Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

MaNDA

Eldobolt klasszikusok

2015. március 20. - MaNDA

Hatvanötödik születésnapját ünnepli ma, március 20-án Carl Palmer dobos. A Birminghamben született zenész teljes neve Carl Frederick Kendall Palmer, az Emerson, Lake & Palmer nevű zenekar révén tett szert világhírnévre.

Palmer nagyon komoly érdeklődése a zene iránt már kicsi korában megmutatkozott: hegedült, ám tízéves kora után már csak dobolni akart. Kamaszként, tizennégy évesen kapta meg első dobfelszerelését, ekkortól aztán már nem volt megállás. Sok zenekarban játszott a fiatal dobos. Angliában akkortájt szinte nem is volt olyan Palmerhez hasonló korú fiú, aki ne zenélt volna. Amikor például tizenöt évesen a Thunderbirds dobosaként muzsikált, a menedzserük egy bizonyos Mick Jagger volt. Carl minden együttese az úgynevezett progresszív rockzenét művelte, melyben nagy szerepet kapott Palmer egyre izgalmasabb és a szakma mesterfogásait virtuózan megmutató dobjátéka.

palmer.jpg

A hatvanas évek közepén járunk, Nagy-Britanniába tódul a világ összes szabad zenésze, itt bontakozik ki a szabadságot megéneklő rock. Amihez természetesen kellett Amerikából a blues és a rock and roll, meg a country, ám a hagyományos zenével látszólag szembeforduló, annak tartalmi elemeit szétszaggató új stílus első világhírű előadói Nagy-Britanniából indultak el hódító útjukra. Varázsuk máig tart, elég csak a hatvan-hetven éves rock-nagypapák egy-egy napjaink béli koncertjére gondolnunk. Megkockáztatható, hogy a zenéjüket éltető energiákat azokban a bizonyos hatvanas években gyűjtötték be. Tessék csak például felidézni Mick Jagger és a Rolling Stones előadásait, Eric Clapton, Paul McCartney és Carlos Santana mai, nem éppen a hetven évesekre jellemző dinamikájú fellépéseit.

elp.jpgEmerson, Lake & Palmer

Carl Palmer pályafutásának legfényesebb korszaka kétségtelenül az 1970-ben megalakult Emerson, Lake & Palmer trióban eltöltött évekre esett. A zenekar mindegyik tagja komoly zenei képzettséggel és tudással érkezett a világsikerhez vezető együttműködésbe. Az efféle csapatokat szupergrupoknak nevezték, tagjaik ugyanis mire összeálltak, már komoly és sikeres zenekarokban muzsikáltak, és azokból kiemelkedve hozták létre új együtteseiket. Az Emerson, Lake & Palmer első koncertje 1970. augusztus 23-án volt. Majdnem a szupernél is szuperebb grup lett belőlük, ugyanis a billentyűs Keith Emerson, a gitáros Greg Lake és a dobos Carl Palmer mellé éppen beszállni készült Jimmi Hendrix, de mire közös útjuk elkezdődött volna, Hendrix meghalt.

A trió első lemezének címe nem volt túl bonyolult: a nevüket viselte. A Lucky Man című dal villámgyorsan slágerré vált, többek között híres szintetizátorszólója miatt. Következő lemezükön már kialakult az Emerson, Lake & Palmer egyedi, eredeti és milliókat megérintő stílusa, a szokatlan ütemváltások és harmóniák használata, de leginkább a Hammond-orgona zseniálisan újszerű beillesztése miatt. Talán leghíresebb lemezük az 1971-ben megjelent Egy kiállítás képei (Pictures at an Exhibition) című. Ez nem volt más, mint Muszorgszkij zongoraszvitjének feldolgozása, ahol aztán Keith Emerson hatalmas kedvvel és tehetséggel püfölhette billentyűs hangszereit, Greg Lake téphette a gitárhúrokat, Carl Palmer pedig óriási dobparádéval járulhatott hozzá sikerükhöz.

1973-ban hozták forgalomba a pályájuk csúcsának tartott, a Brain Salad Surgery című lemezüket. Ezt követte tripla koncertlemezük, és egy hároméves szünet.

1977-ben a zenekar tagjai már-már elkezdték szólókarrierjüket, ám önálló munkáikat mégis egy közös lemezen adták ki. Itt volt Keith Emerson háromtételes zongoraversenye, Greg Lake öt akusztikus dala – köztük a C’ est la vie című világsláger – és Carl Palmer ütőhangszerekre átírt klasszikus feldolgozásai. Ezután 1979-ben a zenekar feloszlott.

Carl Palmer természetesen nem hagyta abba a zenélést, saját együttest alapított, majd 1981-ben összeállt egy újabb szupergrup, melyben Palmer dobolt, ez volt az Asia. Két év múlva belépett a zenekarba Greg Lake. Nem értek el átütő sikert. Palmer kilépett, és újra Keith Emersonnal muzsikált, majd visszament az Asiához, és mérsékelt sikerekkel zárta le pályafutásának ezt a szakaszát.

carl_palmer.jpg

Carl Palmer ezt követően újabb és újabb turnékörutakra indult a hangszereiket mesterien kezelő, fiatal zenésztársaival. Budapesten is gyakran megfordult, legutóbb az A38-as hajón lépett fel és varázsolta el közönségét. Ha jól belegondolunk, Carl Palmer és két zenésztársa évtizedekkel megelőzte zenei gondolkodásában és kompozícióik felépítésében a világot. Ami ma már természetes és egyre divatosabb, a különböző zenei műfajok közelítése egymáshoz, vegyítésük, a klasszikus muzsika vagy a népzene elemeinek beépítése a pop és rock kompozíciókba, az úgynevezett világzene művelése az Emerson, Lake & Palmer trió számára harminc-negyven évvel ezelőtt magától értetődő volt. Nem kellett külön ideológia ahhoz, hogy a világ egyik legjobb dobosa, big band és filharmonikus zenekari kísérettel Prokofjev és Bach műveket szólaltasson meg. Carl Palmer és társai tehetsége a klasszikus koncertek látogatóinál sokkal szélesebb körben tette ismertté a világ zenei kincsének darabjait.

Önálló műveiken, az Emerson, Lake & Palmer világslágerein kívül tehát mással is hozzájárultak az emberi kultúra továbbéltetéséhez.

Hatvanötödik születésnapján Isten éltesse a dobos Carl Palmert!

Dippold Pál

Az ezereskapitány útja Csobánctól Faddig

A Fadd-Dombori üdülőtelep az 1960-as években kezdett kiépülni, ám ez nem jelenti azt, hogy a környéken ne éltek volna már a sokkal korábbi időkben is emberek. A rómaiak idejében a Duna vonalát követve itt vezetett az Aquincum-Mursa hadiút, ennek egy útjelző kövét Fadd mellett találták meg. A honfoglaló magyarok közül a Megyer törzséhez tartozók szállásterülete volt itt. Faddról a 11. századból származik az első írásos emlék, az oklevél arról tudósít, hogy a Veszprém-völgyi apátság birtokába került. 1055-ben Fadd nagy része a tihanyi apátságé lett. A bencések száz hold nádas és kaszáló felett rendelkeztek, a források az akkori faddi szőlőművelőkről is hírt adnak. A keresztes háborúk idején Fadd környékén jelentős birtokokat szereztek a johanniták, akiknek utódait ma a máltai lovagrend tagjaiban tisztelhetjük. Igaz, hogy a tatárok Fadd környékén is szörnyű pusztításokat végeztek, de a kiváló életfeltételek miatt nagyon gyorsan újra benépesedett a vidék. 1470-ben Fadd mezővárosának félezer lakója volt, akik szőlőműveléssel, gabonatermesztéssel, állattenyésztéssel és halászattal foglalkoztak. A török hódítók első rohamait a faddiak jól, okos politizálással átvészelték. Egy adónévsorból tudjuk, hogy 1557-ben Faddon százhatvan házban éltek itt a nevük alapján magyar emberek. Az 1600-as évek utolsó évtizedeire, a hódoltság idejének végére azonban a település elpusztult.

A törökök elkergetése után lassan indult meg a környék megújulása. Jellemző adat, hogy 1700-ban kilenc jobbágyot tartottak számon, de a század végére már négyezren laktak itt. A nagymérvű növekedés a betelepítéseknek köszönhető. Tolnai reformátusok jöttek, majd a Felvidékről szlovákok, akik elmagyarosodtak, de katolikus vallásukat megtartották. A kuruc kori harcok egyik nagy jelentőségű, szinte legendás alakja volt Béri Balogh Ádám, akinek itt volt birtoka, és akinek neve több kuruc nótában is szerepel. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy katonai pályafutását Csobánc várában kezdte, és jelentős sikereket ért el a török elleni harcban. 1700-ban Vas vármegye főszolgabírája, két évvel később csatlakozott a kurucokhoz. Bercsényi Miklós főgenerális ezereskapitánnyá nevezte ki. Az egyik legvitézebb kuruc tisztként híres volt portyáiról, kétszer is eljutott Bécsig. 1708-ban brigadérossá ütötték, ám 1710-ben a labancokkal szövetséges rácok éppen itt, a Szekszárd környéki harcokban elfogták. Rákóczi Ferenc mindent megtett kiváltásáért, a császáriak azonban nem adták. Halálra ítélték és kivégezték. Emlékét többek között a szomszédos Szekszárd városában a Mandadb szerint is múzeum őrzi.

Fadd régi, híres nagybirtokosai a Rákóczi-szabadságharc bukása után elvesztették birtokaikat, és a magyar arisztokrácia többnyire katolikus főnemesi családjai, a Festeticsek, a Széchényiek, a Bartalok és a Soponyaiak szereztek itt jelentős területeket. A 19. század közepére alaposan átalakították a Fadd környéki mezőgazdaságot, messze földön híres volt a környékbeli dohány. A dohányt nemcsak termelték, hanem fel is dolgozták, ez több száz embernek adott munkát. A 19. századi Duna-szabályozás után megszűnt az árvízveszély – nem mellesleg ekkor alakult ki az a közel húsz kilométeres holtág, amely mellé majd száz év múlta a dombori üdülőtelep felépül.

fadd.jpgFadd-Dombori

A huszadik század első nagy háborúja idején hatszáz faddi katonát vittek a frontokra. Óriási veszteségeik voltak: 74 emberük meghalt, 55 eltűnt, 37 megrokkant, 90 közülük hadifogságba esett. Nagy mozgás volt a faluban a háború utáni zűrzavaros időkben, amit nagyrészt az országveszejtő tanácsköztársaság párti kommunisták szítottak. A józan gondolkodású parasztság azonban nem sokáig hagyta garázdálkodni a vörösöket. Visszafoglalták Bölcskét, Madocsát, Paksot és Tolnát. Erre azonban kegyetlen terrorral válaszoltak a kommunisták. Orvosokat, tisztviselőket és földbirtokosokat végeztek ki. A falu legnagyobb birtokosa, Bartal Aurél készítette elő a rendcsinálást. Ő úgy mondta, hogy „a kommunistákat kötelességük összefogatni és megérdemelt bűnhődéshez juttatni”. Végül Prónay Pál különítménye számolt le velük.

Az 1920-as évek elejétől komoly építkezések kezdődtek a faluban. 1922-ben elkészült a községháza, öt évvel később az általános iskola, és sorra épültek meg azok a házak, amelyek ma is jellemzik a községet. A második nagy világégés után eltűnt a régi világ: szétverték, a földosztás, a téeszesítés, az államosítás és a gyors iparosítás nyomán átalakult az élet. A korábbi parasztok ipari munkássá váltak, ingáztak, majd végleg elhagyták szülőfalujukat. Furcsa módon az 1960-as években elkezdődött egyfajta felemelkedés. Ezt elsősorban a Dombori és a Volent-öböl béli üdülőtelepek kiépítése segítette.

Dippold Pál

László Gyula, akiben megtörtént az élet

László Gyula neves régész-történész kutatónk, kitűnő tehetségű grafikusunk 105 évvel ezelőtt, 1910. március 14-én született Erdélyben, a Brassó megyei Kőhalmon.

Édesapja tanító volt, mint később László Gyula mondta magukról: „Családom s magam a magyar nemzet legkeletibb törzséből, a székely népből származunk.” Ugyanebből az interjúból derül ki, hogy igen szerény körülmények között éltek, László Gyula apja, hogy kiegészítse tanítói fizetését másodállásban suszterinasnak állt. Édesanyja pedig mosást vállalt. 1916-ban a román csapatok elől el kellett menekülniük Kőhalomról. Véglegesen akkor szakadtak el szülőföldjüktől, amikor Erdély Magyarországtól. 1918 decembere után hónapokon át vasúti vagonokban éltek Budapesten. Édesapja viszonylag gyorsan könyvtárosi állást kapott a fővárosi Néprajzi Múzeumban. Így László Gyula viszonylag nyugodt körülmények között végezhette középiskolai tanulmányait a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban, itt érettségizett 1928-ban. Annak ellenére, hogy rendkívüli módon érdekelte a régészet és a magyar őstörténet, mégis a Képzőművészeti Főiskolára jelentkezett, ahol a kor legkitűnőbb művészei voltak a mesterei: Rudnay Gyula, Réti István, Glatz Oszkár, Csók István és Lyka Károly.

László Gyula, miután elvégezte a főiskolát, ösztöndíjjal eljutott Londonba, Rómába, Velencébe, Firenzébe és Párizsba. Az ösztöndíj többek között feljogosította arra, hogy bármelyik gyűjteményből kikérhette megtekintésre a régi nagy mesterek grafikáit. Végül is itt fordult meg László Gyula pályája: „Én Leonardo rajzait kértem. Hozták is páncéldobozban… egyszerűen csodálatos volt, imádkozni lehetett előtte. S akkor magamban azt gondoltam, hogy te, László Gyula, mit keresel te ezek után a művészetben, hát hiszen Leonardo mindent megcsinált. S valóban, amikor hazajöttem, másfél mázsa rajzomat eltüzeltem a fürdőszobában – szóval szakítottam a művészettel…”

Ezután beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára, művészettörténetet, néprajzot, magyar nyelv és irodalmat, földrajzot és régészetet tanult. 1935-ben szerzett bölcsészdoktori oklevelet. Rövid múzeumi gyakornoki munka után, 1938-ban megkapta a Harriseion-ösztöndíjat, melynek segítségével fél éven át a bizánci, görög és iszlám művészetet tanulmányozta Görögországban. Hazatérése után Fettich Nándor mellett kezdte meg régészeti tevékenységét, aztán visszatért szülőföldjére, pontosabban Észak-Erdélybe, ahol az újra alapított Ferenc József Tudományegyetemen tanított. László Gyula azzal a feladattal ment Kolozsvárra, hogy fellendítse a népvándorlás és honfoglalás korával foglalkozó régészetet. Ám közben néprajzi kutatásokat is végzett.

laszlo_gyula.jpgLászló Gyula

Visszatért gyerekkori vágyához, azt megvalósítván régészeti kutatásokba kezdett, mint mondta, a szegény emberek régésze akart lenni, arra törekedett, hogy a köznép életét feltárja és megismertesse a mai magyarokkal. Elődeink hétköznapjait, családi életét, hitvilágát kutatta. Kutatási módszerének lényege az volt, hogy mindig az egykor élt embert, annak anyagi és szellemi világát állította a központba. Ennek gyümölcseként jelent meg 1944-ben László Gyula egyik leghíresebb műve az A honfoglaló magyar nép élete, ebben régészeti kutatásai eredményét grafikusi tehetségével párosítva egy azóta is rendkívül népszerű kiadványt tett le a magyar olvasók asztalára. Ezt követte aztán két hasonlóan közkedvelt és hatalmas példányszámban elkelt munka, a Hunor és Magyar nyomában, és az 50 rajz a honfoglalókról című.

verszerzodes.jpgA vérszerződés; László Gyula rajza

A II. világháború ide-oda dobálta László Gyulát Kolozsvár és Budapest között, végül 1949-ben tért vissza véglegesen Magyarországra. Ortutay Gyula, a kommunistának beállt, amúgy igen tehetséges néprajzkutató, egyetemi katedrát és a Nemzeti Múzeum főigazgatói állását ígérte neki, ám Ortutay elvtársai megakadályozták ezek elnyerését. Látványosan nem bántották, hiszen akkor már világszerte ismert és elismert régész volt. Ám a népi írókkal fenntartott barátsága és tisztességes szókimondása miatt a rendszer nem kedvelte. Megfigyelték, megalázó helyzetekbe hozták. Erre egy apró példa, hogy igaz, az ELTE-n megbízott oktatóként dolgozhatott, de családja megélhetését történeti témájú diaképek festésével tette lehetővé. Állandó katedrát csak 1957-ben kapott. Több mint két évtizeden át oktatta az ELTE régész-hallgatóit. Tanárként és kutatóként is a legnépszerűbb és legnagyobb magyar professzorok közé került.

Hatalmas életművét jellemzik az alábbi tények: nyolcszáznál több publikációja, könyve jelent meg, foglalkozott a nagyszentmiklósi kinccsel, Lehel kürtjével, az ókeresztény leletekkel, de a honfoglaló magyarok használati tárgyai mellett az újkori művészeti irányzatok fejlődése is a látókörében volt. Kutatásai új elméleteket is eredményeztek.

honfoglalo_magyarok_laszlo_gyula.jpgHonfoglaló magyarok; László Gyula rajza

Közülük a leghíresebb a kettős honfoglalás tételezése volt. E szerint Árpád népe előtt két évszázaddal már éltek magyarok a Kárpát-medencében, jelenlétüket az onogur elnevezéssel és a griffes-indás leletanyaggal igazolta a professzor. Bár ez az elmélet máig nagy vitákat kavar a történészek és a régészek között, László Gyula megítélése egységes: pályatársai, tanítványai és a nagyközönség körében is köztisztelet övezte, ezt jelzik többek között a legmagasabb állami kitüntetései.

László Gyula 1980-ban került nyugdíjba, ám ezután is sokat dolgozott, könyveket írt, az 1990-es években pedig sokszor visszatért szülőföldjére, Erdélybe előadásokat tartani. Akár jelképes értékűnek is mondhatjuk a tényt, hogy egy ilyen utazás közben, Nagyváradon érte a halál 1998-ban. Nem sokkal ezelőtt írta le, szinte költőhöz méltó formában: „Megtörtént az élet, bennem is megtörtént az élet.”

Dippold Pál

Bulgakov csalafinta aranykalitkája

A múlt századi irodalom egyik legnagyobb alakja, Mihail Afanaszjevics Bulgakov 75 évvel ezelőtt, 1940. március 10-én halt meg Moszkvában.

Az író élete az orosz fővárostól távol, a mai Ukrajna fővárosában, Kijevben kezdődött 1891. május 15-én. Édesapja a kijevi hittudományi főiskola professzora volt. Mihail Bulgakov a gimnázium elvégzése után 1909-ben Kijevben orvosi tanulmányokba kezdett. 1916-ban szerezte meg diplomáját és Szmolenszk mellett indult el praktizálása. 1919-ben orvosként szolgált az ukrán hadseregben. Innen megszökött, és beállt a Vörös Hadseregbe katonaorvosnak. Fiatalkori háborús kalandjainak ezzel nem volt vége, a Dél-Orosz Fehér Gárdához került. Aztán Csecsenföldön is volt a kozákoknál, és megjárta Vlagyikavkázt. Az út vége 1921-ben Moszkvában volt. Az orvosból az orosz fővárosban újságíró lett. Ez, mondjuk, nem volt példátlan eset az orosz irodalomtörténetben. Az orosz próza egyik legnagyobb mestere Anton Pavlovics Csehov fordított pályáján hasonlóképpen. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ő nem volt kénytelen keresztül-kasul dezertálni az Oroszországban egymással harcoló politikai alakulatokat, és orvosi hivatását sem adta fel végérvényesen.

mihail-afanasyevic-bulgakov.jpg

Mihail Bulgakov nagy erővel vetette bele magát az újságírásba. Írt a Gudok, a Rabocsij, a Rosszija és Vozrozsgyenyije című lapokba. 1922 és 26 között például a Gudokban százhúsznál több tudósítása és esszéje jelent meg. Szépirodalmi munkáit külföldön, Berlinben tette közzé. 1923-ban Bulgakov belépett az orosz írószövetségbe.

Mihail Afanaszjevics házasságaiban nem mondható kitartónak, háromszor nősült. Második feleségével 1928-ban nagy oroszországi körutazást tett. Ebben az időben születtek meg későbbi legnagyobb művének, a Mester és Margaritának az első ötletszilánkjai. 1932-ben harmadszor is megnősült, ám ekkor már két év óta írásai nem kaphattak nyilvánosságot, színdarabjait levették a színházak programjáról. Az egyre erőszakosabb szovjet hatalom nem bízott benne. Osztályidegen volt, ráadásul rokonai éltek a kapitalista nyugaton, párizsi bátyjának Bulgakov sok levelet írt, melyekben csalódását fogalmazta meg és rossz anyagi helyzetéről panaszkodott.

bulgakov.jpg

Érdekes közjáték Bulgakov élettörténetében, hogy levelet írt a Szovjetunió legfelsőbb vezetőinek is, ebben azt kérte, hogy vagy engedjék emigrálni vagy adjanak neki munkát a Csehov Színházban. Nem kis meglepetésére maga Joszif Viszarionovics Sztálin hívta fel telefonon, és segítséget ígért. Ígéretét be is tartotta. Bulgakov különböző színházakban kapott munkát, 1936-ban már a Moszkvai Nagyszínházban szövegkönyvíróként és fordítóként dolgozott. 1939-ben egy Sztálinról szóló, Batum című színdarabba kezdett. Csalafinta aranykalitka volt ez, hiszen munkát ugyan kapott és írhatott is, de művei nem kerülhettek nyilvánosságra. Talán emiatt egyre többet betegeskedett, végül negyvenkilenc éves korában Moszkvában meghalt.

Hegedűs Géza a magyar és a világirodalom legközérthetőbb tudósa és népszerűsítője Bulgakovról is igen színes írást tett közzé Világirodalmi arcképcsarnokában. Ebből idézünk Bulgakov két legismertebb művéről részleteket: „1925-ben az előbb regénynek megírt, majd dramatizált A fehér gárda első igazi remekművében egy jóindulatú, de a zavaros elképzelésekkel élő családról van szó. Bulgakov valójában az ellenforradalmárok téveszméire akart rámutatni, de mivel a regény hőse egy becsületes férfi, a kritika úgy tekintette, hogy a szerző a múltat akarja igazolni és a jelent megrágalmazni. – Hamarosan megjelent Sátániáda című elbeszéléskötete. Ebben fantasztikus történetek jelképesen adnak szatirikus képet az akkori közállapotokról. Benne van maga a sátán is, aki ott tevékenykedik a Szovjetunióban. Már itt megjelenik Bulgakov elképzeléseiben a fő mű, A Mester és Margarita témavilága.”

Ezután következett Bulgakov írói vesszőfutása, vagyis műveinek betiltása. Mindez azonban nem akadályozta meg, hogy létrehozza egyszerre fantasztikus, szimbolikus és realista történetsorainak könyvét, A Mester és Margarita című szépen és nagyon érdekesen megírt könyvét. A remekművet. A különös regény három cselekményvonulatot vegyít: egy fantasztikus történetet a Sátán kalandjairól a Szovjetunióban, egy realista eseménysort a korabeli hétköznapi életről, és egy történetet Jézus és Poncius Pilátus kapcsolatáról.

httpgraphic_org_runabokov_html.jpgAndrej Nabokov grafikája (forrás: a művész honlapja)

A saját korát művei mesteri megformálásával, egyedi és előzmények nélküli szerkezeti megoldásaival, fantasztikus és abszurd elemeivel megelőző Bulgakov a 20. század második felében megjelenő mágikus realizmus előfutára. Vagy inkább első képviselője. Különös tény, hogy a mágikus realizmus világhírű íróinak első megjelenései szinte napra pontosan egybeestek azzal a pillanattal, amikor Mihail Afanaszjevics Bulgakov 1940-ben befejezett A Mester és Margaritája 1966-ban megjelent oroszul, majd rá három évre magyarul.

Bulgakov élettörténete többek között azt példázza, hogy legyen bármennyire szerencsétlen is egy-egy nagy művész sorsa, az általa teremtett művek örökre megmaradnak.

Dippold Pál

Gyarmathy Tihamér, a magányos nagymester

A művész mindig magányos. Mesterlövész. Aki a névjegyére ráíratja a művész titulust, az egészen biztosan nem az. Az avantgárd művészekre különösen jellemző ez. Magányosak, mert valamilyen módon sikerül kilépniük saját korukból, megelőzik azt, előtte járnak, ám az is lehet, hogy kiderül, magabiztosan tudnak akár visszafelé is lépkedni az időben. Éppen magányosságuk, bármiféle vegyülésre alkalmatlanságuk miatt terjedt el az avantgárdokról, hogy kiállhatatlan, mogorva alakok, akikkel nem lehet mit kezdeni.

Aztán, amikor az ember találkozik a száz évvel ezelőtt, 1915. március 8-án Pécsett született Gyarmathy Tihamér képeivel, csak kapkodja a fejét. Vagyis éppenséggel nem kapkodja, dermedten áll, és rádöbben, hogy Gyarmathy a mindenséget mutatja meg neki.

Ki is tehát ez a kalandos sorsúnak nemigen mondható, és csak hosszú élete utolsó évtizedeiben közismertté vált, vitathatatlan tehetségű festőművész?

Az élete szabályosan indult, 1933-tól Vaszary János tanítványaként ismerte meg a festészet alapfogásait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. 1937 és 39 között Olaszországban, Franciaországban és Németországban folytatott tanulmányokat. Ebben az időben ismerte meg a hozzá hasonló érdeklődésű kortárs művészeket: Piet Mondriant, Beöthy Istvánt, Hans Arpot és André Bretont. Első önálló kiállítása 1938-ban Párizsban volt, a második pedig Zürichben. Miután hazatért Magyarországra, kapcsolatba került a hazai avantgárd két jeles képviselőjével, Kassák Lajossal és Kállai Ernővel. 1946-ban alapító tagja volt az Elvont Művészek Csoportjának. A rákövetkező években volt kiállítása Párizsban majd Budapesten. Ez utóbbi 1948-ban, abban az évben, amelyik a művészetben a fordulat éve volt, az Elvont Művészek Csoportját feloszlatták, tagjai nem állíthattak ki.

gyarmathy_tihamer.jpgGyarmathy Tihamér

Gyarmathy Tihamér kiszállt a hivatalos művészetből. Húsz éven át fizikai munkásként dolgozott – el kellett tartania családját. Súlyos betegsége miatt nyugdíjazták, ami ugyan lehetővé tette, hogy újra a festészetnek élhessen, ám még a korábbi évekénél is rosszabb anyagi körülmények között.

Gyarmathy Tihamér képeit a hatvanas években külföldön is, itthon is újra kiállították. 1971-től többször volt Nyugat-Európában, 1973-ban körutazást tett Afrikában. Sok külföldi kitüntetése mellett 1991-ben a Magyar Művészeti Akadémia 1993-ban pedig a Széchenyi Művészeti Akadémia tagjává vált.

gyarmathy-tihamer.jpgGyarmathy Tihamér

Gyarmathy Tihamér életmű kiállítását 1995-ben rendezték meg a Fővárosi Képtárban. A megnyitón két nagy tekintélyű és okos ember világította meg a festő világszínvonalú művészetének alapelemeit. Mészöly Miklós író többek között azt mondta: „Gyarmathy életpályája… nem szűkölködött keserű históriában, barbár kirekesztésekben és szellemi megaláztatásokban… A Bartókok, Szilárd Leók osztályrésze ez. Egy teljes életet kell megélnünk, hogy a hazai rezervátumban is némi lámpa gyulladjon a mű, a teljesítmény körül.”

Gyarmathy Tihamér művészete eredeti és nagy elhivatottsággal életre hívott művek sora. Különös módon találkozik nála saját korunk képzőművészete és természettudománya, melyek mélyén ott van a minden valamire való műre jellemző archaikus üzenet. Gyarmathy művészetének talán legjellemzőbb eleme az, hogy természetes. Mentes mindenféle mesterkéltségtől. Valójában semmiféle izmus dobozába nem tudja berakni őt a művészettörténet, mint ahogyan például Kassákot sem tudták. A magyarázók magyaráznak és skatulyáznak, a művészek pedig természetes módon ragyogtatják meg nekünk mindazt a mozgást, erőt és fényt, amelyet a mindenség mindenkoron adhat nekünk.

jatek_emlekek.jpgJáték emlékek, 1955; Magyar Nemzeti Galéria

Várkonyi György ugyanezen alkalommal művészettörténészként értelmezte Gyarmathy Tihamér életművét. Az eddig nem látott képekre rácsodálkozva fogalmazza meg a hatalmas festői életmű lényegi elemeit: következetesség, folyamatosság, egységesség és a mindezek jellemezte organikus szemléletmód.

Gyarmathy Tihamér ugyan 2005-ben itt hagyta ezt a világot, ám abban benne maradtak mesteri festményei. Ezek üzennek általa múltba és múltból, de ugyanígy a jövőből a mába.

Dippold Pál

Aki Lepsénynél még megvolt

A múlt század közepének talán legismertebb és legnépszerűbb magyar komikusa, Salamon Béla 130 évvel ezelőtt, 1885. március 4-én született a kárpátaljai Beregrákoson. Édesapja zsidó vallású szatócs volt. A család, amikor Salamon Béla hat éves lett, Berettyószentmártonba költözött. A Salamon gyerekek innen jártak át a szomszédos újfalusi elemi iskolába. A későbbi kabarészínész itt öt elemit végzett el és egy ráadás évet. Budapestre került, orvosnak szánták. Furcsa véletlen, vagy talán annál is több, hogy a Wesselényi utcai izraelita iskolában a padtársa neve Kann Gyula volt. Később Kabos Gyulaként vált, mondhatjuk, világhírű komikussá. A két fiú - mivel meglehetősen elevenek voltak - az első padban ült. Menet közben derült ki, hogy Salamon Béla nem éppen orvosnak való. Egy textilüzletbe tanoncot kerestek, jelentkezett, felvették. Kereskedősegédből vált színésszé 1913-ban. Mivel nem tanulta ki ezt a szakmát a Szabók Szakegyesületében és a Trocadero mulatóban dolgozhatott segédszínészként. Később is megmaradt jellemzően rekedt hangja miatt eltanácsolták innen. Salamon csalódottan távozott a színházból, köténykészítő vállalkozóként próbálkozott, de belebukott. Nyolc varrógépet vett hitelbe, ám a háborúban minden áru elveszítette az értékét, ráadásul Salamont katonának sorozták be. Hadi munkásként a Wolfhner bőrgyárba került Újpestre.

sb.jpg

Gyárfás Dezső, az akkor más ismert komikus vitte be őt a fővárosi Orfeumba, tehát a színészi pályát folytatta. Itteni első fellépése elég egyszerű, egy katonát játszott, aki a darab elején a színpadi priccsre fekszik, és ott alszik a felvonás végéig. Az egész Salamon család elment a premierre, hogy láthassa Béla tehetségét. Az előadás elkezdődött, Salamon lefeküdt és követve a szerephez járó utasítást, elaludt. Ám ez nem színpadi alvás volt, hanem valódi. A felvonás végén hiába várták, hogy Salamon Béla elmondja a szövegét. Miután rájöttek, hogy valóban alszik és a horkolása is valódi, megpróbálták felébreszteni, nem sikerült. A közönség azonban nem a színészek várakozásának megfelelően reagált, a nézőtéren óriási nevetés tört ki. Erre riadt fel Salamon Béla.

Salamon Béla kisebb-nagyobb kanyarok után a Royal Sörkabaréba került, ahol sikerrel lépett fel Szőke Szakáll darabjaiban. Jó játékának szétszaladt a híre és Bárdos Artúr, aki Harmath Imre, Király utcai kabaréjában, a Trocaderóban is fellépett, Salamonért küldetett, hogy vegye át Kabos Gyula visszaadott szerepét a Belvárosi Színházban. Salamon vállalta, ám mégsem jött össze az előadás, mert összekülönböztek Bárdossal. Pillanatok alatt átszerződött az Apolló Kabaréhoz. Két darabban is szép sikert ér el Salamon Béla az új helyen. Ennek egyik összetevője a színész Pesten villámgyorsan elterjedt híre és az a tény, hogyha csak megjelenik a színpadon, még mielőtt már megszólalna már nevet a közönség. Salamon Béla alakja, kacsázó járása, esetlen tartása, hatalmas, 47-es lába, kék szeme és bárgyú tekintete színre kerülésének első pillanatától sikerének egyik titka.

Salamon Béla gyerekkorától fogva nagy focirajongó volt. Ez élete végéig elkísérte, jellegzetes alakja még idős korában is gyakran feltűnt az MTK nézőterén. Kereskedőtanonc korában vett egy focilabdát, és megalapította a Remény Futball Klubot. Ebben a csapatban játszott a később a magyar futball legmagasabb csúcsaira jutó Schlosser Imre és több más nagy játékos. Salamon Bélának egyébként focizás közben jókora előnyt jelentett a negyvenhetes lába.

salamon-bela.jpg

A komikus 1922-ben aratta első átütő erejű sikerét. A Szőke Szakáll művésznéven dolgozó Gärtner Sándor írta Vonósnégyes című jelenetben futott be. A kalandos sorsú és furcsa nevű író, akinek a másik álneve egyébként Gerő Jenő volt, érdekes pályát futott be. Magyarországról Ausztriába került, aztán következett Németország, majd az Amerikai Egyesült Államok. Itthon kezdetben hivatalnokként dolgozott, majd Salamon Bélához hasonlóan mellékállásban lépett fel a különböző kabarékban és kezdte el jelenetei írását. Rengeteg filmben szerepelt, többek között a Casablancában is. Igaz, nem egy Humphrey Bogart léptékű szerepet kapott, a főpincért alakította. A Vonósnégyes egyfelvonásos bohózata – a négy zenész közül egyik sem tud muzsikálni – ma is népszerű, ám születésekor sehol nem akarták bemutatni. Salamon Bélára itt tapadt rá az a személyiségének szerves részét megjelenítő szerep, melynek segítségével mindig hitelesen tudta megjeleníteni: a félszeg, de ügyefogyottságában is ravasz kisember figuráját.

Salamon Béla 1923-tól 1931-ig a Teréz körúti Színpad igazgatója volt. A következő években operett szerepeket vállalt, majd visszatért a kabarékhoz, ám közben nyolc filmben is dolgozhatott. 1939-től 1945-ig a zsidótörvények értelmében nem szerepelhetett színpadon. A II. világháború után a Vígszínházban lépett fel, majd 1951-ben a Vidám Színpad alapítói között volt.

salamon-bela-lepseny.jpg

Szuhay Balázs, Salamon Béla egykori partnere – akit a nagyközönség leginkább Kandúr Bandi magyar hangjaként tud azonosítani – tűpontosan írta le Salamon Béla kivételes tehetségének jellemzőit: „Színésznek kegyetlenül rossz volt. Salamon Bélának: egyedülálló zseni. Egyszeri, megismételhetetlen, utánozhatatlan, követhetetlen. Az, amit ő a színpadon csinált, ellenkezett mindazzal, amit a színjátszásról tanítanak. Ha a partnere a színpadon véletlenül hozzá beszélt, letolta: „Aranyoskám, nem én fizettem, hanem a közönség… Kifelé mondja aranyoskám és hangosan!” Dikciója, beszédstílusa is ellentétben áll minden fennálló szabállyal. Mondatai az ő jellegzetes, kántáló, éneklő hangsúlyozásával válnak szállóigévé: „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni!”

Salamon Béla a népszerű kabarémester, akit egy egész ország szeretett, szép kort élt meg. 80 éves korában, 1965-ben halt meg. Alakja, jelenetei azonban ma is gyakran felbukkannak a különböző televíziós műsorokban.

Dippold Pál

Németh László, aki a mindenségbe markolt

A XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebbnek tartott alkotója, Németh László író és fogorvos, 40 évvel ezelőtt, 1975. március 3-án halt meg.

Nagybányán született 1901-ben, apja gimnáziumi tanár, édesanyja tisztviselő volt. A család 1905-ben költözött Budapestre. Németh László elemi és középiskolai tanulmányai után beiratkozott a budapesti bölcsészkarra, ám egy év után úgy döntött, hogy vonzóbb foglalkozás a fogorvoslás a filoszságnál, így aztán 1925 már a Szent János kórházban találta cselédkönyves fogorvosként. A világ azóta sem változott sokat, fogorvosnak lenni mindig is lényegesen nagyobb anyagi biztonságot jelentett, mint írónak. De Németh Lászlóból 1925-ban kitört az író, és a Horváthné meghal című írásával megnyerte a Nyugat novellapályázatát. Ezzel azonban még nem ért véget ez év, karácsonykor feleségül vette Démusz Ellát, akitől 1926 és 1944 között hat lánya született, közülük ketten csak igen rövid ideig éltek. A Németh-lányok mindegyike szakmája kitűnőségévé vált az idők során, a lehető legváltozatosabb szakmákban: pedagógusként, vegyészmérnökként, fizikusként és orvosként.

nemeth_laszlo.jpeg

Németh László, ahogy később Hegedűs Géza, a legszórakoztatóbb magyar irodalomtörténész írta róla, nem volt más a magyar irodalomban, mint egy rokonszenves Don Quijote. Mindig mindenhol a helyét kereste, és mint írásai tanúskodnak róla, ezt a helyet nem nagyon találta meg. Rendkívüli műveltsége, sokoldalúsága és kétségbevonhatatlan tehetsége a legkülönbözőbb szakterületeken sem tudta huzamosabb ideig megtartani.

A fogorvos tehát írni kezdett. A számára legmegfelelőbb műformának az esszét, a gondolati próza művelését tartotta, ilyenfajta írásai, melyek igen sok esetben könyvismertetések vagy kritikák köntösében jelentek meg, jellemezték sokak által csodált írásművészetét. Rangos lapokban publikált: a Nyugatban, a Protestáns Szemlében, az Erdélyi Helikonban és a Napkeletben. Közben, mivel az egyre nagyobb családját el kellett tartania, fogorvosi rendelőt nyitott, bejárt a János kórház elmeosztályára és több tanintézményben is dolgozott iskolaorvosként.

Németh László első regénye, az Emberi színjáték, 1929-ben jelent meg. 1930-ban Baumgarten-díjat kapott, amelyet Hatvany Lajos támadása miatt visszaadott. Hatvany báró nagyrészt politikai okokból bántotta az írót. Ezekben az években kezdett formálódni a népi írók mozgalma, mely nem tetszett azoknak, akik kozmopolita világpolgárként lenéztek mindent, ami a vidékhez, a magyar parasztsághoz kötődött. A népi írók: Móricz Zsigmond, József Attila, Sértő Kálmán, Erdélyi József, Sinka István, Veres Péter, Illyés Gyula, Féja Géza, Kodolányi János, Szabó Lőrinc, ez az egymáshoz lazán kapcsolódó csoportosulás egyszerre volt az ellentéte a városi és az úri jelzőknek. A Horthy-kor úri elitjének kritikusai, ám ezzel együtt ennek urbánus, polgári, radikális ellenzékének is. Műveik témáját a szegény sorsú, egyszerű emberek életéből vették. De ennél többet is akartak, nem csak ábrázolni a nyomorúságot, hanem a szociális gondok megmutatása és megoldásának segítése volt a céljuk. A mozgalom tagjainak jellemző műfaja volt a szociográfia. A népi mozgalom tevékenységéből egyenesen következett az egyre erőteljesebb politikai kötődések sora. Néhányan a kommunistákhoz csatlakoztak, néhányan meg a nyilasokhoz. Az előbbiekhez sorolják Veres Pétert és Erdei Ferencet, az utóbbiakhoz Sértő Kálmánt vagy Erdélyi Józsefet.

Németh László az úgynevezett harmadik utas csoportba tartozott, ő dolgozta ki ennek ideológiai alapvetését, és tette közzé a híres szárszói találkozókon. A harmadik utasok elhatárolódnak a baloldaltól éppen úgy, mint a jobboldaltól. Németh László szemléletes példával világította meg ennek lényegét: „Tegyük fel, hogy van Új-Guineában egy párt, amely azt vallja, hogy Új-Guineának az angolokénak kell lennie. A másik párt szerint Új-Guinea csak a hollandok alatt lehet boldog, s most feláll valaki, és azt kérdezi: Nem lehetne Új-Guinea a pápuáké? Ez a harmadik oldal.”

tanu.jpg

Német László nem csak sokféleségében, hanem terjedelmében is hatalmas életművet hagyott ránk. Minden műfajban megpróbálta magát, a prózai művek mellett később nagy sikerű drámákkal állt elő, ám költeményeket is írt. Némi malíciával azt is írhatnánk, hogy például 1932 és 37 között élt Magyarországon egy furcsa lény, aki egymagában írta tele az önmaga által szerkesztett Tanú című lap tizenhét kötetét. Erre azóta egyébként csak egyetlen példát tudunk az irodalomtörténetből, a XX. század végén Párizsba emigrált magyar avantgárd szerző adott ki hasonló lapot, melyben kizárólag saját írásait volt hajlandó elhelyezni, Michael Tompának (Tompa László) hívták, folyóiratának pedig a Kúti Kilátó címet adta.

Németh László 1934-ben részt vett a Válasz című folyóirat megalapításában, később szerkesztett is itt, és Pörje Sándor álnéven publikált. 1939-ben fogalmazta meg a Kisebbségben című röpiratát, melyet viharos vita követett. Még a szárszói találkozók előtt van mindez, dolgozott a Kelet Népének, a Hídnak és az Illyés Gyula szerkesztette Magyar Csillagnak is. A német megszállás után bujkálni kényszerült, majd 1945-től Békésen és Hódmezővásárhelyen dolgozott. Írt és tanított. Folyamatosan támadták balról, a Rákosi-korban fordításokból élt. Ezért kapott 1952-ben József Attila-díjat. 1956-ban kiállt a forradalom, pontosabban a szocializmus addigi eredményeinek megvédése mellett. A villámgyors politikai változások következő állomása, hogy 1957-ben Kossuth-díjat kapott, rá egy évre az MSZMP Központi Bizottsága határozatban bélyegezte meg 1945 előtti, nacionalista, kispolgári, harmadik utas nézetei miatt. Mindez nem jelentette annak akadályát, hogy ne tehessen 1959-ben öthetes tanulmányutat a Szovjetunióban. A mindeközben óriási módon szaporodó életmű darabjait nagy példányszámban adták ki Magyarországon, de igen sok nyelvre lefordították, és Németh László egyre ismertebb lett a világban. Színdarabjai állandóan műsoron voltak a magyar színházakban. Élete alkonyán ideje nagy részét a Balaton partján, Sajkodon töltötte. 1965-ben Bécsben átvehette a Herder-díjat, 1969-ben pedig elkezdődött életmű-sorozatának kiadása. Hetvenedik születésnapján a Munka Vörös Zászló Érdemrend kitüntetést kapta a kommunista hatalomtól. Érdekes adalék, hogy születésnapját a nem éppen baloldali, a magyar emigráció legkitűnőbb íróit összegyűjtő, müncheni Látóhatár az írót külön kiadvánnyal köszöntötte.

n_l.jpg

Németh László rendkívül változatos életútja mellett vagy éppen ennek ellenére, azért mégis csak főfoglalkozású magyar író volt. Erről népszerű regényei: a Gyász, a Bűn, az Iszony, az Égető Eszter és az Irgalom tanúskodnak. Drámái sokaságából csak néhányat említünk: Villámfénynél, Széchenyi, Husz János, Galilei, Az áruló, A két Bolyai és a Nagy család. Az általa legfontosabbnak tartott műfajban, az esszében született írásai is terjedelmes kötetekben kaptak helyet: A minőség forradalma, Készülődés, Kisebbségben, Sajkódi esték, A kísérletező ember.

Akárhogy is volt Németh László élete, akárhonnan is nézzük műveit, a magyar kultúrtörténetben kitüntetett helyen állnak. Ennek egyik bizonyítéka, hogy számtalan művelődési intézmény és iskola viseli nevét.

Dippold Pál

Mit kívánt a Magyar Nemzet?

Pethő Sándor a legújabb kori sajtótörténet egyik legismertebb alakja, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője 130 évvel ezelőtt Pásztoriban, egy Csorna melletti kistelepülésen született.

Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott, Nápolyban és Halléban végezte. A helységnevek felsorolása egyben azt is jelenti, hogy anyanyelvén kívül Pethő Sándor kitűnően beszélt olaszul és németül. Diplomamunkája, A római szent birodalom bukásának okai és körülményei címmel 1907-ben jelent meg. Történelem-földrajz szakos tanárként dolgozott 1909-től 1924-ig, közben azonban 1912-14-ben az Élet című hetilapot szerkesztette. Egyre nyilvánvalóbbá bált, hogy tehetsége és érdeklődése eltávolítja úgynevezett eredeti szakmájától, azaz nem lesz történész, hanem tudását a sajtóban teszi közkinccsé. Így is történt. 1920-34 között a Magyarság című napilap főmunkatársaként dolgozott, 1934-38-ig pedig főszerkesztője volt ennek a lapnak.

petho_sandor.jpgPethő Sándor

Pethő Sándornak tehát volt ideje és módja, hogy hosszú évek alatt megismerje a napilapos robotmunkát, annak minden részletét. Egy napilap olyan, mint valamiféle pékség. Hozott anyagból, szűkebb-tágabb környezetünk híreiből dolgoznak. Mindent igen feszes napirend szerint kell végezni. Megszerezni, ellenőrizni és feldolgozni a hírt. Háttéranyagot készíteni hozzá. többszörösen ellenőriztetni – szerkesztőkkel, korrektorokkal – a cikket. Nyomdába küldeni, a nyomdai levonatokat ellenőrizni, majd megvárni az ólombetűk fölött surranó papírra nyomott végtermék elkészültét. Ha az újság vezető munkatársaként dolgozik valaki, felelősséggel tartozik beosztottjaiért. Minél magasabb a rangja, annál nagyobb a felelőssége. A legnagyobb értelemszerűen a főszerkesztőé. Akinek, ha igazán jó lapot akar magáénak tudni, szoros kapcsolatokat kell kiépítenie és ápolnia az ország politikai és gazdasági- kereskedelmi, kulturális köreivel.

Amikor Pethő Sándor Budapestre került, az ekkorra már óriási életművel rendelkező, nagy tekintélyű politikus ifjabb gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Gyula vette pártfogásába. Személyében a XX. század egyik meghatározó magyar politikusát tisztelhetjük: a király személye körüli miniszter, belügyminiszter, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere, a lengyel államiság helyreállításának kezdeményezésében kulcsszerepet játszó személyiség, az Alkotmánypárt elnöke, az Antibolsevista Comité egyik vezetője, a Horthy-korszakban a legitimista politikusok vezetője, a második királypuccs külügyminiszter-jelöltje, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, a Keresztény (Nemzeti) Földmíves és Polgári Párt elnöke, a Szent Korona-tan és a magyar alkotmányjog terén maradandót alkotó jogtudós, történész, az MTA tagja, a Magyar Társadalomtudományi Társaság elnöke, kultúrpolitikus, a kultúrfölény-elméletének első megfogalmazója, a hazánk egyik legfontosabb arisztokrata magángyűjteményének kiteljesítője, mecénás, művészetfilozófus, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, a Nemzeti Szalon és a Szent György céh elnöke, az Országos Gyermekvédő Liga létrehozásának kezdeményezője és alapító tagja.

Nem akárkinek keltették fel figyelmét tehát Pethő publicisztikái, melyekből erősen kiütött a szerző legitimizmusa, vagyis az, hogy Magyarország fennmaradásának esélyét a német és orosz hatalmi törekvések ellensúlyaként a Monarchiában látta. Pethő Milotay Istvánnal, a jobboldali újságíró-politikussal együtt alapította meg a Magyarság című napilapot. A lap a nagybirtokosok támogatásával jelenhetett meg először, konzervatív nézeteket hirdetett, jellemző volt rá a szociális érzékenység. Mindenki a Horthy-rendszer ellenzéki orgánumaként tartotta számon.

Pethő Sándor sorra írta meg nagy sikerű könyveit. 1925-ben jelent meg a Világostól Trianonig című kötet, rá öt évre a Görgey Artúr című monográfiája. Mindkét mű nagy vitákat keltett. Az első azért, mert Pethő a Szabadelvű Pártot, Tisza Kálmán és Tisza István politikáját nemzeti tragédiánkhoz, Trianonhoz vezető folyamatként értelmezte. A második pedig azért, mert Görgeyt felmentette az árulás vádja alól. Ennek volt a következménye, hogy Gömbös Gyula, akinek rendkívüli módon tetszett ez a könyv, képviselőséget ajánlott Pethő Sándornak, és felkérte egy kormánypárti napilap főszerkesztőjének. Ezt Pethő Sándor visszautasította, mert igencsak nem szerette az egyre erősebben terjedő nácizmust. Így, az ekkorra már szélsőjobboldalinak minősíthető Milotay csinálta meg Gömbösnek az Új Magyarság című lapot. Ekkortól lett Pethő Sándor a Magyarság első embere. Népszerű vasárnapi vezércikkeiben következetesen bírálta Gömbös Gyula politikáját, és megpróbálta megvédeni a magyar függetlenséget, a magyar hagyományokat a nácizmustól. 1935-ben jelent meg A magunk útján című könyve, melyben az angol-francia szövetség lehetőségeit vizsgálta Hitler birodalmával szemben.

m_n.jpg

Pethő Sándort 1938-ra már a magyar sajtó legnagyobbjai között tartották számon. Ebben az évben, augusztus 20-án alapította meg a Magyar Nemzet című napilapot. A nemzeti összefogás, a középosztály, a munkásság és parasztság együttműködésének fóruma volt ez az újság. Mindössze két évet dolgozhatott a híressé vált lap főszerkesztőjeként, 1940-ben Balatonfüreden autószerencsétlenségben halt meg. Munkáját Hegedűs Gyula, aztán Barankovics István folytatta.

A Magyar Nemzet erőssége a kezdetektől fogva a publicisztika volt. A sorok közötti üzenetekből, azok módszertanából majd a háború utáni, újraélesztett lap is sokat fog felhasználni. Meghatározó, máig ható erővel szóló rovata, a Szabó Zoltán szerkesztette Szellemi honvédelem volt, 1939-40-ben. 1944. március 22-én jelent meg a Magyar Nemzet utolsó száma. A II. világháború utáni újraélesztése már egy egészen másféle lapot hozott ezen a címen, a kommunista diktatúrában a Hazafias Népfront orgánumaként nehéz volt, szinte majdnem lehetetlen azokat az értékeket megjeleníteni, melyeket alapítója, Pethő Sándor képviselt.

Dippold Pál

Nógrádból jött a Tenkes kapitánya

Miként egész Magyarországon és Nógrád megyében, annak fővárosában, Salgótarjánban is nagy tisztelettel és szeretettel őrzik Salgóbánya szülöttének, Zenthe Ferenc színművésznek az emlékét. 1920 és 30 között életének első, meghatározó évtizedét töltötte itt. Édesapja - eredeti neve Ramshofer Ferenc - bányamérnökként dolgozott a Rimamurányi Vasmű Rt.-hez tartozó salgói szénbányánál. Zenthe Ferenc igen sokszor felidézte salgói éveit: szerette azt a színes, gazdag természeti , és azt a rendezett, épített környezetet is, amelyet Salgóbánya adott lakóinak.

Zenthe Ferenc családja nyilván nem örült a gyerek művészet iránti érdeklődésének, a mérnök apa valami, úgymond, normális szakmát szeretett volna fia kezében látni. Ezért Zenthe Ferenc, már Budapesten, két évet el is végzett a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán, de 1941-ben átment a Színművészeti Akadémiára. Mindössze egy évig tanult itt, a háború közbeszólt. 1945-ben már színészként Pécsett kezdett el dolgozni, majd Győrbe és Debrecenbe került. 1952-től a budapesti Madách Színház tagja volt egészen haláláig. 2005-ben választották a Nemzet Színészévé, akkor azt mondta: ”Amikor elkezdtem a pályát, a Jóisten rátett a tenyerére, és azóta azon visz tovább.”

tenkes_kapitanya.jpgA Tenkes kapitánya

Színházi sikerei mellett film és televíziós szereplései hozták meg nagy népszerűségét. Derűs, kiegyensúlyozott, humorra mindig kapható egyénisége, kitűnő jellemábrázoló képessége, remek fizikuma sokféle alak megjelenítésére tette alkalmassá. Már 1953-ban szerepelt a Föltámadott a tenger című filmben, ezt a Rákóczi hadnagya követte. A történelmi filmek után vígjátékokban mutatta meg tehetségét: Kölyök, Fapados szerelem és a híres Kétszer kettő néha öt. A tévéfilmek között – A Nemzet Színészéről leghíresebb filmszerepe, a magyar televíziózás hőskorában forgatott, Örsi Ferenc regényéből készült A Tenkes kapitánya című sorozat juthat sokunk eszébe. Ebben a mindig győztes kuruc vezért, Eke Mátét alakította. Mint számtalan interjúból kiderült, Zenthe Ferenc gyakran gondolt, salgói házuk ablakán kinézve, onnan a salgói várat látva, a hős elődökre. Lehet, hogy már akkor megformálódott benne Tenkes kapitányának alakja. A Mandadb-n pásztázva - rátalálhatunk a különös tényre: Honvéd Táncszínház zenés, kalandos táncjátékot adott elő 2009-ben A Tenkes kapitányából. A forrásul szolgáló mű, az 1964-ben készült fekete-fehér film – mint a Magyar Televízió első sorozata – annak idején óriási népszerűségre tett szert. Az eredeti filmforgatókönyvből kiindulva (megőrizve a film legjelentősebb, legszórakoztatóbb epizódjait), a Honvéd Táncszínház megidézi a kuruc kor legendás személyeit, zenei- és mondavilágát.

A Tenkes kapitánya után – újabb sikerek következtek a színészi pályán, szerepek a Rózsa Sándor, a Tüskevár, a Bors és a Szomszédok sorozatában. Ez utóbbinak mind a háromszázharmincegy részében játszott.

zenthe_ferenc_szulohaza.jpgZenthe Ferenc szülőháza. Az épületet sajnos már elbontották (forrás: http://karancs-medves.blogspot.hu/)

De térjünk vissza Salgóbányára, abba az időbe, amikor még Zenthe Ferencet Ramshoferként szólította a táblához tanítója. A sokféle népet befogadó bányásztelepülés közege sokféle kultúra együttélését is jelentette. Jöttek ide tót munkások, német mérnökök és más műszaki emberek, zsidó kereskedők. Érdekes módon az idősebb Ramshofernek köszönhetően Salgóbányán előbb volt mozi, mint a környék nagyobb településein. Minden előadáson ott volt idősebb és ifjabb Ramshofer Ferenc. Talán itt keresendő Zenthe Ferenc későbbi színművészi sikereinek eredete. Egykori szülőházát már lebontották, nevét egy szelídgesztenyékkel teleültetett emlékpark őrzi. A házuk előtti épület azonban ma is áll. Régen ebben volt az iskola, ide járt a színművész, ma idősek napközi otthona és könyvtár kapott benne helyet. A falura húzódó fenyves erdő alatt festői erdészház áll, mellette állították fel Molnár Péter szobrászművész Zenthe-portréját. A falu egy Zenthe Ferenc emlékszobát készül kialakítani, amiből talán később még egy múzeum is kinőhet.

Dippold Pál

Pálköve, Bajcsy-Zsilinszky Endre pihenőhelye

A zalai balatonpart egyik legérdekesebb történetű települése Pálköve. A Mandadb-n egy képeslap mutatja a tájat, ám az üdülőtelep múltja legalább annyi érdekességgel szolgál, mint természeti szépségei.

palkove.jpgKővágóörs régi mezővárosa és a Balaton-part között a trianoni területvesztés után, az új üdülőtelepek megteremtésének idején, az 1920-as 30-as években alakult ki Pálköve nyaralótelepe. Utcái egyenesek, a mértani szerkezetű településen ekkortól kezdve épültek fel tömegével a többségükben csak nyáron használt házak. Sokan azt mondják, hogy Pálkövét nem épített értékei, hanem a csendes pihenésre, nyugalomra alkalmas adottságai: az elhagyott kőfejtő, az egykori kőrakodó kikötő, a strand melletti ősnádas, a páratlan panoráma teszi vonzóvá.

Pálköve egyik első, de mindenképpen legnevezetesebb lakója a 20. század jelentős politikusa és újságírója, Bajcsy-Zsilinszky Endre volt. Bajcsy-Zsilinszky fedezte fel a Balaton-partnak ezt a vadregényes részét. Azt mondta, hogy a teljesen beépítetlen, fákkal körülvett, Balatonba nyúló terület éppen elhagyatottsága miatt alkalmas az igazi pihenésre. Kezdetben Bajcsy-Zsilinszky egy nagyobb területet bérelt Pálkövén, ahol semmiféle építmény nem volt. A politikust ez nem zavarta, minden nyáron heteket töltött el itt sátorozva. A Kővágóörs azzal a feltétellel adta bérbe neki a telket, hogy tizenhat évig nem kér érte pénzt, ám addigra házat kell építenie rá, és azzal együtt kell visszaadnia a területet. Ennek mögöttese az volt, hogy a környékén strandfürdőt terveztek, és azt remélték, hogy a Bajcsy-Zsilinszky építette ház lesz az új üdülőterület központja. A politikus pedig – pénze akkor éppen nem lévén – bízott abban, hogy csak összeszed annyit, amennyiből építkezni is tud, meg ki is tudja majdan váltani üdülőjét.

Közben Bajcsy birodalma szomszédságában igen olcsón telkekhez lehetett jutni, a Kisgazdapárt politikusa kevésbé tehetős barátait is arra bíztatta, hogy vegyenek itt üdülőparcellát, nehogy neki nem tetszők kerüljenek ide. Ez sikerült is, a magyar úri középosztály tisztességes tagjai kezébe került Pálköve nagy része. A később Sopronkőhidán a nyilasok által kivégzett Bajcsy-Zsilinszky mindenféle diktatúrát elutasított, a baloldalit éppúgy, mint a jobboldalit. Ebbéli véleményének természetesen Pálkövén is a rá jellemző indulatos módon hangot adott. 1937-ben épített egy kis házat üdülőtelkén. Kortársai visszaemlékezése szerint, noha képviselősége a fővároshoz kötötte, igazi otthonának Pálkövét tartotta. Itt írta cikkeit lapjának, a Szabadságnak.

bajcsy_emlekhaz.jpgBajcsy-Zsilinszky Endre Emlékház

A tragikus sorsú politikus nyaralója ma emlékmúzeum. Pálköve máig megtartott rendje, nyugalma, és békéje őt igazolja. Pihenni, alkotni valójában jórészt csak a csendben lehet.

Dippold Pál

süti beállítások módosítása