről beszélünk. Mármint, ha képzeletének szülöttéről, James Bondról van szó.

Az embereket mindig is érdekelték a titokzatos, bátor, erős, eszes, vakmerő, szinte ember feletti képességekkel rendelkező hősök. A mítoszok főszereplőinek legtöbbje ilyen. Nem is ember, már-már félisten vagy isten. Ha a mozgóképek feltalálásának előtti korszakra gondolunk, akkor is viharos sebességgel terjedtek egy-egy rendkívüli képességekkel rendelkező, rokonszenves, csibészről vagy mítikus alakról, hősről szóló történetek. Hogy csak néhány nevet írjunk: Achilleus, Spartacus, Attila hun király, Csaba királyfi, Szent István, Szent László, Toldi Miklós, Robin Hood, Robinson Crusoe, Eke Máté (ismertebb nevén a Tenkes kapitánya), Sobri Jóska, Rózsa Sándor, Arsene Lupin, és némi gondolkodás után még sok más név eszünkbe juthat.

Ian Fleming a XX. század közepén találta ki James Bond alakját, és írta meg  kora legismertebb titkos ügynökének első történetét. „A nevem Bond, James Bond.” –hallottuk azóta ezerszer, de azt kevesen tudják, hogy a valóságban is élt egy ilyen nevű ember, aki minden volt, csak nem titkos ügynök. Egészen különlegesen szelíd és izgalmaktól mentes foglalkozása volt: ornitológus, vagyis madarász.

A gazdag arisztokrata családba született Ian Fleming kakukkfiókának számított. Hamar összeütközésbe került hozzátartozóival, utálta közgazdaságtant, amiben egyébként rokonai évszázadok óta jeleskedtek. Botrányt keltett már diákként is, hiszen anyjának ki kellett vennie az előkelő iskolából, mert egy gálánsnak nem nevezhető kalandja után, amit egy hivatásos testi munkástól- manapság így nevezik a kurvákat- nemi betegséget szedett össze.

Nem lehetett tehetségtelen ember, a brit királyi tengerészet kémelhárításánál kapott állást. Több későbbi figuráját korának ebből az időszakából származó élményeire építve alkotta meg. A kémelhárító iroda titkárnője például rendkívül jól tudta a kalapot a szoba egyik sarkából a másik sarokban lévő fogasra dobni. Ez aztán James Bond egyik jellemző tulajdonsága lett.

A II. világháborúban kémelhárítóból kémmé változott, azaz élete, ha lehet még izgalmasabbá és mozgalmasabbá vált, mint addig. Azt mondják róla, hogy a szokásosnál sokkal jobban kedvelte a nőket. Rengeteg hódítása volt, ám ezekkel úri ember volt, különösebben nem dicsekedett. Hogy milyen fontos szerepet kaptak életében a nők, a komoly nők, arra házassága a példa. Egy bizonyos Ann Charteris volt Fleming életének nagy szerelme, de a hölgy egy gazdag lordot választott férjül. Tévedésére az 1950-es években döbbent rá az asszony, megkereste Fleminget, akivel 1952-ben összeházasodtak. A nászútjuk jelentette a fordulópontot a nyugalmazott kémnek, felesége ösztönzésére megírta a Casino Royale című történetet. Ez volt a kezdete egy 14 részes könyvsorozatnak, aminek utolsó részét az író már nem tudta befejezni.

A minőségi szórakoztató irodalom, mondhatnák a minőségi ponyva regényeit kiválóan vetette papírra Fleming. A művek értékei időtállóak, ma is élvezet olvasni, mint egy ismeretterjesztő honlap is írja: „Nemzetközi népszerűségük évtizedek óta töretlen, sőt némi további exotikus bájt kölcsönöz nekik a korszak gondolkodásának, értékeinek és nem utolsó sorban tárgyi világának színes, és pontos visszaadása.”

James Bond történeteket azonban nézzük, és nem olvassuk. 23 filmen. A név hallatán kitűnő színészek alakjai jelennek meg képzeletünkben: Roger Moore, Sean Connery, Pierce Brosnan, vagy a Vlagyimir Putyin elnökre rendkívül hasonlító Daniel Craig. A férfiak képzeletében mindezek mellett természetesen a Bond filmekben szereplő világszép nők tucatjai tűnnek fel, és világslágerekké váló dalok idéződnek meg.

A nagy angol kalandor életéről 1990-ben filmet készítettek. Ebből, aki akarja, mindent megtudhat Ian Fleming titkos életéről.

Többek között, és elsősorban törvény, hogy az ember életében az igazán nagy döntések, a komoly események nem gyakoriak, senkinek nincs sok dobása. Fleming kegyeiért hiába versengtek a gyönyörű nők tucatjai, őt mégis egyetlen, a nagy, komoly szerelem terelte a számára legjobb útra, felesége Ann Charteris . Minden más csak mese.

Dippold Pál

1938. május 25-én kezdődött Budapesten a 34. Eucharisztikus Világkongresszus. Korunk vallástalanított Európájában célszerű megvilágítani az eucharisztia szó jelentését: ez az oltáriszentség, kongresszusi mozgalma pedig Krisztus társadalmilag elismerhető és érvényesíthető hatalmát, a világban meglévő valóságos jelenlétét hirdeti.

Államalapító királyunk, Szent István (politikailag korrektül I.István) halálának kilencszázadik évfordulója adta a világraszóló esemény talán legfontosabb apropóját.

A nyilván óriási előmunkálatokat igénylő rendezvénnyel a magyarok többek között azt is be akarták mutatni, hogy az addig, a trianoni diktátum óta külpolitikailag és gazdaságilag bezárt Magyarország képes kitörni a körülmények szorításából. Az aktuálpolitikai célokon túl a kongresszus eseményei a szentmisék, az ünnepségek, tanácskozások és körmenetek a magyar katolikus egyház erejét is megmutatták. Van olyan forrás, melyben ehhez hozzáteszik, hogy a világegyházzal való egységét is bizonyítani akarták a magyarok. Ez az állítás, úgy ahogy van, ostobaság, hiszen a katolikus egyház többek között, elsősorban és meghatározóan azért katolikus, mert nem is lehet más, mint egységes. A az egyetemes nagyjából ezt jelenti.

Budapesten megjelent a Vatikán képviseletében pápai küldöttként Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII.Pius pápa. A jeles vendégeket a  miniszterelnök, Imrédy Béla fogadta, aki ugyan katolikus vallású volt, de fővendéglátóságát elhomályosította Magyarország valódi vezetője, a Szent István év legfőbb védnöke, Horthy Miklós kormányzó. Mivel ő református volt, római katolikus vallású felesége lett a kongresszus fővédnöke.

A kongresszus megdöbbentően felemelő és színpompás esemény volt. Harminchárom országból érkezett az ötvenezer küldött és vendég, a magyar résztvevők száma néhány eseményen többször elérte a félmilliót.

Hasonlóan nagyszabású, a katolikus vallással összefüggő eseményre majd csak a 1990-es rendszerváltozás után, II. János Pál magyarországi látogatásakor – kétszer tett látogatást Magyarországon: 1991. augusztus 16. és 20. között, valamint 1996. szeptember 6. és 7. között –, volt példa a magyar történelemben. Embermilliókat mozgatott meg az azóta boldoggá avatott Szentatya ittléte. Ez természetesen csípte a hiperliberális európai új arisztokrácia szemét, de a magyarságot megtartó keresztény hit erejét nem csökkenthette.

Dippold Pál

Amikor a 19. század közepén, 1848-ban Európán végigsöpört a forradalmi hullám, május 23-án a németországi Anklamban megszületett Otto Lilienthal, akit a legújabb kori technikatörténet és a modern repülés első nagy alakjai között tartunk számon. Már egészen fiatal korában – az egy évvel később született öccsével, Gustavval együtt – élénken érdeklődött a repülés iránt. Érdekes, hogy a repüléstörténet első meghatározó figurái mondhatjuk úgy, párban jártak, testvérpárban. Lilienthalék éppen úgy, mint később a Wright fivérek.

A német fiúk 1860-tól tanulmányozták a madarak repülését, és megfigyeléseik alapján szárnyakat készítettek maguknak, a szárnygyártás egészen 1874-ig tartott. Nem jutottak sokkal magasabbra, mint nagy elődjük, Leonardo da Vinci, azaz nem tudtak fölrepülni.

Otto Lilienthal Berlinben elvégezte az ipari akadémiát, majd egy gázkazánokat és bányagépeket előállító gépgyárat épített fel. Ebből élt. Családot alapított, feleségével, Ágnes Fischerrel a zene hozta össze, a lány zongorázott és énekelt, Lilienthal kürtön játszott és jól bánt szép tenorjával. Berlinbe költöztek, négy gyerekük született.

A repülés iránti érdeklődése azonban nem szűnt meg, a Lilienthal fivérek 1889-ben tették közzé A madarak röpte, mint a repülés művészetének alapja című könyvüket, melyben addigi tapasztalataikat és elméleti eredményeiket foglalták össze. Ezek egyik máig érvényes tétele az a felismerés, hogy a madarak mindig a széllel szemben szállnak fel és le, és a szárnyat ívelni kell, hogy felhajtóerő keletkezzék. Lilienthalnak az az elképzelése viszont, hogy a majdani motoros repülés az ő csapkodó szárnyú szerkezeteivel fog elindulni, tévedés volt.

1890-ben a Lilienthal fivérek belekezdtek nagy repülési kísérletsorozatukba. Kezdetben csupa kudarcból állt munkájuk, Gustav Lilienthal ki is szállt a közös kísérletezésből. Otto azonban nem adta fel. Textilszövetből és fűzfavesszőkből megépítette a leginkább a ma is ismert sárkányrepülőkhöz hasonlító merev szerkezetét. A szélvitorlázóval először 1891-ben szállt fel. Első sikeres útját a következő évben egy újabb gép és sok-sok repülés követte. 1894-ben a két korábbi merevszárnyú vitorlázó után elkészítette csapkodó szárnyú modelljét. Ekkortájt már Berlin mellett végezte kísérleti repüléseit, óriási közönség előtt. Egy tizennégy méter magas mesterséges dombot hordatott össze magának, ennek tetejéről indult látványos siklórepüléseire. Később a mai siklóernyősökhöz hasonlóan magasabb hegyek lejtőin nekiszaladva ugrott a levegőbe, s végül már háromszázötven méteres távolságokat is le tudott győzni. Néhány számadat jellemzi azt az elszánt munkát, melyet Otto Lilienthal a repülésnek szentelt: 1891 és 1896 között kétezer siklást teljesített, tizennyolc siklógépet épített. A minden kétséget kizáróan rendkívül bátor német repülő igen sok áldozatot hozott a repülésért. Szakértelme és kísérleti eredményei időben megelőzték a Zeppelin léghajó vagy a Wright testvérek repülőjének felemelkedését. A német mérnököt sokan a repülés atyjának nevezik.

Otto Lilienthal 1896-ban veszítette el életét. Mondhatjuk, hősi halált halt. Vitorlázó repülés közben egy rosszul sikerült manőver miatt tizenöt méter magasról lezuhant. Gerincsérülése olyan súlyos volt, hogy hiába vitték kórházba, másnap meghalt. Testvére, Gustav hozta nyilvánosságra Otto Lilienthal utolsó szavait: „Áldozatot kell hozni”.
Otto Lilienthal a legnagyobb áldozatot hozta a repülésért.

Dippold Pál

Május 22-e a római katolikus egyházban Casciai Szent Rita napja. Igen sokan imádkozhatnak hozzá szerte a világban, így Magyarországon is, hiszen a hagyomány és a szentek között neki adott tisztség szerint Szent Ritát a lehetetlenségek szentjének tartják, mert az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni. Az 1381 és 1457 között Itáliában élt asszony élete hétköznapian indult. Idős szülők nevelték fel későn született kislányukat, akinek gyerekkorát a szülei iránti teljes engedelmesség, saját akaratának állandó feláldozása és fárasztó munka jellemezte. Hiába gondolt arra, hogy élete célja nem lehet más, mint apácaként szolgálni a Megváltót, szülei, ki tudja már miféle kényszer hatására férjhez adták egy helyi emberhez. A férfi vad és erőszakos volt. Rita mindenben engedelmeskedett urának, egy feltétele volt mindehhez: szabadon járhasson templomba. Kitartó szeretete és jósága végül legyőzte férje rosszaságát. A vad ember megtért, aminek az egész falu, Roccaporena is igen örült, mert a korábban összeférhetetlen férj sok viszályt okozott környezetében.

Rita mindenét elvesztette: előbb szüleit, majd szelíddé vált férjét egy régi ellensége megölte, aztán két kisfia is meghalt. Nagy fájdalmak hozták el tehát Rita számára a földi kötelékek feloldását. Jelentkezett a casciai Mária Magdolna ágostonos kolostorba, ahol háromszor is visszautasították, hiszen közel harminc éves volt és özvegy. Végül aztán mégis befogadták. A nővérek közül türelmével, engedelmességével és jámborságával igen rövid idő után kiemelkedett. Különös tisztelettel elmélkedett Krisztus szenvedéséről, minden vágya arra irányult, hogy osztozhasson a megfeszített Krisztus szenvedésében. Egy misztikus fejsérülés után hosszú éveket töltött magányban, sokat betegeskedett, böjtjei, munkája fölemésztették. 1457. május 22-én halt meg. Átköltözését abba a másik világba egy emberi kézzel nem érintett harang szava hirdette meg. Rita testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem fogott rajta az enyészet. Néhány évvel később halála után koporsója elégett, Rita teste azonban sértetlen maradt.
Ritát már halála előtt szentnek tartották, a nép szentként tisztelte. Boldoggá avatását 1626-ban, szentté avatását 1900-ban fejezték be. Testét ma Casciában a Szent Rita-templomban őrzik.

Mielőtt Rita-ügyben itthon is körülnéznénk, nem árt felidéznünk, hogy miként is válhat szentté valaki.  Ki is lehet tehát szent? A szentek tisztelete a II-III.század folyamán a vértanúk tiszteletéből fejlődött ki. A szentek ünnepei a vértanúhalál napjára estek, s az évenkénti megemlékezésre a szent sírjánál, földi maradványaik, ereklyéik közelében került sor. A liturgikus tisztelet a „szent helyhez” kötődött, vagyis a sírjához, ahol ereklyéi által a szent továbbra is jelen volt.

Úgy hitték, a vértanú lelke közvetlenül Isten mellé kerül a mennyországban. Ez az alapja annak a hitnek, hogy közben tudnak járni a földiekért, így lassan már nem csak értünk, hanem hozzájuk is kezdtek imádkozni a hívek. A sírhoz zarándokok érkeztek, ahol csodás gyógyulások történtek a szentek ereklyéinek természetfeletti volta miatt. A szentek maradványait talizmánként viselték, házi oltárokban tisztelték, s így óvta meg a szent a híveit.

IX. Gergely (1227-1241) pápa uralma alatt váltak egységessé a kánonjog szabályai. A szentté avatás sikerét az eljárást megelőző spontán kultusz kialakulása segítette, illetve a kultusz terjedése előfeltétele is lett az eljárás kezdeményezésének. Első lépésként a szentté avatási kérelemnek tartalmaznia kellett a szent élettörténetét, csodáinak jegyzékét. A pápa jóváhagyása után a legátusok vizsgálata következett, mely a szemtanúk kikérdezésével erőteljesen hasonlított egy bírósági eljáráshoz. A vizsgálat dokumentumait a Szentszékhez nyújtották be. Ezt követően a bíborosok kollégiuma döntött, majd a kanonizációt pápai bulla hirdette ki, mely összefoglalta az illető szentségének és csodáinak főbb elemeit. Ezután következhetett az ereklyék ünnepélyes felemelése.

Magyarországon, Budapesten, a Kun utcai Magdolna Kórházban működő kápolnában alapította meg a Szent Rita egyházközséget 1946-ban Mindszenthy József hercegprímás.

Idén, Szent Rita napján az ünnepi mise szentbeszédét Pesten Palánki Ferenc egri segédpüspök mondja.
Napjainkban amikor rengetegen érzik helyzetüket kilátástalannak, mert rájuk zúdult az anyagi világ minden terhe és mocska, bátran ajánlhatjuk a kétségbeesett emberek figyelmébe Szent Ritát. Élete a bizonyság arra, hogy a teremtett világban nincs olyan, ami lehetetlen. Minden lehet és minden szabad.

Dippold Pál

A pünkösd a divatkeresztényeknek valami olyasmit jelent, hogy ezen az ünnepen el kell menni Csíksomlyóra, és nagyokat csodálkozni azon, hogy milyen rengeteg ember gyűlt össze. Ők úgy lehetnek ezzel a nappal is, mint karácsonykor az éjféli misével, elmennek a templomkapuig, rágyújtanak, elszívnak néhány cigit, azaz teljesítik a feladatot. 

Természetesen lehet így is értelmezni a húsvét utáni ötvenedik napot, amely a keresztények számára a Szentlélek eljövetelének ünnepe. A szó maga a görög pentekoszté, az ötvenedik jelentésű szóból származik.
Az ószövetségi időkben a zsidók egyik zarándokünnepét jelölte, ezen a zsidóknak meg kellett jelenniük Jahve színe előtt. Történelmi töltete is volt ebben a korban, a Sínai-hegyen kapott Törvény kihirdetésének emléknapja volt, amely Egyiptomból kivonulásuk után az ötvenedik napon történt.

Az Újszövetségben a Jézus feltámadása utáni ötvenedik nap. Az Úrjézus már tíz nappal korábban, mennybemenetele napján kimondta a Szentlélek eljövetelére vonatkozó ígéretét: Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.

Ez a bizonyos húsvét utáni negyvenedik nap, Krisztus mennybemenetelének napja, tőlünk nyugatra, Ausztriában és Németországban munkaszüneti nap, ünnep, az apák napja. Ilyesféléről nálunk alig hallani.
Az Újszövetség így ír erről a napról: „Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna… Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindegyiküket eltöltötte a Szentlélek és különböző nyelveken kezdtek el beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.” Amikor az apostolokkal eddig együtt imádkozó sokaságot a fentebb leírt jelenés igencsak meglepte, és azt kérdezték Pétertől, hogy most akkor mi van, ő azt mondta nekik: „Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek Úrrá és Krisztussá tette…” Megkérdezték Pétert és a többi apostolt:”Mit tegyünk hát, emberek, testvérek? Térjetek meg – felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében, bűnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát.”

A Pünkösd tehát nem más, mint lehetőség bármelyikünk számára a megtérésre. Az ünnep lényege a húsvéti misztérium beteljesedése: a Szentlélek eljövetele, ajándékainak kiáradása, az új törvény és az Egyház születésnapja.

Az emberi lélek újjászületésének lényege fogalmazódik meg a pünkösdi népszokásokban, a tavasz megünneplésében. A téli tetszhalálból megéled a természet, mint ahogy újjáéledhet az ember is. Nem akármiféle blogbéla feladata felmondani a nagy egyházi ünnephez kötődő népszokások lajstromát, annyit mindenesetre megjegyezhet, hogy bármerre járunk Magyarországon, lélekemelő példáival találkozhatunk. Budaörsön például pünkösd reggelén nyitva tartják az ablakokat, hogy a Szentlélek átjárja a házat, sok helyen fehér galambokat röptetnek a templomokban.

A népnek ma is vannak szokásai, igaz, nem mindig hasonlítanak őseink felemelően szép hagyományaihoz. Hogy ez ne így legyen, talán érdemes megfogadni Szent Péter tanácsát: „Térjetek meg!”

Dippold Pál

A Napkirályként ismert francia király, XIV. Lajos volt a leghosszabb ideig, hetvenkét évig hatalmon lévő európai uralkodó. 1643. május 14-én, négyéves korában örökölte a királyi trónt apjától, a szintén Lajos, értelemszerűen XIII. Lajos királytól. A kisgyerek természetesen nem gyakorolhatta a maga valóságában az uralkodói hatalmat, édesanyja, Ausztriai Anna vitte a királyi hivatalt egészen Lajos tizenhárom éves koráig. Ekkor a királyné Mazarin bíborost nevezte ki főminiszterének, aki a gyermekkirályt óriási műgonddal nevelte bele az uralkodói szerepbe, fokozatosan beavatta a hatalom gyakorlásának titkaiba, majd a kormányzati döntésekbe.

Nem érdektelen körülnézni a Napkirály születése előtti időszakban, amit nagyjából mindenki ismer, hiszen Alexandre Dumas a Három testőrben a kor sok részletét festette meg. Igaz, nem volt minden esetben objektív, a főbb szereplők közül Richelieu bíboros egészen bizonyosan nem volt olyan gonosz, mint amilyennek Dumas bemutatta. XIII. Lajos és Ausztriai Anna házassága huszonhárom évig gyermektelen volt. Éppen ezért volt óriási esemény a trónörökös megszületése. Ez egyben azt is jelentette, hogy a király öccse, Gaston elveszítette addigi trónörökösi rangját. Az igazi királyi utód megszületése arra késztette a szülőket, hogy nagy örömük és hálájuk jeleként a Lajos, Isten ajándéka keresztnevet adják elsőszülöttjüknek. Lajos 1638-as születése után két évvel látta meg a napvilágot öccse, Fülöp.

A gyermekkirály uralkodásának kezdetén nagy feszültségek mozgatták Franciaországot. A főnemesek nem fogadták el a Habsburg származású anyakirálynét, és ellenálltak a kormányzat, azaz Mazarin bíboros intézkedéseinek. Anna királynét azonban kemény fából faragták. Megtörte a királyi udvar kegyenceinek hatalmát, és nem tűrte a király tekintélyének rongálását. A harmincéves háború éveit írjuk ekkor (1616-1648), Franciaország háborúban áll a Habsburgokkal, azaz a Német-Római Birodalommal és a Spanyol Királysággal. Ausztriai Anna azonban Mazarin bíboros támogatásával jelentős francia győzelemmel, a vesztfáliai békeszerződéssel zárta a háborút. Ám a belső békére még évekig várni kellett, mert a francia főnemesség belháborúba kezdett a király ellen. Szabályos polgárháború folyt, melyet a lázadók a kiskorú király ellen folytattak. Gyűlölték a szintén idegen, olasz származású Mazarint. Elsősorban azért, mert kiszorította őket a hatalomból. A lázadók élén a kis király nagybátyja, Gaston herceg állt.

1651-ben nagykorúsították XIV.Lajost, aki még ekkor is túl fiatal volt az uralkodáshoz, ám nem a királyi család rangidős hercegére, hanem Mazarin bíborosra ruházta a főhatalmat. XIV. Lajos néven 1654-ben a reimsi katedrálisban koronázták meg.

A fiatal király igyekezett minden francia érdekeltségű harcot gyorsan befejezni, 1659-ben az addig ellenséges spanyol király, IV. Fülöp felajánlotta Lajosnak leánya, Mária Terézia infánsnő kezét. Megkötötték a pireneusi békeszerződést, s rá egy évre a királyi esküvőt is megtartották. Újabb egy év elteltével, Lajos huszonhárom éves korában megszületett első fiuk, Lajos, királyi herceg. Őt további öt követte, akik közül egyik sem érte meg a felnőtt kort. 1661-ben meghalt Mazarin bíboros. XIV. Lajos mindent megkapott korábban tőle, ami alkalmassá tette az állam irányítására. Nyelveket tanult, jogtudományt, történelmet, hadvezetést és államigazgatást. Bejelentette, hogy nem nevez ki Mazarin után főminisztert, egyedül folytatja a kormányzást, önmaga főminisztereként. Innen maradt fenn a híres mondat: Az állam én vagyok.

Lajos király gyorsan és határozottan cselekedett, nem törődött az udvar felháborodásával. Kidobta államminiszterei nagy részét, anyját, Ausztriai Annát is kizárta a kormányzásból. Az államtanács ülésein már csak a három legfontosabb miniszter vett részt. Jellemző, hogy egyikük, Fouqet, a pénzügyminiszter nem húzta sokáig a hivatalt: a király úgy felbőszült egy Fouqet-nél tett látogatásán tapasztalt óriási fényűzésen, hogy letartóztatta, és élete végéig börtönben tartotta. A francia királyság pénzügyeit és gazdaságát Lajos Colbertre bízta. Az új kormányzat reformprogramjának célja a gazdaság és a tudományok fejlesztése, a hadsereg, főleg a flotta erőteljes bővítése és a közigazgatás átszervezése volt. A király kezében összpontosult minden hatalom, amivel aztán igen okosan tudott élni.  

Versailles, Fotó: www.fanpop.com

XIV. Lajos nem csak nagy katonai győzelmeivel, az ország életét átalakító reformpolitikájával akarta a világ tudtára hozni személyes hatalmát és gazdagságát. Eredményeire büszke volt, ezeket meg is mutatta. Erre szolgáltak nagyszabású, a barokk minden pompás kellékével felszerelt többnapos királyi udvari ünnepségek. Ezeken felvonultatták a kor legmodernebb technikai megoldásait: tűzijátékokat, színpadi gépezeteket, vízzel hajtott szerkezeteket és még sok minden mást. A világra szóló lakomák ezer fajtájáról ne is beszéljünk. Európa királyai ámultak és bámultak, majd sürgősen utánozni kezdték a francia udvar stílusát. Így született meg a rajongók szemében a Napkirály képe. Ezt egyébként maga Lajos király alakította ki és építette tovább.
Mindeközben Franciaország szinte folyamatosan háborúzott, ám uralkodójának politikai súlya és katonai ereje egész Európa szemét szúrta. Jellemző adat, hogy 1660-ban Franciaországnak mindössze két hadihajója volt, 1680-ra több száz tagú flottájával már nagy tengeri hatalom. A francia gazdaság virágzott, gazdagsága egyre nőtt. Párizs városa 1680-ban Lajost a Nagy címmel ruházta fel. Akár a magyaroknak tehát, a franciáknak is volt egy Nagy Lajosuk.

A Napkirály nekiállt a francia gyarmatbirodalom óriási mértékű gyarapításának is. Kanadától Afrikán át Indiáig óriási területek tartoztak francia fennhatóság alá. Az Európa uralkodói közötti hatalmi harcok a király élete végéig folytatódtak, a Napkirály uralkodásának végére hatalma alaposan megtépázódott. A háborúk az állam teljes eladósodását eredményezték. 1715. szeptember 1-jén halt meg, a francia trónt legfiatalabb dédunokája, Lajos, Anjou hercege örökölte.

XIV. Lajos földöntúli eredetű hatalmát a napkultusz jelképezte. A Nap mint az uralkodás szimbóluma, a XV. századtól ismert Franciaországban. "Napkirálynak" azonban csak XIV. Lajos nevezte magát. Uralkodóvá szentelésekor Az éjszaka című balettben a napfelkeltét személyesítette meg. Az egyik születésnapjára veretett érem pedig négylovas kocsin ülve ábrázolta a "Napkirályt", amint a győzelem felé röpül az Állatöv csillagképeinek gyűrűjében. XIV. Lajos számos festményen örökíttette meg magát "Napkirályként".   A napkultusz az új palotában, Versailles-ban duzzadt óriásivá.

De mint mindennek a földön, ennek is vége szakadt. A király meghalt, evilági napocskája kihúnyt.

Dippold Pál

Az 1763. május 9-én Tapolcán született Batsányi Jánosról – ha mást nem is -, néhány szót minden magyar ember tud idézni: „Vigyázó szemetek Párisra vessétek!”

Szülővárosában nagy tisztelettel őrzik emlékét, több szobor áll itt, melyet róla mintáztak, terek, utcák viselik nevét. Batsányi egyébként igen népszerű iskola névadóként is, minden rendszerben kitűnően alkalmazható: ateista, liberális korban éppen úgy, mint a konzervatív eszméket szolgáló időkben.

Későbbi kollégája ugyan vitatta nemesi származását, de sok jel utal arra, hogy Kazinczy állításával szemben Batsányi nem polgári, hanem nemesi családba született. Iskoláit először szűkebb hazája közelében, Keszthelyen és Veszprémben, majd otthonától távolodóban Sopronban és a pesti piarista szerzeteseknél végezte. A minden visszaemlékező szerint vitathatatlanul nagyon okos Batsányi huszonkét éves korára már a jogi egyetemet is elvégezte. A tudomány iránti érdeklődése mellett a művészetek, közelebbről a költészet szeretete jellemezte az ifjú embert. Diplomája megszerzésekor már négy nyelven írt és fordított verseket: magyarul, latinul, németül és franciául.

Pályafutása Orczy Lőrinc báró pesti házában folytatódott, a báró fiának tanítójaként dolgozott. Alkalmazója igen megszerette Batsányit, híres szalonjában az úgynevezett felvilágosodás korának minden meghatározó alakjával összehozta. Házitanítóskodásának 1785-ben tanítványa halála vetett véget.

Batsányi Kassára került hivatalnoknak. Két évvel később, 1787-ben itt, az észak-magyarországi nagyvárosban alapította meg Baróti Szabó Dáviddal és Kazinczy Ferenccel az első magyar irodalmi társaságot, majd egy év múlva útjára indították az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot. A lap 1792-ig élt. Már a kezdetekkor tetőzött a feszültség a lap két fő embere között, a radikális Batsányi és az óvatos Kazinczy azonnal szembekerült egymással. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Kazinczy az első lapszámba megírta beköszöntőjét, amelyet Batsányi úgymond átszerkesztett, azaz élesebb hangvételűvé tett. Együttműködésük rövid volt, a második lapot már Batsányi egyedül rakta össze, Kazinczy pedig kivált a társaságból, saját lapot alapított Orpheus címmel.

Batsányi az 1789. július 14-én, a Bastille elfoglalásával kitört francia forradalom lelkes híve volt. A „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!” eszméi azonban már a felvilágosodás kezdetének tekintett forradalom idején sem költözhettek be a közéletbe. Ellenkezőleg. A gyűlölt régi rendet követő időszak anarchiába torkollt, aztán jött a jakobinus terror, amikor is mindenki mindenkivel harcolt, és a forradalom felfalta saját gyerekeit. A rövid ideig tartó forradalmi korszaknak Bonaparte Napóleon 1799-ben kezdődő diktatúrája vetett véget.

Batsányi 1792-ben megjelentette lapjában máig legismertebb költeményét A franciaországi változásokra címmel. Feljelentették. Nem ítélték el, de az állami szolgálatból elbocsátották. Ezután rövid ideig gr. Forgách Miklós nyitrai főispán magántitkára lett. A grófot amúgy ettől a méltóságától II. József megfosztotta és rendeletileg bolondnak nyilvánította. Forgách gróf a művészet és a tudomány nagy-nagy barátja volt. Kazinczy Ferenc példamutató hazafinak tartotta és ódát fogalmazott hozzá. Batsányi János pedig buzdító levelet írt neki a Magyar Museumban.

Batsányi élete 1794-ben alaposan megváltozott, letartóztatták. A vád ellene a Martinovics féle összeesküvésben való részvétel volt. Az egyébként császári titkos ügynökként működő Martinovicsot kivégezték. Batsányiról kiderült, hogy nem vett részt a szervezkedésben, de fentebb leírt sajátos elvei és államellenes propaganda munkája miatt egy évi börtönre ítélték. Büntetését Kufsteinben töltötte le. Szabadulása után Bécsben dolgozott, 1805-ben megnősült, felesége Baumberg Gabriella, a neves osztrák költőnő volt.

Napóleon császár aztán 1809-ben bevonult Bécsbe. A nyughatatlan Batsányi azonnal a hódító mellé állt, ő fordította le a császár kiáltványát, melyben az osztrákok elleni harcra szólította fel a magyarokat. Batsányi nem maradhatott Bécsben, Párizsba költözött, Napóleon támogatásával tudott megélni. Amikor a császár megbukott, a Párizsba bevonuló osztrákoknál Batsányi szolgálattételre jelentkezett. Az osztrákok azonban nem barátkoztak az árulóval, először feleségével együtt börtönbe került, majd 1816-tól rendőri felügyelet alatt kellett élnie Linzben, egészen 1845-ben bekövetkezett haláláig.

Az ellentmondásos életű és jellemű Batsányi János hosszú élete sok tanulsággal szolgál az utókor számára.

Dippold Pál

Napjainkban, ahogy szaporodik az emberiség, úgy szaporodnak a legkülönfélébb segélyszervezetek a világban. Az ember milliárdokat kiszolgáló humanitárius szervezetek lényege, tevékenységének alapja a Nemzetközi Vöröskeresztben jelent meg először tisztán, mindenki számára érthetően. Ahogy önmeghatározásuk deklarálja, a Nemzetközi Vöröskereszt a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egységének elvei alapján működő segélyszervezet. A Vöröskeresztnek háborúban és békében is dolgoznia kell. Létrejötte után nemzetközi egyezmények határozták meg, hogy miként kell az ellenség sebesültjeivel, a foglyokkal, a legyőzött fegyveresekkel és polgári személyekkel bánni. Békeidőben pedig a nagy tömegeket érintő természeti csapások idején lendül mozgásba a Vöröskereszt gépezete, ott vannak a földrengések, árvizek, szökőárok, tüzek áldozatai mellett.

A Vöröskereszt alapítója bizonyos Jean Henry Dunant svájci üzletember volt. Az 1859-ben lezajlott solferinói ütközet után rádöbbent, hogy a csata osztrák, olasz és francia áldozatainak nagy része azok közül a sebesültek közül került ki, akik nem kaptak időben elsősegélyt, orvosi ellátást. Dunant kimondta, majd meg is valósította tervét, mi szerint olyan semleges nemzetközi szervezetre van szükség, melynek mozgását egyik hadviselő fél sem akadályozza vagy korlátozza. Ez a katonai és politikai szempontból azóta is semleges szervezet az 1863-ban Genfben megalapított Vöröskereszt Nemzetközi Bizottság.

De mi is volt Solferinónál, milyen események előzték meg ezt a szörnyű áldozatokkal járó összecsapást? A szárd-francia-osztrák háború döntő ütközete előtt sok minden történt. A francia-osztrák összecsapások azért következtek be, mert a Szárd Királyság támogatta az osztrák császársághoz tartozó Lombard-Velencei Királyság elszakadási törekvéseit. III. Napóleon francia császár az olasz egység mellett volt, Ausztria értelemszerűen, mivel területeiről volt szó, nem. Az 1859 tavaszán kitört háború döntő ütközete volt a solferinói csata. Az összecsapást mindkét oldalon az uralkodók irányították. A III. Napóleon irányította szárd-piemonti királyi haderő legyőzte a Ferenc József vezette osztrák császári seregeket. A császár fegyverszünetet kért és visszavonult. A háború utáni békeszerződés megteremtette a lehetőségét a sok apró királyságból álló Itália egyesítésének.

A Garda-tó melletti csatatéren óriási seregek gyűltek össze. A szárdok és a franciák oldalán százhúszezer, az osztrákoknál száztízezer katona sorakozott fel, majd csapott össze egy tizenhat kilométer hosszúságú frontvonalon. A gyalogsági csata mellett tüzérségi párbaj is folyt a felek között, mindkét oldalon óriásiak voltak a veszteségek, negyvenezer katona halt meg vagy szerzett súlyos sebeket. A véres ütközet napja után még ugyanennyi, azaz további negyvenezer ember betegedett meg. A Solferinónál elesettek döntő többsége nem a közvetlen harci cselekmények következtében veszítette el életét, hanem a sebesültek ellátatlansága miatt. Kevés volt az orvos, a szanitéc, a kötszer, a felszerelés. Nem volt élelem és víz, igen gyorsan terjedtek a fertőzések. Hogy milyen viszonyok uralkodhattak a 19. században egy-egy ilyen óriási csata után, arról pontos értesüléseket szerezhetünk Victor Hugo Nyomorultak című regényéből is. A halottak és sebesültek között igen gyorsan megjelentek gonosztevő hullarablók, akik a részvét legcsekélyebb jele nélkül fosztották meg maradék javaiktól az ottmaradtakat.

A solferinói csata évfordulóján, minden év június 24-én fáklyás felvonulást rendeznek, ekkor a Vöröskereszt több ezer munkatársa és segítője emlékeztet a régmúlt szörnyűségekre. A csata emlékét őrzi a Spiadt’ Italia nevű, egykor megfigyelőpontként szolgáló őrtorony. A csata és a csata utáni borzalmaktól megrendült Henry Dunant itt kereste fel először a győztes III. Napóleont, hogy segítséget kérjen a sebesültek ellátásához. Megkapta. Ez volt a Vöröskereszt megalakításának első lépése. Az 1863-as hivatalos megalapításakor fogadták el a szervezet jelképeként a vörös keresztet, mely lényegében a svájci zászló színeinek megfordításából jött létre, de vannak olyan magyarázatok is, melyek Sárkányölő Szent György keresztjének megidézését látják benne.
1864-ben kötötték meg a Genfi Egyezményt. Az ezt megelőző konferencián tizenhat ország vett részt, melynek képviselői aláírták a harctéren megsebesülő katonák ellátását szolgáló megállapodást. Ma már a negyedik Genfi Egyezménynél tartunk.

A vöröskeresztes mozgalom igen gyorsan támogatók sokaságát vonzotta magához, sorra alakultak nemzeti és nemzetközi szervei. Ezekből jött létre a Társaságok Ligája 1919-ben Genfben. Tagjai: Vörös Kereszt, Vörös Félhold, Vörös Oroszlán és Nap. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága genfi székhelyű, csak svájci állampolgár lehet a testület tagja. Háborúk és egyéb konfliktusok idején közvetítő tevékenységet végez az egyes országok kormányai és a Vöröskereszt szervezetei között a Genfi Egyezmény érvényesítéséért.
Érdekes számba venni a Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos jelképeit: vörös kereszt, vörös félhold és vörös kristály. Hivatalosan elismert, de nem használt jelkép az iráni vörös oroszlán és nap, Izraelben honos, de hivatalosan nem elismert a vörös Dávid-csillag. A világban ma 196 ország a vörös keresztet, harminc a vörös félholdat használja.

Magyarországon 1878-tól indultak a Vöröskereszt munkáját előkészítő egyesületek, ám 1881-ig várni kellett megalakítására. Egy évvel később a Magyar Vöröskereszt hivatalosan is a nemzetközi mozgalom egyenjogú tagjává vált, azóta is az.

A Magyar Vöröskereszt fő céljai nem változtak: az élet, az egészség védelme, az emberi személyiség tiszteletben tartása, az emberi szenvedés, szociális gondok enyhítése, a betegségek megelőzése, a fegyveres konfliktusok, katasztrófák áldozatainak megsegítése, közreműködés a Genfi Egyezményekből adódó feladatokban, a nemzetközi humanitárius jog, a Vöröskereszt alapelveinek terjesztése és a társadalmi szolidaritásra nevelés.

Mindezeket a Magyar Vöröskeresztről szóló 1993. évi XL. törvény is megerősíti.

Dippold Pál

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1933. május 3-án született a dél-karolinai Barnwellben James Brown, a 20. század egyik legeredetibb és legnagyobb hatású zenésze. Ismertségéről és elismertségéről sokat elmond beceneve: a soul keresztapja. Bensőséges megnevezésekben nem szűkölködik ez a korszak, hiszen aki egy bizonyos kort megél az emberzabáló zeneiparban, és olyan ragyogó tehetség, mint Brown, könnyen szert tehet hasonló nevekre. Tina Turner például ma már nem más, mint a rocknagyi.  A soulkeresztapa Brown szép kort megélve 2006-ban halt meg.

Pályája igen sokban hasonlít kortársaiéhoz. James Brown fiatalkora nem volt könnyű. Családja szegény volt, anyja elhagyta őket. Ráadásul fegyveres rablásba keveredett, amiért négyéves börtönbüntetést kapott. A zárt intézményből kikerülve kezdődött lényegében zenei pályafutása. Először a gospelt művelte, majd nagyrészt Ray Charles és Little Richard hatására a Rythm and Blueshoz fordult Starlighters nevű együttese.
Ez a műfaj igen sok összetevőből állt, lényegében az afroamerikai előadók tánczenei és popzenei műfaja volt. Az 1940-es évek végén a blues új, a rock and rollt sejtető irányzatát nevezték így. Ebben megtartották a blues dallamvilágát, de a ritmus gyorsabb lett. A hosszú hangszeres improvizációk helyett egyre nagyobb szerepet kapott az ének.

A soul, amelynek magyar jelentése lélek, határozottan utal arra, hogy szenvedélyes, lélekből szóló muzsikáról van szó. A soul, mint láttuk, egy tőről származik, az R’n’B -ból és a gospelből jött létre. A világias R’n’B egyre nagyobb népszerűségre tett szert, a gospel máig szigorúan egyházi keretek között maradt. A soul első nagyjai, Ray Charles, Aretha Franklin és James Brown a gospel lelkiségét elegyítették az R’n’B feszes ritmusával és fülbemászó dallamaival.

A stílusváltás névváltoztatással is járt, ezután The Famous Flames néven léptek fel. James Brown kitűnően játszott gitáron, billentyűs és ütőhangszereken, de a koncerteken énekes táncosként lépett fel. Ezt határozott, erős egyénisége és szenvedélyes stílusa tette lehetővé. 1955-ben zenekara már az ő nevét viselte.
A fekete zenész első albuma, a Please, Please, Please 1956-ban jelent meg, óriási sikert aratott. Ezen fellelkesülve újabb és újabb dalok születtek, James Brown a zeneipar egyik emblematikus alakjává vált.
Nagy áttörést jelentett ismertté válásában a Live At The Apolló című lemeze, amelyet egy 1963-as élő koncert anyagából állítottak össze.

Ezután már senki nem tudta megállítani James Brownt a világsikerig. Egymást követték a nagylemezek, sorra születtek a filmzenék, és koncertek százain bűvölte meg közönségét a fekete énekes.
Magyarországon is fellépett 1987-ben.

Óriási hatással volt az amerikai zenére és popkultúrára. Színpadi fellépéseinek mintája, nagy port felvert botrányai és ezzel egy időben vállalt és hirdetett, a feketék öntudatát építő tettei nem kisebb egyéniségek pályáját határozták meg, mint Michael Jackson vagy Beyonce.

"Nem számított, mi történik útközben, én mindig csiszolgattam a műsort, új ötleteket, új hangokat lestem el. Volt azonban egy hang, amit sehol nem hallottam, csak a fejemben. Nem adtam neki nevet, de tudtam, hogy ez más. A zenészek nem gondolkodnak kategóriákról és efféle dolgokról. Nem mondják, hogy ma feltalálom a bebopot, vagy holnap kigondolom a rock ’n’ rollt. Csak hallanak különböző hangokat, és követik őket, bárhová vezessenek. Adjon neki nevet valaki más. Ahogy elnevezték rhythm and bluesnak azt, amit csináltunk. A világnak hosszú ideig tartott, amíg felfogta, miben mesterkedünk, de amikor megtette, nevet is adott neki: soulnak nevezte el." – mondta James Brown, és aligha van olyan ember a világon, aki érdemben cáfolni tudná őt.

Ember volt, esendő, művész volt, teremtő.

Dippold Pál

Sokan nem tudják, de a május elsejei munka ünnepét nem a szocialista rendszereknek köszönhetjük, története visszanyúlik egészen a XIX. század elejére. 1817-ben Robert Owen angliai gyártulajdonos állt ki először a munkásság mellett, megfogalmazta és közzétette követeléseiket. A megszokott 10-16 órás munkaidő helyett 8-10 órát javasolt, mondván, így is nyereséges a termelés. Három évtizeddel később Nagy-Britanniában és gyarmatain (10 óra) meghatározták a nők és a gyermekek munkaidejének maximumát, de komolyabb előrelépés csak a század végén történt. Ausztrália volt az egyetlen kivétel, ahol 1856-ban a kőművesek és építőmunkások sztrájkkal és tüntetéssel elérték, hogy 8 óra legyen a munkaidő.

1886-ban Chicagóban a munkás szakszervezetek sztrájkot szerveztek május elsejére a 8 órás munkaidő bevezetéséért, ám a negyedik napon, május 4-én a munkások közé férkőző anarchisták bombát dobtak a rendőrökre, akik válaszul tüzet nyitottak; az esemény Haymarketi  zavargás néven vonult be a történelembe.

A Párizsban 1889-ben megalakult II. Internacionálé úgy határozott, hogy a chicagói események negyedik évfordulóján, azaz 1890. május 1-jén a nemzetközi szolidaritás jegyében az egész országban együtt vonuljanak fel a munkások, szakszervezetek a 8 órás munkaidő bevezetéséért. Az Egyesült Államokban 1891-ben május első napját „a munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították. 1904-ben az amszterdami kongresszuson újabb felhívást adtak ki, mely szerint mindenhol, minden munkavállalónak fel kell függesztenie a munkáját május elsején, amennyiben testi épségét ez nem veszélyezteti.

A XX. század elején a munkásmozgalmak egyre több engedményt tudtak kicsikarni a munkáltatóktól, bővültek a munkások jogai és lehetőségei, május elseje a dolgozók ünnepévé vált. Először csak a Szovjetunióban, később az egész keleti blokk területén – a szocialista eszme ünnepévé vált, s lassan a munkás helyett a munka került a középpontba. Munka nélküli ünneppé vált, állami szabadnappá nyilvánították, felvonulásokat, majálisokat rendeztek, s nem hiányozhatott a sör és a virsli sem ezen a napon.

Hogy miért sörrel és virslivel ünnepelünk, arra Hegyesné dr. Vecseri Beáta, a Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari Tanszékének docense adta meg a választ: a bor a parasztság itala volt, míg a sört és a virslit az ipari dolgozók állították elő, a párt pedig a proletariátus által előállított termékek fogyasztását szorgalmazta. Ezekben az évtizedekben az emberek nagyon kicsi konyhákkal rendelkeztek, Kocsis János városszociológus szerint a párt ellenőrizni akarta az elvtársak életének szinte minden mozzanatát, ebédeljen tehát csak az iskolában, munkahelyén, vacsorázzon az állam által támogatott olcsó éttermekben, és töltse a hétvégét a párt által szervezett programokon.

A sör a XX. század első évtizedeiben csak a tehetősek számára volt hozzáférhető, a világháború után azonban a proletariátus számára is elérhetővé vált, a virslit pedig könnyen, olcsón és hatalmas mennyiségekben lehetett előállítani a nagyszámú munkásság számára.

A szocialista Magyarországon hivatalosan nem létezett munkanélküliség, a Magyar Népköztársaságban teljes körű foglalkoztatás volt. A különösen kiemelkedő, rendkívüli teljesítményeket jutalmazták, 1953-ban szovjet mintára a szocializmus építése terén kimagasló érdemeket szerzett személyeknek a Szocialista Munka Hőse, vagy a Munka Vörös Zászló érdemrend kitüntető címet adományozták.

A munka nélküliséget azonban a törvény büntette, visszaesőként akár egy éves szabadságvesztéssel sújthatták a közveszélyes munkakerülőket. A szocialista rendszer mindenkinek biztosította a munkához való jogot, így a teljes foglalkoztatottság azt a furcsa helyzetet eredményezte, hogy az emberek ráértek a munkahelyükön. De nem csupán az emberek értek rá, hanem az elintézendő ügyek is. A bürokratikus rendszer útvesztőiben iktatott akták sokszor az örökkévalóságig feldolgozatlanok maradtak. A szocializmust a kapun belüli munkanélküliség jellemezte, erről azonban nem eshetett szó, ilyen társadalmi probléma ugyanis csak a kapitalista rendszerekben fordulhatott elő. A ráérés, a munkahelyi semmittevés óhatatlanul kihatott a munkafegyelemre, a munkamorálra, a munka minőségét már ne is említsük.

A Munkashow című dokumentumfilmben is azt a valóságot láthatjuk, amit a rendszer nem mutatott be a korabeli híradóban, újságokban. Ironikus képek a munkamorálról a riportalanyok nyilatkozatai alapján. A dolgozók arról beszélnek, hogyan végzik, vagy éppenséggel nem végzik a munkájukat, mit jelent számukra a munkaidő betartása, valóban munkával töltik-e el a munkaidőt, milyenek a munkaeszközök, a munkahelyi pénzkezelés és meg vannak-e elégedve a munkabérekkel.

A szocialista rendszerek bukásával a május elseje újra a munkások ünnepe lett, a munkavállalók szolidaritásának a napja. Ma már talán kevesen tudják, honnan is ered, legtöbben a kommunista, szocialista eszmerendszerrel azonosítják. Majálisokat rendezünk és ünnepeljük a nyár, a jó idő első napját.

Szemerey Janka