Nagy zeneszerzőnk, Erkel Ferenc 205 évvel ezelőtt, 1810. november 7-én született Németgyulán. A későbbi korok, nevezetesen Magyarország szocialista berendezkedésű időszaka Erkel születésnapját egészen más fedőnéven ünnepelte: ez a nap volt a szovjet Nagy Októberi Szocialista Forradalom óriási csinnadrattával megrendezett ünnepe. Szerencsére sem 1948 előtt, sem 1990 után már nem ezen a címen szerepel a jeles nap. Minden ép elméjű magyar ember ha az évfordulónaptárra néz, azonnal látja, november 7-én kire és mire érdemes emlékeznie.

Erkel Ferencről egyébként a MaNDA már két évvel ezelőtt írt, igaz, akkor halála évfordulója alkalmából. Ennek utolsó néhány mondatát a születésnapi megemlékezésbe is átemeljük: Gyulán született a magyarság nemzeti imájának, Kölcsey Ferenc Himnuszának megzenésítője, Erkel Ferenc. Ha utánanézünk a nagy zeneszerző élettörténetének, meglepetések érnek minket. A gyulai szülőháznál ugyanis kiderül, hogy a családfakutatók a nagy magyar zeneszerző családjának holland vagy közép-felnémet eredetéről vitatkoznak. Ha a nemzetiségi származás nem is tisztázott, az dokumentált bizonyosság, hogy Erkel Ferenc felmenői jól képzett muzsikusok voltak. Nagyapja, aki pozsonyi volt, és Erkel Józsefnek keresztelték, olyan jó zenész volt, hogy a híre eljutott Bécsbe, egészen Gróf Wenckheim Józsefig, akinek Ferenc nevű fia örökölte hatalmas gyulai birtokát. Ferenc 1806-ban ide nevezte ki gondnoknak Erkel Józsefet. Ez ürügy volt arra, hogy kastélya egy kitűnő muzsikussal büszkélkedhessék, és a grófi gyerekek jó zenei képzést kapjanak. Fia, ifjabb Erkel József a gyulai józsefvárosi iskolában szerzett tanítói állást, 1808-ban feleségül vette Ruttkay Ádám uradalmi tiszt leányát, Klára Teréziát. Tíz gyerekük született: nyolc fiú és két lány.

Az 1810. november 7-én született Erkel fiú a keresztségben a Ferenc nevet kapta, keresztszülei Wenckheim Ferenc grófék voltak. Erkel Ferenc sikerekben gazdag pályafutása közben gyakran látogatott szülővárosába, 1850-től minden nyarát itt töltötte. A magyar nemzeti érzelmek leghitelesebb megszólaltatója tehát a népek kis olvasztótégelyében, a történelmi Magyarország Kárpát-medencéjében, a kusza származási viszonyok mellett és ellenére, vagy éppen azért, magyarnak vallotta magát és soha senki nem vonta kétségbe magyarságát. A Bánk bán című operájának világszerte ismert Hazám, hazám... áriája hitelesen tanúsítja: magyar az, aki annak vallja magát.

Erkel életének eseménygazdag áradatából most csak azt az egyetlen, ám talán minden kétség nélkül állítható, legjelentősebb elemet emeljük ki, amely nem más, mint a magyar himnusz megzenésítésének története.

Természetesen a nagy zeneszerző életművének hallatlan gazdagsága népszerű és már-már a népdalok ismertségével vetekedő részleteit is ismeri a magyar nép többsége, de annyit a mai tizenötmillióból talán mindegyikünk tud: Himnusz, Kölcsey Ferenc, Erkel Ferenc.

Forrás: OSZK

Kölcsey Ferenc 1823-ban írt Himnuszának megzenésítésére 1844 februárjában írtak ki pályázatot, a pályaművek beadásának határideje május 1-je volt. A bírálóbizottság június 15-én hozott döntést. A tizennégy pályamunka közül Erkel Ferencé nyert. Szerencsénk, hogy Gárdonyi Géza ifjú íróként interjút készített az akkor már koros Erkellel, és ebből nagy pontossággal megismerhetjük a mű születésének történetét. A beszélgetésben Erkel Ferenc azt mondja, hogy nem is gondolt arra, hogy megzenésítse Kölcsey költeményét, a határidő letelte előtti napon azonban Bartay Endre, a reformkori magyar kulturális élet egyik jelentős alakja, nem mellékesen a Himnusz pályázat egyik aláírója bezárta Erkelt egy zongorás szobába, tollat, tintát, kottapapírt adott neki, és közölte, hogy addig nem engedi ki, amíg meg nem zenésíti a Himnuszt. A történet kerek és érdekes, ám semmi köze a valósághoz. Egyetlen tény is cáfolja, sok minden más mellett: a pályázat anyagait benyújtásuk időrendjében látták el sorszámmal. Erkel Ferenc munkája az 1-es sorszámot kapta. Ez nem jelent mást, mint hogy nem az utolsó pillanatban, hanem elsőként készült el.

Hogy is volt hát valójában? Erkel Ferenc visszaemlékezése hitelesen tudósít erről: „Csend van. Ülök és gondolkodok: hát hogy is kellene a Himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: Fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe. És a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a Himnusz…”

A nemzeti himnusz zenéjére kiírt pályázaton a jeligéje a következő volt: „Itt az írás forgassátok/Érett ésszel józanon Kölcsey” Nem akárkik bírálták el a pályamunkákat, a zsűriben például ott volt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede is. A művet először a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844. július 2-án és 9-én. Első szabadtéri előadása ennek az évnek augusztusában volt egy nagyszabású gőzhajóavatáson.

A magyarságnak egészen eddig az időig nem volt önálló nemzeti himnusza. A katolikusok néphimnusza a Boldogasszony anyánk és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, a reformátusoké a Tebenned bíztunk eleitől fogva zsoltár volt. Sokan ismerték és énekelték a Rákóczi-nótát is, amelyet az osztrákok többször betiltottak. A 19. század elején aztán hivatalos alkalmakkor az osztrák császári himnusz mellett eljátszották a Hector Berlioz és Liszt Ferenc megzenésítette Rákóczi indulót is.

Kölcsey és Erkel műve 1989-ben került a Magyar Köztársaság alkotmányába.

Dippold Pál