Valamivel többet élt, mint Petőfi Sándor, egy évszázaddal később is, sorsa mégis legalább annyira magyar, mint Petrovics-Petőfié. Igaz, Wallenberg nem magyarosított, maradt svédnek, az is igaz, Petőfi meg nem mentett zsidókat, hiszen 1848-ban derék zsidó vallású honvédeink együtt harcoltak a közös hazáért a magyarokkal. Petőfi és Wallenberg voltak a dávidok, az osztrákok és a ruszkik a góliátok. Amilyen konok dühvel támadta a magyar költő a ránk támadó hatalmakat, olyan makacs elszántsággal szállt szembe Wallenberg először a nácikkal, később az oroszokkal. Mindkettejüket, ahogy a diktatúrákban szokás, aztán eltették láb alól. Isten tudja, hol és hogyan haltak meg. Az önkényuralmi rendszerek mindig egyformák: kegyetlenek, embertelenek, gyilkosak. De mindig előjön a történelemből egy-egy Petőfi Sándor vagy egy Raoul Wallenberg. Amikor előjönnek, azonnal látszik, milyen múlékonyak a diktatúrák, és milyen sokáig élnek a hősök.

1945. január 17-én sofőrjével, Langfelder Vilmossal Wallenberg Debrecenbe indul szovjet kísérettel. Innentől kezdve sorsa tisztázatlan. Valószínű, hogy a szovjetek azt gondolták, együttműködik az amerikai titkosszolgálatokkal (amely feltételezést alátámasztanak bizonyos 1996-ban feltárt iratok) és Moszkvába vitték, a lubjankai börtönbe. 1945-ben a szovjet utasításra a Magyar Rádió azt állította, hogy a Debrecenbe vezető úton a nyilasok vagy a Gestapo ügynökei gyilkolták meg. 1953-ban a szovjetek már a magyarországi cionistákat vádolták ugyanezzel és indítottak koncepciós pert ez ügyben. Egy 1957-ben előkerült orvosi levél szerint tíz évvel korábban, a lubjankai börtönben halt meg szívinfarktusban. Később azt állították, hogy kivégezték 1947-ben. Különböző tanúvallomások szerint életben volt a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években is. A kutatások rengeteg iratot feltártak és összegyűjtöttek, de mivel ezek igen ellentmondásosak, továbbra sem lehet tudni biztosan, mi is történt a tapasztalt kereskedővel, aki tudta, hogyan kell tárgyalni ellenfeleivel.

A személyét övező bizonytalanság legendákat szül. Miközben mindaz, amit tett, nagyon is valóságos volt. Történelmünk egyik legborzalmasabb korában, a teljes reménytelenségben ő nyugodtan végezte a dolgát: másokat mentett meg a haláltól, miközben golyók süvítettek el a feje mellett. Raoul Wallenberg, a svéd diplomata, aki olyan, mint egy szuperhős: két személyisége van. Per Anger így emlékszik vissza rá: „Mindenekelőtt jó színész volt. (...) Az egyik a nyugodt, humoros, művelt, kedves személy, akit mi, a munkatársai láthattunk. A másik Raoul Wallenberg akkor mutatkozott meg, ha nácikkal került szembe: átváltozott egy agresszív személlyé, aki hol kiabált rájuk és megfenyegette őket, hol hízelgett nekik vagy megvesztegette őket, ahogyan a körülmények megkívánták. Nagy hatással volt rájuk és általában engedelmeskedtek neki.”