Zalakaros 1962 óta szinte kizárólag az idegenforgalomból él. Ebben az évben találtak itt ugyanis termálvizet, melyre három év múlva 1965-ben már meg is építették egyre híresebbé váló fürdőjüket. Ekkortól beszélhetünk arról, hogy Zalakaros üdülőváros.

A település nevét 1254-ben említik egy oklevélben, Karosként. Ekkor a zalai vár földjeként királyi birtok volt, a Zalavárban élő ispán fennhatósága alá tartozott. A tatárjárás után IV. Béla telepeseket hozott ide és Zalakomárba, később a komári vendégnépeknek kiváltságlevelet is adott. 1276-ban Kun László királyunk a veszprémi püspökségnek adta Karost, vásártartási és vámszedési kiváltságaival együtt, ám 1355-ben újra a király kezében volt a terület, Nagy Lajos az óbudai káptalannak adományozta, innentől kezdve 1566-ig Karos egyházi birtokként szerepelt. Közben a térség még Somogy megyébe is átkerült. Karos templomáról 1430-ból maradt fenn írásos emlék, e szerint Szent László tiszteletére szentelték. A 15. században meginduló fejlődésnek a törökök megjelenése vetett véget. A Karost érintő első komolyabb támadás II. Szulejmán 1532-es hadjáratának része volt. A 16. század közepén jelentősen megnőtt az itt élők száma, annak ellenére, hogy kétfelé adóztak, a magyar végvári katonaságnak és a törököknek. A 17. században a falu többször is elnéptelenedett. 1664-ben Zrínyi Miklós téli hadjárata Kanizsa ostromát is jelentette, de a császári udvar visszarendelte a magyar hadakat. Zalakaros és környéke végérvényesen török fennhatóság alá jutott, igaz ez nem tartott sokáig, hiszen a 17. század végére sikerült Magyarországról kiűzni a százötven évig itt basáskodó törököket. Ekkorra Karos már újra Zalában van, birtokosa az esztergomi káptalan. A 18. század végén az első magyarországi népszámlálás 78 házban 98 családot említ, a falu népessége 564 fő. Ettől az időtől kezdve az itt élők földműveléssel, szőlőtermesztéssel és bortermeléssel foglalkoztak. A 19. században igaz, hogy Karos népessége a duplájára emelkedett, azaz ezer ember élt itt, ám ez a szám még a 20. század közepén sem lett nagyobb, a zalakarosiak – 1908-ban illesztették neve elé a Zala előtagot – változatlanul földművelésből éltek. A második világháború után sem történt jelentős változás, egészen 1962-ig, a zalakarosi termálvíz felfedezéséig.

Zalakaros madártávlatból

Itt is, mint számtalan más esetben, olajat kerestek, ám forró vizet találtak. Kétezer méter mélyből fakadt a 96 °C-os gyógyvíz. Összetétele és a vízkészlet nagysága miatt a legjelentősebb magyar gyógyvizek közé sorolják. Alkáli-kloridos, hidrogén-karbonátos gyógyvíz, benne a jód, bróm, kén és a fluor együttes jelenléte Európában példátlan. A vízben mindezeken túl van még kálium, nátrium, magnézium, vas, mangán, metabórsav, metakovasav és szabad kénsav. A gyógyvizet igen sokféle betegség kezelésére, gyógyítására használják: nőgyógyászati bajok, fogínybetegségek, ízületi panaszok, bőrgyógyászati problémák és sebészeti, mozgásszervi károsultak utókezelésére alkalmas.

1975-ben adták át a gyógyfürdő jellegzetes épületét (Forrás: MaNDA Adatbázis - CC BY-NC-ND, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum)

Erre a vízre építve aztán elkezdődött a fürdő kialakítása. 1965-ben nyitották meg az egy termálmedencéből, egy gyerekpancsolóból, és egy nyolcszáz személyes öltözőből álló komplexumot. Az egyre népszerűbbé váló fürdőt három év múlva már fejleszteni kellett, megépült az ötven méteres sportmedencéjük. A gyógyfürdő komolyabb bővítéséhez szükség volt még egy bő vízhozamú kútra. 1970-ben 2752 méter mélyről a 1962-ben felfedezetthez hasonló bő vizű kutat fúrtak, melyből elődjéhez hasonlóan gyógyhatású víz tört fel. 1975-ben már állt a további két medencével, az ezekhez kapcsolódó létesítményekkel és a komplex gyógyászati rendszerrel kiegészített fedett fürdő. Így tehát a zalakarosi fürdő idényjellege a múlté lett, lehetővé vált a termálvizet gyógyfürdői keretekben használni. Az új komplexum 16 ezer légköbméteres, 4680 négyzetméteres alapterületű volt. 1977-ben újabb medencék épültek, majd egy évvel később 20 ezer négyzetméterrel megnövelték a területet, ekkortól hivatalosan is gyógyfürdőként üzemelt a zalakarosi komplexum. Az 1990-es években elkezdődtek a létesítmény régebbi részeinek felújítási munkálatai, melynek eredménye többek között egy újabb, minden évszakban használható, fedett medence kialakítása volt. Az 1990-es évektől kezdődően folytatták a fejlesztést is, a cél a zalakarosi élményfürdő megvalósítása volt. 1999-ben adták át. Ekkor Magyarországon egyedül itt volt fedett élményfürdő, 380 m² vízfelülettel és tízféle vízi szórakoztató eszközzel. 2002-ben és 2005-ben mindezt tovább bővítették. Magyarország hatodik legnagyobb fürdője a Gránit Gyógyfürdő Zrt. tulajdona. Zalakaroson 12 szálloda, 760 magánszálláshely, az összesen hétezer fős szálláskapacitásával tudja kiszolgálni a gyógyfürdő turizmust. A tíz legnépszerűbb magyar város között ott van a zalai fürdőváros is.

Dippold Pál

A filmgyártás pátriárkájának is nevezett Zukor Adolf (eredeti nevén Zucker) negyven évvel ezelőtt, 1976. június 10-én halt meg Los Angelesben.

Mint Hollywood valóságának és mítoszának meglapítói közül oly sokan, Zukor Adolf is magyar származású volt. Zemplénben, Ricsén született 1873-ban. Édesapja egy szatócsbolt tulajdonosa volt. Adolf Zukor az elemi iskola négy évét Mátészalkán végezte el - zsidó kereskedő családjának nagy csalódást okozott azzal, hogy németből megbukott. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy egy abaújszántói vegyesboltban dolgozzon inasként. Erre többek között korai árvasága is rákényszerítette. Mint ahogy arra a ma már igen bonyolult, de akkoriban viszonylag egyszerű utazásra, amelynek a célpontja az Amerikai Egyesült Államok volt. Zukor Adolf tizenöt évesen partra szállt, a kabátujjába bevarrt huszonöt dollárján kívül semmije nem volt, egyetlen idegen nyelven nem beszélt. Ám Amerika, a korlátlan lehetőségek hazája, így tehát számtalan kortársával együtt Zukor is nekivághatott élete felépítésének. Mindenféle munkát elvállalt. New Yorkban és Chicagóban szőrme- és prémkereskedőknél dolgozott, kitanulta a szűcsmesterséget, és rövid idő után önálló szűcsműhelyt nyitott.

Képeslap Ricséről (Forrás: OSZK)

Talán itt a helye megjegyezni, hogy Mátészalka nemcsak őt, hanem a jóval későbbi világsztárt, Tony Curtist is nekiajándékozta Hollywoodnak. Vagy felidézni az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos 1956 után az Egyesült Államokban töltött első éveit, ő is mindenféle aprómunkát elvállalt, és végtelen szorgalommal, kitartással szerezte meg azt a bizalmat, ami aztán a filmszakma csúcsaira repítette.

Zukor Adolf Amerikába érkezése után öt évvel, húsz évesen látott először filmet. Sokan úgy tartják, hogy a film, mint művészeti és szórakozási forma egyáltalán nem érdekelte, ő pénzt, sok pénzt akart keresni, és a filmiparban nagy üzleti lehetőségeket látott. Kezdetben csak okosan, óvatosan kockáztatott, amikor betársult egy kisebb moziba, ahol néhány perces darabokat vetítettek. A szűcsboltját megtartotta. Később Marcus Loewvel szövetkezett, mozi hálózatot alakítottak ki, ám ekkor még kevés erejük volt felvenni a versenyt a filmipar korai nagy társaságaiból alakult tröszttel.

Erzsébet királynő, készült 1912-ben

Zukor Adolf első áttörő sikere 1912-ben következett be, amikor is megszerezte az Erzsébet királynő című francia film amerikai forgalmazási jogait. Huszonötezer dollárt fektetett be az üzletbe, társai ezt nem nézték jó szemmel, ám a kor nagy sztárjának, Sarah Bernhardnak a főszereplésével készített hosszú - szó szerint az, kétezer méteres - film hatalmas nyereséget hozott.

Ekkor Zukor Adolf megalapította első nagy filmipari cégét, a Famous Players Picture in Famous Plays Company-t. Jelmondatához híven – „Híres színészek, híres darabokban” – a Brodway sztárjai részvételével az éppen sikeres színpadi művekből és klasszikus regényekből készített filmeket. Az alapítás évében a Monte Christo grófját, rá egy évre az A zendai fogolyt. A filmpiac ekkoriban még mindig az első nagy üzemeltető vállalkozások kezében volt, de hatalmuk nem tartott sokáig. Zukor Adolf óriási erővel beindította a filmiparban akár forradalomnak is nevezhető vállalkozását. 1914-ben évi harminc film elkészítésére alkalmas csoportot szervezett, majd megnyitotta a Brodway-n 3500 személyes mozipalotáját, a Standardot. A színészekből filmcsillagokat csinált, kialakította a sztárgalaktikát, szerződtette a kor leghíresebb művészeit: Gloria Swansont, Mary Pickfordot, Pola Negrit, John Barrymore-t és Garry Coopert, akiknek megtiltotta, hogy más cégeknél is munkát vállaljanak. Az akkor Los Angeles külvárosának számító Hollywoodban egy narancsfarm gazdasági épületében rendezte be az első filmstúdiót. 1916-ban Zukor Adolf elnökletével létrehozták a Paramount Pictures Corporationt. Az alapítók névsora sok mindent elárul arról a mérhetetlen üzleti tehetségről, ami a szakma legkiválóbbjait hozta össze ebbe a csoportba: Jesse Lasky, Zukor Adolf, Samuel Goldwyn, Cecil B. DeMille és Al Kaufman. Az első világháború ugyan némiképp megakasztotta a filmvállalat szárnyalását, ám Zukor Adolf egy bankház segítségével kötvényeket adott ki, és rövid idő elteltével már ötszáz mozi tartozott ellenőrzése alá. Európában is dolgozni kezdtek, leányvállalatot alapítottak Párizsban, ahol hat nyelven gyártottak filmeket. A Paramount sikerei csúcsát a némafilm korszakban érte el. A hangos film megjelenése nagy ütést jelentett a cégnek. Hogy mekkorát, arról a számok is tanúskodnak, 1930-ban 18 millió dolláros nyereségük volt, 1932-ben 21 millió dolláros veszteségük. Zukor cége három évig szünetelt, majd Paramount Pictures Inc. néven indult újra. De nem lett volna az, aki Zukor Adolf, ha nem tudott volna folyamatosan alkalmazkodni a megváltozott filmvilágbéli viszonyokhoz. A 20. század közepén például a vállalat az új forgalmazási törvénynek megfelelve, szétválasztotta a gyártásban, a kölcsönzésben és az üzemeltetésben folyó tevékenységét. Erre az időszakra következett be a televízió megjelenése és elterjedése. A cég filmgyártása a harmadára csökkent. Az új helyzetet azonban igyekeztek jól kihasználni, tévés berendezéseket gyártottak, majd az egyik nagy tévés társasággal, az ABC-vel társultak. 1966-ban a Paramount beolvadt a Gulf and Western Industries konszernbe, nevét azonban megtartotta, és legújabb kori sikerei sem maradtak el: Love story, a Keresztapa, John Travolta filmjei, a Star Trek sorozat és Az elveszett frigyláda fosztogatói.

A Paramount volt az első nagy stúdió, amely a gyártástól a forgalmazásig és az üzemeltetésig kezében tudta tartani filmjeit. Zukor Adolf volt az első producer, aki tudatosan készített műalkotásokat, ő vezette be Amerikában az egész estét betöltő filmeket. Négyszer jelölték Oscar-díjra, munkásságáért 1948-ban életmű Oscart kapott. 1953-ban megjelent önéletrajzának címe híven tükrözi Zukor Adolf üzletemberi és filmszakmai hitvallását: A közönség sohasem téved.

A filmgyáros magánéletéről alig beszélnek. Példaértékű, hogy szintén magyar származású feleségével, Kaufman Lottie-val ötvenkilenc évig éltek együtt, két gyerekük született. Zukor Adolf szerette szülőföldjét, ragaszkodott magyarságához.  Szülőfalujában kutat állított, a híres Juhász-kutat, és minden új házas embernek huszonöt dollár nászajándékot küldött, annyit, amennyivel Ricse híres szülötte tizenöt éves korában, Amerikában elkezdte az életét.

Dippold Pál

A szakirodalom úgy tartja, hogy szép dunántúli településünk a nevét attól a Vajta besenyő vezértől kapta, aki a Gesta Hungarorum szerint még honfoglalásunkkor Kijev alatt csatlakozott a magyarokhoz. Vajta, nemzetsége egy részével a Sárvíz mellékén telepedett meg. Illyés Gyula többször írta magáról, hogy ő az utolsó besenyő. Nyilván nem csak a költői képzelet teremtette meg ezt a gondolatot.

Vajta a régészeti kutatások szerint már a bronzkorban lakott volt. A római korban itt vezetett a Tácot Péccsel összekötő főút, erről az időről kelta emlékek tanúskodnak, a vajtai szőlőhegyről pedig avar tárgyak kerültek elő. Nevét egy 1324-es oklevélben említik, ekkor Simontornya része. Vajta a török megszállás idején elpusztult, addig neves nagybirtokosok uralták: az Aporok, a Hardiak, a Laczffyak, a Kanizsaiak. Az 1600-as évek közepén a Zichy család birtokába került. Az elnéptelenedett falut magyar és szlovák telepesekkel népesítették be, egy-két nemzedék után azonban már mindenki magyarnak vallotta magát. A 18. század végéről valók az első megbízható adatok a község népéről: 1785-ben 84 házban 571 ember élt itt, földművelésből, állattenyésztésből és szőlőművelésből. Ez 1945-ig nem is változott meg, Vajta életét a Zichyek nagybirtokának jellemzői határozták meg. Az uradalomban úgynevezett intenzív majorsági gazdálkodás folyt, népes puszták alakultak ki. A legnagyobb közülük Belmajor és Tüskésmajor volt, a 20. század közepére már száznál is többen éltek itt. 1945-ben összeomlott a Zichy-birtok, államosították, és a vajtaiakat termelőszövetkezetbe kényszerítették. Vajta elsorvasztását szolgálta az is, hogy sokáig nem volt helyi közigazgatás, a cecei tanácshoz tartoztak.

A Zichy-kastély Vajtán

Vajta legnagyobb és leginkább ismert műemlék épülete a Zichy-kastély, amelyet a 2. világháborút követő években alaposan lelaktak felelőtlen használói. Amíg még viszonylag ép volt, a politikai vezetők nyaralóhelyeként szolgált, 1956 után fogyatékos gyerekek üdülője lett, majd a lehető legkülönfélébb szervezetek használták nyaraltatásra.

A tönkretett romos épületet 2000-ben vásárolta meg az alig néhány évtizedes múltra visszatekintő Calvary Chapel amerikai újkeresztény egyház, hogy vallási főiskolát alakítson ki itt. Az amerikaiak rendkívül elszántak az újjáépítést illetően, pontos terv szerint végzik a rekonstrukciót, munkájuk eredménye látványos. A nálunk kevéssé ismert egyházról a következőket lehet tudni: az evangéliumi kereszténység alapvető tanításaiban hisznek, amelyek magukban foglalják a Biblia tévedhetetlenségét és a Szentháromságot. Azt mondják, középúton járnak a modern protestáns teológiai irányzatokon belül a fundamentalizmus és a pünkösdi kereszténység között.

A kastély történetének kezdete legalább olyan furcsa és érdekes, mint napjaink béli élete. 1815-ben a klasszicizmus egyik legjelesebb építésze Pollack Mihály tervezte, igaz, nem erre a területre. Több mint száz év elmúltával 1920-ban gróf Zichy Aladár megrendelésére szedték elő és korszerűsítették ezt a régi tervet, a megrendelőnek ugyanis kétszer akkora épület kellett, mint dédapjának, Zichy János grófnak annakidején az Ó-Szőnyi kastélyhoz. 1923-ra felépítették a kastélyt, melyet a tökéletes arányosság jellemez. A számoknak is önmagukon túlmutató jelentőségük van itt: az épületnek 12 kéménye és 365 ablaka van. Előkertje mértani elrendezésű francia kert. Hátul 13 hektáros angolparkot alakítottak ki. Pollack földszintes épületéhez még egy szintet tettek, de azt egy alagsorral oldották meg, így az épület eredeti tömeghatása nem változott.

Vajtát és közvetlen környékét sok és erős szál köti a kortárs magyar irodalomhoz. A falu iskolájában tanít Horváth Lajos író, aki prózájával sokat tett annak elismertetéséért, hogy minőségi irodalmat nem csak nyüzsgő nagyvárosokban lehet művelni. Az a némelykor lassú hömpölygésű, máskor gyorsan pergő ritmusú szívből jövő vallomásos stílus, amely írásait jellemzi, méltó rangot adott a vajtai szerzőnek. Először is a szűkebb környezetét, Fejér megyét kiszolgáló irodalmi fórumokban, elsősorban az Árgus című irodalmi lapban jelentek meg írásai. Később földijeihez - Péntek Imréhez, Bella Istvánhoz, Pálinkás Istvánhoz, Bakonyi Istvánhoz -- , a Fejér megyei írókhoz hasonlóan nagynevű országos folyóiratokban publikált, a Kortársban, a Magyar Naplóban, az Élet és Irodalomban. A tanár bácsi, ahogy a faluban szólítják Horváth Lajost, prózájában elsősorban azt mutatja meg, hogy a szülőföld szeretete, az ember ragaszkodása ahhoz a közeghez, amelyhez tartozik, egyáltalán nem szégyellendő.

A szomszédos Pálfa az Apponyi család birtokának központja volt. Ide tartozott két puszta, melyek nem arisztokratáiktól lettek híresek. Ámbár a Felsőrácegresen nevelkedő Illyés Gyula vagy az alsórácegresi Lázár Ervin is bátran nevezhető a magyar irodalom hercegének. Illyés Gyula emlékét Felsőrácegresen iskolamúzeum és kopjafa őrzi. A huszadik századi magyar irodalom egyik vezető alakja, a magyar nép erejét, a nemzeti hagyományok tiszteletét műveiben óriási erővel megmutató alkotó, aki az európai irodalom legkorszerűbb formáit is megismerte majd gyakorolta párizsi tanulmányai után, sokat írt szülőföldjéről. A Puszták népe című könyve ezt a vidéket, ennek történelmét, az itt élő embereket mutatja be.

Ebben az épületben tanult Illyés Gyula és Lázár Ervin

Lázár Ervinnek Alsórácegresen még nincs emlékhelye, nemrégiben, 2006-ban halt meg. Megrázó erejű novelláiban azonban hiteles hangon szólal meg a szülőföld szeretete. Lázár Ervin írásai igen közel állnak a tiszta lelkű gyerekolvasók szívéhez. Nem lehet olyan gyereket találni ma Magyarországon, aki ne ismerné Berzsián és Dideki, és a Négyszögletű Kerek Erdő felnőtteket is szórakoztató meséit. Az író sokáig élt ezen a vidéken, Szekszárdon érettségizett, aztán Budapesten, majd Pécsett tanult és dolgozott, és csak a hetvenes években került vissza a fővárosba. Derűs, erőt és szeretetet sugárzó személyisége mindenkit elvarázsolt, aki találkozott vele.

Lázár Ervin volt az, aki idősebb korában gyakran megfordult a Vajtához közeli Németkéren, ahol egy ideig Csajka Gábor Cyprián költő lakott. Lázár Ervin az idősebb pályatárs és barát oltalmazó szeretetével látogatta meg nála sokkal fiatalabb barátját, a korosztálya legtehetségesebb költőjeként számon tartott Csajka Gábort. A rendkívül érzékeny, éppen ezért rendkívül sebezhető Csajka Gábor keveset írt. Életében mindössze egy verseskötete jelent meg, a Tantra című. Ötvenegy éves korában érte a szívhalál. Pályatársai – köztük Lázár Ervin - méltó módon elsiratták, emlékét a temetés után megjelent Hard Kier verseskötete őrzi.

A Vajtához és vidékéhez kötődő emberek, történetek, miként az ország bármely másik részén nem szólnak másról, mint a teremtő emberi akaratról. A legkülönfélébb tájakat benépesítő emberi közösségek életéről. Beszélni nem csak szavakkal lehet. Éppen ezért különösen fontos, hogy itt, a szintén ide kötődő Pusztaegresen, mai nevén Sáregresen született Csók István festőművész is. Neki emlékháza van Cecén. A legkitűnőbb magyar, német és francia mesterektől a szakma fogásait megtanuló festő már a 19. század végén teljes fegyverzettel állt a közönség elé. Híres, Szénagyűjtők című képe akár egy vajtai kaszálón is készülhetett volna. De ugyanígy beszél a múltról az a ház is, amelyet Csók István műveinek otthont ad Cecén. Ezt Csók István édesapja az 1880-as évek végén építtette.

A felújított Csók István emlékház (Forrás: Szent István Király Múzeum)

A múltról beszélő tárgyak egész hadát találjuk meg a cecei Tájházban. A három épületben elhelyezett gyűjtemény a régmúlt idők kézműveseinek, parasztgazdáinak munkáit vonultatja fel. Korhű színtereken, korhű színhelyeken, hitelesen mutatja be, hogy milyen munkaeszközökkel és módszerekkel dolgoztak egy hagyományos cecei parasztgazdaságban. Cece legnevezetesebb mezőgazdasági terméke a paprika. Nem csoda, hiszen bizonyítottan nagy termőképességű, gyors fejlődésű, erőteljes növekedésű, biztonságosan termő fajta. A hivatalos szövegekben a cecei étkezési fehér paprikát igen furcsa mondatokkal írták le, ezek egyikét érdemes ideidéznünk: Termése csüngő állású, háromrekeszű, felfújt bogyó, melynek színe gazdasági éretten elefántcsont fehér, biológiai érettségben középvörössé válik. Alakja csúcsban végződő, háromszög keresztmetszetű.

Így jutunk el a besenyőktől a csípős paprikáig.

Dippold Pál

125 évvel ezelőtt, 1891. május 31-én kezdték el Vlagyivosztokban a Föld leghosszabb vasútvonalának, a Transzszibériai vasútnak a megépítését. A későbbi II. Miklós cár, Nyikoláj Alekszandrovics trónörökös adta meg az engedélyt minderre. A teljes vaspálya 1901 novemberére készült el, ekkor találkoztak a keleti és a nyugati irányból egymásnak tartó vasútépítők csapatai.

A transzszibériai vasút teljes hossza térképen

A Transzszibériai vonal számadatai szinte hihetetlenek. A teljes hossza 9288 kilométer. Európában van ebből 1777 kilométer, az ázsiai szakasz 7512 kilométer. A vasútvonal induló állomása Moszkvában van, a Jaroszlavszkij pályaudvaron, a végállomás Vlagyivosztok. Az eredeti hossz a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat (NOSZF) megelőző időszakban Szentpétervár és Vlagyivosztok között 9508 kilométer volt. A kétvágányú, teljes hosszán villamosított vasútvonal széles nyomtávú, azaz a sínpár két tagja között 1520 milliméter van. Az első szerelvények 1903-ban indultak Szentpétervárról Vlagyivosztokba, az ekkori hivatalos átadás idejében a szerelvényeket a Bajkál-tavon komp vitte át. A tó jegére 1904-ben egy 45 kilométeres pályát építettek, itt a szerelvényt lovakkal húzták. 1905 végére készült el a tenger nagyságú Bajkál-tavat elkerülő szakasz. Ekkortól a vonatok akadály nélkül száguldhattak az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig. Nem volt éppen olcsó mulatság a Transzszibériai vasút, megépítése másfél milliárd orosz birodalmi rubelbe került. Még mindig maradjunk az útvonal számadatainál. A Transzszibériai vasút kelet-nyugati irányban 7000 kilométeres, észak-déli irányban 3500 kilométeres távolságot tesz meg, közben nyolc időzónát keresztez. Hivatalosan az Oroszország expressz néven Moszkvából induló vonat 147 óra 59 perc alatt teszi meg az utat Vlagyivosztokig. Visszafele mindez 148 óra 28 percig tart. Nem szabadulhatunk a felsorolástól, írjunk le néhány nagy városnevet, amelyeket a Föld leghosszabb vasútvonala érint: Nyizsnyij Novgorod, Perm, Jekatyerinburg, Omszk, Novoszibirszk, Irkutszk, Habarovszk. A vasút tizenhat nagy folyót keresztez. Ezek közül is írjunk le néhányat: Volga, Káma, Irtis, Ob, Jenyiszej, Szerenga, Bureja és az Amur – ez mind közül a legszélesebb, két kilométeres.

A Bajkál-tó mellett

Maradjunk még a számoknál, hiszen egy-egy ország vasúthálózatának legfontosabb meghatározója területének nagysága. Visszafelé az időben: a mai Oroszország területe 17 millió négyzetkilométer – ez a Föld felületének egy hatoda. A Szovjetunió 22 millió négyzetkilométeres volt, a cári birodalom meg még ennél is nagyobb. Ebben a hatalmas országban a 17. század közepétől kezdtek komolyan foglalkozni a közlekedés fejlesztésével és szabályozásával, igaz ekkor még nem volt vasút. A sokoldalú Nagy Péter cár, aki kalandos fiatal korában kitűnő hajóáccsá (és fogorvossá) képezte ki magát, komoly és részletes hajózási szabályzatot parancsolt rá országára. Aztán egy nagy időugrás, 1842-ben járunk, amikor is az első orosz vasútvonal építése elkezdődött Szentpétervár és Moszkva között. 1851-ben már vígan zakatoltak a két nagyváros közötti vonatok. 1862-re megépült a Szentpétervár-Varsó és a Szentpétervár-Nyizsnyij Novgorod vonal is. A Transzszibériai vasút elkészítésével óriási lehetőségek nyíltak a korszerű személy és teherforgalom fejlesztésére.

Az első világháború Oroszország nyugati, sűrűn lakott és legfejlettebb részében okozott hatalmas pusztítást. 1923-ra a nyugati hatvanezer kilométer hosszú vasúti hálózat hatvan százaléka semmisült meg, és majdnem a teljes járműpark odaveszett. Keleten, az ázsiai részeken szerencsésebbnek mondható a helyzet, a gyéren lakott hatalmas területeket átszelő Transzszibériai vasútnak ezt a szakaszát alig érte kár. A helyreállítási munkálatok nehézségeit és nagyságát érzékeltetik azok a számadatok, amelyek a menet közben szovjetté vált vasúti közlekedést jellemezték: 1928-ra érték el ugyanazt a személy és áruszállítási nagyságrendet, mint amekkora 1913-ban volt. 1940-re a vasúti hálózat tovább nőtt, 106 ezer kilométeres volt, amelyen évente 600 millió tonna árut szállítottak. A második világháború az ország nyugati részének vasútját szinte teljesen elpusztította. Ennek ellenére a meg nem szállt területeken a vasút erején felül teljesített: ontotta a katonákat és a hadianyagokat az Urálon túlról, visszafelé pedig menekítette a polgári lakosságot. A világháború után a Szovjetunióban alakult ki a világ legnagyobb, egységesnek mondható vasúti területe. Lezajlott a nyomtáv, a jelzések és a vasúti szervezet egységesítése. A hálózat 145 ezer kilométer összkiterjedésűvé nőtt. Az más kérdés, hogy a vasútépítkezések több százezer emberéletet követeltek, a Gulágok politikai foglyai dolgoztak embertelen körülmények és szinte elképzelhetetlenül nagy, -50-60 fokos hidegben, amíg bele nem pusztultak. Ezt amúgy a Szovjetunióban hivatalosan a kényszermunkások természetes úton történő likvidálásának nevezték.

Egy újabb időugrással 1988-ba érünk, a Szovjetunió összeomlása előtt közvetlenül ért a csúcsra a Szovjetunió vasúti személy- és áruszállításának nagysága. Ekkor 4116 millió tonna árut és 4,5 millió embert szállítottak vasúton egy év alatt. Az orosz hálózat napjainkban a második leghosszabb (87157 kilométer)a világon, és feltűntek az óránkénti 200 kilométeres sebességgel száguldó gyorsvonatok is.

A 125 évvel ezelőtti vlagyivosztoki építkezéskezdés tehát a világ egyik legfontosabb történelmi közlekedési útvonalának megszületését jelentette, amelynek történetét áttekintve igen sok mindent megtudhatunk a jelen Oroszországának közlekedési viszonyairól is.

Dippold Pál

A 20. századi magyar prózairodalom talán legeredetibb alakja, Tamási Áron ötven évvel ezelőtt, 1966. május 26-án halt meg Budapesten. Az író élete legalább annyira kanyargós és izgalmas volt, mint csalafinta történetei.

1897-ben született Farkaslakán Tamás Dénes és Fancsali Márta gyermekeként, egy szegény székely parasztcsaládba. Szülei úgy döntöttek, hogy taníttatják, mert egy furcsa baleset miatt – pisztollyal szétlőtte a bal tenyerét – nem fog tudni dolgozni a gazdaságban. Tamási Áron 1904-től szülőfalujában járt elemi iskolába, majd 1910-től a székelyudvarhelyi katolikus főgimnázium tanulója volt egészen 1916-os katonai behívója megérkeztéig. Rá egy évre tett hadiérettségit Gyulafehérváron, az első világháború utolsó évében, 1918-ban az olasz frontra került. Megúszta. Hazajött, és jogi tanulmányokba kezdett Kolozsvárott, ahol 1921-ben jogi diplomát szerzett, ám rá egy évre a kereskedelmi akadémián egy másikat is hozzárakhatott. Banktisztviselőként dolgozott ezután Kolozsváron és Brassóban. 1923-ban, sok mindenki máshoz hasonlóan, kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. Hogy mi mindent csinált itt, azt majd a későbbi Ábel-történeteiből egészen pontosan megismerhetjük. Számtalan civil munkája mellett Amerikában indult el írói pályafutása is. A messziről hazaküldött Szász Tamás, a pogány című novellájával megnyerte a Keleti Újság irodalmi pályázatát. Megjelent első kötete, a Lélekindulás is. Akkorát szólt, hogy az anyaországi és a romániai magyar irodalom majdnem belesüketült. Tamási Áron közben élte a maga mozgalmas életét Amerikában, lakott New Yorkban, Chicago mellett és Nyugat-Virginiában. 1926-ban jött haza, villámgyorsan az egyik legnépszerűbb magyar íróvá vált. Egymás után jelentek meg kötetei, regények, elbeszélések, hogy csak néhányat említsünk: Szűzmáriás királyfi, Erdélyi csillagok, Címeresek, Énekes madár, Jégtörő Mátyás, Tündöklő Jeromos, Virágveszedelem, Magyari rózsa és Csalóka szivárvány.

Tamási Áron

Tamási Áron neve hallatán azonban mindenkinek az író Ábel-regényei jutnak az eszébe. 1932-ben jelent meg az első – akár a többi, Kolozsvárott – Ábel a rengetegben címmel. Ezt követte két év múlva a másik kettő, az Ábel az országban és az Ábel Amerikában. Igen különös a tény, hogy Tamási Áron több ezer kilométerre szülőföldjétől találta meg azt a különleges írói világot, amely aztán egész későbbi életművét meghatározta. „Megmozdult benne a székely lélek egész folklorisztikus mélysége, a magával hozott és gyermekkorában befogadott hagyomány, a székely humor, kedély, észjárás, a szavak fűzésének és mondatok építésének esztétikai kedve, legfőképpen pedig népének emberi tartása” – írta róla Féja Géza.

Tamási Áron egészen 1944-ig Kolozsváron élt és dolgozott – minden művéből kiderült, hogy számára nem volt olyan munka, amelyet nem végzett volna el tisztességgel – így már befutott íróként sem panaszkodott, hogy lényegében az újságírásból kell megélnie. Azért az irodalom is hozott számára a dicsőség mellett szép pénzekkel járó díjakat, ilyen volt a négyszer neki ítélt Baumgarten-díj és 1940-ben a Corvin-koszorú.

Tamási Áron a második világháború után az anyaországi Magyarországon maradt, és a Nemzeti Parasztpárt színeiben részt vett a Nemzetgyűlés munkájában. Mint képviselőnek, kétszer is felajánlották a vallás- és közoktatásügyi miniszterséget, ám ezt nem fogadta el. Az úgynevezett fordulat éve után Tamási Áron értelemszerűen nem vett részt a Rákosi-diktatúra politikai mesterkedéseiben, aminek egyik következménye az volt, hogy az elvtársak módszeresen kiszorították az irodalmi életből. Nem esett kétségbe, bábjátékokat és verses önéletrajzot írt. Sztálin halála után újra megjelenhettek írásai, még egy Kossuth-díjat is adtak neki. 1956 októberében a forradalom és szabadságharc napjaiban természetesen jól tudta, hol a helye, a Petőfi Párt egyik vezetőjének választották. Tamási Áron fogalmazta meg az 1956. december 28-án az Írószövetség közgyűlésén felolvasott Gond és hitvallás című nyilatkozatot.

A nagy magyar író ezután már csak alig tíz évet élt, 1966. május 26-án halt meg Budapesten. Ahogy kérte, szülőfalujában, Farkaslakán temették el. A templom melletti cinteremben van a sírja, rajta a felirat: „Törzsében székely volt, fia Hunniának, / Hűséges szolgája bomlott századának.”

A rendszerváltozás után sok idétlen próbálkozás volt annak megállapítására, hogy a két kitűnő erdélyi író közül – Tamási Áronról és Wass Albertről van szó – melyikük a nagyobb. Ők ketten természetesen ismerték egymást még a második világháború előtti időkből, amikor Tamási Áronnak vitathatatlanul nagyobb tekintélye volt olvasói és irodalmi berkekben. A rendszerváltásig mellőzött grófi író, Wass Albert kényszerű száműzetésben töltötte életének második részét Amerikában. Hogy valamiféle kisebbségi komplexus dolgozhatott benne, arra világhírű biológus-kutatónk, Balogh János egy története világíthat rá. Az atkák világának nagy tudora sok-sok kutató expedíciót vezetett a világ legkülönfélébb vidékeire. Amerikában találkozott Wass Alberttel. A manapság magyarországi szobrok tucatjaival újra divatba hozott író arra kérte Balogh Jánost, hogy hazatérte után adja át üdvözletét és ajándékát, egy elegáns szivart Tamási Áronnak a következő szavak kíséretében: Ezt a szivart a legnagyobb kapitalista székely író küldi a legnagyobb kommunista székely írónak. Balogh János – mint a Túrkevétől Óceániáig című naplójából megtudhatjuk –, teljesítette a küldetést. Mit szólt ehhez Tamási Áron, kérdezték a professzort. Hát mit szólhatott volna? Nevetett, és elszívta a szivart – válaszolta a rá annyira jellemző hamiskás mosolyával a tudós.

Dippold Pál

Az újkori magyar festőművészet egyik meghatározó alakja, Rippl-Rónai József 155 évvel ezelőtt 1861. május 23-án született Kaposváron. Édesapja, Rippl József városszerte népszerű igazgató-tanítója volt egy korabeli szakmunkás iskolának, édesanyja, miután négy fiúgyermekét felnevelte, katolikus lányiskolát vezetett. Volt tehát honnan hoznia a minőségi alapműveltséget. A későbbi festő négy gimnáziumi év elvégzése után gyógyszerésznek tanult, a pécsi Arany Sas patikában és Kaposváron az Arany Oroszlán gyógyszertárban volt segéd, aztán Budapesten szerzett gyógyszerész mesteroklevelet, majd rövid idő után mégis inkább arisztokrata gyerekek házitanítójaként dolgozott. Köztük volt például Zichy Ödön is. Lehetne itt most szép párhuzamokat húzogatni a két kortárs képzőművész zseni, Rippl-Rónai és Csontváry élete között, ám annál sokkal többre, mint az, hogy bizonyos korokban nagyobb eséllyel válik festőóriás a patikusokból, mint a gépészmérnökökből, nem jutnánk.

Rippl-Rónai József

Rippl-Rónai József tehát viszonylag későn, huszonhárom éves korában kezdte el képzőművészeti tanulmányait Münchenben. Három évig növendékeskedett itt, majd 1887-ben a magyar állam ösztöndíjával Párizsba ment. Nem akárkinek, az idős Munkácsy Mihálynak vált a segédjévé, ám ez nem jelentette azt, hogy ne ismerte volna meg a századvég stílusújító törekvéseit. Rippl-Rónai a nagy magyar romantikus, realista festő Munkácsy Mihály műveinek másolásából tartotta fenn magát. De az élet rendjének megfelelően önálló útra kellet lépnie, elhagyta mesterét. Szegényes körülmények között élt barátjával és barátnőjével 1902-ig Párizsban. Az anyagi gondok nem távolították el a modern szemlélet képviseletétől. 1892-ben önálló kiállítással mutatkozott be a párizsi osztrák-magyar követségen. Festményei egyre nagyobb figyelmet keltettek, és ennek köszönhette, hogy meghívták a Próféta nevű művészcsoport tagjai közé, és a Revue Blanche folyóirat fiatal művésztársaságába is. Egészen közeli barátságba került az szobrász Maillollal, megismerkedett Gauguinnel, Toulouse Lautreck-kel, Cézanne-nal. Budapesten is egyre többen ismerték meg nevét. Andrássy Tivadar gróf őt bízta meg egy ebédlőberendezés egységes stílusú megtervezésével, és kivitelezésének irányításával.

Rippl-Rónai József: Apám, anyám (1895)

Hazament Kaposvárra is, megfestette szülei és testvérei portréit. Annak ellenére, hogy itthon nem nagyon értették, és fogadtatása sem volt lelkesnek mondható, otthagyta Párizst, és végleg hazaköltözött Kaposvárra. A századfordulón Belgiumban és Oroszországban vállalt munkái jövedelméből vásárolt házat szülővárosában. Ebben készítette el úgynevezett enteriőr korszakának képeit. A szobabelsők bensőséges világában, jellegzetes kisvárosi embertípusok, stilizált karakterek, mint például az akkor már Mózes-szakállú édesapja - aki amúgy tolnai származású sváb ember volt - a nagyorrú Piacsek bácsi, migrénes fiatal hölgyek, és a rokon gyerekek lettek Rippl-Rónai József képeinek a szereplői.

Rippl-Rónai József: Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett (1907)

A festő keserves munkával érte el Magyarországon a sikert. Négy önálló kiállítása volt Budapesten, ezek egyike sem kifejezetten kiállítási intézményben volt. Rippl-Rónai 1895-ben egy magánlakásban harminc képet állított ki. 1900-ban a Royal szállóban kettőszázhárom művet, 1902-ben a Mercur-palotában háromszázhuszonnyolc, 1906-ban a Könyves Kálmán Műkiadónál háromszáztizennyolc művet mutatott be. Ekkor robban be életébe a siker. Példátlan közönségérdeklődés és képvásárlási láz vette körül a művészt. A fővárosi művészkörök vezéralakjává vált. Egy műtermet bérelt Budán, és a Műhely nevű iparművészeti vállalkozás szervezésébe fogott. A magyar lakáskultúra modernizálása volt a célja, ennek elérése közben megteremthette a saját eszményinek gondolt otthonát is. 1908-ban Kaposvár szélén megvásárolt egy parkos liget közepén álló nyaralót, gazdasági házakkal, szántóval és legelővel. A festőművész így egy tízholdas birtok gazdája lett. Vett még négy hold szőlőt és szántót ehhez, tehenet, birkát, lovat, szamarat, baromfiakat, méheket, kutyát és pávát tartott. Ám mindez nem a gazdálkodást szolgálta, hanem Rippl-Rónai szó szerint festői birtokán az őt korábban pártoló és vendégül látó módosabb művészbarátait nyaraltatta. Így megfordult Kaposvárott Kunffy Lajos, Somssich Géza és Medgyessy Ferenc. Hosszabb-rövidebb időt eltöltött itt Ady Endre, Móricz Zsigmond, Márffy Ödön és Bernáth Aurél. Kaposvár tehát egyfajta művészparadicsomot jelentett Rippl-Rónai Józsefnek, családjának és barátainak. Feleséget, Lazarine-t Franciaországból hozott, velük élt neje árva unokahúga, Anella. Rippl bácsi, aki a festő édesapjának volt az unokatestvére és egy szakácsnő.  A vincellérházból alakították ki a műtermet, ám igen sok kép készült a parkban. Modellben sem volt hiány, minden vendég szívesen ült vagy állt a festővászon előtt. De volt itt 1910-ben egy Fenella nevű szépen éneklő és gitározó angol cigánylány is, aki egyben a kukoricás stílusú képek aktmodelljeként is sok képen tanulmányozható.

Rippl-Rónai József: Lazarine és Anella (1910)

Ám hiába volt nagy sikere az igen termékeny művésznek a művészkörökben, a hivatalos Magyarország nem nagyon szerette. Nem kapott nagyobb állami megbízásokat, és a fiatal művészgeneráció is mellőzte.

Rippl-Rónai József élete utolsó éveit állandó kedélyhullámzás és a fáradtság jellemezte. Súlyos betegségek is lecsaptak rá, agyvérzés, aztán szívbajok, tüdőgyulladás és végül veseelégtelenség okozta a halálát 1927-ben.

Az egyik legismertebb magyar festőművészt időről időre újra felfedezik, egy darabig ismét divatba jön, sokat beszélnek róla, aztán újra a hallgatás évei következnek. Ám ez a lényeget, mármint művészetének lényegét nem érinti. Ma is érvényes, amit kortársa, Fülep Lajos annak idején megfogalmazott róla: „Rippl volt az egyetlen, aki friss, eleven vért hozott a magyar piktúrába, s idehaza ő egy személyben minden volt, ő volt a magyar piktúrának Cezanne-ja, Gauguin-je még az is, amit jobb értelemben vett impresszionizmusnak lehet nevezni, még Vuillard, Bonnard stb. is. Ő egymaga volt a reakció az akadémiával és Nagybányával szemben, ő maga jelentett nálunk azt az arisztokratikus mozgalmat, amely a naturalizmus hűhója mellett csendben a legnagyobb meglepetéseket készítette elő.”

Dippold Pál

A középkori Németország talán legnagyobbnak mondható képzőművésze, aki festői, grafikusi munkássága mellett könyvkiadással és művészetelmélettel is foglalkozott, 545 évvel ezelőtt, 1471. május 21-én született Nürnbergben. Albrecht Dürerről beszélünk, akiben a német reneszánsz egyik legjelentősebb képviselőjét tisztelhetjük.

Albrecht Dürer: Önarckép, 1500 (Forrás: Wikipedia)

Dürer elődei Magyarországról, a Gyula melletti Ajtósról származtak. A település nevét akkoriban Eytasnak írták, az Ajtós szót németül Thürernek mondták, és már csak egy kis zöngés hangváltás kellett a név elején, és megkapjuk a nagy mester, Dürer nevét. Mielőtt jobban elmélyednénk a családtörténetben, jegyezzük meg, hogy egy Dürerhez hasonlóan világhírnévre szert tett későbbi német művész, Johann Sebastian Bach felmenői is Magyarországról kerültek Türingiába. Hazánkban vándormolnárokként dolgoztak, ennek tárgyi emlékeit az eisenachi hatalmas Bach-múzeumban ismerhetjük meg. Ha visszalépünk az időben, a korabeli dokumentumok szerint idősebb Albrecht Dürer 1455-ben, huszonnyolc éves korában telepedett le Nürnbergben. Rá tizenkét évvel kötött házasságot Barbara Holperrel. Tizennyolc gyerekük született, ám közülük csak három fiúk maradt meg. Ifjabb Albrecht ötvös mester apjához és anyai nagyapjához igazodva kitanulta ezt a különleges fémműves szakmát. Az ekkor szerzett ismeretek lényegében későbbi művészi munkái majdnem mindegyikében felismerhetők.

Az idősebb Albrecht Dürer rózsafüzérrel, 1490 (Forrás: Google Art Project)

Dürer 1486-ban festőinasnak állt. Megismerte a festő és grafikus mesterség alapjait, köztük a fametszés technikáját. A kor szokásainak megfelelően tudását vándorlegényként gyarapította. Volt Colmarban, Baselben és Strasbourgban. Ebben a városban készítette Önarckép iringóval című képét, amelyet a nyugat-európai festőművészet első valódi önarcképeként tartanak számon. Dürer 1494-ben tért haza Nürnbergbe, ahol feleségül vette Agnes Freyt. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy még ebben az évben Velencébe utazzon. Itáliai élményei az ötvösmesterséghez hasonlóan meghatározó nyomokat karcoltak egész későbbi életművére. Sokféle műfajban dolgozott, festett akvarelleket, rézkarcokat készített, és olajfestéket is használt műveihez. 1509-ben Nürnbergben házat vásárolt, amelyben egy egész birodalmat épített ki, egyszerre volt lakás, műhely és üzlet. Sokan laktak itt, felesége, édesanyja, segédei és inasai. Itáliától nem tudott, igaz, nem is akart elszakadni, második velencei útja alkalmából már híres művészként járt Bolognában és Ferrarában. Velencében készítette el a San Bartolomeo templom Rózsafüzérünnep című oltárképét. Csodájára jártak. Már korábban szoros kapcsolatba került Bölcs Frigyes szász választófejedelemmel, aki legfőbb megrendelője lett. A fejedelem bízta meg Dürert a wittenbergi palotakápolna nagy szárnyas oltárának elkészítésével.

Érdekes Albrecht Dürer hűsége hitéhez. Hiába került már-már baráti kapcsolatba a reformáció atyjával, Luther Mártonnal, nem csatlakozott az új valláshoz. Dürer haláláig katolikus maradt. Élete végén kiadta művészetelméleti írásait, melyek nagy hatással voltak kortársaira. 1528-ban halt meg, felesége szüleinek kriptájába temették a nürnbergi Szent János temetőben.

Dürer önarcképe 13 éves korából, 1484 (Forrás: Wikipedia)

Albrecht Dürer gyermek és fiatal korában készített képei szinte hihetetlen rajztehetségről tesznek tanúbizonyságot. Erről bárki meggyőződhet, aki a bécsi Albertinában megnézi tizenhárom éves korában készített önarcképét. Vándorlegénykedése alatt készített akvarelljeinek tájábrázolásában jelentős újdonság, hogy a táj maga nem csupán háttér, hanem a képen szereplő emberekkel együtt a kompozíció szerves része. Nagy hatással voltak rá Leonardo da Vinci képei. Elméleti munkáiban is sokat foglalkozott a perspektívával, a tökéletes kompozíció összetevőivel. Komoly munkával dolgozott azon, hogy pontos meghatározását adja a szép emberi test arányainak, az ezt meghatározó törvényszerűségeknek. Ennek eredményeként készült el az Ádám és Éva című metszet, ebben teljesen szakított a gótikus formanyelvvel. Jelentős fametszetsorozatokat is alkotott, melyekben a régi technikával szemben vonalazott felülettel érzékeltette a fény és árnyékhatást. Ilyen volt a tizenöt darabos Apokalipszis-sorozat, a Mária élete és a Nagy Passió. Dürert szinte mániaszerűen foglalkoztatta életében az arckép. Többféle technikával készítette el ezeket, ilyen volt a Rotterdami Erasmusról és Bölcs Frigyesről kikarcolt rézmetszet. Szinte tökéletesnek mondhatóak festett képmásai, Dürer azt hirdette, hogy az ember arcát és alakját a halála után is meg tudja őrizni. Ez azt jelentette, hogy nem elég csupán a külső vonásokat ábrázolni, a portrénak az ábrázolt alak teljes személyiségét vissza kell adnia. Németalföldi utazásai után készültek el Dürernek azok a képei, amelyek nemcsak életművének, hanem az egész középkori német festészetnek a fő művei: Előkelő férfi képmása, Johann Kleberg portréja, Melankólia, Szent Jeromos, A lovag, a Halál és az Ördög.

Albrecht Dürer művészete, nem túlzás azt állítani, a későbbi korok szinte minden művészére nagy hatással voltak. A kortárs magyar képzőművészetben két jelentős magyar alkotó vallja művészete fő forrásának Albrecht Dürer hagyatékát: Ábrahám Rafael és Filep Sándor.

Dippold Pál

A 20. század egyik legjelentősebb magyar filmművésze, Huszárik Zoltán rendező 85 évvel ezelőtt, 1931. május 14-én született Domonyban.

A Galga folyó parti község lényegében már a kezdetektől fogva meghatározta a filmművész gondolkodásmódját, életét. Ragaszkodott hazájához, Magyarországhoz. Minden oka megvolt erre, hiszen szülőfaluja nevét 1284-ben rögzítették először írásban. Egészen különös eleme Domony történetének, hogy itt van Petrovics Tamásnak, Petőfi Sándor nagyapjának sírja, és tény az is, hogy miután Aszódon egybekeltek nagy költőnk szülei, Domonyban laktak. Akárcsak Koren István, aki az aszódi gimnáziumot igazgatta a 19. század elején, és aki Petőfi Sándor ottani diákéveinek volt a költő által tisztelt és szeretett tanára.

Huszárik Zoltán korán árvává vált, kétéves korában édesapja meghalt. Édesanyja nevelte. Huszárik Zoltán Aszódra járt gimnáziumba, az iskola Petőfi Sándor nevét viselte. Itt tanított Schéner Mihály festő, akinek nagy szerepe volt a Huszárik Zoltánra később annyira jellemző egyedi és igen különleges képi látásmód kialakításában. Érettségi előtt a fiatalember érdeklődése még rendkívül bizonytalan, ám úgy is lehet mondani, szerteágazó volt, jelentkezett orvosnak, képzőművésznek és filmrendezőnek. 1950-ben aztán a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakán kötött ki. Mindössze két évig tanulhatott itt, 1952-ben, miután a családját hamis vádak alapján kuláknak nyilvánították, Huszárikot kirakták a főiskoláról. A rendszerváltozás előtti filmtörténeti munkákban erről a tényről ilyesmiket írnak: sajátos körülményei, sajnálatos tévedések miatt hagyta abba tanulmányait. Érdekes eufémizmusok ezek arról, hogy milyen fondorlatos módon tudták széttörni sok-sok fiatalember karrierjét. Már akiét lehetett. Huszárik Zoltánt azonban keményebb fából faragták, hét évig a lehető legváltozatosabb munkákat végezte, ezek bizonyos entellektüel előítéletek szerint méltatlanok egy tehetséges művészjelölthöz, ám valójában éppen ez az időszak alakította példátlanul sajátossá Huszárik Zoltán pályáját. Dolgozott tehát földművesként Domonyban, volt olajbányász, aztán könnyebb munkát szerzett, a szocializmusban volt ilyen foglalkozás is: üzemi dekoratőr, hivatalnok volt, közben a filmgyárba is beengedték világosítónak, majd több rajzfilm elkészítésében is szerepet kaphatott. Képzőművészeti tehetségét a városligeti Vajdahunyad vár restaurálásában hasznosíthatta.

Markovics Ferenc: Huszárik Zoltán agyagmaszkkal (1978) (Forrás: Terasz.hu)

Huszárik Zoltánt 1959-ben vették vissza a színművészeti főiskolára. Máriássy Félix osztályába járt, 1961-ben kapott diplomát. Első művei rövidfilmek voltak, ám ezekben már egy csak rá jellemző jól átgondolt és kiművelt sajátos képi világgal állt elő. A vizsgafilmje a Játék volt. A korabeli filmművészet egyik meghatározó műhelyének, a Balázs Béla Stúdiónak volt újraalapító tagja. 1965-ben itt forgatta az Elégia című filmjét, amely új filmes látásmódjával végre meghozta neki azt az elismertséget, ami már korábban kijárt volna. Az Elégia megnyerte az Oberhauseni Filmfesztivál fődíját. Hat évvel később, 1971-ben elkészült első játékfilmje, a Krúdy Gyula írásaira épülő Szindbád. Az Elégia és a Szindbád aztán a magyar filmművészet nagyjai közé repítette rendezőjüket, Huszárik Zoltánt. A Szindbádban azonban nem mutatkozhatott volna meg Krúdy Gyula gondolatainak újraértelmezett teljessége, ha nem Sára Sándor lett volna a film operatőre. Az a természetesség, amellyel Krúdy látta és láttatta írásaiban a világot, gyönyörű egyértelműséggel jelent meg a Huszárik rendezte filmben. A Felvidéken forgatott műalkotás későbbi sikeréhez természetesen hozzájárultak, meghatározó szerepet játszottak azok a színészek, akiket a legnagyobbak között emlegetünk: Latinovits Zoltán, Dajka Margit, Ruttkai Éva, Bánsági Ildikó, Szegedi Erika, Tanai Bella és Nagy Anna, aki rendező napjainkban tehetségét kiteljesítő lányának, Huszárik Katának az édesanyja. A Szindbád egyedülálló a magyar filmtörténetben. Ha létezne mozgó festmény, erre a filmre biztosan ezt a műfaji megjelölést használnánk. Az emberi érzések, érzelmek, kapcsolatok, találkozások, örömök, bánatok úgy tűnnek át a múltból jelenbe és jövőbe, ahogy azóta sem láthatjuk egyetlen más filmben sem. Huszárik Zoltán és Sára Sándor kivételes tehetsége és természetesen Krúdy Gyula egészen sajátos írói világa egyszeri és megismételhetetlen, ezerféle emberi érzelmet megmutató és megmozgató alkotást eredményezett. A Szindbád sikere itthon és külföldön is hatalmas volt. Igen sok szakmai díjat kapott.

Huszárik Zoltán és Tamási János rendezőasszisztens a Szindbád forgatásán

Huszárik Zoltán filmjeiben erősen ott van az elmúlás, a halál motívuma. Erős képi képzettársításokra épít, amelyekkel természetesen a nézők érzelmeit mozgatja meg. Az elmúlás motívumaira építette 1977-ben az A piacere című filmjét. Utolsó alkotásában, a Csontváry-filmben aztán minden addigi tapasztalatát és mesterien kialakított szakmai fogását elegyítve mutatta meg nagy festőnk életének bemutatásával a saját művészi hitvallását. Közben maradt ideje arra is, hogy képzőművészeti tehetségét akár színházi és film díszlettervezőként, akár könyvillusztrátorként is használja.

Huszárik Zoltánnak az életből ötven év jutott. 1981-ben, Budapesten halt meg. Életműve mégis teljes, mégis tökéletes egész, amelyet kortársai és utódai nagy tisztelettel és szeretettel őriznek. Ágh István költő a következőket írta róla: „Stílusa egységes, mert mindig a halálba futó életről szól. Cselekménytelen, mert a lélek történetét kutatja, akár a költészet, képzőművészet és a zene. A motívumok eltűnnek és felbukkannak, egyre tragikusabban; megunhatatlanok, mint a tenger, zöld rét és élet.”

Huszárik Zoltán emlékét 2013 óta szülőfalujában, Domonyban bronzszobor őrzi, a község művelődési háza pedig felvette a nevét.

Dippold Pál

A legmagyarabb Habsburgnak is nevezett Habsburg József főherceg, a későbbi József nádor, aki fél évszázadnál is hosszabb ideig volt Magyarország király helyettese, május 9-én (egyes források szerint két hónappal korábban, március 9-én) 240 évvel ezelőtt, 1776-ban született.

Barabás Miklós: József nádor

Édesapja az alig két évig uralkodó II. Lipót volt, aki Habsburg Lotharingiai József születése idején Toscana nagyhercegeként élt. József főherceg ezért Firenzében született. Egy mondatot megér, hogy Lipótnak tizenhat gyereke volt, közülük József a kilencedikként állhatott a sorban. Lényegében II. József (1780-1790) unokaöccse volt. Amikor a kalapos József meghalt, apja, Lipót volt két évig a király, majd őt követte Lipót fia, József legidősebb bátyja, aki I. Ferencként vált a Habsburg Birodalom legelső emberévé. Sokadik gyerekként szinte semmi esélye nem volt magasabb rangra, ám az élet nagy rendező, bátyja, Sándor Lipót nádor 1795-ben meghalt. (Kémikuskodott, és vegyi kísérlete nem sikerült – ebből az is következhet, hogy aki magas rangú politikus, az lehetőleg tartózkodjon a robbanó anyagoktól). A király a tragédia után úgy döntött, hogy Józsefet nevezi ki helyére, aki 1795 augusztusában Bécsben letette a hűségesküt, szeptemberben bevonult Budára, majd egy héttel ezután, 1795. szeptember 22-én elfoglalta a helytartótanács elnöki székét.

A nádor iránti bizalmat azonban jelentősen megerősítette 1799-es házassága Alekszandra Pavlovna Romanova orosz nagyhercegnővel. Mint már megírtuk a Mandán, a kedves és szép nádorné rövid magyarországi élete alatt villámgyorsan a magyarok kedvencévé vált. József nádor sokáig gyászolta Alekszandrát, csak jóval később, 1815-ben házasodott meg újra, Hermina Mária Amália anhalti hercegnőt vette el. Benne tisztelhetjük az 1817-ben született Habsburg István Ferenc Viktor főherceg édesanyját, aki István nádorként 1847-48-ban Magyarország utolsó nádora volt. József nádort, miután tizenkilenc éves felesége 1817-ben megszülte ikergyermekeit, újabb nagy csapás érte, első feleségéhez hasonlóan a másodikat is elveszítette. Az ekkor negyvenhárom éves József nádor még ebben az évben feleségül vette Mária Dorottya württembergi hercegnőt, öt gyermekük született, velük nevelkedtek második házasságából származó ikrei. Mária Dorottya volt az utolsó magyar nádorné, aki egyébként evangélikus vallású volt, és akinek a Pollack Mihály tervei alapján készített Deák téri templomot köszönhetjük, példamutatóan gondoskodott nagy családjáról. Legkisebb lányuk, Mária Henrietta főhercegnő a 19-20. század fordulóján Belgium királynéjává vált.

Dietrich Monten: József főherceg, Magyarország nádora, 1844

Aki a magyar nemesség tagjai közül gyanakodva figyelte József nádor felléptét, igen rövid idő alatt a hívévé is válhatott. József nádor ugyanis kifejezetten magyar párti kormányzást folytatott. Azzal kezdte, hogy az addig börtönbe zárt magyar jakobinusokat elengedtette császári testvérével. I. Ferenc gyakran kapott tanácsot arra nézvést, hogy a magyar alkotmányos jogokat igenis tiszteletben kell tartania. József nádornak országlása fél évszázadában a legjellemzőbb és számunkra a leghasznosabb tevékenységi formája közvetítői szerepének sikeres gyakorlása volt Bécs és Pest-Buda között. Minden erejével Magyarország és különösen annak fővárosa fejlődését és hasznát szolgálta. Ő kezdeményezte 1804-ben Pest-Buda modernizációját, amelyből aztán egy ragyogó országközpont alakult ki. József nádor alapította a Szépészeti Bizottmányt, ennek feladata a városrendezés és az ehhez kötődő új építkezések összehangolása volt. A bizottmány tevékenysége következtében Pest-Buda klasszicista építészete felvirágozhatott. Sorra épültek fel a Lipótvárosi bérpaloták, a Nemzeti Múzeum és a Német Színház. Közben mintegy mellesleg, az építészet iránt érdeklődő főherceg megtervezte saját, alcsúti kastélyát. De hogy tovább soroljuk a nádorhoz köthető, a magyar nemzet egészét szolgáló intézményeket, írjuk le: a Gellért-hegyi csillagvizsgáló, a Vakok Intézete, a Ludovika Akadémia, a budai királyi palota kertje, a lágymányosi Nádor-kert megépítését. Apró részlet, hogy a Városliget első platánfái József nádor alcsúti birtokáról kerültek Zuglóba. József nádor kora arisztokratái közül mecénásként is nagy tiszteletet vívott ki magának. Nagylelkűen támogatta saját vagyonából a Magyar Tudományos Akadémiát, a Magyar Kereskedelmi Bankot, a Kisfaludy Társaságot, a Magyar Gazdasági Egyletet, az Ipartanodát – amelyet aztán 1856-ban róla neveztek el József nádor Műegyetemnek, a Lánchíd és a Pest-Vác vasútvonal építését. Még arra is maradt ideje, ereje és pénze, hogy a ma Országos Széchényi Könyvtár nevet viselő intézmény és a Nemzeti Múzeum gyűjteményét is gazdagítsa.

Klösz György: A Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia épülete. A felvétel 1880-1890 között készült. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.170

Nem csodálható tehát, hogy Habsburg József nádor óriási népszerűségnek örvendett Magyarországon. Amikor 1847-ben meghalt, az egész ország őszintén meggyászolta. Az iránta érzett bizalomnak köszönhetően fia, Habsburg István szinte automatikusan örökölhette a nádori tisztséget. Bár Bécsből gyakran gyanakodva figyelték József nádor tevékenységét, sőt, még az a vád is megfogalmazódott, hogy meg akarja szerezni a magyar koronát, halálát mégiscsak a Habsburgok szenvedték meg: József nádor elvesztése nagy szerepet játszott abban, hogy 1848-tól, a pesti forradalom után csaknem húsz évig véres összecsapások jellemezték az osztrák-magyar kapcsolatokat.

József nádor színes, minden szempontból gazdag, tartalmas élete meghatározó volt a magyarság értékteremtő munkája, gazdasági és szellemi felemelkedése szempontjából. Emléke minden tiszteletet megérdemel.

Dippold Pál

Lázár Ervin, a 20. századi magyar próza meghatározó alakja nyolcvan évvel ezelőtt, 1936. május 5-én született Budapesten. Édesapja, Lázár István uradalmi ügyintézőként szolgált Tolna megyében, Alsó-Rácegrespusztán. A család hétköznapjainak főszereplője, édesanyja, Pentz Etelka volt. Lázár Ervin Felső- Rácegresre, aztán Sárszentlőrincre járt iskolába. 1946-ban Székesfehérváron, a Ciszterci Szent István Gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, de alig két év múlva szétzavarták a szerzetesrendeket, államosították az iskolát, így Szekszárdra került a Garay János Gimnáziumba. Ekkor már dübörgött az osztályharc, a Rákosi-kor közepén Lázár Ervin osztályidegennek számított, és csak csalafinta protekciókkal sikerült bekerülnie az iskolába. A család viszontagságai nem csökkentek, 1951-ben kitették őket szolgálati lakásukból. 1954-ben Lázár Ervin leérettségizett Szekszárdon. Valamennyire enyhült a diktatúra szorítása ekkortájt, ezért bekerülhetett a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarára. Tanulmányai mellett már 1959-től újságíróként dolgozott az Esti Pécsi Naplónál. 1961-ben kapta meg magyartanári diplomáját. Maradt azonban Pécsett, a Pécsi Napló után 1963-ben következett a Dunántúli Napló, és Pécs országos hírnevű irodalmi folyóirata, a Jelenkor. Lázár Ervin a Kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye 1964-ben jelent meg. A sikeres bemutatkozás rá egy évre, 1965-ben a fővárosba repítette az írót. Az Élet és Irodalomnál kapott munkát, tördelő szerkesztő volt. Gyors egymásutánban jelentek meg könyvei, elbeszélés-gyűjtemények és mesék. 1971-től 1981-ig szabadfoglalkozású íróként élt. 1989-ben munkát vállalt a frissen alapított Magyar Fórum című hetilapnál. Következtek a lehető legkülönbözőbb nyomtatott sajtótermékek, a Magyar Napló, a Pesti Hírlap és a Magyar Nemzet. A Hitel című újság váratlan és sokaknak nem tetsző átalakítása után, amikor az népszerű politikai-kulturális kétheti lapból irodalmi lappá vált, Lázár Ervin volt az orgánum olvasószerkesztője. Nem rajta múlt, hogy a Hitel nem teljesítette valódi küldetését.

Lázár Ervin; Szilágyi Lenke fotója, Forrás: wikipedia

Lázár Ervin unikális alakja irodalmunknak. Írói képességei, tehetsége már életében magasan az átlag fölé emelte munkáit, sopánkodhatnánk, hogy Lázár Ervin egy kis nyelv, az általa olyan nagy szeretettel művelt magyar írója volt, azaz műveit nem ismerhették meg a nagy világnyelveket olvasók-beszélők, de ez felesleges. Mindenki tudta és tudja a magyar irodalom ismerői közül, hogy személyében Gabriel García Márquez, Günter Grass, Bohumil Hrabal és a többi nagynevű mágikus realistához hasonlóan a világirodalom élvonalába tartozó nagy írót tisztelhetünk.

Szegény Dzsoni és Árnika, Lázár Ervin meséjéből készült film plakátja

Hazai sikereit gyerekeknek készített írásai alapozták meg. Azt mondta, hogy amikor ír, az alapanyag, a szavakba sűrített élmények döntő többsége gyerekkorából származik. Így tehát nem volt nehéz a világ legnehezebben megközelíthető közönségét, a gyerekeket a bűvkörébe vonni. Az a rendkívüli játékosság és sajátos nyelvhasználat, amellyel sorra tette le az olvasók asztalára remekműveit, egész pályafutására jellemző volt. A Kisfiú meg az oroszlánok, a Hétfejű Tündér, a Gyere haza Mikkamakka, a Berzsián és Dideki, a Szegény Dzsoni és Árnika és a Négyszögletű kerek erdő történetei a felnőtt olvasókban is megidézték gyerekkorukat, azokat az időket, amikor még mindenki szabadon tud álmodni. Lázár Ervin talán éppen ezeknek az álmoknak a megfogalmazása révén emelkedhetett ki kora írói közül. Ehhez természetesen kellett az a rendkívül szeretetreméltó és szeretetet sugárzó személyiség, amelyet Lázár Ervin egész életében természetes vidámsággal viselt.

Az Lázár Ervin írói teljesítményét illetően lényegében mellékes, hogy műveiből nagy sikerű filmek és hangjátékok készültek, miként az sem túl fontos, hogy miféle díjakat kapott munkáiért. Megvolt neki a József Attila-, a Déry Tibor-, a Kossuth- és a Príma Primissima-díj, amelyeket a tőle megszokott derűs természetességgel fogadott. Ezeknél sokkal jobban érdekelte egy-egy nem is túl különleges tepsis hús receptje, a kisgyerekek sajátos beszéde és Kovács Kokó István bokszmeccse. A bokszoló fénykorában egy világbajnoki címmeccs éppen arra az időre esett, amikor Lázár Ervinnek részt kellett vennie egy neves pályatársa születésnapi ünnepségén. A hosszú műsort követően, amikor a vendégek felszabadultan megrohamozhatták a terített asztalokat, Lázár Ervin eltűnt. Az intézmény portásfülkéjében találtam meg, nézte a Kokó-meccset. Gyere, mosolygott, és ültetett le maga mellé, később gondoltam, csak végig, hogy többek között ezért a természetességéért szerettem, ahogy szeretik őt ma is több millióan.

Dippold Pál