Nyilván, bizonyára, valószínűleg sokan mennek majd el a kiállításra, mert az emberek szeretik azt, ha másokat kigúnyolnak. Az emberek többsége nem közismert figura, sem nem politikus, sem nem tévébemondó, így hiúsága csak magánhiúság. A közhiúság nehezebb ügy, ismert olyan ma is élénken tevékenykedő közszereplő, aki személyesen tiltatta le – szerinte – előnytelen fényképe közlését egy lapban. Mert nem állt jól a haja. Vicces volt, mert az illetőnek alig volt haja, feje tetején néhány árva hajszál lengett, kócosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhették. Mégis, azt mondta, nem enged közzétenni magáról ilyen rendetlen, kócos képet. A szerkesztők nevettek, a kép nem jelent meg.
Többek között ezért is fontosak az olyan kiállítások, amilyenről most a MaNDA tudósít: „A Szépművészeti Múzeum 600 kőnyomatot, 150 fametszetet és négy értékes rajzot őriz a karikatúra első, és azóta is felülmúlhatatlan mesterétől, Honoré Daumiertől (A gyűjtemény 1918-ig szépen gyarapodott a főművek lenyomataival, a boldog békeévekben még volt pénz kultúrára.)
Mivel a grafikákat a papír érzékenysége miatt nem lehet állandó kiállításokon szerepeltetni, Daumier munkáiból is csak monografikus kiállításokat tudtak rendezni. Ezekből viszont volt négy is, a legutóbbi éppen 33 éve. Éppen indokolt volt egy újabb tárlat megszervezése, hiszen a felnövekvő generációk már csak albumokban láthatták Daumier tekintélyt nem nagyon ismerő munkásságát.
A zárkózott, visszahúzódó karikaturista, aki 14 éves korában, egy könyvkereskedőnél dolgozva készíti el első litográfiáját, nagyon sokat köszönhetett Charles Philiponnak, aki szatirikus heti- és napilapjaiban biztos kenyérhez juttatta a Párizsba költöző ifjú tehetséget. Daumier meg is hálálja a bizalmat, hiszen címlapos nyomataival meghatározta aLa Caricature és később a Le Charivari (Macskazene) mondandóját. (A hihetetlen vizuális memóriával megáldott mester kőrajzainak próbanyomataira írják a szövegeket a szerkesztőségben.) Az első idők maró gúnnyal átitatott politikai karikatúráinak hat hónapos börtön lett a vége, mert az amúgy is előnytelen külsejű Lajos Fülöp, a polgárkirály már nem tudta elviselni, hogy Daumier rajzain tovább torzulnak vonásai.
Ha diktátorok lennénk, az összes közszereplőt kivezényelnénk, nézzenek francia karikatúrakiállítást. Hátha kinő a hajuk mérgükben. Esetleg még nevetnek is, ami szintén fejleszti a hajhagymákat.
