Kaffka Margit, akit a magyar irodalom legjelentősebb női írói között tartanak számon, 135 évvel ezelőtt, 1880. június 10-én született a Szatmár megyei Nagykárolyban. Édesapja, Kaffka Gyula főügyész volt, anyja nemesi családból származott. Bizonyos irodalomtörténészek úgy tartják, hogy ez a szülői páros egyszerre örökítette át leányára a konzervatív régi világ, és a liberalizmus, a polgári forradalmak hagyományait. Kétségtelen tény, ha Kaffka Margit felmenői körében vizsgálódunk, megtaláljuk például Petőfi Sándor jó barátját, Lauka Gusztáv költőt, a művészi hajlam apai ágról részint ezzel magyarázható. Édesanyja családjában pedig jelentős szerepet játszott nénikéje, a kor nagy színésznője, Hegyesi Mari. Kaffka Margit apja igen fiatalon meghalt. Az árva leány, tekintettel a család szegénységére, ösztöndíjat kapott a szatmári irgalmas nővérek tanítóképzőjében, ennek ellentételezéseként egy évet kellett tanítson Miskolcon. Miután teljesítette ebbéli kötelezettségét, Budapesten tanult tovább, ahol 1902-ben polgári iskolai tanári diplomát szerzett. Visszament Miskolcra, ahol irodalmat és gazdaságtant tanított. Ebben az időszakban jelentek meg első írásai: versek és novellák, és ekkor vált Kiss József, a Hét főszerkesztője támogatásával először a Hét, majd a Nyugat rendszeres szerzőjévé. A Nyugat első nagy nemzedékének egyik tagját tisztelik személyében, Kaffka Margit barátai között tudhatta Kosztolányi Dezsőt, Babits Mihályt, Szabó Dezsőt, Balázs Bélát. Ady Endre „nagyon nagy író-asszonynak” nevezte.
Kaffka Margit Székely Aladár fényképén (Forrás: wikipedia)
Ám, míg eddig elért, nagy utat kellett bejárnia az irodalomban is. Versekkel kezdte, a költészet új formái foglalkoztatták, személyes sorsa érzékennyé tette a társadalmi egyenlőtlenségek iránt, lázadó mondanivalójához a formát Kiss József, Heltai Jenő és Makai Emil műveinek mintájára alkotta meg. Pályakezdése szinte csodaszámba menően gyors volt, Bródy Sándor és Gárdonyi Géza folyóirata, a Jövendő is megjelentette verseit, így tehát a vidéki tanárnő nagyon gyorsan a kor irodalmi nagyságainak és fórumainak közelébe került.
Újra Budapestre költözött, Újpesten, Angyalföldön tanított, de szoros kapcsolata az akkor mérvadó irodalmi közeggel nem szakadt meg. Az irodalmi szakértők méltányolták Kaffka Margit egyéni hangját, senki másra nem emlékeztető stílusát, de még inkább témavilágát: a társadalomnak kiszolgáltatott, védtelen leányról szóló alkotásait. Azt írják, hogy Kaffka Margittal a női méltóság igénye jelent meg irodalmunkban.
Az író 1905-ben férjhez ment bizonyos Fröhlich Brúnó erdőmérnökhöz, akit 1907-ben a Földművelésügyi Minisztériumba helyeztek, Kaffka Margit lényegében így tudott elköltözni Miskolcról Budapestre, de néhány év házasság után elváltak. A fordítottja történt meg ebben az esetben, mint Szinyei Merse Pálnál, a festőt felesége hagyta ott egy minisztériumi tisztviselőért, itt meg az író nem tudta elviselni a polgári élet diktálta kötöttségeket. Különös a humán beállítottságú, érzékeny író párválasztása másodjára is, 1914-ben Bauer Ervin elméleti biológust fogadta férjül. Bauer egyébként Balázs Béla testvére volt. Kaffka Margit az első világháború elejétől csak a szépirodalomnak élt. Ekkorra vált nyilvánvalóvá ugyanis, hogy érzelmeit, világlátását és történeteit nem elsősorban lírai formákban, hanem a lendületes prózai alkotásokban tudja közszemlére tenni. 1911-re készült el a legnagyobb művének tartott Színek és évek, amely nem más, mint egy gazdag lelki életet élő, de a körülményei miatt folyamatosan megalkuvásra kényszerülő asszony története. Lélektani regénynek mondják, melyben éles kritikával illeti azt a társadalmat, melyben a főhős él. A lecsúszott, összeomló nemesi osztály, a dzsentri világ életének utolsó pillanatait örökítette meg írásaiban. A nemesség és a polgárság értékeinek elveszítését megindító módon sajnálja, ám Kaffka Margit világképe egyre inkább radikalizálódik, és egyre inkább közelebb kerül a liberális és baloldali eszményekhez. Az első világháború ezt a folyamatot felerősíti. Kaffka Margit a kor szörnyű gondjaira először békét hirdető versekkel próbál válaszolni, ám éppen Ady Endre, akit barátjának mondhatott, hatására radikalizálódott. Elkezdi várni a polgári forradalmat, és közben egyre nagyobb rokonszenvet mutat a munkásmozgalom iránt, már-már szocialista. Kaffka Margit rövid életének utolsó alkotásai az 1917-ben megjelent Hangyaboly című regény, vagy az egy évvel később megjelent A révnél című novellagyűjtemény, rendkívül éles társadalomkritikai elemeket tartalmaznak.
Muhi Sándor grafikus tusrajza Kaffka Margitról (Forrás: wikipedia)
Sok más nyugatos társához hasonlóan 1918 októberében lelkesen üdvözölte a polgári forradalmat. A kommunista hatalomátvételt már nem élte meg, novemberben kisfiával együtt a spanyolnátha áldozatává vált.
A spanyolnátha 1918-1919-ben az influenza „A” vírusának legpusztítóbb járványa volt. A Föld teljes népességének 20-40%-a megfertőződött. Két év alatt ötvenmillió – más becslések szerint 100 millió – áldozatot szedett. Elterjedésében jelentős szerepet játszott az első világháború, a különböző földrészekről ide-oda irányított embertömegek, a katonai alakulatok mozgása. Második hullámában – ebben halt meg Kaffka Margit – a betegség lefutása rendkívül gyors volt, hirtelen felszökő láz, hidegrázás, fej és végtagi fájdalmak, köhögés voltak a tünetei. Mindenkire másként hatott a vírus, egyesek enyhe tünetekkel szövődmények nélkül életben maradtak, mások órákon belül, vérzéses tüdőgyulladásban haltak meg. A háború okozta nyomor, az alultápláltság, a higiéné hiányosságai még könnyebbé tették az „A” vírus pusztítását, a legyengült, nem ritkán éhező és szinte mindenben nélkülöző emberek szervezetét a háborúnál is hamarabb le tudta győzni a spanyolnátha. Ebben a betegségben halt meg egyébként az utolsó magyar király, IV. Károly és Guillaume Apollinaire francia-lengyel költő is.
Kaffka Margit, akárhonnan is nézzük rövid életének irodalmi teljesítményét, mindenképpen figyelemre méltó alakja a 20. század első évtizedeiben virágzó magyar művészetnek.
Dippold Pál
