A ló meghal, a madarak kirepülnek! – kiabálták a szocializmus hippijei. A magyar hippik népművelő jellegűek voltak, verset szavaltak, klasszikus zenét játszottak zongorán és gitáron. A később nagy nevet szerzett lázadók meg indiánnak öltöztek. Kassák Lajos négy évtizede nagyon menőnek számított. A Trapper farmeros, alföldi papucsos, hajukat óvatosan megnövesztő kelet-európai lázadók Kassák-köteteket lobogtatva mászkáltak Szegedtől Nyíregyházáig, tovább se erre, se arra nem, ez a vasfüggönyök kora volt.

Kassák Lajos bizonyára nem ismerte Cseh Tamást, ha találkoztak volna, az író morcos szigora fölenged: tehetséges énekes indián a Bakonyban, na, ez már valami. A mogorva öregember nagyon tudott írni, és kérlelhetetlenül őszinte volt.

Az írók, akárcsak más művészek, időnként divatba jönnek, más időkben meg kimennek a divatból. Holtukban sem tesznek mást, mint életükben: jönnek-mennek az időben.

Kassák Lajos nem végzett iskolát, és úgy talált rá a 20. század legizgalmasabb irodalmi és képzőművészeti iskoláinak éltető forrásaira, hogy nem beszélt idegen nyelvet. Hosszú, alkotó élete során szinte mindenki a hatása alá került egy időre, aki jelentőset alkotott a múlt századi magyar kultúrában. Írásai nem avultak el, festőként pedig azon kevesek közé tartozik, akikért máig lelkesednek Nyugat-Európában.

Nincs mögötte titok. Fiatalkoráról pontos képet kaphat bárki, aki végigolvassa terjedelmes, de tökéletesre csiszolt önéletrajzi munkáját, az Egy ember életét. Nem pusztán az életút mai szemmel is izgalmas állomásait ismerhetjük meg a feltűnően kortalannak ható szövegben. A mélyszegénységben élő gyári munkást, amatőr költőt, majd a belőle tüneményes gyorsasággal kibújt avantgárd propagandistát, a nevezetes nyugat-európai gyaloglást, majd a baloldali értelmiségi kalandjait a Tanácsköztársaság idején egészen az emigrációig. Ezek néha azért is érdekesek, mert felfedik a korszakos nagy vers, A ló meghal a madarak kirepülnek néhány homályosan érthető utalását. A kötet magáról Kassákról is egészen fotografikus jellemrajzot közöl; a rá jellemző brutális kérlelhetetlenséggel minden fölöslegeset eltávolít saját maga és az olvasó közül.

Kassák Lajos magányos volt, a jó írók magányosak. Ahogy Gyurkovics Tibor mondta: az igazi író, akár a mesterlövész, mindig egyedül van. Aki azt akarja megtudni, mi is történt velünk-nálunk az elmúlt században, ne verseket, regényeket és tanulmányokat olvasson. Vegye elő a magyar írók önéletírásait: Illyés Gyuláét, Nagy Lajosét, Vas Istvánét, Sinka Istvánét és Kassák Lajosét. Lesz csodálkozás, mind mestermű. Hiteles irodalom. Pedig, lehet, nem is annak szánták.