Nyolcvan évvel ezelőtt, 1934. március 26-án született Budapesten Harkányi Endre színművész. A múlt század második felében felnőtt magyarok mindegyike, ha életművéből mást nem is, a hangját mindenképpen ismeri. A rendkívül népszerű Mézga-sorozatban Harkányi Endre adta Mézga Géza hangját, a Vizipók-csodapókban meg a keresztes pókét.

Rózsahegyi György karikatúrája

Akiket különösebben nem érdekli sem a színház, sem a filmművészet, azokat is lenyűgözi az az óriási teljesítmény, amelyet Harkányi Endre élete során véghezvitt. Jöjjenek a számok. Százötvenegy színházi bemutatója volt. A világirodalom és a magyar irodalom legnagyobb szerzőinek darabjaiban játszott. Molnár Ferenc, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Heltai Jenő, Csokonai Vitéz Mihály, Madách Imre, Jókai Mór, Mándi Iván, Bródy Sándor, Moldova György színre vitt műveiben éppen olyan magabiztosan mozgott, mint Brecht, Shakespeare, Mark Twain, Arthur Miller, Ionesco, Malamud, Gorkij vagy García Marquez művei alapján készült darabokban. Ha ez bárki számára kevés lenne, az operett irodalom nagymestereinek alkotásaiban is sorra felbukkant, Lehár Ferenc éppen olyan közel állt hozzá, mint Kálmán Imre vagy Eisemann Mihály.

Aztán, ha a filmek világába indulunk Harkányi Endrével, kiteljesedik a kép, a magyar színjátszás egyik legszorgalmasabb, rendkívül tehetséges karakterszínészéről. Életének nyolcvan éve alatt hetven filmben szerepelt. A mindenkori kisembert rendkívüli mesterségbéli tudással jelenítette meg. Pályakezdése sem volt éppen megszokott, már 1947-ben felbukkant Radványi Géza világhírű filmjében, a Valahol Európában címűben. Ebben különösebben nem kellett megbarátkoznia szerepével, azt játszotta, aki éppen akkor volt, a második világháború pusztítását túlélt, mindenét elveszítő, egy tisztább, igazságosabb világ után vágyakozó kiskamaszt. Néhány évvel ezelőtt egy interjúban arról próbálták faggatni, hogy milyen sebeket, méghozzá gyógyíthatatlan sebeket ejtett rajta a háború. Harkányi Endre őszintén, nyíltan és határozottan azt válaszolta, hogy valójában soha nem gondolkodott ezen. Teljes és boldog életet élt, amit a háború elvett tőle, azt később visszakapta. Családot, gyereket, unokát.

1957-ben szerzett diplomát a Színház és Filmművészeti Főiskolán. Kitűnő mesterei, és mint utóbb kiderült, kitűnő évfolyamtársai voltak. Az persze mindig csak utólag válik világossá, természetesen az utókor számára, hogy ki mire vitte, Harkányi Endre társai közül Garas Dezső, Csurka István, Moldova György és Sára Sándor sokra vitte. Ott vannak a magyar színház- és filmművészet első vonalában.

Mákszem Matyi, Tv-film, 1977

Harkányi Endre esendőségében kedves alakja a minőségi játékfilmek sokaságában jelent meg: a Légy jó mindhalálig, a Butaságom története, Az oroszlán ugrani készül, a Kakuk Marci, a Legenda a nyúlpaprikásról, az Akli Miklós vagy a Sorstalanság című alkotásokban.

A magyar tévéfilmgyártás aranykorában, azaz a múlt század utolsó harmadában aztán jöttek az országos népszerűséget hozó szerepek. A Borsban, az Egy óra múlva itt vagyokban, a Keménykalap és krumpliorrban, a Beszterce ostromában, a Liszt Ferencben és a Lindában.

Harkányi Endre közben természetesen folyamatosan neves színházak társulatához tartozott, Debrecenben a Csokonai Színház, aztán már a fővárosban a Vígszínház, a Mikroszkóp színpad, a József Attila Színház, aztán újra a Vígszínház tagjaként szerepelt.

Molnár Ferenc: Monokli, Pesti Színház (Forrás: Vígszínház)

A kisemberek alakjait nagy művészi erővel megjelenítő Harkányi Endre szinte az összes művészeti díjat magáénak mondhatja. Az 1962-es Jászai Mari-díjától a 2010-ben átvett Kossuth-díjig minden közbülső kitüntetés és kereszt mellett folyamatosan dolgozott.

Nyolcvanadik születésnapján bárki magyar ember, akinek valamit is jelent a magyar színművészet, nem mondhat mást: Isten éltesse Harkányi Endrét!

Dippold Pál

Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1839. március 21-én született Karjevóban Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij, orosz zeneszerző. Nemesi családba érkezett, apja falusi birtokán nőtt fel. Mint minden ember későbbi életét, Muszorgszkijét is meghatározták kisgyerekkorának élményei. A cselédektől és a nevelőnőjétől hallott népdalok, mesék beleégtek a lelkébe. A közeget, az orosz nemesség életét részletesen ismerhetjük Tolsztoj, Gogol, Turgenyev és Csehov írásaiból. Azt a konfliktust pedig, mely aztán a már gyerekkorában rendkívüli tehetségű muzsikus későbbi halálos alkoholizmusához vezetett, tipikusnak mondhatjuk: apja a bizonytalan művészpálya helyett katonának adta fiát. Így lett Muszorgszkij 1856 és 1858 között a Preobrazsenszkij gárdaezred testőrtisztje. A katonai szolgálat azonban nem lehetett annak akadálya, hogy a kor neves zenészeivel megismerkedjen, barátságuk arra sarkallta, hogy komolyan tovább képezze magát a zenetudományban.

Muszorgszkij 1858-ban otthagyta a katonaságot. Tizenkilenc éves korában tehát komoly egészségügyi gondokkal küzdött, és mint írják, már akkor kialakult az alkoholizmusa. Így pedig alkalmatlanná vált a testőrtiszti hivatásra. Gondjai egyik fő forrása egész életében bizonytalan anyagi helyzete volt. Apja már 1853-ban meghalt, a birtokkal senki nem törődött, így onnan kicsi jövedelemre számíthatott. Muszorgszkij leszerelése után édesanyjával és testvérével élt Pétervárott, aztán visszaköltöztek szülőfalujába. 1865-ben édesanyja is meghalt. A gyász ismét Muszorgszkij kezébe adta az italos poharat. Összeomlott, egy évig gyógyvizekkel próbálta kezelni baját. A rendkívül érzékeny fiatalember életében aztán még sokszor előfordultak hasonló események, válság válságot követett, italos és alkoholmentes korszakok váltogatták egymást.

Muszorgszkij az 1850-es évek végén

Első nagy nekilendülése, zenei terveinek megvalósítása aztán Pétervárott következett be. Zenész barátaival a közös munka egy időre egyensúlyba hozta Muszorgszkij lelkét. Társaságuk az Ötök csoportja nevet kapta a zenetörténetben. Ők magukat novátoroknak, azaz megújítóknak nevezték. A csoport művészi célja az orosz nemzeti romantikus zenei stílus megerősítése volt. Mesterük és példaképük Mihail Ivanovics Glinka volt, őt tartották az orosz hagyományokon alapuló nemzeti zeneszerzés megteremtőjének.

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij életében jelentős változást hozott, hogy hivatalnoki állást vállalt, egy ideig tisztviselőként – nyilván józan életet élve – dolgozott. Minden szabadon maradt idejét a zenének szentelte. Érdeklődése kezdetben meglehetősen csapongó volt, csábította a költészet is. 1865-től egy időre felhagyott nagyszabású operaírói terveivel, és minden erejével saját, teljesen egyéni zenei nyelvezetének kidolgozásán munkálkodott. Zongoradarabokat és dalokat komponált. Végül kezébe került Puskin tragédiája, a Borisz Godunov, és Muszorgszkij egy azóta is élő operát komponált erre a szövegre, melynek ősbemutatója 1874-ben volt.

1879-ben otthagyta munkahelyét, a zongorázásból próbált megélni. Újra inni kezdett. Ekkor azonban megmagyarázhatatlan módon alkotókészsége nem zuhant a mélybe, ekkor alkotja meg másik, talán híres operájánál is élőbb, később Maurice Ravel által szimfonikus költeménnyé áthangszerelt zongoraciklusát, az Egy kiállítás képeit. A Muszorgszkij-darab erejét többek között az a tény is bizonyítja, hogy a 20. század második felében, a rock korszak egyik legkiválóbb együttese, az Emerson, Lake &  Palmer trió dolgozta fel és adta el több milliós példányban bakelit lemezen az orosz zeneszerző művét.

Barátai mindent megtettek azért, hogy Muszorgszkij végre tehetségéhez méltó, az addiginál szabadabb életet élhessen. Hangversenykörutat szerveztek neki. Muszorgszkij egész Oroszországot bejárta, zongora-előadásai hiába arattak hatalmas sikert, szervezete nem bírta testi, lelki gyötrelmeit. 1881-ben ágynak dőlt, hat hét szenvedés után a nyikolajevi katonai kórházban meghalt. Barátja, Repin, az egyik leghíresebb orosz festő, megérezvén a közeli véget, halála előtt öt nappal portrét kezdett készíteni Muszorgszkijról. Négy nap kellett a festmény befejezéséhez. Másnap a zeneszerző itt hagyta ezt a világot.

Repin: Mogyeszt Muszorgszkij zeneszerző (1881)

Muszorgszkij élete azt példázza, hogy a világ legérzékenyebb teremtménye az ember, és az emberek érzelmeit megmutató művész. Akinek tehetség adatott az érzelmek közvetítésére, kiszolgáltatott. Érzékeny, túlérzékeny, neurotikus. Hallgatóinak, nézőinek, mindenkinek, aki kapcsolatba kerül vele, vigyáznia kell rá. Ha ez nem így történik, a művész belehal. Mint Muszorgszkij.

Dippold Pál

Hetven évvel ezelőtt, 1944. március 19-én született meg Budapesten Szécsi Pál, a későbbi népszerű táncdalénekes. Édesapja Szécsi Ferenc, a kor jeles nyelvész professzora volt, édesanyja, Szemere Klára pedig külkereskedelmi levelezőként dolgozott. A Szécsi házaspár mindhárom gyerekét megkereszteltette, ennek azért van és volt jelentősége, mert mindkét szülő zsidó származású volt. A család a háború alatt bujkált, apját 1945-ben agyonlőtték. Anyja ekkor az alig egy éves kisfiút Mezőtúrra adta nevelőszülőkhöz, Kati nevű testvére a nagymamájához került Temesvárra. Csak a legnagyobb gyerek, Marika maradt anyjuk mellett, aki 1956-ban Amerikába – akkor így mondták – disszidált. A két kisebb gyerek ezután állami gondozásba került Budapesten, ami sok mindenben meghatározta későbbi sorsukat. A lelenc gyerekek sem korábban, sem akkor nem kaphatták meg mindazt, ami egy ép családban felnövekvő gyermeknek természetes volt. Sérülékenyek, sebzett lelkűek, a világ dolgaiban tájékozatlan, többségükben érzelmileg rendkívül kiszolgáltatott felnőttekké váltak.

Szécsi Pál Budapesten és Mezőtúron járt gimnáziumba, ám tizenhat éves korában otthagyta iskoláit. Mindenféle munkát elvállalt. Kabinos volt, járműtelepi segédmunkás, nyomdászsegéd, végül 1962-ben a ruhaipari tervező vállalatnál előbb raktáros, aztán mivel jó kiállású fiú volt, modellként dolgozott. Hiába fordult látszólag jóra a csinos fiatalember sorsa, valami furcsa erő nem engedte, hogy tartósabb, biztosabb érzelmi kapcsolatba kerüljön az őt körülzsongó hölgyek bármelyikével. Tizennyolc évesen feleségül vette a szép lengyel modellt, Grażyna Haset – egy másoknál ártatlannak számító veszekedésük után Szécsi a Szabadság hídról a Dunába ugrott – ez volt első ismert öngyilkossági kísérlete. Kibékültek, Lengyelországba költöztek, a fiatalember villámgyorsan megtanult lengyelül, a házaspár viszonylag jól megélt a modellkedésből. 1965-ben szakítottak, a férj 1966-ban költözött vissza Budapestre. Ekkor kezdődött igazi pokoljárása. Rengeteg nővel került kapcsolatba, a párhuzamosan futó szerelmi történetek sok-sok bonyodalomhoz vezettek. A csalódások Szécsi Pált egyik öngyilkossági kísérlettől a másikig hajtották. Szanatóriumban is kezelték.

Monika Dzieniszewicz, Grażyna Hase, Daniel Olbrychski 1965 / fotó: Wojciech Plewiński

1966 végén – egy már-már szürreális esemény volt – kitűnő szereplésével megnyert egy eszperantó dalfesztivált Salgótarjánban. A díj sorsdöntő volt, komoly énektanulmányokba kezdett, és a Magyar Televízió kiválasztó emberei az 1967-es táncdalfesztivál énekesei közé is beválogatták. Az egész ország megismerte nevét és dúdolta a Csak egy tánc volt című dalát. Hiába indult el azonban a siker útján a szakmában, magánélete, ha lehet, még a korábbinál is billenékenyebb, kuszább volt. Akárhová ment, mindenhol szerelembe esett. Ezt a finoman fogalmazó szakértők úgy írják: „habzsolta az életet, nem vetette meg a futó kapcsolatokat.”

Táncdalfesztivál 1968 / Fotó: Keleti Éva

1969-ben anyai nagybátyjuktól, aki 1947-ben ment el Magyarországról, és csak most került újra elő, Szécsi Pál és Kati testvére megtudták, hogy anyai és apai részről is zsidó származásúak. Ez a tény aztán az addig kallódó Szécsi gyerekeket ért csapások közül sok mindent megmagyarázott, nevezetesen azt, hogy miért is kellett bujkálniuk a háború utolsó éveiben, miért is halt meg a munkaszolgálatból éppen hogy hazatért apjuk. A döbbenetet az is fokozta, hogy az őket elhagyó anyjuk Nyugat-Európában él, de nem hajlandó semmiféle kapcsolatba lépni gyerekeivel.

Szécsi Pál szakmai karrierje mindezek ellenére töretlennek mondható. Kortársai, a magyar könnyűzene kiválóságai szívesen látták körükben, a szakma befogadta. Koós János, Aradszky László, Poór Péter, Harangozó Teri, Toldy Mária mellett villámgyorsan a pálya csúcsán találta magát. Kevesen tudják, hogy a magyar táncdal és jazzművészet egyik szintén rövid életet élt óriási tehetségét, Cserháti Zsuzsát Szécsi Pál fedezte fel. Erről és Szécsi Pál életének sok-sok apró részletéről szinte mindent megtudhatnak az énekes honlapját olvasva. 

Hagyjuk, szívem - lemezborító 1971

1971-ben már túl volt az Egy szál harangvirág, és a Pillangó című slágereken. Ám bonyodalmas élete ugyanúgy folytatódott, ahogy korábban. Egy magas rangú funkcionárius feleségével szűrte össze a levet, kalandfilmbe illő óvatossággal és körülményességgel szervezték meg találkáikat, de ez a viszony is a többihez hasonlóan gyorsan véget ért, ám a táncdalénekes most nem mászott fel bánatában valamelyik pesti hídra, hanem megvette élete első önálló lakását.

Ami mindenkinek - aki Szécsi Pál kortársa volt - nevének hallatán rögtön eszébe jut, az élete utolsó nagy szerelme, a maglódi születésű Domján Edit tüneményes alakja. A népszerű és tehetséges színésznővel tíz hónapig tartott szerelmük. Most nem a férfi, hanem a nő lépett ki a kapcsolatból. Domján Edit a negyvenedik születésnapján öngyilkos lett. Szécsi Pál a hír hallatán összeomlott, kórházba került.

Ezután a tragédia után még kuszábbá vált Szécsi Pál élete. Anyjához szökött Németországba, itthon búcsúlevelet hagyott, melyben arról írt, hogy lelép az országból. Aztán külföldön összekülönbözött az őt megtagadó anyával, bánatában berúgott, és kinti autós karambolja után valahogyan hazavergődött. Ezt az úgynevezett disszidálási kísérletet pénzbüntetéssel megúszta. A szakma egyik nagyja, S. Nagy István vette pártfogásba, ám hiába próbálkozott Szécsi Pál, nem tudta megtalálni korábbi önmagát. Ivott, amit ez ügyben művelt, az bőven alkoholizmusnak minősíthető. 1974-ben hat sikertelen öngyilkossági kísérlet után holtan találták lakásán. Búcsúlevelet is hagyott. Amit abban leírt az úgy is volt: „Ez az utolsó dobásom.”

Carolina - lemezborító 1974

Szécsi Pál a magyar zene egyik legújabb kori üstököse harminc évet töltött köztünk. Ha úgy tetszik tipikus művészsorsot élt, ilyenkor mondják, a két végén égette élete gyertyáját. A zenetörténetben ott áll a szintén igen fiatalon meghalt Máté Péter, Radics Béla, Ihász Gábor vagy Zámbó Jimmy mellett.

A történelemben nincsen feltételes mód, nincsen mi lett volna, ha. Most mégis az eszünkbe villanhat a kép, hogy a hetven éves Szécsi Pál Kovács Katival együtt kapja meg a Kossuth-díjat. Tehetsége, esendőségében is óriási érzelmeket közvetítő szakmai tudása elég indokot adhatott volna erre.

Dippold Pál

A nemzeti ünnepünk előtti napon, március 14-én nyitja ki újra kapuit a felújított Pesti Vigadó. A hivatalosan kulturális közintézménynek titulált impozáns épület – immáron a Magyar Művészeti Akadémia kezelésében – közvetlenül megnyitása után fél évig nyitva tartó kiállítással tiszteleg az Akadémia megálmodója, Makovecz Imre emléke előtt.

A Duna partján álló feltűnő, rendkívül dinamikus, sokféle motívummal díszített épület jövője remélhetően legalább annyira érdekes lesz, mint a múltja.

 A Vigadó épülete 1875-ben

A mai épület helyén nyílt meg az első Vigadó, amelyet Redoute-nak, azaz bálteremnek neveztek. Tervezésére Pollack Mihály kapott megbízást, a munka 1829-ben kezdődött, és négy évvel később egy előkelő bál megrendezése benne jelentette működése kezdetét. A pesti klasszicista építészet egyik leglátványosabb épületeként tartották számon. A bálterem azonban akkoriban mást jelentett, mint ma. A Vigadó szerepe leginkább egy sajátos kultúrházéhoz hasonlítható. Itt volt egyébként Pesten akkoriban az egyetlen koncertteremként is használható belső tér. Ebben többször szórakoztatta a közönséget zenekari műveivel idősebb és ifjabb Johann Strauss, Erkel Ferenc és Liszt Ferenc, aki az 1838-as nagy pesti árvíz után adott itt jótékonysági koncertet.

Az osztrák-magyar barátság hiába adott látványos példákat a művészetben az együttműködésre, ezt a szabadságharc elsöpörte. Már csak azért is történhetett ez így, mert 1848-ban jó néhányszor a Vigadó dísztermében ülésezett az országgyűlés, itt mondta el Kossuth Lajos a híres, nagy beszédeit. Ez is közrejátszhatott abban, hogy osztrákok a szemközti várból 1849 májusában szétlőtték, szinte teljesen megsemmisítették az épületet.

Elég sokáig éktelenkedett ez a romhalmaz a Duna partján, 1859-ben bízták meg Feszl Frigyest az új kultúrpalota megtervezésével.  Az egyedülállóan magyar stílust megteremtő Feszl romantikus stílusú új Vigadóját 1864-ben nyitották meg. A már-már szecesszióba hajló keleti stíluselemek kitűnően érvényesültek a palota Dunára néző fő homlokzatán. Az árkádos földszint felett két oromzattal lezárt oldalrizalit – azaz a homlokzatsíkból kiemelkedő rész, melyet azért helyeztek ide, hogy a hosszú homloksort függőlegesen tagolják – között bizánci stílusú ablaksor alakítja, fölötte mór díszítősorral és az angol gótikából átemelt bástyatornyokkal. A középrész főpárkányán a magyar címer van, balra Nagy Lajos, jobbra Mátyás király fejszobra, mellettük Hunyadi Jánosé és Zrínyi Miklósé, végül Széchenyi István és József nádor portréja helyezkedik el. Az oldalrizalitok belső két belső képe Szent Erzsébetet és Szilágyi Erzsébetet ábrázolja.

A Vigadó jelen állapota

Belső terében Lotz Károly és Than Mór történelmi freskói ékeskedtek, a ház szobrait Alexy Károly készítette. Than Mór munkáinak egyike, az Attila lakomája című festmény Arany János Buda halála című költeményét használta forrásként.

A ház közben még elődjénél is több koncertnek vált helyszínévé. Liszt Ferenc az új épületben is színre lépett, talán nem véletlen, hogy 1865-ben a Vigadóban mutatta be világhírű, több órányi hatalmas művét, a Szent Erzsébet legendája című oratóriumot.

A Pesti Vigadó híres koncerttermére ma azt mondhatnánk, hogy multifunkcionális szerepet töltött be. Az új épületben is egymást érték a bálok, az ünnepi fogadások. A rendezők igen találékonyak voltak, meglepő ötletekkel álltak elő annak érdekében, hogy az ő báljukról beszéljen az úri közönség a legtöbbet. Volt itt korcsolyabál, jelmezbál, ahol a közönség Jókai Mór regényalakjainak öltözött. Feljegyezték, hogy 1870-ben a nemzeti evezős-vitorlázó egylet rendezte a legdrágább bált: hatalmas díszletek, katonazenekar, aranyhalas medence emelte az egekig a bál fényét és árait. Itt volt az első Széchenyi-bál. De ugyanitt rendezték 1867-ben a királykoronázás bankettjét is, ahol természetesen Ferenc József is megjelent.

Az 1872. december 22-én szentesített törvénycikk elrendelte az 54 ezer lakosú Buda és a 200 ezer lakosú Pest szabad királyi városok, valamint a 16 ezer lakosú Óbuda és a Margitsziget egyesítését.1873. október 25-én, a Vigadóban volt a város újonnan megválasztott képviselőinek első ülése. A városegyesítést megelőző egyéves átmenet alatt egy 34 tagú bizottság dolgozta ki – bizonyos Széher Mihály vezetette, nevét ma egy budai utca őrzi – a kerületek beosztását, a közgyűlés bizottsági szervezetét, a városi jelképeket.  Az egyesítési folyamat az 1873. november 17-i díszközgyűléssel ért véget, megkezdte működését a Fővárosi Tanács.

Világhírű zeneművészek léptek fel a Vigadó hangversenytermében a megnyitásától napjainkig: Brahms, Debussy, Dvořak, Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Prokofjev, Fischer Annie, Cziffra György, Szvjatoszlav Richter, Horowitz vagy Arthur Rubinstein.

A második világháborúban, akárcsak száz évvel korábban, szétlőtték a Vigadót. A romos épületet a műemlékvédelmi szakemberek mentették meg, 1954-ben, mint „a szabadságharc forradalmi szellemében fogant romantikus építészet egyetlen alkotását” műemlékjegyzékbe vették. Végül 1968-ban kezdték meg újjáépítését, ez 1980-ig tartott. Ebben az évben, március 15-én nyílt meg a megújult Vigadó. Kultúrház jellege is erősödött: itt alakították ki a kortárs képzőművészek új kiállítóhelyét, a Vigadó Galériát. A szocializmus utolsó évtizedének és a rendszerváltás utáni első évtizednek volt divatos kulturális központja a Vigadó. A legkülönfélébb szervezetek tartották itt különféle gyűléseiket. Szerették az emberek ezt a helyet, a szocialista realista épületelemek sem tudták eltörölni a Feszl Frigyes megálmodta mozgalmas, szép, szabadságot hirdető, nagy tereit.

2004-ben újra bezárták, és tíz évnek kellett eltelnie, hogy most gondos felújítása és kibővítése után újra a közönség rendelkezésére álljon.

Dippold Pál

Mindenkit szeretettel meghívunk a MaNDA gondozásában megjelent Tízezer nap című film DVD-kiadásának bemutatójára.  A Kósa Ferenc által 1965-ben rendezett,  betiltott, majd cenzúrázott alkotás 1967-ben óriási meglepetésre elnyerte a Cannes-i Filmfesztivál Legjobb Rendezés Díját. A Magyarországon csak a fesztiválsiker után bemutatott filmben hangzott el először nyilvánosan, hogy 1956 forradalom volt. A Tízezer nap forgatókönyvírója a rendező mellett Csoóri Sándor és Gyöngyössy Imre, operatőre Sára Sándor.

Kósa Ferenc első nagyjátékfilmje a Balázs Béla Stúdióban készült, a legendás műhely első korszakának egyik emblematikus alkotása lett a Tízezer nap. A stúdió szinte teljes tagsága részt vett a forgatási folyamatban a helyszíni motívumgyűjtéstől kezdve egészen az utómunkálatokig.
A parasztság életét, az átalakuló társadalmat, az egyéni sorsválasztásokat harminc éves időtávlatban ábrázoló alkotás balladisztikus szerkezetével, újszerű képi megoldásaival, az úgynevezett geometrikus nagytotálokkal vált emlékezetessé.

A filmet nem mutathatták be a mozikban. Az 1956-ot forradalomként ábrázoló alkotás, melyben ez a kijelentés el is hangzik, a demokratikus normákat és szabályokat bevezető Balázs Béla Stúdió megfegyelmezése és megfélemlítése is szerepet játszott a dobozba zárásban.

A film felkeltette a Cannes-i Filmfesztivál válogatóinak érdeklődését, akik meghívták az 1967-es versenybe Kósa művét. A Franciaországba érkező, Nyugaton először járó rendezőt a funkcionáriusok felkészítették a kudarcra, ám a Tízezer nap végül a Legjobb Rendezés Díját kapta a zsűritől, melyben többek közt Vincente Minelli, Claude Lelouch, Szergej Bondarcsuk és Shirley MacLaine mellett Jancsó Miklós is helyet kapott. (Csak összehasonlításképp: az Arany Pálmát Antonioni Nagyítása nyerte el.)

A felújított képpel és hanggal megjelenő DVD-lemezen helyet kapott a rendező két korai rövidfilmje, valamint a rendező és Pörös Géza kifejezetten a DVD-hez készített beszélgetése, melyben Kósa Ferenc pályakezdéséről, a Tízezer nap forgatásáról, a betiltásról, továbbá a szépemlékű Cannes-i napokról vall.

A bemutató helyszíne az Uránia Nemzeti Filmszínház (Budapest, Rákóczi út 21), időpontja: 2014. március 13., csütörtök, 17h.
Program:
- 17h – Beszélgetés Kósa Ferenc rendezővel és Sára Sándor operatőrrel. A beszélgetést Fazekas Eszter, a kiadvány szerkesztője vezeti. Helyszín az Uránia kávézója.
- 18.30 – Tízezer nap vetítés a Fábri teremben.

A rendezvényre a belépés ingyenes.

A DVD-bemutató ideje alatt a film 1500 Ft-os, kedvezményes áron vásárolható meg.

115 évvel ezelőtt, 1899. március 11-én halt meg a hajók városában, Triesztben Than Mór a 19. század egyik legismertebb magyar festőművésze.

Rövid az emberi emlékezet, a név hallatán ma kevesen tudják azonosítani a festőt, ám egy-egy képe láttán jön az aha- élmény: igen, jól tudjuk, ki volt Than Mór. Minden rendes magyar ember életében legalább egyszer volt a Magyar Nemzeti Múzeumban, és ha járt ott, a lépcsőházban találkozhatott a Than-falfestményekkel. A történelmi tárgyú képek, a magyarság életének a kereszténység felvételétől a kiegyezés korszakáig jellemző eseményeinek felidézése mély nyomot hagynak a látogatóban, emlékük örökre az ember tudatába ég. De nem feltétlenül kell ide jönni, a budapesti Keleti pályaudvar nagy falfestménye és az Operaház előcsarnokában készült képek is Than Mór munkái.

Than Mór a mai magyar határokon kívül a vajdasági Óbecsén született. Ha a neve szóba kerül, szinte mindenhol melléírják-mondják testvére, Than Károly nevét is, akiben a magyar kémiaoktatás megteremtőjét tisztelhetjük, és akit szakmája, a vegyészet egyik kiválóságaként tart számon.

Szüleik német származásúak voltak, apjuk Than János mérnök, kincstári tiszttartó, anyjuk Schrott Ottilia. Kilenc gyerekük volt, a felnőttkort öt fiú érte meg. Közülük három – Than Mór is – a középiskola után jogi végzettséget szerzett, a másik kettő mérnöknek, és mint láttuk, kémikusnak tanult. Than Mór Kalocsán járt gimnáziumba, aztán filozófiai és jogi tanulmányai mellett Pesten 1846-ban a kor híres festőjénél, Barabás Miklósnál elkezdte a művészeti tanulmányait is. A fiatal festő ekkor készült képein erősen érződik Barabás Miklós hatása, leginkább zsánerképeket készített, több ilyen maradt ránk kezdő korszakából a budai kirándulóhelyekről. Az egyetem szüneteiben sem hagyta abba a festést, Óbecsére hazatérvén szabadjára engedte fantáziáját és megszülettek a magyar történelemből vett jelenetek.

Az 1848-49-es szabadságharc félbeszakította a fiatal jogászfestő tanulmányait, Than Mór Görgey Artúr mellett úgynevezett hadifestővé vált. A háborúkban sokféle mesterség válhat hadivá, igaz, nem mindegyik mellé tesszük ezt a jelzőt. Petőfi Sándor például, hiába szolgált Bem tábornok mellett, nem kapta meg a hadiköltő titulust. Ám abban a korban, amikor az események képi ábrázolását még nem segítette a fotográfia, hadifestőkre, akik hitelesen örökítették meg egy-egy csata jeleneteit valóban nagy szükség volt. Than Mór ecsetje mutatja meg ma is például, hogy milyen volt a tápióbicskei, a kápolnai, a komáromi, az isaszegi csata vagy Budavár bevétele.

Than Mór: A tápióbicskei csata II.

A szabadságharc leverése után Than Mórnak nem esett bántódása, hacsak azt nem számítjuk ide, hogy a hatóságok elkobozták a szabadságharcban készült vázlatait. Betegsége miatt katonának sem tudták besorozni. Ekkor jött el az ideje a döntésnek, jogászként vagy művészként folytatja pályáját. Than Mór a festészetet választotta. Bécsben folytatta tanulmányait és igen rövid idő után a magyar nemzeti tematikájú monumentális festészet egyik meghatározó alakjává vált. Ehhez azonban Bécs önmagában nem volt elég, 1855-ben Párizsba, aztán Olaszországba utazott és ismerte meg a festészet mesterfogásait. Bécsben készült az a képe, amit az első jelentős Than alkotásnak tartanak, a Nyári Lőrinc elfogása (1852). Egy másik Bécsben kiképzett festővel, Lotz Károllyal együtt 1864-ben a Pesti Vígadó falképeinek elkészítésére kaptak megbízást. Fata Morgana című képe 1867-ben sikerrel szerepelt Párizsban. 1873-ban első díjat nyert a történeti festménypályázaton. Ezekben az években sorra készültek tehát a hatalmas falképek és az önálló történeti eseményeket bemutató festmények, – például a Mohácsi csata – de keresett portréfestő is volt. Az életképek elkészítése sem állt távol tőle nagy kedvvel készítette a zsánereket – Újoncozás az 1848 előtti időkből -, de mitológia és bibliai témájú kompozíciókra is jutott ideje. Technikai tudása egyre gazdagabbá vált, egyforma szakértelemmel alkotta meg falképeit, olajfestményeit és akvarelljeit.

Than Mór: Széchenyi és Deák kora, Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőháza (Forrás)

Élete legnagyobb megbízatása az 1870-ben megkapott nemzeti múzeumi munka volt, melyet Lotz Károllyal együtt teljesítettek. A máig nagy hatású Than képsorozat jelentette a festő pályáján az egyik legszomorúbb fordulópontot, hiába adta bele szívét-lelkét a hatalmas munkába, a közönség és a kritika hűvös és száraz hangulatú műveknek minősítette műveit. Társa, Lotz Károly volt a közös munka sztárja, az ő játékosabb, könnyedebb stílusa háttérbe szorította Than Mórt.

Than Mór: A vasút allegóriája, Keleti pályaudvar, Lotz-terem

Az érzékeny lelkű festő ezért elkeseredését cseppet sem titkolva 1885-ben Olaszországba költözött, ahonnan 1890-ben tért csak haza, hogy titkári állást vállaljon a Képzőművészeti Társulatnál.

Than Mór képei nélkül egészen biztosan sokkal szegényesebb lenne történelmi tudásunk.

Dippold Pál

Kétszáz évvel ezelőtt, 1814. március 8-án született meg Nagyváradon a magyar színjátszás különleges alakja, Szigligeti Ede. A későbbi színműíró akkor még a keresztségben elnyert Szathmáry József nevet viselte. Hogy miért kellett ezt a szép magyar nevet egy másik szép magyar névre változtatnia? Mielőtt a művésznév-választás történetét megismernénk, vessünk egy pillantást családjára. Apja elszegényedett nemes volt, Szathmáry József ügyvéd. Édesanyja Szerepi Kelemen Katalin gondoskodott a nyolcgyerekes család mindennapjainak békéjéről. Nem volt könnyű dolga a sok gyerekével. Tisztes szegénységben éltek, Szigligeti későbbi darabjaiban gyakran felbukkan a szigorú apa és a szerető anya figurája.

Szigligeti Ede Nagyváradon végezte iskoláit. A gimnázium után ebben a családban is bekövetkezett az, ami mindenhol: mi legyen a gyerekből, vagyis elkezdődtek a pályaválasztás bonyodalmai. Valójában sem a szülők, sem a gyerek nem tudta, hogy mi is akar lenni. Szóba került az orvosi pálya, apja papnak szánta, végül mérnöknek állt.

Közben még bőven Szathmáry Józsefként igen erőteljes vonzalmat táplált szívében az irodalom és a színház iránt. Kisfaludy Károly műveit elolvasva titokban írni kezdett, sorra születtek a saját regék, kezdetleges színművek, sőt még egy – később tűzre vetett – regény is. Tizenkét éves korában, amikor szülei elviszik egy nagyváradi színi előadásra, pecsétet tesznek sorsára. A kisfiú másnaptól már a padláson színielőadásra készül barátaival.

Az apai szigor előtt meghajolva, mint már tudjuk azonban, megpróbálkozik a mérnökséggel. A Kőrös szabályozásánál dolgozó neves Vargha János királyi mérnök mellett gyakornok, nappal számol, éjjel azonban szépirodalmi igénnyel fogalmazza a legváltozatosabb műfajokban gondolatait. Húsz évesen Pestre megy, hogy ott fejezze be mérnöki tanulmányait. Ám csak rövid ideig jár az Akadémiára, minden szabad idejében az irodalommal foglalkozik.

1834-ben aztán nem gyötri tovább magát, beáll segédszínésznek. Statisztaszerepeket kap, aztán igen rövid idő után komolyabb szerepekkel is megbízzák, a társulat vezetése azonnal a mély vízbe dobja, egyik sikeres szerep követi a másikat.

Örömmel írja meg szüleinek a jó hírt, miszerint biztos megélhetést talált a színészetben, a színházban, otthagyja a mérnökséget.

Apja kitagadással fenyegette, nem tűrte, hogy fiából komédiás legyen. Sőt, azt is megtiltotta, hogy a Szathmáry József nevet használja. Hiába hát minden jó szándék és a pesti a színházban szívesen fogadott sokoldalú tehetség: a fiatalember jól táncol, szépen énekel, kitűnő díszleteket készít, jól beszél idegen nyelveken, ezért villámgyorsan magyarra fordítja a német vagy francia darabokat, sőt, ha kell, egy-két nap alatt kész színdarabbal áll elő.

Nevét azonban apja elvette tőle, a névtelen fiatalember a színház vezetőihez, Fáy Andráshoz és Döbrentei Gáborhoz megy, tőlük kér új nevet. A művésznévválasztás aztán különös módon meg is történt. Idézzünk a színháztörténeti szakirodalomból: „… a sorsra bíztak a névválasztást: odaállították a fiatalembert Fáy András könyves szekrénye elé, hogy hátranyúlva húzzon ki egy könyvet. Kisfaludy Sándor regéit húzta ki; Döbrentei vaktában felütötte a Szigliget című elbeszélő költeménynél. A következő húzás egy angol romantikus regényre esett; a felnyitott oldalnál az első név, amely Döbrentei szemébe ötlött, Eduárd volt.” Így lett Szathmáry Józsefből Szigligeti Eduárd. Aztán később a keresztnevet megmagyarosították és Eduárdból Ede lett. Ez a név ekkortól ezer szállal kötődik a magyar színházi kultúrához. Szigligeti Ede még rövid ideig színész volt, aztán amikor 1837-ben megalakult a Pesti Magyar Színház – nem sokkal később Nemzeti Színház – ő lett a titkára, aztán rendezője és dramaturgja, később főrendezője, művészeti vezetője és igazgatója.

Szigligeti Ede öregkori arcképe (Forrás: OSZK)

Szigligeti Ede 64 éves korában, 1878-ban halt meg, életének nagyobbik részét a Nemzeti Színház szolgálatában töltötte.

Ő vezette át a magyar színházat a reformkortól a kiegyezésig tartó éveken. A korra jellemző romantikus történelmi drámák mellé Szigligeti Ede teremtette meg a népszínművet. Az ő darabjaiban jelenik meg először a magyar vidék, a magyar paraszt meghatározó szereplőként. Az író elsősorban szórakoztatni akarta közönségét és ennek szolgálatába állította színpadi szerzői tehetségét. Ami – nem tekintélyromboló állítás ez - semmiképpen nem nevezhető kiemelkedőnek. Szigligeti kitűnő szerkesztő és cselekménybonyolító szakember volt, jelenetről jelenetre tudott új izgalmakat színre varázsolni. Színjátékaiban egyik hatásos kép követi a másikat. A színi szakemberek azt írják, hogy gyenge jellemábrázoló, szereplői műviek, a szerző csak az élet felületét látja és láttatja. Történelmi drámái tele vannak napi politikai elemekkel. Színpadi nyelve pedig mindennek mondható, csak költőinek nem. Pontos, jellegtelen próza.

Erényeivel és hibáival együtt 1848-ig Szigligeti Ede a legnépszerűbb színpadi szerző volt, ám igazából csak a forradalom bukása után indult be. Tehette, hiszen különösebben nem exponálta magát a politikában.

1849-ben mutatták be legismertebb, minden szempontból a legszakszerűbb, legjobb vígjátékát, a Liliomfit. A darab a színészi élet elemeiből épít fel fergeteges komédiát.

Szigligeti Ede rengeteget írt. Száznál több színdarab maradt utána, ezek nagy része nem jelent meg. Az ismertebbek közül azonban, ha felidézzük a Csikóst, a Fenn az ernyő, nincsen kas vagy a II. Rákóczi Ferenc fogságát azonnal látjuk Szigligeti Ede szerepét és jelentőségét a magyar színháztörténetben.

Az 1849-ben először színre vitt Liliomfiból 1954-ben parádés szereposztású, rendkívül népszerűvé vált filmet is készítettek Makk Károly rendezésében. A forgatókönyvírók sem voltak akárkik: Bíró Yvett, Bacsó Péter és Mészöly Dezső. Ha mást nem is teszünk, mint leírjuk a szereplők névsorát, tudjuk, hogy a magyar filmművészet egyik remekműve született meg. Nem akármilyen film az, melyben Darvas Iván, Krencsey Marianne, Pécsi Sándor, Dajka Margit, Tompa Sándor, Balázs Samu, Ruttkai Éva, Soós Imre, Garas Dezső, Szemere Vera és Pártos Erzsi együtt szerepel.

Szigligeti Ede Liliomfija arra bizonyság, hogy a magyar történelem nagyon szomorú időszakaiban a bánat ellen jó orvosság lehet egy-egy remek vígjáték.

Arany János az 1848-at követő nehéz időkben talán éppen akkor, amikor a Walesi bárdokat írta, ha Szigligeti Edével, a színházkirállyal találkozott, lehet, úgy köszöntötte: Éljen Eduárd!

Dippold Pál

Százharmincöt évvel ezelőtt, 1879. március 3-án a franciaországi Charenton-le-Pontban halt meg Paál László, a magyar tájképfestészet egyik legnagyobb alakja.

Ha leírjuk születésének dátumát – 1846. július 30. – azonnal látjuk, hogy a magyar művészet jeles képviselője igen rövid életet élt. Nem egészen harminchárom év jutott neki.

Az élet olyan, amilyen, kinek hosszú, kinek rövid. Akár így van, akár úgy, minden élet teljes.

Paál László a Hunyad vármegyei Zámon látta meg a napvilágot. Édesapja, Paál József postamester volt, ami azzal járt, hogy a család gyakran költözött. A festő gyerekkora az Arad vármegyei Odvoson telt el. A település postahivatala meglehetősen nagy jólétet adott a postamesternek. Ez többek között abban is megnyilvánult, hogy a festő apja nagy áldozatokra is hajlandó volt gyerekei taníttatása érdekében. Paál László leérettségizett, és apja kérésére 1864-ben Bécsben jogot kezdett tanulni. Mint az úgynevezett normális polgári foglalkozást gyakorló szülők, a postamester apa is féltette fiát a művészélettel járó kiszámíthatatlanságtól.

Paál László ugyanis egészen különleges tehetséget árult el már gyerekkorában a rajzművészetben. Az aradi rajziskolában fejlesztette tudását, aztán ugyanitt, Böhm Pál festőiskolájában tanult. 1862-ben, azaz tizenhat éves korában találkozott későbbi barátjával, a szintén Aradon élő Munkácsy Mihállyal. Apja joggal félthette fiát a bizonytalan művészléttől, hiszen Paál László középiskolás korában elkezdte Erdély felfedezését, vagyis sok hazai tájképet festett.

1866-ban aztán az ekkor még mindig csak húszéves fiatalember döntött: a művészetet választotta. A Bécsi Képzőművészeti Akadémián bizonyos Albert Zimmermann tanítványaként készült az alkotói pályára.

Paál László: Berzovai utca (A Magyar Nemzeti Galéria tulajdona)

Közben édesapját áthelyezték Berzovára, a bőkezű szülői támogatás megszűnt, hiszen ezen az állomáshelyen éppen csak a postamester és családja megélhetéséhez volt a jövedelem. Paál László azonban megszokta a bohém életet, kortársai visszaemlékezései szerint két kézzel szórta a pénzt. Lassan elindult az ismertté válás útján, néhány képét kiállításokon is el tudta helyezni. Közben ösztöndíjakhoz jutott, ezek révén Münchenben tanulhatott, és Hollandiába utazhatott. 1870-ben – miután kibogozta magát esedékes adósságai hálójából – Munkácsy Mihály hívására Düsseldorfba költözött. Közösen bérelt lakásban éltek. 1871-ben egy Forbes nevű angol műkereskedő Munkácsyt meglátogatván felfedezte magának Paál László művészetét is. A két magyar festőt meghívta Londonba. Forbes a Paál-tájképek rendszeres vásárlójává vált, így a festő valamiféle anyagi biztonságba került.

Munkácsy Mihály: Paál László portréja (1877)

Munkácsy Mihály 1872-ben Franciaországba költözött, és arra kérte barátját, hogy ide is kövesse. Paálnak újfent rendeznie kellett adósságait, megtette, és Munkácsy után utazott.

Paál László 1872 őszén Párizsba költözött, de az év nagy részét a francia főváros melletti Barbizonban, a fontainebleau-i erdőben töltötte folyamatos munkával. 1874-ben Munkácsy Mihály megházasodott, és az élet rendjének megfelelően kapcsolatuk lazábbá vált. Paál László a művészettörténetből jól ismert sors terheit viselte: életében nemigen ismerték el, haláláig harcolt a pénztelenséggel. Egészen különös baleset zárta le rövid, ám teljes életét, életművét – 1877-ben, mosakodás közben fejét hirtelen felemelvén egy gázcső ütött súlyos sebet koponyáján. Agysérülése következtében ettől fogva, egészen haláláig Paál László szinte semmit sem tudott a külvilágról. Zavarodott elmével, sokszor öntudatlan állapotban vergődött egy szanatóriumban, míg végre eljött érte a megváltó halál.

A képzőművészeti szakirodalom a romantika és a realizmus közötti átmenet mesterének, az impresszionizmus előkészítőjének tartja Paál Lászlót. Művészetének jellemzői már korai műveiben megjelennek, a fény-árnyék hatások játéka, ennek minél pontosabb ábrázolása egész pályája során elkísérte. Nyilván nem véletlen a barátsága Munkácsy Mihállyal, érdeklődésük, ízlésük közös volt: csodálták a németalföldi mestereket, kiváltképp Rembrandtot. Míg azonban Munkácsy festményeire a drámai feszültség, a tájképfestészet nagymesterére, Paál Lászlóra különös, lírai lágyság volt jellemző.

Paál László fő műveit 1875 után készítette el, miután csatlakozott a barbizoni festőiskolához. A szabadban (plein air) festett Paál-képeken a természet szépségének részletei jelennek meg. Úgy is mondhatnánk, hogy ő volt a világ legnagyobb erdőfestője. A képeket szemlélők érzelmeit minden esetben megérintik a festő kifejezte szeretet, a természet tökéletessége iránti csodálat elemei. Ehhez Paálnak nem kellett sok mindent ellesnie a barbizoniaktól, hiszen a fények és árnyákok ábrázolásának minden fogása már középiskolás korában ott volt a szemébe, kezében, a szívében.

Út a fontainebleau-i erdőben (A Magyar Nemzeti Galéria tulajdona)

Külön szerencsénk, hogy a Paál László-hagyaték hetven képének döntő többsége ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Így a Reggel az erdőben, az Erdőben, az Őszi hangulat - Erdőben, a talán leghíresebb, az Út a fontainebleau-i erdőben című festmények Budapesten vannak.

Paál László művészete néha különös helyzeteket is teremthet. Amikor 1980-ban két magyar hátizsákos diák eljutott fontainebleau-i erdőbe, az akkori nagy nyárban a fák úgy hajladoztak, mint amikor Paál László állt előttük palettájával.

A magyar diákok ismerős tájban csodálkoztak rá a tényre: a nagy művek sokáig élnek és igazak. Úgy vannak, ahogy voltak.

Dippold Pál

1854. március 1-én, 160 évvel ezelőtt született a 19. század második felének legnevesebb építészei közé tartozó Pecz Samu. Ha csak a Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán álló evangélikus templomot és gimnáziumot idézzük fel művei közül, már akkor tudjuk, nem volt akárki. Ha még azt is hozzáképzeljük, hogy ebben az intézményben három magyar Nobel-díjas nevelkedett, már akár túlzásokba is eshetünk a hely szellemét illetően.

Ehelyett azonban soroljuk fel Pecz Samu életének meghatározó állomásait. Budapesten, evangélikus iskolákban végezte el tanulmányait az érettségiig. Ezután a József Nádor Műegyetemen kezdte összegyűjteni építészmérnöki tudásának alapjait, aztán a középkori iparos legényekhez hasonlóan vándorútra indult. Stuttgartban, majd Bécsben tanult ismert mesterek mellett két-két évig. Amikor hazajött a diplomához még másfél év gyakorlat kellett, ezt Schulek Frigyes felügyelete alatt töltötte el, ezután kerülhetett pecsét építészmérnöki oklevelére.

A kiegyezést követő időszakban szinte elképzelhetetlen nagyságú és gyorsaságú fejlődésnek indult a magyar gazdaság. Lényegében ekkor épült fel és vált világvárossá néhány évtized alatt Budapest. Ekkor rakták össze azokat az épületeket, melyek máig meghatározói a városképnek. Az első jelentősebb Pecz Samu-épület mégsem a fővároshoz, hanem egy Fejér megyei községhez, Nádasdladányhoz köthető. A település neogótikus plébániatemplomának terveit készítette el. Ezen azért nincs csodálkoznivaló, mert Pecz Samu pályája kezdetén Hauszmann Alajos építészirodájában dolgozott. S vajon ki tervezte a Nádasdy grófok nádasdladányi kastélyát? Hauszmann. Nádasdladány egyébként legújabb kori történelmünk jeles helyszíne. A korábban elhanyagolt, leromlott állapotú kastélyt a rendszerváltás után visszavette korábbi tulajdonosa, a Nádasdy család. Jellemző alakja volt az újraéledő magyar szellemi elitnek Nádasdy Ferenc, aki, ha a foglalkozását kérdezték, figyelemre méltó fél mosollyal válaszolta: gróf. Ez nála annyit jelentett, hogy erejét nem kímélve létrehozta a Nádasdy Alapítványt, újjáépítette a kastélyt, ahol a magyar szellemi élet legjobbjainak részvételével tanácskozásokat, képzőművészeti kiállításokat és koncerteket szervezett. Irgalmatlanul nagy munka volt, de az intézmény ma is színvonalasan teljesíti feladatát. A kastély megújítója Nádasdy Ferenc gróf néhány évvel ezelőtt meghalt.

A falu Pecz Samu tervezte temploma neogótikus stílusban épült. A későbbi Pecz-házak jellemző stílusjegyei már itt megjelennek, például a messziről is jól látszó vörös téglaburkolat. Az egyre inkább ismertté vált építész tehát már bemutatkozásakor nyilvánvalóvá tette, hogy az általa kedvelt formavilág nem a reneszánszhoz, hanem a gótikához kötődik. Ezt az építészettörténészek stuttgarti tanulmányaival és Schulek Frigyes hatásával magyarázzák.

Szilágyi Dezső téri református templom

Pecz Samu szakmai tekintélyét többek között az is igazolja, hogy 1882-től a Műegyetemen is taníthatott. Nagy feltűnést keltett két szaktanulmánya: A görög kőszerkezetek ismertetése…, és Az ókeresztény templom-építészet fejlődése. Ebben az időszakban jószerével csak templomok tervezésével foglalkozott, megpályázta a dévaványai református templom építését, meg is nyerte, aztán a helyieknek Ybl Miklós tervei jobban tetszettek. Nem járt így a budapesti unitárius templommal. 1885-ben kezdett bele a tervezőmunkákba, öt évvel később, 1890-re a templom állt. Ezzel párhuzamosan dolgozott a debreceni Kossuth utcai református templom tervein, ez az épület is elkészült 1888-ra. Pecz Samu jelentős tanulmányt állított össze ekkor, melynek címe pontosan meghatározza tartalmát: „A protestáns templomok építéséről, kapcsolatban a debreceni kálvinista új templom részletes ismertetésével”. A Műegyetemen ettől az évtől kezdve rendes tanárként középítéstant tanított.

Központi Vásárcsarnok 1900

Pecz Samu első, azóta világhírűvé vált középületét a Vámház körúti vásárcsarnokot 1898-ra készítette el. Ezt azonban még megelőzte az 1896-ban felavatott Dezső téri református templom. Budapest középületei közül ma is meghatározó jelentőségű, egyszerre hasznos és szép, turisztikai látványosságként is közismert létesítmény a Nagyvásárcsarnok. Néhány évvel ezelőtt gyönyörűen felújították. Lehet, azért, mert még a szocializmus idején ide hozták a Magyarországra látogató Margaret Thatchert, az Egyesült Királyság miniszterelnökét, aki az akkor még eléggé lepusztult csarnok láttán is őszinte csodálatát fejezte ki.

Műegyetemi könyvtár épülete

Pecz Samu a századforduló után egyre nagyobb épületek tervezésére kapott megbízást, Nagy-Magyarország minden területén találunk tőle házakat. Beregszászon gimnáziumot, Ungváron az egykori reáliskola épületét vagy a fiumei tengerészeti akadémia is az ő műve. Kolozsvár és Nagyvárad sem maradt ki a sorból, az előbbi városban a Széki-palota, az utóbbiban az evangélikus templom őrzi keze nyomát. Az egy évtizeddel később elkészült, Budapesten, az Üllői út és a Haller utca sarkán álló tisztviselő ház a maga impozáns, ám a különböző díszítőelemekkel légiessé varázsolt épülete rendkívüli hasonlóságot mutat a kolozsvári Széki-palotával. Ezen, mondjuk, ne csodálkozzunk. Pecz Samu munkája a Műegyetem könyvtárépülete, melynek boltívei alatt ma raszta frizurás mérnökjelöltek suhannak át biciklivel.

 A felújított olvasóterem (A kép szerzője Szőnyi István)

Pecz Samu egyik utolsó, talán leglátványosabb műve a Budai Várban álló Magyar Országos Levéltár. A neogótika minden fontos és az építész által fontossá és látványossá tett motívuma megtalálható rajta és benne. Ma is eredeti hivatásának megfelelően szolgál, levéltár. Ha a budai hegyekből leereszkedve a várra nézünk, már messziről látszanak a méltóságteljes falai és majolikacserepekkel borított tetőzetének csillogó mintái.

Azt is gondolhatjuk, némelykor Pecz Samu emlékére táncol ezen a tetőn a napfény.

Dippold Pál

110 évvel ezelőtt, 1904. február 25-én született Homoróddarócon Török Sándor író. Értelmiséginek számító családban töltötte gyerekkorát, apja jegyző volt. Török Sándor Brassóban kezdte iskoláit, majd Fogarason folytatta. A középiskolát, szinte megelőlegezve későbbi, a konvenciók elleni lázadását, tizennégy éves korában abbahagyta. Önállóvá vált, sok más hazai és külföldi írópalántához hasonlóan a lehető legkülönfélébb munkákból tartotta fenn magát. Úgy is mondhatnánk, hogy elvégezte az élet egyetemét. Szakjai ebben az intézményben: kazánfűtő, söröskocsis, földműves, havasi facsúsztató, üveggyári napszámos, vasúti pályafenntartó, kovács és postás. Végül Kolozsvárott kötött ki, ahol, a Renner bőrgyárban, mint később sokszor emlegette megszerezte élete legmagasabb fokozatú végzettségét igazoló oklevelét: gépszíjgyártó szakmunkás lett. Az ipari bőrnél azonban jobban érdekelte az élő bőr, ezért beállt a kolozsvári Magyar Színház kórusába, itt később színészként is dolgozhatott.

19 éves korára, a változatos életpálya, a sokféle tapasztalat szinte törvényszerűen vitte a nyughatatlan emberek egyik legjellemzőbb foglalkozásához, az újságíráshoz. 1924-től rendőri és törvényszéki riporter az Újságnál. Rövid, moldvai katonai szolgálat után a temesvári hírlap munkatársaként tevékenykedik. 1929-től Móra Ferenc és Tömörkény István városában, a nagy elődök után, a Szegedi Napló felelős szerkesztője. 1931-től a budapesti Magyarság című lapnak is dolgozik.

Az újságírók többsége titokban szépíró. Kinek sikerül, kinek nem ezt a titkot felfedni. Többnyire nem sikerül. Így aztán a szerkesztőségek dugig vannak soha meg nem értett zsenikkel, zavaros tekintetű, hosszú hajukat és idétlen öltözéküket művészi műgonddal lobogtató mellőzött alkotókkal. Török Sándor nem volt ilyen. Ő valóban íróvá nevelte magát. 1934-től szinte ontotta a regényeket, már ha azt a tényt, hogy minden második évben megjelent egy-egy története regényontásnak lehet nevezni. Legismertebb műve, a Kököjszi és Bobojsza 1939-es megjelenése előtt, már 1933-ban megkapta a Baumgarten-díjat.

Török Sándor is azok közé az írók közé tartozik, akiket leginkább a gyerekeknek és a fiataloknak szánt írásai jellemeznek. Írói tehetsége azonban sem ezekben a művekben, sem az összes többi szerzeményében nem ért el a legnagyobbak, Móra Ferenc, Fekete István, Tersánszky Józsi Jenő vagy Lázár Ervin műveinek színvonalára.

A második világháború után a rádióhoz került, a valódi nagy népszerűséget és ismertséget a Csilicsala csodái című rádiójátéka hozta meg neki 1953-ban. Később ebből három könyvet is összeállított, nemzedékek nőttek fel varázsművein és varázskötetein.

Török Sándor a második világháború végén jelentős történelmi események szereplője volt a Keresztény Zsidók Szövetségének alelnökeként. Ő juttatta el Horthy Miklós kormányzóhoz az Auchschwitz-jegyzőkönyvet. A nyilas hatalomátvétel után bujkálnia kellett. Az üldöztetés hónapjait Nagy Emil, a jeles jogász, egykori igazságügy miniszter svábhegyi házában vészelte át. Török Sándor lelkes híve volt a kor divatos szellemi irányzatának, az antropozófiának, melyből aztán sok minden más mellett egy különleges pedagógiai irányzat is kinőtt, ez pedig nem mást, mint a Waldorf-iskola.

Nem véletlenül került Nagy Emil házába Török Sándor. A háziasszony, Nagy Emilné Dr. Göllner Mária az antropozófia legismertebb hirdetői közé tartozott, és ő dolgozta ki a magyarországi Waldorf pedagógiát. Nem máshol volt az első iskola, mint a svábhegyi házban, ott, ahol Török Sándornak is menedéket adtak.

A Kissvábhegyi Waldorf Iskola és Internátus tablóképe. Középen Göllner Mária, jobbján Albert Steffen, balján Werner Lamartine. Utóbbi mellett Vámosi Nagy István. Forrás: Wikipédia, Vámosi Nagy István özvegyétől

De mi is volt ez a bizonyos Rudolf Steiner által kidolgozott leginkább filozófiai rendszernek nevezhető tanítás, aminek a célja egy átfogó szellemi világ- és emberkép megmutatása? Olyan tanításrendszer, amely szerint azon túl, amit a mai tudomány reális létezőként elismert, sok egyéb, fizikai érzékszervekkel és eszközökkel nem érzékelhető dolog, folyamat is valóságosan létezik, és érzékfeletti módon megfigyelhető, tudományos igénnyel kikutatható. Az antropozófia hívei szerint a megismerésnek nincsenek határai. Az antropozófusok a világot és az embert három részből állónak gondolják: testből, lélekből és szellemből. A testi és lelki lét oka és forrása a szellemi, azaz isteni létben található, amely áthat mindent. Rudolf Steiner az antropozófia kidolgozásával azt mutatta meg, hogy hogyan lehet a gondolati élet elevenné tételével, szokatlanul erős felfokozásával elérni a fizikai léten túli lét tudományos megfigyelését.

Az antropozófia ma is ismert és talán a világon legelterjedtebb megjelenési színtere a Waldorf pedagógiai rendszer, melyből ezer különböző intézmény létezik a világon. Ezekben a legfőbb cél a gyerekek egészséges fejlődésének támogatása. A testi, lelki és szellemi adottságok fejlesztésére egyformán figyel, az egységes művészeti, gyakorlati és intellektuális képzéseiben. A Waldorf oktatásban a szív, a kéz és a fej nevelése egy időben történik.

Az első Waldorf iskola 1919-ben Stuttgartban nyílt meg. A sors furcsa fintora, hogy a ma annyira divatos nevelési módszer egy egészségpusztító üzemről, a stuttgarti Waldorf-Astoria cigarettagyárról kapta a nevét. A gyári munkások gyermekei számára hozta létre Emil Molt gyárigazgató és Rudolf Steiner az első Waldorf iskolát.

Török Sándor tehát jó néhány antropozófiai tanulmány megírása után óhatatlanul kapcsolatba került a magyar Waldorfosokkal. A második világháború túlélése után azonban éppen úgy, ahogy a náci Németország, a kommunista Magyarország hivatalos oktatásirányítása is tiltotta a szabadabb szellemű pedagógia módszerek alkalmazását. Egészen a rendszerváltásig, 1989-ig kellett várni, míg Solymáron újra megnyílt az első Waldorf iskola. Ma már 25 van ezekből, a munkájukat irányító összehangoló alapítvány pedig az 1985-ben elhunyt Török Sándor nevét viseli.

A kalandos sorsú író szellemtudományi nézeteit mindennél hatásosabban közvetíthetik a forgatókönyveiből készített filmek. Feltételezhető, hogy a mai magyar Waldorf iskolákban dolgozó tanárok életét, szakmai módszereit jelentős mértékben meghatározza két 1971-es magyar film, a Hahó öcsi! és a Hahó, a tenger!. Mindkettőt Török Sándor írta.

Dippold Pál