A Mandadb és a tatai Kuny Domokos Múzeum őrzi Révhelyi Elemér fényképgyűjteményét. A magyar barokk építészet egyik legjelesebb képviselője ránk hagyta Sályban készült felvételeit is. Ez adhat alkalmat arra, hogy körülnézzünk a Bükk lábánál fekvő településen, megismerjük történetét.

Sály

Sály és környékének története igen gazdag múltra tekint vissza. A Gesta Hungarorumban Anonymus így ír: „Azután Árpád vezér és nemesei innen felkerekedve a Nyárád vizéig vonultak, és tábort ütöttek a patakok mellett, attól a helytől kezdve, amelyet most Kácsnak (Sály melletti falu – a szerk.) mondanak. Árpád itt nagy földet adott Ócsádnak, Örsúr apjának. Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített, amelyet most Örsúr várának hívnak.” Ezen a helyen már jó néhány évszázad óta csak a vár romjait találhatjuk meg. Helyesebb azonban várromokról beszélni, hiszen a Latorvár tetőn három vár is volt. Az első egy vaskori földvár. A második Örsúr említett földvára, amely a nemzetség központja volt, egészen a 13. század közepéig. Az Örsúr nemzetség ekkor szakadt két ágra, Váraljai ága élt tovább ezen a helyen, a másiké, a Daróci ágé lett a szomszédos Kács vára.

A harmadik vár pedig a kissé lejjebb a déli oldal padkáján kőből megépített Árpád-kori Latorvár. A régészek szerint ez az 1200-as évek elején épült, de alig egy századdal később az elszegényedett Örsúr nemzetség a kácsi várral egy időben elhagyta. Sokáig tartotta magát az a feltételezés, hogy Latorvár huszita erőd volt, ez azonban nem igaz. A közelmúltban tárták fel a területet, ekkor készült el az egykori vár leírása. Megállapították, hogy egy nagy ovális, hét méter széles árok vette körül. Lakótornya kicsi volt, ám falait két méternél vastagabbra építették. Örsúr korában a vár mellett volt az első falu, amely elpusztult, ám népe a közeli völgyekbe települt át, jól védhető falvakat építettek maguknak. Így alakult ki Sály község is. Nevét a bibliai Saul névből eredeztetik. 1348-ban említik először írásban. Később arról tudósítanak, hogy 1581-ben megalakult a sályi református egyház, de a török hódítás ezen a vidéken is majdnem mindent elpusztított. 1596-ban, Eger eleste után Sályt teljesen felégették a törökök. Aki megmaradt, az egyes források szerint évtizedekig a közeli hegyek oldalába vágott pincelakásokban rejtezkedett.

Sály újjáéledésére egészen a törökök kiűzéséig kellett várni. Ekkor Sályi Tibold Zsigmond birtokában volt a terület. Az idős földesúr feleségül vette a fiatal Kakasfalvi Csuda Zsuzsannát. A hölgy életkorának azért van jelentősége, mert Sályi Tibold Zsigmond igen gyorsan meghalt, vele kihalt az Örsúrtól eredeztetett Tibót-Tibold nemzetség, és a fiatal özvegy hozzáment Szepessy Pálhoz. Vele sem volt szerencséje a fiatalasszonynak, hiszen Szepessy Thököly Imre híveként menekülni kényszerült az osztrákok elől. Sályt, a többi Szepessy-birtokhoz hasonlóan, hol elkobozták, hol visszaadták. Kakasfalvi Csuda Zsuzsanna 1711-es halála után csak 1713-ban - amikor fia, Szepessy János kezére került - kezdődött meg a falu újjáépítése. Az igazi változás Szepessy János gyermeke, László színre léptével következett be. Ő ugyanis elhagyta a református vallást, katolikussá vált, s egyben a bécsi udvar híve lett. Mária Teréziától bírói tisztséget kapott, az úrbéri rendezés dokumentumából pontosan tudhatjuk, hogy kik és hányan éltek Sályban, és mivel foglalkoztak a jobbágyok. A névsor 105 jobbágycsaládot ír le, akik jellemzően földművesek voltak.

Az 1700-as évek végére már három komoly kastélya is épült Sálynak: Szepessy Lászlóé, az Eötvös és a Fáy családé. A barokk Eötvös-kastélyban ma mozgássérültek gyógyítása folyik, a román stílusú Szepessy László-félében általános iskola kapott helyet, a Fáy- kastély pedig, melyben az elmúlt évszázadok jellemző építészeti stílusainak szinte mindegyike megtalálható, szép parkjával együtt műemléki gondnokság alatt áll.

A falu egyik büszkesége a késő barokk, copf stílusban 1796-ban elkészült római katolikus templom. A kontyolt nyeregtetős - sekrestyéje emeletes tetejével jellemző külleművé alakított - templomot gazdagon díszített belső terek jellemzik.

Dippold Pál

Az operett zenei műfaja nem akárkitől, Mozarttól kapta a nevét. Az operett jelentése: operácska. A művészet, bármelyik kultúrkorszakot is kezdjük el alaposabban megvizsgálni, minden esetben két nagy irányzatra osztható. Van és volt az úgynevezett komoly, mély, magas és a népszerű könnyű, azaz sokakhoz szóló, közérthető művészet. Az előbbi képviselői közé nagyon sok világtehetség tartozik, de ugyanez elmondható az utóbbiról is. A valódi művész, leginkább arról ismerhető fel, hogy egész életében kötéltáncol a kettő véglet között. Úgy komoly, hogy közben nevet a néző, az olvasó, a hallgató lelke, és úgy könnyű, hogy a magas művészet eszköztárával meg tudja barátkoztatni a közönséget. Ha valaki azt hirdeti magáról, hogy ő kizárólag az egyik vagy másik művészetfajtában tud alkotni, az vagy nagyképű idióta, komolykodó álművész, vagy pedig ripacskodó pojáca. A kultúra tömegkultúrává válása idején nehéz eligazodni az értéktelenséget hirdető világban, nem könnyű megtalálni a sok szemét között az értéket. Hogy csak a zenénél maradjunk, a teljesen érthetetlen és értelmezhetetlen, úgynevezett kísérleti muzsika, ha jobban megnézzük, nem más, mint zagyva macskazene. Művelői mégis gondosan fodrászolt hosszú hajjal és szenvedő tekintettel járják a világot, és telepanaszkodják azt: nem értik meg őket.

Az operetthez visszatérve, arról már tudjuk, érték. Hiába gyalázták a gyászhuszár zenekritikusok, az idő rostáján nem az operett, hanem a gyomorbeteg és rosszkedvű esztéták bucskáztak le. Az operácska általában humoros, könnyed, jól megjegyezhető, slágerszerű dallamokkal feldíszített történet, amelyben a humor uralkodik. Mitől mástól lenne vicces egy történet, mint a vidám, komikus, szatirikus összetevőktől. A sosem túlbonyolított cselekmény, színpadi műről van szó, prózai monológokban és dialógusokban halad előre, melyekhez a rendkívül változatos zenei tételek: nyitány, közjáték, áriák, dalok, kuplék, duettek, kórusok kötődnek, és mindezt mozgalmas és izgalmas táncjelenetek teszik teljessé. Ha a díszletművészetet is az operácskához tartozónak mondjuk, azaz a képzőművészet is jelen van, előttünk egy-egy összművészeti alkotás.

Az operett a XIX. század elején lett azzá, ami ma, a nagyközönséghez is eljutó, szórakoztató színpadi műfaj. Párizsból indult, az első nagy operett komponistának Jacques Offenbachot tartják. Első egész estés darabja, amelyet az első, igazi operettnek mondanak, az Orfeusz az alvilágban volt. A műben pontosan megfigyelhető az operett lényegében máig változatlan szerkezete: az arányosan megosztott párbeszéd és zene, a színpompás táncelemek, és a katarzisba repítő finálék. A klasszikus operett szerepkörei: a primadonna, a bonviván, a szubrett és a táncoskomikus.

A magyar operett a híres bécsi operetten keresztül, Johann Strauss, a bécsi keringőkirály által köthető Offenbachhoz, aki Strausst tanácsaival világhírűvé tette. Némileg később a bécsi operett új, leghíresebb korszakát már magyar szerzők művei jelentik. Lehár Ferenc és Kálmán Imre operettjei villámgyorsan hódították meg a világ minden jelentősebb színpadát és közönségét. Az Osztrák-Magyar Monarchia szétverése után sem állt meg a magyar operett diadalmenete, Kacsóh Pongrác, Huszka Jenő, Eisemann Mihály, Farkas Ferenc és Fényes Szabolcs művei folyamatosan a világ zeneművészetének élvonalában tartották.

Huszka Jenő

Az operett-művészet egyik nagynevű magyar zeneszerzője, Huszka Jenő 1875. április 24-én született Szegeden. Apja bíró volt, gyerekeinek nevelését a polgári értékek átadása jelentette, a műveltséghez hozzátartozott a muzsika is. A Huszka családban azért is, mert Huszka Jenő nagyapja Kiskunfélegyházán volt kántor. A jogász apa pedig gyakran zenélt otthon, a gyerekeknek természetes volt, hogy együtt énekeltek a családi dalárdában. A kisfiú Huszka Jenőt hegedülni tanították. A külön neki készíttetett kicsi hangszeren a fiú tökéletesen játszott. Elemi iskoláit kitűnő eredményekkel végezte el szülővárosában, a negyedik osztály után a Városi Zenede tanára, Szommer Endre felfedezte Huszka Jenő rendkívüli tehetségét. Kétség nem férhetett hozzá, hogy tanulmányait a zeneiskola hegedű tanszakán folytassa. A serdülőkorba lépve egyre komolyabban elmélyedt zenei tanulmányaiban, de ez nem akadályozta meg abban, hogy ne tanuljon meg németül és franciául. Szorgalmasan gyakorolt fő hangszerén, a hegedűn, de egyre több időt töltött a zongora klaviatúrája fölött, ami többek között a zenei darabok komponálására is alkalmasabb, mint a hegedű. Színdarabokat is írt, leginkább szatirikus jeleneteket. Miután végzett iskoláival, apja ragaszkodott ahhoz, hogy valami polgári szakmát is szerezzen, ezért Budapestre költözött és beiratkozott a jogi egyetemre. Ez volt a feltétele annak, hogy felvételizzen a Zeneakadémiára is. Negyvenhat jelentkező közül egyedül őt vették fel Hubay Jenő mesteriskolájába. Nagy megterhelést jelentett mindkét iskolájában helytállni, ám Huszka Jenő ezt vállalta és becsülettel teljesítette is. A jogon jött össze Bakonyi Károllyal és Martos Ferenccel, akik verseket és novellákat írtak, melyeket Huszka megzenésített. Így tehát már egészen fiatal korában megtalálta azokat a szerzőtársakat, akiktől aztán később nagy sikerei idején sem vált meg, és akik nélkül nem is igen tudott komponálni. Arról nem is beszélve, hogy senki nem felejti el élete első komoly sikereit, Huszka Jenőnek és társainak ezt a jogászcsárdás bemutatója és az azt követő hangos siker jelentette 1895-ben. Martos Ferenc Bob herceg című költeményét a kor egyik legdivatosabb irodalmi lapja, a Hét tette közzé. Huszka Jenő megzenésítette, aztán kiadatta. A zenés darab egyre több emberhez eljutott. Huszka Jenő jogi és zenei tanulmányai befejeztével 1896-ban, 21 évesen az államtudományok doktorává vált, ám mégis a zenei pályát választotta. Igaz kinevezték tisztviselőnek a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba, de Huszka egy év fizetés nélküli szabadságot kért párizsi tanulmányútra. Párizsban az egyik leghíresebb zenekarba szerződtették helyettes koncertmesternek. Rendkívül gazdag tapasztalatokat szerzett párizsi egy éve alatt, játszott Wágnert, járt a Folies Bergère-ben, megnézte Sarah Bernardot és Offenbach darabjait.

Budapestre visszakerülvén a minisztérium művészeti osztályán ügyintéző. Együtt dolgozott korábbi és későbbi jó barátjával, Martos Ferenccel. Hivatalában együttműködtek a gyógypedagógiai osztállyal, mint mondták: „Nem véletlen, hogy a művészek és a hülyék ügyeit közösen intézik…”

Fedák Sári Marcsa szerepében, 1916

Huszka Jenő és az első magyar sztárok egyike, Fedák Sári igen közel álltak egymáshoz. Szegeden találkoztak, majd másodszor Budapesten, amikor is egymásba szerettek. Már majdnem összeházasodtak, amikor mindketten rájöttek, hogy egybekelésük művészi pályájuk végét jelentené.

A minisztériumban aktaírás ürügyén Martos és Huszka előszedték régi melodrámájukat, a Bob herceget, operettet faragtak belőle, méghozzá Bakonyi Károlyt is bevonva. 1902. december 20-án volt a Bob herceg premierje a budapesti Népszínházban. Óriási sikert aratott. A színháztól sokszor a Rókus kápolnáig állt a sor a jegyért. Két fiatal, óriási tehetségű ember, Huszka Jenő és Fedák Sári ritkán látott sikerre vitte a darabot. 1905-ben már Bécsben is bemutatták, és egészen meglepő az adat, hogy még a kottakiadók is hatalmasat kaszáltak az operetten, rövid idő alatt nyolcvan kiadást nyomtattak a Bob hercegből. Arra sem volt nagyon példa, hogy egy kottát rikkancsok árulták volna, mint Huszka Jenő „Londonban, hej, van számos utca” kezdetű daláét.

Huszka Jenő nagylelkű ember volt, ennek köszönhető az újkori magyar zeneirodalom egyik kitűnő darabja, Kacsóh Pongrác-Bakonyi Károly János vitéze. Bakonyi tudniillik operetté írta át Petőfi művét, a zeneszerzést pedig Huszkára akarta bízni. Ő azonban elfoglalt volt, ám eszébe jutott Kacsóh Pongrác, akit még Szegedről ismert. Őt ajánlotta Bakonyinak, és a mesteri darab villámgyorsan el is készült.

Mindezek közben azért Huszka Jenő érzelmi élete nem mondható kiegyensúlyozottnak, fájdalmas és hosszú folyamat volt végleges szakítása szerelmével, Fedák Sárival. Ráadásul Fedák Sáriért rajongtak a mágnások, legfőképpen gróf Degenfeld, aki, mivel nem vehette feleségül a polgári származású színésznőt – azt csak az operettben lehet –, bánatában morfinista lett, megőrült, szanatóriumban végezte. Huszka Jenő pedig szintén a tilosban járt, egy férjes asszonnyal volt viszonya, aztán végül a nála sokkal fiatalabb Lippich Leonát vette feleségül 1906-ban. A hölgy apja nem más, mint Huszka minisztériumi főnöke. Igen rossz házasság volt ez, két kislányuk született, de a feleség kifejezetten hűtlen alkatú hölgy volt, külön szobába költözött, ahol egy külön ágyat tartott szeretőinek. Az első világháború végén elváltak. Huszka Jenő a munkába menekült, és bár nem volt szerencséje a házasságában, Tündérszerelem címmel 1908-ban nagy sikerrel mutatták be legújabb operettjét. A Lili bárónő című Huszka operett a szerző talán legtöbbet játszott, legismertebb műve. A korábbiakhoz képest sokáig, két évig készült, ennek fő oka az volt, hogy szerzőtársa a háború elől Svájcba menekült. A librettó hosszú levelezés után kapta meg végleges formáját. A darab társadalmi szatíra, az operett ironikus líraiságával kinevetteti a háborús újgazdagokat és a törtetőket. A Lili bárónő kirobbanó siker lett. Kortalan, örök darab, ma is él. A zeneszerző 1928-ban feleségül vette az öntudatos, modern gondolkodású asszonyt, Arányi Máriát – aki élete végéig mellette maradt –, 1930-ban fiuk született.

Huszka Jenő hosszú, egészen 1960. február 2-ig tartó életének Lili bárónő utáni szakaszát most nem taglaljuk, bár a Mária főhadnagy vagy a Gyergyói bál című darabjainak bemutatója, vagy a magyar zenei közéletben vállalt óriási megterheléssel járó, de sikerrel vállalt feladatai bőségesen megérdemelnék. Hát még az a tény, hogy 1958-ban a moszkvai operettszínházban is műsorra tűzték a Lili bárónőt.

Huszka Jenő életútja mindenesetre arra igen jó példa, hogy egy rendkívüli tehetségű, sokoldalú, humanista művész bátran és jól tud kötéltáncolni a komoly és a könnyű művészet között. Egészen pontosan mindez neki eszébe sem jutott. Már csak azért sem, mert ilyen az élet.

Dippold Pál

A magyar drámairodalom kezdeti korszakának egyik meghatározó egyénisége, Katona József 185 évvel ezelőtt, 1830. április 16-án halt meg szülővárosában, Kecskeméten.

Katona József iparos családból emelkedett értelmiségivé. Édesapja takácsmester volt. Az éles eszű fiút 1798 és 1802 között a kecskeméti római katolikus elemi iskolába járatták, majd betegségei miatt a pesti gimnáziumból hazavitték, ahol egészen a hatodik osztály végéig tanult. 1808-ban a szegedi piaristákhoz került, végül a gimnáziumot Pesten fejezte be. 1813-ban már joggyakornokként, rá egy évre hites jegyzőként dolgozott.

Mindezekkel párhuzamosan korán felébredt érdeklődése a művészetek, közelebbről a színházművészet iránt. Műkedvelő színészként lépett fel, színdarabokat fordított. A jegyző úr Békési József álnéven szerepelt, a Második Pesti Játékszíni Társasággal belekóstolt a vándorszínészek életébe is. Szülei nem nézték jó szemmel fiuk művészi törekvéseit, így tehát szakított a színpadi szerepléssel, de a színház világával nem. Mivel jól tudott latinul, németül, franciául, olaszul és angolul, huszonkét színdarabot fordított le magyarra, némelyiküket át is dolgozta.

1813-ban és 14-ben megírta első önálló színműveit, a Ziska és Jeruzsálem pusztulása címűt, és éppen befejezni készült színpadi szerzői pályáját, amikor az Erdélyi Múzeum című folyóirat pályázatot hirdetett a kolozsvári Nemzeti Színház nyitó darabjára. Katona József erre beküldte a Bánk bánt, de a bíráló bizottság szóra sem méltatta. Katona József hátat fordított a színházi világnak. 1820-ig ügyvédként dolgozott Pesten, majd a kecskeméti uradalmi és városi tiszti alügyészi állást elnyerve hazatért szülővárosába.

A Nemzeti Színház 1848. június 4-i plakátja (forrás: OSZK)

Véglegesen azonban soha nem tudott elszakadni a színművészettől. Ezt bizonyítja többek között az a tény, hogy még 1820-ban is röpiratot fogalmazott: „Mi az oka annak, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség lábra nem tud kapni?” címmel. 1826-ban aztán, amikor Kecskemét főügyésze lett, végképp hátat fordított az irodalomnak, de a kecskeméti városi színház tervrajzát még elkészítette.

Kortársi visszaemlékezések szerint komoly, csendes férfi volt. Becsületes, jószívű és őszinte embernek ismerték. Szívesen adakozott a szegényeknek, ha a városba vándorszínészek érkeztek, Katona Józsefnél jobb patrónusra keresve sem találhattak volna. Az írónak nem adatott hosszú élet, 1830-ban a kecskeméti városháza előtt szívroham végzett vele. 39 éves volt.

Katona József nevét fő műve, a Bánk bán őrizte meg leginkább az utókor számára. Láttuk, Kolozsvárott még csak meg sem említették - a fődíjat ott Tokody János A pártosság tüze című darabja nyerte el -, Katona József azonban nem adta fel, évekig dolgozott a drámán, mígnem 1819-ben elkészült a végleges változat. 1820-ban Kecskeméten jelent meg nyomtatásban. A Bánk bán ősbemutatója 1833-ban, azaz már szerzője halála után Kassán volt. Melinda szerepében Déryné Széppataki Róza játszott. A magyar nemzeti színjátszás kezdeteinek nagy művészébe egyébként színész korában titkon Katona József is szerelmes volt. A rákövetkező évben Pesten is színpadra állították a Bánk bánt. 1848. március 15-én is éppen ezt az akkor már elfogadott, a nemzet szabadságát és a magyarság megőrzését hirdető darabot játszották, de a forradalmi hevületű nézőközönség, akik Táncsics Mihályt várták, türelmetlenül félbeszakította az előadást, és Laborfalvi Rózát követelte a színpadra. A forradalmi ifjak egyike, a színésznő, mármint Laborfalvi Róza későbbi férje, Jókai Mór így írt erről: „A nagy napot fényesen kellett bevégezni, a várost estére kivilágították, s a színházban ingyen előadást tartottak; Bánk bán lett rögtön kitűzve. De az egyszer eksztázisba hozott közönségnek nem volt már türelme Petur bánt végighallgatni. Neki a „Talpra magyar” kellett! Mit lehetett tenni, II. Endre fényes udvarának, Bánk bánostul, királynéstól félre kellett állnia…”

Katona József életének fő műve igazából Erkel Ferenc három felvonásos operája révén vált közismertté. 1861-ben, március 9-én mutatták be a Nemzeti Színházban. Katona József műve alapján az opera szövegkönyvét Egressy Béni írta. Erkel Ferenc a Bánk bán komponálásakor rendkívül céltudatosan használta fel az idegen és a magyar zenei stílusokban rejlő dramaturgiai lehetőségeket. A francia és az olaszos hangvétel keveredik a később meghatározóvá váló magyaros részekkel. Egyedülálló például a hangszeres kísérettel megszólaltatott verbunkos muzsika. A Bánk bánt Erkel korábbi műveinél jóval hatásosabb drámai kifejező ereje és a szereplők zenei jellemzése teszi egyedivé. Bánk nagyáriája, a Hazám, hazám kis túlzással minden idők egyik legnagyobb magyar operaslágerének mondható.

Többek között ennek segítségével maradhatott meg emlékezetünkben Katona József kétszáz éves színdarabja.

Dippold Pál

Márai Sándor a 20. századi magyar irodalom egyik legismertebb alakja 115 évvel ezelőtt, 1900. április 11-én született Kassán. A később polgárként számon tartott tollforgató polgársága nagyrészt azt jelentette, hogy egy ízig-végig polgári családba született, Grosschmid Sándor Károly Henrik néven. Apja, Grosschmid Géza jogász, királyi közjegyző volt, édesanyja a Ratkovszky Margit nevet viselte. A szász család számára természetes volt, hogy gyerekeiket a polgári értékek tiszteletére neveljék. A későbbi író testvére volt egyébként Radványi Géza filmrendező, a Valahol Európában alkotója.

Nagy változatosság jellemezte az akkor még Grosschmid Márai Sándor korai tanulmányait. A kassai katolikus főgimnáziumban, majd Budapesten, a szigorú, szintén katolikus II. kerületi Érseki Főgimnáziumban, aztán újra Kassán tanult, majd Eperjesen érettségizett 1917-ben. A kamaszkorból alig kinőtt fiú tudatosan készült a művészi pályára. Ez leginkább a külsőségekben nyilvánult meg, az úgynevezett bohém stílust kedvelte. Az egyházi iskolákban viszont nem díjazták az ilyenfajta viselkedést. Az iskolai tiltások ellenére Márai többféle álnéven küldött be írásokat napilapokba. Az álnévre azért volt szüksége, mert állítása szerint családja nem támogatta művészi ambícióit, ő pedig nem akart szégyent hozni a Grosschmid névre.

Igen különös módon kezdődött Márai Sándor hivatásos polgársága. Budapesten jogi tanulmányokba fogott, de igen gyorsan átjelentkezett bölcsésznek. 1918-ban jelent meg első verskötete. Egyik bálványa, Kosztolányi Dezső elismerően írt Mária költészetéről a Pesti Naplóban. A mesterének tartott Krúdy Gyulával is jó viszonyt alakított ki. Aztán Márai Sándor beállt kommunistának. A Kommunista írók aktivista és nemzetellenes csoportjának alapítója, a tanácsköztársaság szorgalmas újságírója, a Vörös Lobogó című lap munkatársaként a bolsevik rendszert magasztaló riportokat írt, de ide helyezte el recenzióit és jegyzeteit is.

Ne bántsuk azért túlságosan ezért az írót, kortársai közül a nála lényegesen tehetségesebb művészemberek is beleestek a bolsevizmus csapdájába, gondoljunk csak például Babits Mihályra. A tanácsköztársaság dicstelen 133 napja után, mint annyi sokan mások, Márai is emigrált. Lipcsében, Frankfurtban és Berlinben még folytatni próbálta egyetemi tanulmányait, ezekből összesen tíz félévet abszolvált, de ezután végleg befejezte felsőoktatási pályafutását. Újságíró lett, több német lapnak dolgozott. Azt írják róla, hogy ezekben az években vált polgárból világpolgárrá, ez nagyjából annyit jelent, hogy sokat utazott, és egyre több írása jelent meg Németországban, Prágában és Kassán. A tájékozott és nagyon olvasott fiatalember lassan eljutott odáig az irodalomban, hogy a szomorú életű, ám nagyon divatos Franz Kafka írásainak fordítójaként is nevet szerzett.

Világpolgársága nem akadályozta meg abban Márait, hogy ne járjon többször vissza Magyarországra, és például ne vegye feleségül polgári szertartás keretében Matzner Ilonát. Egyházi szertartás nem volt, mert az író római katolikus, felesége pedig zsidó vallású volt. Igaz, 1936-ban megkeresztelték. A házaspár Párizsba utazott. Hat évig éltek ott, és indultak kisebb-nagyobb utakra szerte a világba. 1928-ban tértek vissza Budapestre, Márai ekkor szállt be teljes erővel a magyar irodalmi életbe. Egymás után jelentek meg könyvei, melyek nagyrészt önéletrajzi ihletésűek voltak. 1934-ben látott napvilágot egyik legismertebb műve az Egy polgár vallomásai.

A 2. világháború nagy megpróbáltatásokat jelentett Márai és felesége számára. A zsidótörvények miatt egyre szorítóbb életkörülmények Márait még inkább munkára sarkallták, sikeres színpadi szerzőként is megmutathatta magát. Megszületett a Kaland című színdarabja, A kassai polgárokat is színre vitték, de más műfajokban is ontotta alkotásait, novellákat, epigrammákat és pedagógiai tanulmányokat is közzétett. Megjelent a Gyertyák csonkig égnek című, nagy közönségsikert arató regénye.

Színpadi szerzősége gáláns kalandokban is részeltette, a valamikori bohém polgár viszonyt folytatott a kor ünnepelt színésznőivel, Mezei Máriával és Tolnay Klárival. Közben azért ragaszkodott feleségéhez is, akit és annak családját a deportálás veszélye fenyegette. A német megszálláskor Leányfalura költöztek, de a rokonok többségét nem sikerült megmenteniük.

A szovjet megszállás után lassanként Márai elméje is megvilágosult, mondhatnánk úgy is, hogy végletesen kiábrándult a bolsevik eszmékből, azaz szembefordult kora ifjúságának tanácsköztársaságbeli gyanútlan lelkesedésével.

1948-ban Márai Sándor családjával együtt végleg elhagyta Magyarországot. Svájcban és Olaszországban éltek, de az írást természetesen nem hagyta abba, folytatta 1943-ban elkezdett naplóját. 1952 és 67 között New Yorkban laktak. Az emigráció nagyon megviselte, hiányzott neki az európai kultúra, itt döbbent rá arra, hogy ő valójában Magyarországhoz tartozik. 1967-ben tértek vissza Olaszországba, egészen 1979-ig éltek Salernóban. 1980-ban visszaköltöztek az Amerikai Egyesült Államokba, San Diegóban találtak otthonra. Márai Sándor élete utolsó öt évét családi tragédiák jellemezték: meghaltak testvérei, felesége, és ráadásul egyre inkább elhatalmasodott rajta rákbetegsége. Bár Magyarországról egyre gyakrabban keresték műveinek újra kiadása ügyében, nem jött haza. 1989. február 21-én öngyilkos lett, fejbe lőtte magát.

Márai Sándor a rendszerváltozás utáni magyar kulturális élet egyik központi figurájává vált. Műveit újra és újra kiadták, sikere minden élő szerzőét felülmúlta, a könyveket elkapkodták, és a divatot szorgalmasan követő magyar értelmiségiek és fél-értelmiségiek lépten-nyomon Márai-mondatokat idéztek. Népszerűsége nem egyedülálló, ezekben az években hasonló módon éledt újjá például Wass Albert vagy Hamvas Béla életműve. A divat már csak ilyen, fölemel, eldob, elfelejt, aztán újra fölfedez. A Márai és társai reneszánszában természetesen nagy szerepe volt a kommunista diktatúra őket tiltó gyakorlatának, akkor nem lehetett a polgári Márairól, a nemzeti, nácinak kikiáltott Wass Albertről, a humanista Hamvas Béláról és Várkonyi Nándorról, vagy Bibó Istvánról beszélni. Úgy is mondhatjuk, hogy indexen voltak.

A 20. századi magyar irodalomnak van egy kevésszer emlegetett, de igen jellemző tulajdonsága: a saját vagy a közönségük által nagy lírikusnak vagy elbeszélőnek tartott írók igazán maradandó értékű alkotásokat szociográfiáikban és naplóikban hoztak létre. Illyés Gyula, Kassák Lajos és Vas István verseit már rég el fogja felejteni az utókor, amikor önéletírásaik, naplóik ott lesznek az irodalmi alkotások első vonalában. Az emberi és művészi azonosságtudatáért egész életében nagy harcokat vívó Márai Sándornak sem jut más sors. Naplói, a maguk szikár tényeivel ugyanúgy ragyognak majd a jövőben, mint eddig. És ha másért nem is, két hatalmas erejű verséért a honvágyat megmutató Halotti beszédért és az 1956 utáni Mennyből az angyalért érdemes volt hosszú életében több százezer oldalt mindenfélével teleírnia.

Dippold Pál

Kétszáznyolcvan évvel ezelőtt, 1735.április 8-án halt meg II. Rákóczi Ferenc Rodostóban. A legismertebb magyar történelmi alakok közé tartozó fejedelem élettörténetének akár csak még a vázlatát is fölösleges leírni, mindenki, aki magyar nyelven beszél és magyar iskolába járt, ismeri. II. Rákóczi Ferencet azon történelmi személyiségek közé sorolhatjuk, akiknek életük, harcai és haláluk jelképes értelműek és értékűek. Azok a vesztesek, akik éppen vereségük által győzhettek az utókor érdek nélküli hősökre vágyó fiainak lelkében.

II. Rákóczi Ferenc azokat a tulajdonságokat testesítette meg, melyekre minden idealista vagy másképpen mondva tiszta szívű ember áhítozik: testben és lélekben erős volt, bátorsága – így utólag visszanézve legalábbis – határtalan , neki mert menni a nála sokkal erősebbeknek, és mindezt tette népe, nemzete, a magyarság érdekében.

Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc képmása, 1712

A szabadság, nem kizárólag a filozófia felől közelítve, a hétköznapokban, praktikusan is nagyon fontos. Mindenkinek. Az egyénnek, kisebb-nagyobb közösségeinek is. A szabadságért harcolni, a szabadságot tőlünk elrablók ellen valamiféle hősi tett. Mindig. Erről szólnak, mióta az írásos emlékek megőrizhetik, vagy még sokkal korábbról, a szájhagyomány útján terjedő és megmaradt hősi történetek. Legyen az akármelyik égtáj ősi mitológiája, vagy az ókori klasszikus történetek, mondjuk, a józan Daidalosz és fia, a hős Ikarosz.

II. Rákóczi Ferenc sem tett mást, mint oly sok elődje és utódja, szabaddá akarta tenni népét. Jól tudta, hogy a nagy és erős Habsburg birodalomból kiszakadni emberfeletti feladat, ám mégis vállalta a harcot. A büszke és erős erdélyi fejedelmek leszármazottjaként, majd a Rákóczi-szabadságharcban 1704-ben a gyulafehérvári országgyűlésen maga is fejedelemmé választatván, rangban legalábbis, ellenségeihez felnőve folytatta küzdelmét. Rá egy évre a szécsényi országgyűlésen Magyarország vezérlő fejedelmévé kiáltották ki, de Magyarország és Erdély szövetsége végül is nem jöhetett létre, mert az osztrák csapatok szétverték a kuruc hadakat. Jelképes értékű tény, hogy miután az erdélyi főurak eltörölték fejedelemségét, a segesvári országgyűlésen hűséget esküdtek az osztrák császárnak. Aztán fordult a kocka és Erdély újra Rákóczié lett, de végül 1711-ben a szatmári béke azt jelentette, hogy a tizenkétezer fős kuruc sereg a nagymajtényi síkon letette a fegyvert.

II.Rákóczi Ferenc 1/2 tallérosa, Munkács, 1706

Rákóczi Ferencnek kegyelmet ígértek, ha ő is leteszi a hűségesküt a császárnak. A fejedelem azonban nem fogadta el ezt a fajta a békét. Lengyelországba, Angliába, s végül Franciaországba ment, ahol XIV. Lajos menedéket adott ugyan neki és társainak, de Magyarországért semmit sem tett.

1717-ben Rákóczi Törökországba került, ahonnan Franciaországba sem tudott visszamenni, és Magyarországra visszatértének reményei is megsemmisültek. Konstantinápolyban élt két évig, ám amikor az osztrák császár a bujdosók kiadatását követelte, amit a szultán megtagadott ugyan, de Rákóczit és társait Rodostóba telepítette. A rodostói éveket a fejedelem írnokának, Mikes Kelemennek irodalmi értékű leveleiből jól ismerjük. Rákóczi Ferenc hosszasan betegeskedett, 1735-ben állapota válságosra fordult. Április 8-án, ami az abban az évben nagypéntekre esett, az ötvenkilenc éves fejedelem meghalt. Konstantinápolyban édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették. Itt nyugodtak hamvaik egészen 1906-ig, amikor is a magyar nemzet – egyik - elbukott szabadságharcának hőseit haza nem hozatta és a kassai dómban nyugovóra leltek.

Rákóczi emlékhely Rodostóban

Furcsán működik az emberiség kollektív emlékezete. Történelmünk legnagyobb hősei szinte kivétel nélkül elveszítették harcaikat. II. Rákóczi Ferenc mellé felsorakozott a szintén száműzetésben meghalt Kossuth Lajos és az 1956-os szabadságharc idegen földről hazahozott és kivégzett mártír miniszterelnöke, Nagy Imre.

Valamennyire mindannyian valahogy így végezzük: élünk, harcolunk, meghalunk. Talán ezért állnak közel hozzánk történelmünk vesztes hősei.

Dippold Pál

Polgári családban, Rómában, 1935. április 3-án született. Kisgyerekként családjával egy ideig Berlinben élt, majd hazatértek Magyarországra. A második világháború alatt és utána pár évig Iváncsán laktak. Budapesten Melocco Miklós egyházi iskolába járt. Apját, Melocco Jánost, aki újságíró, 1947-től 1950-ig a katolikus Új Ember folyóirat segédszerkesztője volt, egy 1950-ben tartott koncepciós per után 1951-ben kivégezték. Melocco Miklós gimnáziumi tanulmányai mellett dolgozott, volt hómunkás, sírásó, segédmunkás. Háromszor jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára, az első két alkalommal polgári származása miatt elutasították. Végül 1955-ben vették fel, 1961-ben Kmetty János és Pátzay Pál mestereknél végzett.

1981 óta Zsámbékon él. 1962-től rendszeresen kiállító művész. A hazai figurális szobrászat egyik legfontosabb képviselője. Munkáinak jellemző anyaga a gipsz, gyakran használja direkt öntvényként is. Számos köztéri szobor alkotója. Híres költők, ismert történelmi személyek megjelenítésénél a szokásos ábrázolási konvenciókat elhagyja. Az 1992-ben életre hívott Magyar Művészeti Akadémia alapító tagja.

Melocco Miklós

A szobrász hatalmas életművét áttekintve már csupán annak számszerű nagysága is elismerésre késztet. Aki sok évig él, az sok szobrot készít. A nyolcvan éves mester - a szobrász szakmában dolgozó szakmunkások, kőfaragók, fehérmunkások, mintakészítők, óriási tisztelettel tudják kimondani ezt a szót - az az ember, akire azt szokták mondani: színes személyiség. Családjából hozta sokoldalú érdeklődését. A természettudományok legalább annyira érdeklik, mint a humán tudományok. Ha nem lenne elcsépelt a jelző, akár reneszánsz embernek is mondhatnánk. Rendkívül olvasott, jól tájékozott a zenében, és mivel egész életét többek között kemény fizikai munkával töltötte – a kőfaragás vagy a bronzöntés, de akár az agyagba mintázás is nehéz – magabiztosan mozog a sport területén is. Fiatal korában első osztályú kosárlabdázó volt. Különös módon kapcsolódott be a nyelvészeti kutatásokba. Munka közben rádiót hallgat, és az ott elhangzó nyelvi képtelenségekből gyűjteményt állított össze: műhelye ajtajára jegyezte fel a butábbnál butább fordulatokat. Ezekből aztán néhányszor szemelvénygyűjteményt tett közzé folyóiratokban. Otthon van az építészetben is, Budapest városszerkezetével kapcsolatos gondolatait szépirodalmi igényű prózának álcázva tette közzé huszonöt évvel ezelőtt Gibitz báró nézetei címmel a Hitel című lapban.

Lehel vezér, Jászberény; Melocco Miklós és Párkányi Raab Péter alkotása (a kép forrása)

Melocco Miklós gondolkodásának tisztasága, eredetisége és következetessége nem csupán szobrainak formavilágában, létrehozásuk módszereiben jelenik meg. Műveltsége, ízlése, tapasztalatai és érzései ugyanígy jellemzik beszédmódját is. Közszeretetnek örvendő szereplője a rádió- és tévéműsoroknak, szellemes és pontos mondatai azonnal megragadnak mindenkit.

Szent István megkoronázása, Esztergom; Melocco Miklós alkotása (a kép forrása)

Melocco Miklós pályája elején néhány évig a kecskeméti művésztelepen dolgozott. Erről nemcsak a később derék fémtolvajok által eltüntetett Kodály-szobrának emléke tanúskodik, hanem ezeknek az éveknek köszönheti Kecskemét akkori főépítésze, a várost igen rövid idő alatt csillogóvá varázsló Kerényi József építész barátságát is. Madarat tolláról, embert barátjáról - szól a közhely. Melocco Miklós körül csupa kitűnő embert találunk. Nem ő válogatta ki barátait és nem barátai választották őt. Az élet rendje az, hogy a rendkívüli ember egy másik rendkívüli tehetséggel érti meg jól magát. Melocco Miklóst szoros barátság fűzte Makovecz Imréhez és Gyurkovics Tiborhoz. Melocco Miklós őszinte és meghitt barátja Kányádi Sándor és Varga Imre. A kitűnő festő, Filep Sándor a fiatalabb korosztályból éppen úgy ebbe a körbe tartozik, mint a kortárs figurális szobrászat hasonló korú nagy alakja, Párkányi Raab Péter.

Díjai:

• Munkácsy Mihály-díj (1973),
• Érdemes Művész (1982),
• Kossuth-díj (1988),
• Podmaniczky-díj (1988),
• Magyar Művészetért-díj (1993),
• Magyar Örökség díj (1998),
• Prima Primissima (2004),
• Szent Márton-díj (2008),
• Nemzet Művésze (2014)

Melocco Miklós azonban mindezek ellenére vagy talán éppen ezért, egészen hétköznapi, mondhatnánk már-már veszélyesen normális életet él. Igen sok derék emberrel van jó viszonyban a faluban, ahol él. Bocsánat, a falu, Zsámbék néhány éve város. Jellemző adalék, meglehetősen nagy az a kutyapopuláció Zsámbékon, melyet a Nemzet Művésze név szerint ismer.

Egy nemrégiben készült interjúban Melocco Miklós így beszélt hivatásáról, és arról, hogy mit csinál mostanában:

„Mindenfélét csinálok mostanában, dolgozom, rajzolok, mintázom. Nem a kisplasztikák az én vágyaim netovábbjai, az jó nehéz játék, nehéz jót csinálni, nehéz jót kigondolni. Ez a foglalkozás, amit űzök, régimódi. Michelangelo és később Rodin óta a világon semmit nem fejlődött, sem gondolkodásában, sem technikájában. Viszont egy csomó helyen szükség van rá. Magyarország különösen foghíjas. A török hódoltság százötven éve alatt az úgynevezett európai képzőművészet itt nem működött. Szobrok és tornyok nélkül nagyon város sincs. Az igaz, hogy a szobrot nem úgy kell elképzelni - mondom én -, hogy bronzból egy posztamensre egy közlekedési rendőrt állítok. Hanem építészeti beágyazottsággal szebbé tenni egy utcát, egy utcasarkot, egy teret. Ez volna a szobrászoknak a feladata… a szobrászat azonos volt a megélhetésemmel, de azért én elég szenvedélyesen csináltam. Nem tudok meglenni szobrászat nélkül. Ez a szenvedélyem.”

Mit lehet erre mondani? Nem sokat, csak annyit, hogy Isten éltesse a nyolcvanéves Melocco Miklóst, és tartsa meg közöttünk még sokáig.

Dippold Pál

Köztéri művei:

• Fürdőző elefánt (mészkő, 1962, Ózd-Bolyok, bölcsőde),
• Thury György (1967, Tata),
• Bartók Béla (mészkő portré, 1969, Győr, Bartók Béla út),
• Mátyás király (mészkő dombormű, 1970, Budapest, I. ker., Tárnok utcai Általános Iskola),
• Páva (kő, bronz, 1971, Budapest, IX. ker., József Attila lakótelep),
• Dr. Tangl Harald (gipsz portré, 1972, Herceghalom, Állattenyésztési Kutató Intézet),
• Papírrepülő (mészkő, 1973, Budapest, XII. ker., Zugligeti út, Libegő),
• Ady: A halottak élén (mészkő, vas, 1976, Tatabánya, Népház-park, rekonstruálva 1997, Tatabánya, Üzleti Tudományok Főiskola),
• Országház utca (Falon átrepülő apáca) (festett mészkő, 1976, Budapest, I. ker., Országház u.),
• Ady-oltár (gipsz, 1977, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum),
• Ülő nő (mészkő, 1977, Pásztó, Strand),
• Radnóti (gránit, 1980, Győr-Abda [Kerényi Józseffel]),
• József Attila-oltár (festett gipsz, 1982, Komló, Színház),
• Szent Sír (gipsz, 1984, Győr, Székesegyház),
• Szabadságoszlop (mészkő, 1985, Zsámbék),
• Gerelyes Endre (terrakotta portré, 1986, Salgótarján, Ifjúsági Művelődési Ház),
• Földműves emlékmű (mészkő, 1986, Ópusztaszer, Nemzeti Emlékpark),
• Molnár Csilla-síremlék (1986, Kaposvár),
• Kilus kút (mészkő, 1986, Budapest, I. ker., Mészáros u.),
• Szokratész (homokkő, 1987, Zsámbék, TF),
• Amerigo Tot-síremlék (mészkő, 1989, Farkasréti temető),
• Tavaszünnep, Vénusz diadalmenete (kő dombormű-rekonstrukció, 1989, Budapest, I. ker., Sándor-palota),
• Derkovits Gyula (bronz, 1989, Kazincbarcika),
• Rózsa (bronz, 1990, Budapest, XXII. ker., Rózsakert u. [Lakner Lászlóval]),
• Mátyás-emlékmű (mészkő, bronz, 1990, Székesfehérvár, Fő u.),
• Szokratész (mészkő, 1991, Canberra [AUS], Magyar Nagykövetség),
• Latinovits Zoltán (bronz, 1991, Balatonszemes, Rózsakert),
• II. világháborús emlékmű (süttői mészkő, 1991, Gárdony),
• Gróf Széchenyi István (bolgár mészkő, 1994, Miskolc),
• A II. világháború áldozatainak emlékműve (bronz, 1997, Vác, Postapark),
• '56-os emlékmű (mészkő, 1997, Szeged, Rerrich Béla tér),
• Antall József-síremlék (kő, 1999, Kerepesi úti temető),
• István megkoronázása (Esztergom, 2001),
• Mansfeld Péter (Hullócsillag) (mészkő, 2007, Budapest)
• Lehel vezér (mészkő, bronz, 2014, Jászberény)

A XIX-XX. század fordulójának évében, 1900. március 31-én született meg Miskolcon a magyar költészet egyik legjelentősebb alakja, Szabó Lőrinc. Apja foglalkozása meglehetősen költőietlen, ám igen mozgalmas volt, idősebb Szabó Lőrinc mozdonyvezetőként dolgozott. Tette mindezt gáborjáni nemesi előnevével. A költő édesanyja lengyel eredetű családból származott, a Panyiczky Ilona nevet viselte. A dolgos masinisztának és feleségének négy gyereke született. Szabó Lőrinc Miskolcon kezdte az elemi iskolát, amelyet Balassagyarmaton folytatott, majd Debrecenben fejezett be. Ebben a városban teljesítette gimnáziumi tanulmányait a Református Főgimnáziumban. Költészet iránti érdeklődése, mint minden ép lelkű fiatalembernél szokásos, kamaszkorában erősen fellángolt. Igen sok verset olvasott, sőt, azokat lemásolta, műfordítással is megpróbálkozott. Leginkább Ady Endre, Babits Mihály, Baudelaire és Verlaine költeményeit kedvelte. Szabó Lőrinc 1918 márciusában letette a hadiérettségit, ami után azonnal katonának vitték. Nem sok időt töltött el a hadseregben, az I. világháború novemberre véget ért. Szabó Lőrinc Budapestre költözött, beiratkozott a Műegyetem gépészmérnöki karára, de itt csak rövid időt töltött, mert tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német–latin szakán folytatta.

Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc ekkorra már komolyan verselő fiatalemberként bekopogott a Nyugat szerkesztőségébe, ahol megismerkedett bálványával, Babits Mihállyal. Zavaros idők következtek, jött a tanácsköztársaság, Babits is a proletárforradalom hívévé szegődött, így lehetett a budapesti egyetem tanára, aki nem mást vett maga mellé tanársegédnek, mint Szabó Lőrincet. A proletárdiktatúra százharminchárom napja után Babitscsal együtt Szabó Lőrinc is nehéz helyzetbe került, voltak idők az életében, amire azt lehet mondani, hogy nyomorgott. 1920-tól alkalmi műfordításokból élt. Főleg a francia impresszionista költők írásai érdekelték, de fordított Oscar Wilde-tól, Omar Khájjámtól, Coleridge-től is. Shakespeare szonettjeinek egy részét máig az ő fordításában ismeri a nagyközönség.

Szabó Lőrinc lakásgondjai végül úgy oldódtak meg, hogy beköltözött az akkor már házas Babits Mihályékhoz. Nem volt egyszerű mutatvány, hiszen Babits Szabó Lőrinc korábbi menyasszonyát, Tanner Ilonkát vette feleségül, aki később Török Sophieként, költőnőként is szerepelt. A három költő egy lakásban kezdetben igen jól megfért, aztán Babits és Szabó Lőrinc későbbi ellentéteinek fő forrásává éppen ez a furcsa poligámia vált. A problémaforrást, a nőt nem is kellett keresni, ott lakott velük. Szabó Lőrinc nem tűrte sokáig a méltatlan viszonyokat, korábbi menyasszonyától és atyai mesterétől lélekben is eltávolodva kiköltözött a közös lakásból.

Török Sophie

Egyetemi tanulmányait abbahagyta, megnősült. Az Est-lapok irodalmi szerkesztőjének, Mikes Lajosnak nála öt évvel idősebb leányát, Mikes Klárát vette el feleségül. Anyagi viszonyaikon nem sokat javított a tény, hogy az Est-lapok gazdag tulajdonosainak rokonságába tartoztak. Szabó Lőrincnek ez mindössze annyi előnnyel járt, hogy évtizedekig különböző fővárosi napilapoknál dolgozhatott olvasószerkesztőként. Apósa közben megindította a lapcsalád irodalmi rovatait, ami Szabó Lőrincnek megbízható publikációs terepet jelentett.

Szabó Lőrinc szerelmes természetű ember volt. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy nem volt híve a házastársi hűségnek, meg úgy is, hogy sok-sok dekoratív hölggyel volt hosszabb-rövidebb időtartamú viszonya. Mindez nem akadályozta meg, hogy a magyar irodalomtörténet egyik legmegrázóbb és leghosszabb ideig tartó szerelmi kapcsolatába bonyolódjon: 1924-ben kezdődött szerelmük felesége legjobb barátnőjével, Vékesné Korzáti Erzsébettel. A Vékes nevű úr, akitől Korzáti Erzsébet később elvált, egy tehetős szegedi fehérnemű-kereskedő volt. Szabó Lőrinc házasságának történetét a Harminchat éve című, halála után megjelent levelezésgyűjtemény tárja fel. Megrendítő kapcsolatát Korzáti Erzsébettel a Huszonhatodik év című szonettciklusa és a jóval később kinyomtatott Huszonöt év című dokumentumkötet mutatja meg.

Szabó Lőrinc az élet rendjének megfelelően lázadt az elődök ellen. Ez Babits Mihályt és a Nyugat című folyóiratot jelentette. 1927-ben indult a fiatalok Pandora című rövid életű folyóirata, Szabó Lőrinc főszerkesztésével. Sorra jelentek meg kötetei: a Kalibán, a Fény, fény, fény és A Sátán műremekei. Aztán az 1932-ben napvilágot látott Te meg a világ című könyvében már tisztán mutatja meg a csak rá jellemző költői fegyvertárát. Ebben mesteri módon elegyíti a lázadást szolgáló izmusok, leginkább az expresszionizmus stíluseszközeit az individualista filozófia érzékletes, a személyiség szabadságharcát kiáltó gondolatvilágával. Ebben az évben Baumgarten-díjat kapott, majd 1937-ben másodszor is elnyerte azt.

Szabó Lőrinc egyszerűségében is rendkívül bonyolult, többrétegű költői nyelve lenyűgözte kortársait. Sorra jöttek a szakmai elismerések, először a műfordítói munkát jutalmazták, majd igen gyorsan a magyar költészet élvonalában találta magát.

Pályáját és életét az I. világháborúhoz hasonlóan a második is alaposan megkavarta. 1944-ben főhadnagyi rangban szolgált a magyar hadseregben. 1945 után holmi náci vádak miatt letartóztatták. Nehezen tudta tisztázni magát. Folyamatosan fasisztázták, ennek mindössze annyi alapja lehetett, hogy találkozott Gömbös Gyulával és az egyik lillafüredi írótalálkozón a háborús költészet esztétikájáról tartott előadást.

Szabó Lőrincet látszólag kiszorították az irodalmi életből. Az irodalmi élet azonban nem az irodalom, Szabó Lőrincet és a hozzá hasonló tehetségű írókat nem lehet kilökni belőle. A találékony Szabó Lőrinc összeszorított fogakkal dolgozott, 1948-ban Puskin emlékérmet kapott kitűnő Majakovszkij-fordításaiért. 1949-től újra nem közölhetett saját műveket, maradt úgymond eredeti szakmája a műfordítás, amelyet 1954-ben József Attila-díjjal ismertek el. A sors fintora, hogy a nácinak kikiáltott Szabó Lőrinc 1957-ben azoktól a kommunistáktól kapta meg a Kossuth-díjat, akik az előző évben eltiportatták a magyar forradalmat.

Szabó Lőrinc költői pályája így vált tehát keretessé: a tanácsköztársaságban kezdődött és a Kádár-diktatúra első évében fejeződött be. A XX. század egyik legnagyobb költője 1957. október 3-án halt meg Budapesten.

Szabó Lőrinc bronz szobra Debrecenben

Szabó Lőrinc költészete a világ rendjének megfelelően ma már iskolai tananyag. Hosszúkás verselemzések helyett elég egyetlen versét megidéznünk ahhoz, hogy mindenki lássa, Szabó Lőrinc a magyar és egyetemes irodalom egyik legnagyobb alkotója. 1943-ban írta az Ima a gyermekekért című versét:

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,

De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek.

Dippold Pál

A nyakas alsóörsi reformátusoknak mit sem ártott a törökök kiűzése után a Padányi Bíró Márton veszprémi püspök vezette ellenreformáció. Pedig amit a nagy formátumú veszprémi püspök véghezvitt a rábízott területen, hatalmas jelentőségű és erejű munka volt. A terület népének legnagyobb részét visszatérítette a katolikus vallásra. A keménykezű püspöknek Alsőörs ellenállt, majd néhány évtizednyi békétlenség után templomukat és iskolájukat megtartva már itt is békében éltek a római katolikusokkal, akik a paloznaki, majd a felsőörsi plébániához tartoztak.

Padányi Bíró Márton

Érdemes megállnunk a magyar ellenreformáció Pázmány Péter után talán második legnagyobb alakja, Padányi Bíró Márton életénél. Csallóközi protestáns nemesi családból származott, de megtért a katolikus hitre. Óriási erővel vetette bele magát a hitvitákba. Pályája gyorsan ívelt felfelé, bicskei plébánossága után felsőörsi prépost, és egyben veszprémi kanonok lett. Negyvenkilenc évesen már Veszprém püspöke. Emlékét sok minden más mellett a 1750-ben megrendelésére Veszprémben felállított Szentháromság-szobor őrzi.

Szentháromság tér, Veszprém

Bíró Márton Pázmány Péter példáját követve szinte fanatikus hittel harcolt a törökök pusztította Magyarországon, a már-már szinte teljesen elvesztett katolikus vallás újraszervezéséért. Amikor püspökké szentelték, a veszprémi egyházmegye száznegyvenegy községében csak protestáns lelkészek voltak. Bíró Márton tizennyolc főpásztori éve alatt nyolcvannyolc új templomot építtetett, százkilencet felújíttatott. A püspök térítő lendületét azonban Mária Terézia királynő erősen korlátozta. Padányi Bíró Márton visszavonult Sümegre. Itt folytatta a tudományok és művészetek támogatását, amelyet még Veszprémben elkezdett. Ő építtette Sümegen is a Szentháromság szobrot, a püspöki palotát - időskori otthonát - és az új sümegi plébánia templomot, amelynek képeit Franz Anthon Maulbertsch, a kor legnevesebb freskókészítője festette meg.

Maradjunk az építészetnél, és térjünk vissza Alsóörsre, de menjünk magasabbra. A Mandadb-n megtaláljuk a Horthy Miklós menedékház, ma Csere-hegyi kilátó fényképét.

A kilátót 1935-ben építették vörös kőből. 298 méter magasan van, gondnokház tartozik hozzá. Ha körbenézünk, látni a Bakony távoli hegyeit, a Balaton-felvidéket, alattunk a tavat és a túlparti, somogyi dombokat. Padányi Gulyás Jenő tervezte a gótika és reneszánsz korát idéző kőtornyot. Nemrégiben újították fel, öt méterrel magasabb lett az eredetinél, fából ácsoltak emeletet rá. A megépítésekor Horthy Miklósról elnevezett kilátó 1945 után Szabadság-kilátó nevet viselte, a rendszerváltás után, eredeti nevét nem kapta vissza, Csere-hegyi kilátónak nevezik. Alsóörs bővelkedik a felső helyekben: a Somlyó-hegy tetején találunk egy másik kilátót is. Kevésbé nevezetes, mint társa, a Somlyó-hegyi kilátó fából készült, amit tetejéről megtapasztalhatunk azonban a Csere-hegyihez hasonlóan varázslatos.

Dippold Pál

 Bizonyos legújabb kori statisztikák szerint a Biblia és a Marx-Engels-művek után Verne Gyula regényei jelentek meg legnagyobb példányszámban a világon. A második könyvsor szerzőit tekintve ez meglehetősen kétes dicsőség. Verne Gyulát azonban nem ezért szeretjük. Hogy miért áll közel szívünkhöz, azt már három évvel ezelőtt, születésnapi évfordulója kapcsán megírtuk.

Mostani emlékezésünk Verne Gyula életének végpontjához kapcsolódik. Száztíz évvel ezelőtt, 1905. március 24-én halt meg Amiens-ben. Keserű kilenc év előzte meg halálát. Az életét békében és szinte nyárspolgári eseménytelenségben eltöltő írót 1866-ban unokaöccse, aki szegény, elmebeteg ember volt, két lövéssel lábon lőtte. Verne ettől kezdve egyre súlyosabb állapotba került, sebei nehezen, lassan vagy egyáltalán nem gyógyultak. Mindez rányomta bélyegét kedélyállapotára, komor, depressziós emberré vált. Utolsó éveiben alig látott, szemeire hályog ült. Michel fia segített neki az írásban.

A L'Algerie magazin címlapja 1884. június 15-én (Forrás: wikipedia)

Verne életművének kutatói megszámolták, aztán közzé is tették a fantasztikus adatokat: az író száznyolc fantasztikus tervet és találmányt említ munkáiban, ezek közül hetven megvalósult: az űrhajó, a tengeralattjáró, a televízió, a gépfegyver, a légkondicionálás, az atombomba és a hangosfilm. Ezek az eszközök nagyrészt az emberiség javát szolgálják, de Verne pontosan látta a tudományos-technikai fejlődés árnyoldalát is: a környezetszennyezést, állatfajok tömeges kipusztítását, a nagyvárosi szmogot, és az üzemanyag-szállító tankhajók okozta olajszennyezéses katasztrófákat.

Verne Gyula emlékét felidézni legyen akár születésének, akár halálának évfordulója is az apropó, mindenképpen hasznos. ennél már csak az válik jobban az ember javára, ha újra és újra kezébe veszi és elolvassa remekműveit.

Dippold Pál

A magyar térképészet megalapítója, egyben jeles matematikusunk, mérnökünk, földmérőnk és nagy tanáregyéniségünk, Mikoviny Sámuel 265 évvel ezelőtt, 1750. március 23-án halt meg. Alig fél évszázaddal korábban született Ábelfalván, Mikoviny Sámuel evangélikus lelkész fiaként. Édesanyját születésekor elvesztette. Elemi iskoláit Ábelfalván végezte, gimnáziumba Besztercebányára járt. Itt ismerte meg az akkor már szakmájában országos hírnevet szerzett Bél Mátyás történész- és földrajztudóst, aki iskolája igazgatója volt. Mikoviny Sámuel tizenkilenc évesen az evangélikus egyház támogatásával Nürnbergben tanult, innen Altdorfba került, ahol az egyetemen a matematika és a csillagászat tudományával foglalkozhatott. Kitűnő kézügyessége és művészi hajlamai már ekkor megmutatkoztak, Nürnbergben és Altdorfban a képzőművészek körében is elismert rézmetszeteket készített. A rézmetszés egyébként később nagy hasznára vált, hiszen Mikoviny illusztrálta Bél Mátyás nagy művét, a Notitia Hungariae novae historico geographica című, Magyarország történetét és földrajzát bemutató munkáját. Arról már nem is beszélve, hogy mennyi hasznot hozott ez a tudása későbbi térképészeti munkáiban.17371723-ban már Jénában tanult matematikát és földmérést. A rá következő évben, miután befejezte egyetemi tanulmányait, szakmai körútra indult, hogy a csillagászat és a térképészet tudományában még jobban elmélyedjen. Megismerkedett a jeles alsó-ausztriai tartományi mérnökkel és a bécsi udvar matematikusával, Marinoni Jakabbal. Mikoviny későbbi térképészeti és földmérési munkáiban nagyrészt a Marinonitól szerzett tudására épített. Érdekes adalék lehet kapcsolatukhoz, hogy Mikoviny Sámuel Marinoni Jakab kérésére írta meg azt a tudományos dolgozatot, melyben bebizonyította, hogy a Francia Tudományos Akadémia állításaival szemben a földi délkörök a sarkoknál és nem az Egyenlítőnél a leglaposabbak. Mikoviny számításait az 1736-os lappföldi mérések egyértelműen igazolták.

Buda és Pest látképe részlet Mikoviny Sámuel Notitiájából 1737 (Forrás: OSZK)

1725-ben visszatért hazájába, Pozsony vármegye mérnöke lett, folyószabályozási és gátépítési munkákkal bízták meg. 1735-ig dolgozott ebbéli tisztségében, közben sok kisebb-nagyobb munkát is elvégzett, így például felmérte az Esterházy család tatai birtokát, vagy 1731-től, mint már említettük, Bél Mátyás nagy művének illusztrálását és terepi felméréseit. Selmecbányán a Bányatisztképző Intézetben matematikát, mechanikát és hidraulikát tanított. A császári hadsereg is dolgoztatta, őrnagyi rangban a magyar-morva határvidék felmérésével és védelmének kiépítésével bízták meg. A sziléziai hadjáratban erődítményeket tervezett és épített, mindezek közben ott is folytatta térképészeti felméréseit. Kevesen tudják, hogy 1749-ben Mikoviny Sámuel tervei alapján kezdték el a budai vár újjáépítését.

Mindezek közben azért tisztességes polgárként 1727-ben megnősült. Három fia és egy lánya született. Két nagyobbik fiának keresztszülei Bél Mátyás és felesége voltak.

Mikoviny Sámuelt az utókor leginkább a magyarországi térképészet megalapítójaként ismeri. Ő volt az első Magyarországot felmérő mérnök, aki korszerű mérési technikákat alkalmazott. Ehhez ki kellett dolgoznia térképkészítési alapelveit, melyet 1732-ben Pozsonyban az Epistola de methodo concidendarum mapparum Hungariae című dolgozatában tett közzé. A tudós szerint a térképeknek asztronómiai, geometriai, magnetikus és hidrográfiai alapokon kell állniuk. Mit is jelent mindez a gyakorlatban? A terepfelméréseknél háromszögelési hálózatokat kell kialakítani, melyek legfontosabb pontjain csillagászati helymeghatározást végeznek, a minél teljesebb pontosság elérése és a földrajzi koordináták meghatározásának elérése érdekében. Mikoviny Sámuel ezeknek a méréseknek a kiegészítésére elvégezte a mágneses északi iránytól eltérés mérését. A hidrográfiai alapokon a folyók folyásirányában lévő távolságok és irányok iránytűvel mérését-becslését értette. Az új módszerek és együttes használatuk Mikoviny és tanítványai működése nyomán terjedtek el térségünkben.

Mindehhez például az is kellett, hogy Mikoviny Sámuel 1733-ban megvásárolja pozsonyi házát. Ez térképészeti tevékenységét tekintve a világ közepe lett, itt állapította meg a mi magyar meridiánunk helyét, ezzel házát az összes helymeghatározása alapjává tette.

Mikoviny Sámuelnek nagy szerepe volt a tatai és környékbeli mocsarak lecsapolásában. Az ő nevéhez fűződik a tatai Öreg-tó és a Cseke-tó szabályozása. Felmérte és elkészítette a Tata, Dunaalmás és Szőny közötti terület csatornázási tervét. Máig őrzi nevét a Mikoviny-árok nevű csatorna.

Mikoviny Sámuel mellszobra Tatán, az Öreg-tó partján, melyet a Tatai Helytörténeti Egyesület közadakozásból állított

Mikoviny Sámuel lényegében az első magyar vízügyi mérnöknek is minősíthető. Ő dolgozta ki ugyanis a Duna Pest-Pilis-Kiskun vármegyei szakaszának és az ország nagyobb folyó és állóvizeinek szabályozási terveit. Vagy ha minden esetben ezeket nem is, a hozzájuk kötődő felméréseket elvégezte. Halála is ehhez kötődik. A Vág folyó Trencsén alatti szakaszának gátján dolgozott, megfázott, és rövid betegeskedés után meghalt.

A legújabb korban is tisztelettel emlékeznek rá, szobra áll a tatai Öreg-tó partján, a nevét viseli Tata városában egy nagy utca és lakótelep, vagy a Miskolci Egyetem doktori iskolája.

Dippold Pál