A nemzeti ünnepünk előtti napon, március 14-én nyitja ki újra kapuit a felújított Pesti Vigadó. A hivatalosan kulturális közintézménynek titulált impozáns épület – immáron a Magyar Művészeti Akadémia kezelésében – közvetlenül megnyitása után fél évig nyitva tartó kiállítással tiszteleg az Akadémia megálmodója, Makovecz Imre emléke előtt.

A Duna partján álló feltűnő, rendkívül dinamikus, sokféle motívummal díszített épület jövője remélhetően legalább annyira érdekes lesz, mint a múltja.

 A Vigadó épülete 1875-ben

A mai épület helyén nyílt meg az első Vigadó, amelyet Redoute-nak, azaz bálteremnek neveztek. Tervezésére Pollack Mihály kapott megbízást, a munka 1829-ben kezdődött, és négy évvel később egy előkelő bál megrendezése benne jelentette működése kezdetét. A pesti klasszicista építészet egyik leglátványosabb épületeként tartották számon. A bálterem azonban akkoriban mást jelentett, mint ma. A Vigadó szerepe leginkább egy sajátos kultúrházéhoz hasonlítható. Itt volt egyébként Pesten akkoriban az egyetlen koncertteremként is használható belső tér. Ebben többször szórakoztatta a közönséget zenekari műveivel idősebb és ifjabb Johann Strauss, Erkel Ferenc és Liszt Ferenc, aki az 1838-as nagy pesti árvíz után adott itt jótékonysági koncertet.

Az osztrák-magyar barátság hiába adott látványos példákat a művészetben az együttműködésre, ezt a szabadságharc elsöpörte. Már csak azért is történhetett ez így, mert 1848-ban jó néhányszor a Vigadó dísztermében ülésezett az országgyűlés, itt mondta el Kossuth Lajos a híres, nagy beszédeit. Ez is közrejátszhatott abban, hogy osztrákok a szemközti várból 1849 májusában szétlőtték, szinte teljesen megsemmisítették az épületet.

Elég sokáig éktelenkedett ez a romhalmaz a Duna partján, 1859-ben bízták meg Feszl Frigyest az új kultúrpalota megtervezésével.  Az egyedülállóan magyar stílust megteremtő Feszl romantikus stílusú új Vigadóját 1864-ben nyitották meg. A már-már szecesszióba hajló keleti stíluselemek kitűnően érvényesültek a palota Dunára néző fő homlokzatán. Az árkádos földszint felett két oromzattal lezárt oldalrizalit – azaz a homlokzatsíkból kiemelkedő rész, melyet azért helyeztek ide, hogy a hosszú homloksort függőlegesen tagolják – között bizánci stílusú ablaksor alakítja, fölötte mór díszítősorral és az angol gótikából átemelt bástyatornyokkal. A középrész főpárkányán a magyar címer van, balra Nagy Lajos, jobbra Mátyás király fejszobra, mellettük Hunyadi Jánosé és Zrínyi Miklósé, végül Széchenyi István és József nádor portréja helyezkedik el. Az oldalrizalitok belső két belső képe Szent Erzsébetet és Szilágyi Erzsébetet ábrázolja.

A Vigadó jelen állapota

Belső terében Lotz Károly és Than Mór történelmi freskói ékeskedtek, a ház szobrait Alexy Károly készítette. Than Mór munkáinak egyike, az Attila lakomája című festmény Arany János Buda halála című költeményét használta forrásként.

A ház közben még elődjénél is több koncertnek vált helyszínévé. Liszt Ferenc az új épületben is színre lépett, talán nem véletlen, hogy 1865-ben a Vigadóban mutatta be világhírű, több órányi hatalmas művét, a Szent Erzsébet legendája című oratóriumot.

A Pesti Vigadó híres koncerttermére ma azt mondhatnánk, hogy multifunkcionális szerepet töltött be. Az új épületben is egymást érték a bálok, az ünnepi fogadások. A rendezők igen találékonyak voltak, meglepő ötletekkel álltak elő annak érdekében, hogy az ő báljukról beszéljen az úri közönség a legtöbbet. Volt itt korcsolyabál, jelmezbál, ahol a közönség Jókai Mór regényalakjainak öltözött. Feljegyezték, hogy 1870-ben a nemzeti evezős-vitorlázó egylet rendezte a legdrágább bált: hatalmas díszletek, katonazenekar, aranyhalas medence emelte az egekig a bál fényét és árait. Itt volt az első Széchenyi-bál. De ugyanitt rendezték 1867-ben a királykoronázás bankettjét is, ahol természetesen Ferenc József is megjelent.

Az 1872. december 22-én szentesített törvénycikk elrendelte az 54 ezer lakosú Buda és a 200 ezer lakosú Pest szabad királyi városok, valamint a 16 ezer lakosú Óbuda és a Margitsziget egyesítését.1873. október 25-én, a Vigadóban volt a város újonnan megválasztott képviselőinek első ülése. A városegyesítést megelőző egyéves átmenet alatt egy 34 tagú bizottság dolgozta ki – bizonyos Széher Mihály vezetette, nevét ma egy budai utca őrzi – a kerületek beosztását, a közgyűlés bizottsági szervezetét, a városi jelképeket.  Az egyesítési folyamat az 1873. november 17-i díszközgyűléssel ért véget, megkezdte működését a Fővárosi Tanács.

Világhírű zeneművészek léptek fel a Vigadó hangversenytermében a megnyitásától napjainkig: Brahms, Debussy, Dvořak, Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Prokofjev, Fischer Annie, Cziffra György, Szvjatoszlav Richter, Horowitz vagy Arthur Rubinstein.

A második világháborúban, akárcsak száz évvel korábban, szétlőtték a Vigadót. A romos épületet a műemlékvédelmi szakemberek mentették meg, 1954-ben, mint „a szabadságharc forradalmi szellemében fogant romantikus építészet egyetlen alkotását” műemlékjegyzékbe vették. Végül 1968-ban kezdték meg újjáépítését, ez 1980-ig tartott. Ebben az évben, március 15-én nyílt meg a megújult Vigadó. Kultúrház jellege is erősödött: itt alakították ki a kortárs képzőművészek új kiállítóhelyét, a Vigadó Galériát. A szocializmus utolsó évtizedének és a rendszerváltás utáni első évtizednek volt divatos kulturális központja a Vigadó. A legkülönfélébb szervezetek tartották itt különféle gyűléseiket. Szerették az emberek ezt a helyet, a szocialista realista épületelemek sem tudták eltörölni a Feszl Frigyes megálmodta mozgalmas, szép, szabadságot hirdető, nagy tereit.

2004-ben újra bezárták, és tíz évnek kellett eltelnie, hogy most gondos felújítása és kibővítése után újra a közönség rendelkezésére álljon.

Dippold Pál