Az újkori magyar festőművészet egyik meghatározó alakja, Rippl-Rónai József 155 évvel ezelőtt 1861. május 23-án született Kaposváron. Édesapja, Rippl József városszerte népszerű igazgató-tanítója volt egy korabeli szakmunkás iskolának, édesanyja, miután négy fiúgyermekét felnevelte, katolikus lányiskolát vezetett. Volt tehát honnan hoznia a minőségi alapműveltséget. A későbbi festő négy gimnáziumi év elvégzése után gyógyszerésznek tanult, a pécsi Arany Sas patikában és Kaposváron az Arany Oroszlán gyógyszertárban volt segéd, aztán Budapesten szerzett gyógyszerész mesteroklevelet, majd rövid idő után mégis inkább arisztokrata gyerekek házitanítójaként dolgozott. Köztük volt például Zichy Ödön is. Lehetne itt most szép párhuzamokat húzogatni a két kortárs képzőművész zseni, Rippl-Rónai és Csontváry élete között, ám annál sokkal többre, mint az, hogy bizonyos korokban nagyobb eséllyel válik festőóriás a patikusokból, mint a gépészmérnökökből, nem jutnánk.
Rippl-Rónai József
Rippl-Rónai József tehát viszonylag későn, huszonhárom éves korában kezdte el képzőművészeti tanulmányait Münchenben. Három évig növendékeskedett itt, majd 1887-ben a magyar állam ösztöndíjával Párizsba ment. Nem akárkinek, az idős Munkácsy Mihálynak vált a segédjévé, ám ez nem jelentette azt, hogy ne ismerte volna meg a századvég stílusújító törekvéseit. Rippl-Rónai a nagy magyar romantikus, realista festő Munkácsy Mihály műveinek másolásából tartotta fenn magát. De az élet rendjének megfelelően önálló útra kellet lépnie, elhagyta mesterét. Szegényes körülmények között élt barátjával és barátnőjével 1902-ig Párizsban. Az anyagi gondok nem távolították el a modern szemlélet képviseletétől. 1892-ben önálló kiállítással mutatkozott be a párizsi osztrák-magyar követségen. Festményei egyre nagyobb figyelmet keltettek, és ennek köszönhette, hogy meghívták a Próféta nevű művészcsoport tagjai közé, és a Revue Blanche folyóirat fiatal művésztársaságába is. Egészen közeli barátságba került az szobrász Maillollal, megismerkedett Gauguinnel, Toulouse Lautreck-kel, Cézanne-nal. Budapesten is egyre többen ismerték meg nevét. Andrássy Tivadar gróf őt bízta meg egy ebédlőberendezés egységes stílusú megtervezésével, és kivitelezésének irányításával.
Rippl-Rónai József: Apám, anyám (1895)
Hazament Kaposvárra is, megfestette szülei és testvérei portréit. Annak ellenére, hogy itthon nem nagyon értették, és fogadtatása sem volt lelkesnek mondható, otthagyta Párizst, és végleg hazaköltözött Kaposvárra. A századfordulón Belgiumban és Oroszországban vállalt munkái jövedelméből vásárolt házat szülővárosában. Ebben készítette el úgynevezett enteriőr korszakának képeit. A szobabelsők bensőséges világában, jellegzetes kisvárosi embertípusok, stilizált karakterek, mint például az akkor már Mózes-szakállú édesapja - aki amúgy tolnai származású sváb ember volt - a nagyorrú Piacsek bácsi, migrénes fiatal hölgyek, és a rokon gyerekek lettek Rippl-Rónai József képeinek a szereplői.
Rippl-Rónai József: Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett (1907)
A festő keserves munkával érte el Magyarországon a sikert. Négy önálló kiállítása volt Budapesten, ezek egyike sem kifejezetten kiállítási intézményben volt. Rippl-Rónai 1895-ben egy magánlakásban harminc képet állított ki. 1900-ban a Royal szállóban kettőszázhárom művet, 1902-ben a Mercur-palotában háromszázhuszonnyolc, 1906-ban a Könyves Kálmán Műkiadónál háromszáztizennyolc művet mutatott be. Ekkor robban be életébe a siker. Példátlan közönségérdeklődés és képvásárlási láz vette körül a művészt. A fővárosi művészkörök vezéralakjává vált. Egy műtermet bérelt Budán, és a Műhely nevű iparművészeti vállalkozás szervezésébe fogott. A magyar lakáskultúra modernizálása volt a célja, ennek elérése közben megteremthette a saját eszményinek gondolt otthonát is. 1908-ban Kaposvár szélén megvásárolt egy parkos liget közepén álló nyaralót, gazdasági házakkal, szántóval és legelővel. A festőművész így egy tízholdas birtok gazdája lett. Vett még négy hold szőlőt és szántót ehhez, tehenet, birkát, lovat, szamarat, baromfiakat, méheket, kutyát és pávát tartott. Ám mindez nem a gazdálkodást szolgálta, hanem Rippl-Rónai szó szerint festői birtokán az őt korábban pártoló és vendégül látó módosabb művészbarátait nyaraltatta. Így megfordult Kaposvárott Kunffy Lajos, Somssich Géza és Medgyessy Ferenc. Hosszabb-rövidebb időt eltöltött itt Ady Endre, Móricz Zsigmond, Márffy Ödön és Bernáth Aurél. Kaposvár tehát egyfajta művészparadicsomot jelentett Rippl-Rónai Józsefnek, családjának és barátainak. Feleséget, Lazarine-t Franciaországból hozott, velük élt neje árva unokahúga, Anella. Rippl bácsi, aki a festő édesapjának volt az unokatestvére és egy szakácsnő. A vincellérházból alakították ki a műtermet, ám igen sok kép készült a parkban. Modellben sem volt hiány, minden vendég szívesen ült vagy állt a festővászon előtt. De volt itt 1910-ben egy Fenella nevű szépen éneklő és gitározó angol cigánylány is, aki egyben a kukoricás stílusú képek aktmodelljeként is sok képen tanulmányozható.
Rippl-Rónai József: Lazarine és Anella (1910)
Ám hiába volt nagy sikere az igen termékeny művésznek a művészkörökben, a hivatalos Magyarország nem nagyon szerette. Nem kapott nagyobb állami megbízásokat, és a fiatal művészgeneráció is mellőzte.
Rippl-Rónai József élete utolsó éveit állandó kedélyhullámzás és a fáradtság jellemezte. Súlyos betegségek is lecsaptak rá, agyvérzés, aztán szívbajok, tüdőgyulladás és végül veseelégtelenség okozta a halálát 1927-ben.
Az egyik legismertebb magyar festőművészt időről időre újra felfedezik, egy darabig ismét divatba jön, sokat beszélnek róla, aztán újra a hallgatás évei következnek. Ám ez a lényeget, mármint művészetének lényegét nem érinti. Ma is érvényes, amit kortársa, Fülep Lajos annak idején megfogalmazott róla: „Rippl volt az egyetlen, aki friss, eleven vért hozott a magyar piktúrába, s idehaza ő egy személyben minden volt, ő volt a magyar piktúrának Cezanne-ja, Gauguin-je még az is, amit jobb értelemben vett impresszionizmusnak lehet nevezni, még Vuillard, Bonnard stb. is. Ő egymaga volt a reakció az akadémiával és Nagybányával szemben, ő maga jelentett nálunk azt az arisztokratikus mozgalmat, amely a naturalizmus hűhója mellett csendben a legnagyobb meglepetéseket készítette elő.”
Dippold Pál
