A XIX-XX. század fordulójának évében, 1900. március 31-én született meg Miskolcon a magyar költészet egyik legjelentősebb alakja, Szabó Lőrinc. Apja foglalkozása meglehetősen költőietlen, ám igen mozgalmas volt, idősebb Szabó Lőrinc mozdonyvezetőként dolgozott. Tette mindezt gáborjáni nemesi előnevével. A költő édesanyja lengyel eredetű családból származott, a Panyiczky Ilona nevet viselte. A dolgos masinisztának és feleségének négy gyereke született. Szabó Lőrinc Miskolcon kezdte az elemi iskolát, amelyet Balassagyarmaton folytatott, majd Debrecenben fejezett be. Ebben a városban teljesítette gimnáziumi tanulmányait a Református Főgimnáziumban. Költészet iránti érdeklődése, mint minden ép lelkű fiatalembernél szokásos, kamaszkorában erősen fellángolt. Igen sok verset olvasott, sőt, azokat lemásolta, műfordítással is megpróbálkozott. Leginkább Ady Endre, Babits Mihály, Baudelaire és Verlaine költeményeit kedvelte. Szabó Lőrinc 1918 márciusában letette a hadiérettségit, ami után azonnal katonának vitték. Nem sok időt töltött el a hadseregben, az I. világháború novemberre véget ért. Szabó Lőrinc Budapestre költözött, beiratkozott a Műegyetem gépészmérnöki karára, de itt csak rövid időt töltött, mert tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német–latin szakán folytatta.

Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc ekkorra már komolyan verselő fiatalemberként bekopogott a Nyugat szerkesztőségébe, ahol megismerkedett bálványával, Babits Mihállyal. Zavaros idők következtek, jött a tanácsköztársaság, Babits is a proletárforradalom hívévé szegődött, így lehetett a budapesti egyetem tanára, aki nem mást vett maga mellé tanársegédnek, mint Szabó Lőrincet. A proletárdiktatúra százharminchárom napja után Babitscsal együtt Szabó Lőrinc is nehéz helyzetbe került, voltak idők az életében, amire azt lehet mondani, hogy nyomorgott. 1920-tól alkalmi műfordításokból élt. Főleg a francia impresszionista költők írásai érdekelték, de fordított Oscar Wilde-tól, Omar Khájjámtól, Coleridge-től is. Shakespeare szonettjeinek egy részét máig az ő fordításában ismeri a nagyközönség.

Szabó Lőrinc lakásgondjai végül úgy oldódtak meg, hogy beköltözött az akkor már házas Babits Mihályékhoz. Nem volt egyszerű mutatvány, hiszen Babits Szabó Lőrinc korábbi menyasszonyát, Tanner Ilonkát vette feleségül, aki később Török Sophieként, költőnőként is szerepelt. A három költő egy lakásban kezdetben igen jól megfért, aztán Babits és Szabó Lőrinc későbbi ellentéteinek fő forrásává éppen ez a furcsa poligámia vált. A problémaforrást, a nőt nem is kellett keresni, ott lakott velük. Szabó Lőrinc nem tűrte sokáig a méltatlan viszonyokat, korábbi menyasszonyától és atyai mesterétől lélekben is eltávolodva kiköltözött a közös lakásból.

Török Sophie

Egyetemi tanulmányait abbahagyta, megnősült. Az Est-lapok irodalmi szerkesztőjének, Mikes Lajosnak nála öt évvel idősebb leányát, Mikes Klárát vette el feleségül. Anyagi viszonyaikon nem sokat javított a tény, hogy az Est-lapok gazdag tulajdonosainak rokonságába tartoztak. Szabó Lőrincnek ez mindössze annyi előnnyel járt, hogy évtizedekig különböző fővárosi napilapoknál dolgozhatott olvasószerkesztőként. Apósa közben megindította a lapcsalád irodalmi rovatait, ami Szabó Lőrincnek megbízható publikációs terepet jelentett.

Szabó Lőrinc szerelmes természetű ember volt. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy nem volt híve a házastársi hűségnek, meg úgy is, hogy sok-sok dekoratív hölggyel volt hosszabb-rövidebb időtartamú viszonya. Mindez nem akadályozta meg, hogy a magyar irodalomtörténet egyik legmegrázóbb és leghosszabb ideig tartó szerelmi kapcsolatába bonyolódjon: 1924-ben kezdődött szerelmük felesége legjobb barátnőjével, Vékesné Korzáti Erzsébettel. A Vékes nevű úr, akitől Korzáti Erzsébet később elvált, egy tehetős szegedi fehérnemű-kereskedő volt. Szabó Lőrinc házasságának történetét a Harminchat éve című, halála után megjelent levelezésgyűjtemény tárja fel. Megrendítő kapcsolatát Korzáti Erzsébettel a Huszonhatodik év című szonettciklusa és a jóval később kinyomtatott Huszonöt év című dokumentumkötet mutatja meg.

Szabó Lőrinc az élet rendjének megfelelően lázadt az elődök ellen. Ez Babits Mihályt és a Nyugat című folyóiratot jelentette. 1927-ben indult a fiatalok Pandora című rövid életű folyóirata, Szabó Lőrinc főszerkesztésével. Sorra jelentek meg kötetei: a Kalibán, a Fény, fény, fény és A Sátán műremekei. Aztán az 1932-ben napvilágot látott Te meg a világ című könyvében már tisztán mutatja meg a csak rá jellemző költői fegyvertárát. Ebben mesteri módon elegyíti a lázadást szolgáló izmusok, leginkább az expresszionizmus stíluseszközeit az individualista filozófia érzékletes, a személyiség szabadságharcát kiáltó gondolatvilágával. Ebben az évben Baumgarten-díjat kapott, majd 1937-ben másodszor is elnyerte azt.

Szabó Lőrinc egyszerűségében is rendkívül bonyolult, többrétegű költői nyelve lenyűgözte kortársait. Sorra jöttek a szakmai elismerések, először a műfordítói munkát jutalmazták, majd igen gyorsan a magyar költészet élvonalában találta magát.

Pályáját és életét az I. világháborúhoz hasonlóan a második is alaposan megkavarta. 1944-ben főhadnagyi rangban szolgált a magyar hadseregben. 1945 után holmi náci vádak miatt letartóztatták. Nehezen tudta tisztázni magát. Folyamatosan fasisztázták, ennek mindössze annyi alapja lehetett, hogy találkozott Gömbös Gyulával és az egyik lillafüredi írótalálkozón a háborús költészet esztétikájáról tartott előadást.

Szabó Lőrincet látszólag kiszorították az irodalmi életből. Az irodalmi élet azonban nem az irodalom, Szabó Lőrincet és a hozzá hasonló tehetségű írókat nem lehet kilökni belőle. A találékony Szabó Lőrinc összeszorított fogakkal dolgozott, 1948-ban Puskin emlékérmet kapott kitűnő Majakovszkij-fordításaiért. 1949-től újra nem közölhetett saját műveket, maradt úgymond eredeti szakmája a műfordítás, amelyet 1954-ben József Attila-díjjal ismertek el. A sors fintora, hogy a nácinak kikiáltott Szabó Lőrinc 1957-ben azoktól a kommunistáktól kapta meg a Kossuth-díjat, akik az előző évben eltiportatták a magyar forradalmat.

Szabó Lőrinc költői pályája így vált tehát keretessé: a tanácsköztársaságban kezdődött és a Kádár-diktatúra első évében fejeződött be. A XX. század egyik legnagyobb költője 1957. október 3-án halt meg Budapesten.

Szabó Lőrinc bronz szobra Debrecenben

Szabó Lőrinc költészete a világ rendjének megfelelően ma már iskolai tananyag. Hosszúkás verselemzések helyett elég egyetlen versét megidéznünk ahhoz, hogy mindenki lássa, Szabó Lőrinc a magyar és egyetemes irodalom egyik legnagyobb alkotója. 1943-ban írta az Ima a gyermekekért című versét:

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,

De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek.

Dippold Pál