Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Vízlépcsőn a víztározóig

2014. december 29. - MaNDA

A MAFILM Híradó- és Dokumentumfilm Stúdiójában készült el 1973-ban Paulus Lajos filmje a kiskörei vízlépcsőről - tudósít a Mandadb.

Ehhez a helyszínhez és történethez máshonnan közelítve sem borít el bennünket az unalom. Akik Kiskörén éltek valamiképpen mindannyian kötődtek a Tiszához. A folyó közelsége meghatározta, miként éljenek. Halásztak, a gazdag ártéri területeken földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkoztak, a legújabb korban, a Tisza szabályozásának korában pedig a hatalmas földmunkához kapcsolódó kubikusság adott megélhetést.

A 20. század ötvenes éveitől kezdve itt építették meg Magyarország legnagyobb vízerőművét. A Tisza II. vízlépcső a következő egybeépített főműtárgyból: a duzzasztóműből, a hajózsilipből, a vízerőműből és a hullámtéri duzzasztóból áll. Az építkezési munkálatok egy korai szakaszában különös emberek bukkantak fel itt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtása után feloszlatták a korábbi időszak egyik legkegyetlenebb erőszakszervezetét, az Államvédelmi Hatóságot. A korábbi fegyveresek közül több százan dolgoztak a vízerőmű építkezésén, természetesen nem olyan körülmények között, mint az általuk fogvatartottak a recski munkatáborban. A gátépítő ávósokról részletes információkat szerezhet az, akit történelmünknek ez a része érdekel: Moldova György Az elbocsátott légió című regénye erről szól.

kiskore.jpg

Kisköre életében az 1975-ben átadott vízlépcső óriási változásokat hozott, amely az egész Alföldre is hatással volt. A vízerőmű egyik mellékterméke – ma már látjuk, hogy talán inkább legfontosabb eredménye – a víztározó, amelyet most már Tisza-tónak nevezünk. Néhány évtized alatt szinte csodálatos gyorsasággal kialakult az a jellegzetes vízi világ, amely egyre több embert vonz ide. A Tisza-tó egészen más, mint a többi tavunk - persze minden tó különbözik az összes többi tótól - a környéken élők rendkívül büszkék gazdagon burjánzó ártéri erdeikre, sárga homokpadjaikra, titokzatos holtágaikra, szigeteikre és a tó nagyon gazdag növény- és állatvilágára. Azt mondják, hogy itt egyszerre, egymást nem zavarva elfér a vízi motoros, a fürdőző, napozó nyaraló és a csendben ülő horgász is.

Dippold Pál

A bejegyzés trackback címe:

https://manda.blog.hu/api/trackback/id/tr287019355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whale 2014.12.31. 01:11:45

Hát nem különös, hogy ugyanezt a Dunán elképzelhetetlennek gondolják sokan? Pedig kellene. Legalább kettő...

na4 2014.12.31. 12:27:10

Vizierőműveket meredekebb lejtésű folyókon érdemes építeni (Ausztria, Norvégia, Svájc), nem pedig itt, mivel ez egy lapos ország. Adtak egy pofont a szarnak. Presztízs projekt.

röf 2014.12.31. 12:44:45

"A Tisza II. vízlépcső a következő egybeépített főműtárgyból: a duzzasztóműből, a hajózsilipből, a vízerőműből és a hullámtéri duzzasztóból áll. Az építkezési munkálatok egy korai szakaszában különös emberek bukkantak fel itt."
A magyar részvétellel nem megvalósult Bős-nagymarosi vízlépcső környékén is érdekes emberek bukkantak föl anno... Lipták Béla amerikai állampolgár pölö....azóta senki nem tudja, éppen hol tiltakozik.

phaszfej 2014.12.31. 14:20:56

hogyan csináljunk egy élő, gazdag vízből lefolyót. régen is ugyanolyan korrupt volt mindenki, mint ma.

röf 2014.12.31. 14:37:33

@phaszfej:
Most mi a helyzet a Szigetközben, tudod-é...?

röf 2014.12.31. 16:48:48

@phaszfej:
Csak példának hozom, hogy mi lett víz nélkül a Szigetközből, miután Bősnél elterelték a Dunát a bregyók.

whale 2015.01.02. 11:40:16

@na4: Nem a vízerőmű a lényeg a vízlépcsőnél, hanem a vízgazdálkodás. Talajvízszint, öntözés a Duna-Tisza közén pl. Medermélyülés a Dunán, pl. Paks hűtővizének a biztosítása, pl. Ezek az igazán fontos, nemzetstratégiai kérdések, amikre vagy semmilyen, vagy rossz válaszokat adtunk eddig. Az, hogy lesz-e turbina a vízlépcsőben, huszadrangú kérdés. Egyébként, ha már ott van a duzzasztómű, baromság lenne turbina nélkül hagyni, de nem ez a lényeg...

whale 2015.01.02. 11:41:03

@phaszfej: Te nem olvastad el a cikket? Pont, hogy egy nagyon gazdag élővilágú élőhely jött létre...

whale 2015.01.02. 11:41:51

@röf: Nem kellett volna hülyének nézni a tótokat, mert mi lettünk a hülyék...

whale 2015.01.02. 11:43:26

@röf: Nem terelték volna el, ha nem szegünk szerződést. Pontosabban a nagymarosi duzzasztómű tartotta volna a vizet a Szigetközben...

röf 2015.01.03. 19:05:16

@whale:
Majdnem.
Nagymaros a Bősnél csúcsidőszakokban elengedett árhullámot simította volna ki.
A régi Dunamedret a Szigetközzel a Dunakiliti duzzasztó látta volna el vízzel.

whale 2015.01.04. 05:25:23

@röf: Mindegy. A lényeg, hogy a saját szerződésszegő balfaszságunknak köszönhetjük a Szigetköz állapotát...
süti beállítások módosítása