Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Nógrádból jött a Tenkes kapitánya

2015. február 26. - MaNDA

Miként egész Magyarországon és Nógrád megyében, annak fővárosában, Salgótarjánban is nagy tisztelettel és szeretettel őrzik Salgóbánya szülöttének, Zenthe Ferenc színművésznek az emlékét. 1920 és 30 között életének első, meghatározó évtizedét töltötte itt. Édesapja - eredeti neve Ramshofer Ferenc - bányamérnökként dolgozott a Rimamurányi Vasmű Rt.-hez tartozó salgói szénbányánál. Zenthe Ferenc igen sokszor felidézte salgói éveit: szerette azt a színes, gazdag természeti , és azt a rendezett, épített környezetet is, amelyet Salgóbánya adott lakóinak.

Zenthe Ferenc családja nyilván nem örült a gyerek művészet iránti érdeklődésének, a mérnök apa valami, úgymond, normális szakmát szeretett volna fia kezében látni. Ezért Zenthe Ferenc, már Budapesten, két évet el is végzett a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán, de 1941-ben átment a Színművészeti Akadémiára. Mindössze egy évig tanult itt, a háború közbeszólt. 1945-ben már színészként Pécsett kezdett el dolgozni, majd Győrbe és Debrecenbe került. 1952-től a budapesti Madách Színház tagja volt egészen haláláig. 2005-ben választották a Nemzet Színészévé, akkor azt mondta: ”Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább.”

tenkes_kapitanya.jpgA Tenkes kapitánya

Színházi sikerei mellett film és televíziós szereplései hozták meg nagy népszerűségét. Derűs, kiegyensúlyozott, humorra mindig kapható egyénisége, kitűnő jellemábrázoló képessége, remek fizikuma sokféle alak megjelenítésére tette alkalmassá. Már 1953-ban szerepelt a Föltámadott a tenger című filmben, ezt a Rákóczi hadnagya követte. A történelmi filmek után vígjátékokban mutatta meg tehetségét: Kölyök, Fapados szerelem és a híres Kétszer kettő néha öt. A tévéfilmek között – A Nemzet Színészéről leghíresebb filmszerepe, a magyar televíziózás hőskorában forgatott, Örsi Ferenc regényéből készült A Tenkes kapitánya című sorozat juthat sokunk eszébe. Ebben a mindig győztes kuruc vezért, Eke Mátét alakította. Mint számtalan interjúból kiderült, Zenthe Ferenc gyakran gondolt, salgói házuk ablakán kinézve, onnan a salgói várat látva, a hős elődökre. Lehet, hogy már akkor megformálódott benne Tenkes kapitányának alakja. A Mandadb-n pásztázva - rátalálhatunk a különös tényre: Honvéd Táncszínház zenés, kalandos táncjátékot adott elő 2009-ben A Tenkes kapitányából. A forrásul szolgáló mű, az 1964-ben készült fekete-fehér film – mint a Magyar Televízió első sorozata – annak idején óriási népszerűségre tett szert. Az eredeti filmforgatókönyvből kiindulva (megőrizve a film legjelentősebb, legszórakoztatóbb epizódjait), a Honvéd Táncszínház megidézi a kuruc kor legendás személyeit, zenei- és mondavilágát.

A Tenkes kapitánya után – újabb sikerek következtek a színészi pályán, szerepek a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Bors és a Szomszédok sorozatában. Ez utóbbinak mind a háromszázharmincegy részében játszott.

zenthe_ferenc_szulohaza.jpgZenthe Ferenc szülőháza. Az épületet sajnos már elbontották (forrás: http://karancs-medves.blogspot.hu/)

De térjünk vissza Salgóbányára, abba az időbe, amikor még Zenthe Ferencet Ramshoferként szólította a táblához tanítója. A sokféle népet befogadó bányásztelepülés közege sokféle kultúra együttélését is jelentette. Jöttek ide tót munkások, német mérnökök és más műszaki emberek, zsidó kereskedők. Érdekes módon az idősebb Ramshofernek köszönhetően Salgóbányán előbb volt mozi, mint a környék nagyobb településein. Minden előadáson ott volt idősebb és ifjabb Ramshofer Ferenc. Talán itt keresendő Zenthe Ferenc későbbi színművészi sikereinek eredete. Egykori szülőházát már lebontották, nevét egy szelídgesztenyékkel teleültetett emlékpark őrzi. A házuk előtti épület azonban ma is áll. Régen ebben volt az iskola, ide járt a színművész, ma idősek napközi otthona és könyvtár kapott benne helyet. A falura húzódó fenyves erdő alatt festői erdészház áll, mellette állították fel Molnár Péter szobrászművész Zenthe-portréját. A falu egy Zenthe Ferenc emlékszobát készül kialakítani, amiből talán később még egy múzeum is kinőhet.

Dippold Pál

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr77189371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása