Csak vér, veríték és könnyek. Miért van az, hogy csak ezzel a szomorú és egy híres ember által emlegetett hármassággal találkozhat az, aki megtekinti a World Press Photo kiállítást? - teszi fel a kérdést Pálffy Lajos. Még több vér, még több szenvedés és még több könny – ha így folytatódik, legközelebb már a bejárati ajtó előtt jókora vértócsa várja majd a gyanútlan, vagy éppen az ilyesmire vágyó látogatót.

Hát azért van ez így, mert kék az ég és zöld a fű, ily egyszerű az élet – válaszolhatunk az egykori slágerszöveggel, amiből az is kiderülhet, nem is annyira kreatívok a mai neokreatívok, hiszen az RTL pökhendi óriásplakátjain a régi táncdal szavai virítanak.

Laerke Posselt fényképe Mellica Mehraban Iránban született színésznőről készült, 1. díj, Portré kategória (forrás: http://www.facebook.com/worldpressphotobudapest)

A világ mindig is ilyen volt, a szörnyűségek képei sokkal több embert érdekelnek, mint a szépség. Szuperdemokráciákban így van ez: mindenki azt mond, amit akar. Azt fényképez, amit akar. Azt néz, amit akar.
Minden napra egy új mese. A diktátorról, a terroristáról, kólamámorban fetrengő nyugatiakról, a szemét kirekesztőkről, akik nem köszönnek előre az indiánoknak.

Nagyjából ennyi kell annak megértéséhez, hogy miért van tele a világ összes fotókiállítása ótvarosan ocsmány, taszító, gyűlöletkeltő és szörnyetegeket kiábrázoló képekkel.