Dugonics András, akit az irodalomtörténet az első önálló magyar nyelvű regény megalkotójaként tart számon, 275 évvel ezelőtt, 1740. október 17-én született Szegeden.
Tehetős dalmát kereskedőcsaládból származott, így szülei megtehették, hogy jó iskolákban taníttassák. Dugonics igen korán kitűnt kiváló képességeivel társai közül, különösen szülővárosának piarista szerzetesei figyeltek rá. 1756-ban végzett tanulmányaival, bár szülei nem helyeselték, Dugonics András belépett a piarista rendbe. Egy rendtársa Dugonics Andrást a következőképpen írta le: „Termetére nézve magas, tömött, egyenes szálú ember volt. Szép s eleven képének különös díszére szolgált gyönyörű, fodros haja. Édesen, de egyszersmind férfiasan hangzó szava, gyors lépése könnyű mozdulása belső tűzre s nemes indulatra mutattak… Hízelkedésre, alacsonyságra soha nem hajlott. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett.”
Próbaéveit Nyitrán, Nagykárolyban és Szegeden töltötte. Miután pappá szentelték, a váci piarista gimnáziumban tanított, de hivatását Erdélyben és Nyitrán is gyakorolhatta. 1774-ben a nagyszombati egyetem matematikai tanszékén dolgozott. Amikor három évvel később az intézmény Budára költözött, Dugonics András is oda került.
Homérosztól, Vergiliustól és Ovidiustól fordított magyarra – ezek az akkori divatnak megfelelően meglehetősen nagy szabad értelmezést, már-már parafrázisokat jelentettek. Dugonics korai munkáiban szívesen írta le a népélet jellemzőit, ezek sajátja az éles megfigyelések pontossága és frissessége. Kalandos történeteket is feldolgozott, nála jelent meg először magyarul beszélő hősként Odüsszeusz 1774-ben.
1788-ban jelent meg az Etelka, egy igen ritka magyar kisasszony című regénye, amelyről nem kis büszkeséggel hirdette, hogy ez eredeti műve. Később közzétette, hogy Magyarország kiszolgáltatottsága II. Józsefnek késztette a kötet összeállítására. Pontról pontra azt is megírta, hogy regényének egyes részei II. József igazságtalannak tartott rendeletei közül melyikre vonatkoznak. Dugonics büszke volt arra, hogy az Etelkának nagy szerepe volt a magyar nemzeti érzés megerősödésében. Az író hazafias regénye új, gyorsan terjedő érveket adott a nemzeti öntudat felélesztőinek az ősmagyar kor felidézésével. A történészek és irodalmárok ma már persze azt mondják, hogy Dugonics történetisége naiv, akárcsak politikai elképzelései. Annyit követelt csupán, hogy a magyarok ne teljesítsék annyira szorgalmasan adófizetői kötelességeiket, hadd tudja meg a császár, hogy mit veszít a magyarok ellenállásán, válogassa meg jobban tanácsosait. Dugonics azt is beleírta az Etelka kulcsmagyarázataiba, hogy minden magyar hazafi őrizze meg tiszta erkölcseit, ragaszkodjon nemzeti szokásaihoz, nyelvéhez és öltözetéhez. Az Etelkában jelenik meg egyébként először az 1746-ban felfedezett Anonymus-história. Forrásai gazdagságát a következő névsor is igazolja: Bölcs Leo, Jornandes, Marcellinus, Priszkosz Rétor, Liutprand, Kézai Simon, Bonfini, Heltai Gáspár és Apor Péter. Ennél talán érdekesebb a tény, hogy magát a nevet, a ma is népszerű Etelkát is Dugonics András alkotta meg és hagyta az utókorra.
Egykori kollégája, Sajnovics János finnugor rokonságról szóló elméletét is népszerűsítette. Képzelhetni, hogy mekkora botrány támadt ebből, az addig tényként kezelt hun rokonság elméletének híveinek nem tetszettek a halszagú elődök. Sajátos a honfoglalás Dugonics féle értelmezése. Szerinte a magyarság kettészakadt, egyik részük a mai Finnország területére ment, a másik Álmos vezetésével a Kárpát-medence felé indult. Dugonics egyébként magyarnak tekintette a szkítákat (szittyák), a hunokat (honni magyarok) és az avarokat (csabai magyarok).
A regény irodalom béli fogadtatása is többféle volt. Kazinczy Ferenc és köre ízléstelennek, póriasnak és kuszának minősítette. Mások nagy jelentőséget tulajdonítottak a kétségtelen ténynek, hogy Dugonics Etelkája hitelesen megőrizte saját korának népszokásait, népdalait, közmondásait, tájnyelvi fordulatait. Dugonics András azonban nem sokat adott a bírálatokra, tovább folytatta irodalmi munkásságát. Új műfajokkal kísérletezett, írta tovább az Etelka-történetet, drámákat készített, ám ezek egyre érdektelenebbé váltak. 1803-ban jelent meg az Etelka mesekör utolsó darabja. Jolánka, Etelkának lánya címmel két kötetben, másfélezer lapon.
Az 1800-as évek elején aztán egy Voltaire-fordítással végleg befejezte szépirodalmi tevékenységét. Figyelme a történelmi ismeretterjesztő művek felé fordult. Mégpedig azért, hogy az ifjúságot a nemes erkölcsök világával is megismertesse. Így készítette el a Római történeteket, majd A magyaroknak uradalmaik, mind a régi, mind a mostani időben, Nevezetes hadivezérek és a Szittyai történetek című munkáit.
Dugonics Andrásban mintaszerűen megfért a természettudomány tisztelete és fejlesztése a művészi munkálkodással. 1784-ben megírta az első magyar nyelvű matematika tankönyvet. Erre többek között azért volt szükség, mert a hivatalos álláspont szerint a magyar nyelv nem alkalmas a tudományok művelésére, sőt, a kancellária továbbment: a hivatalos használatra sem jó. II. József nyelvrendelete a modernizálást, a német nyelv használatát szorgalmazta. Az egyetemi előadások addig latinul folytak. Dugonics munkái cáfolhatatlanul bebizonyították, hogy a magyar nyelv nem csak köznapi használatra jó. „Nincs a világon semmi, amit magyarul ki ne lehessen mondani, csak ésszel és tudománnyal forgolódjon az ember” – írta. Kazinczy Ferenc, a magyar nyelvújítás Dugonicsétól erőteljesen eltérő ágának képviselője a magyar tankönyvírás mintájának tekintette ezt a művet. A magyar nemzeti én- és öntudat, a magyar nemzeti szellem felélesztője tehát nem más, mint egy derék piarista szerzetes, Dugonics András. Akinek szavait máig használják a matematikában: bizonyítani, csonka, egyenlet, gömb, gyök, háromszög, henger, jegyzet, sugár, húr, szelet, szög, természettudomány, természettörvény, véges, végtelen.
Dugonics Andrást különleges tisztelet illeti meg a magyar irodalom- és tudománytörténetben. Műveivel a 18. század végi nemesi ellenállás, a nemzeti öntudatra ébredés képviselője, a középnemesek példaképe. A nemzeti érzelmű hazafias irodalom egyik legnagyobb – igaz, mára rangján alul kezelt – képviselője. Írásaiban a magyar azonosságtudat összetevőinek mai kutatói is számtalan korszerű, a nemzeti öntudatot erősítő elemet találhatnak.
Dippold Pál
