160 évvel ezelőtt, 1854. február 1-én halt meg Pesten – ekkor ugyebár még nem beszélhetünk Budapestről – Landerer Lajos nyomdász, akinek nevét leginkább egy másik nyomdász nevéhez kötve idézi meg az emlékezet: a Landerer és Heckenast nyomda az 1848-as magyar forradalom talán legfontosabb kiindulópontja volt. Landerer Lajos 1800-ban született Pozsonyban, nem mondható hosszú életű embernek. Titkokban, kalandokban és máig kiderítetlen politikai háttérmozgásokban azonban igen gazdag pályafutást mondhatott magáénak.
A Landerer család nélkül nincs magyar nyomdatörténet. 1724-ben bizonyos Landerer János Sebestyén nyitott nyomdát Budán, ez egyben kijelölte a család helyét a hazai iparban: másfél évszázadig vezető szerepük volt a magyar könyvnyomtatásban. A kezdetekre jellemző, hogy a török pusztította magyar királyság területén mindössze tizenegy nyomda működött – soroljuk fel telephelyeiket: Brassó, Kolozsvár, Debrecen, Szeged, Nagyszombat, Kassa, Pozsony, Lőcse, Sopron, Csík és Zágráb. Mindebből következik, hogy Landererék megjelenése az ország szívében, Budán azt is jelentette, hogy addig nem működött ott nyomda. A következő évtizedekben többféle bonyodalom közepette zajlott a nyomda élete. Egy alkalommal ki is került a Landererek birtokából, bizonyos Nottenstein György működtette. Ám Landerer Ferenc Lipót visszaszerezte, majd a fia Landerer Lipót Ferenc irányította az üzemet. 1779-től Landerer Katalin lépett a nyomda élére, akiről később egy betűtípust is elneveztek. Landerer Katalintól Landerer Mihály vette át a nyomdát, aki kitűnően felhasználta a kalapos király cenzúrát enyhítő rendeletét, és jó érzékkel használta ki az országban fellendülő könyvkiadás adta lehetőségeket.
A történetbe már itt bekapcsolódik a titkosszolgálati vonal, Landerer Mihály az úgynevezett haladó gondolkodású értelmiségiek mozgalmába bekerülve, azaz a később jakobinus összeesküvésnek titulált mozgalom tagjaként segítette például Laczkovics János és Martinovics Ignác Szabadság, Egyenlőség, Társaság, Ember és Polgár Oktató Könyvecskéje című kiadványának megjelenését. Minderre volt egy titkos nyomdája is. Aztán amikor a császár lecsapott a lázadókra, – amúgy Martinovics Ignác hatékonynak minősíthető besúgói munkája alapján – Landerert letartóztatták, előbb halálra majd tíz év börtönre ítélték. Nyomorékként szabadult, azt írják, hogy félőrülten halt meg 1807-ben.
Landerer Katalin közben a hivatalos nyomdát zavartalanul vihette, mert a jakobinus perben sikerült bebizonyítania, hogy semmi köze nem volt az összeesküvéshez. Itt jelentették meg a Batsányi János, Kazinczy Ferenc és Baróti Szabó Dávid szerkesztette Magyar Múzeumot, az Orpheust és a Magyar Könyvházat.
A szerencsétlen sorsú Landerer Mihály fia, Lajos 1810-ben örökölte a család pesti és pozsonyi nyomdáját. Nem hiába forogtak elődei a jeles magyar művészek társaságában, tudták, a tudás hatalom. Landerer Lajos tehát komoly bölcsészeti tanulmányokat folytatott, szolgált katonaként, és Bécsben megtanulta a kőnyomtatás fortélyait. Hiába volt már 1810 óta tulajdonosa a családi nyomdáknak, a vezetést igazából már felnőttként, 1824-ben vette kezébe. Okos emberként igen sok lehetőséget látott Pest, a főváros fejlődésében, ezért leginkább az itteni nyomdáját fejlesztette. Magyarországon elsőként az ő nyomdájában készült színes nyomat 1833-ban. Az 1838-as pesti árvíz idején nem csak az arisztokrácia – például Wesselényi Miklós – hanem az iparosok vezetői közül is sokan működtek árvízi hajósként. Landerer Lajos igen sok ember életét megmentette, Pest díszpolgárává választották.
Az egyre forrongóbb Európában 1840-ben csak az erős vállalkozások maradhattak talpon, ezért Landerer Lajos Heckenast Gusztávval társult, és megalapították Magyarország első nagy teljesítményekre alkalmas nyomdaipari vállalkozását Landerer és Heckenast névvel.
A nyomdaipari kémvonal nem szakadt meg a Martinovics ügynél. Landerer Lajos kitűnő kapcsolatban állt a bécsi udvarral és az osztrák titkosrendőrséggel. Vélhetően komoly megrendelésekhez juthatott ezen az úton. Landerer vállalkozása 1841-ben indította el a Pesti Hírlapot. A nyomdatulajdonos a magyar arisztokráciával egyébként kitűnő kapcsolatban álló, abba családilag is beépült Metternich herceg javaslatára a Pesti Hírlap szerkesztésére a börtönből éppen kiszabadult Kossuth Lajost kérte fel. Metternichnek egyébként hatalmas birtoka volt a magyar főváros mellett, Bia központtal. Micsoda véletlen, a szomszédos bajnai központú másik óriás uradalom Metternich vejéé, gróf Sándor Móriczé, az ördöglovasé volt. A Metternich-vő mutatványai helyet kaptak a sajtóban, ám a nagy hatalmú herceg nem ezért manipulálta úgy az ügyeket, hogy Kossuth legyen a Pesti Hírlap főszerkesztője. Arra számítottak, hogy a Béccsel hadakozó Kossuth így szorosabb ellenőrzés alá kerülhet, hiszen a lapban az jelenhet meg, amit a tulajdonos – Landerer enged. Ez nem jött be nekik. Ezért 1844-ben Landerer Lajos addig mesterkedett, míg Kossuth Lajos lemondott: „Landerer és Heckenast uraknak minden mértéket meghaladó szennyes piszkosságát tovább tűrnöm lehetetlen. Dolgozom, mint a barom, kérkedés nélkül mondhatom, lelke, fenntartója vagyok a Pesti Hírlapnak… Sok ember mondotta már, hogy valósággal bolond vagyok az ő igavonó marhájuk lenni, s az örökös munkával, örökös bosszúsággal életemet, egészségemet érettük felemészteni…” írta ekkor a későbbi kormányzó.
1848. március 15-én fordult a kocka. Landerer Lajos készségesen együttműködött a magyar forradalmárokkal. Minden tankönyvben ott van, és ez a valóságban is így volt, hogy az ő üzemében nyomtatták ki a 12 pontot és a Nemzeti Dalt. Ezt mondták sajtószabadságnak. Az előzmények ismeretében nem csodálkoznánk, ha kiderülne, hogy Bécsben előbb olvasták volna ezeket, mint a pesti utcákon. Néhány hónappal később Landerer Lajos bankjegynyomdát szervezett, ahol a Kossuth-bankókat készítették. Érdekes fordulat. A kidobott szerkesztő feltétlen hívévé vált Landerer Lajos. Aztán, ahogy az osztrákok keletre szorították a forradalom kormányát. a bankjegynyomda mindenhova követte. A bukás után Landerer Lajos nem térhetett azonnal vissza, bujdosott és később sem kerülhetett régi pozíciójába.
Landerer Lajos halála után a nyomda Landerer és Heckenast néven működött, 1863-tól már csak Heckenast Gusztáv nevét viselte. 1873-ban ebből alakult meg a Franklin Társulat.
A vasárnapi újság Landerer Lajos halálakor a következőket írta: „Landerer Lajossal kihalt e híres család azon ága, melynek kilenc férfi két nő tagja Budán 108, Pozsonyban 95, Pesten 78, Kassán mintegy 30 évig terjesztette a műveltséget és irodalmat. Bátran elmondhatjuk, hogy ez volt eddig a legnagyobb és leghíresebb hazai könyvnyomdász-család.”
Dippold Pál
