Az Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria hidat 120 évvel ezelőtt, 1895. szeptember 28-án avatták fel.
A híd helyén már a római korban is rendszeresen átkeltek a folyón, többek között a római légiók kedvelt útvonalának része volt. 1075-ben, amikor Esztergom királyi székhely lett, a Duna két partja között rév közlekedett. I. Géza királyunk tíz hajóst rendelt ki a garamszentbenedeki apátsághoz a rév működtetésére. Ennek használatát híres királyunk, az Aranybullát kiadó II. Endre, akiben nem mellesleg Szent Erzsébet édesapját is tisztelhetjük, 1215-től kötelezővé tette. A török hódoltság jelentős fejlődést hozott a folyami átkelésben, 1585-ben a budai pasa megbízásából hajóhidat építettek itt, amely egészen 1683-ig szolgálta a közlekedést. Miután a híd elpusztult, csónakokkal igyekeztek helyettesíteni. Érdekes fejleménye a történetnek, hogy 1762-ben repülőhidat helyeztek forgalomba itt. A hét csónakra szerelt úszó alkalmatosságot négyszáz méter hosszú kötél tartotta, a víz ereje hajtotta egyik partról a másikra. A leleményes műszaki megoldás nem akadályozta a hajóközlekedést, és mellette kompok is tudtak közlekedni. 1842-ben újra hajóhíd épült a Dunán, amely a szabadságharcban leégett, ám 1851-ben helyrehozták. A kiegyezés utáni időkben vették tervbe egy esztergomi vashíd megépítését. Vaszary Kolos hercegprímás – a mindenkori esztergomi érseknek, bíborosnak, a magyar katolikus egyház fejének címe volt ez – támogatásával az 1893-as országgyűlés költségvetésében már szerepelt a hídra szánt pénz. A hajóhíd az építés alatt is működött, az új híd tengelyét ettől százhúsz méterrel feljebb jelölték ki, így a leendő híd forgalma közvetlenül Esztergom központjába irányulhatott. A híd építésére meghívásos versenytárgyalást írtak ki. Cathry Szaléz és fia – a fogaskerekű vasút és jó néhány nagy híd építője – nyert a négy jelentkező közül, a híd terveit Feketeházy János készítette. 1894-ben tehát ők kezdhették el a hídépítést. A másfél millió forintos szerkezet előkészítő munkálataival három hónap alatt végeztek. Maga a munka nagy kihívást jelentett, a pilléreket például tizennégy méter mélyen süllyesztették a mederbe. A rácsos hídszerkezetet a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára teljes beállványozással szerelte. Majdnem félmillió, 490 ezer hatalmas szegecset használtak fel. A híd ötszáz méter hosszú, legnagyobb magassága tizennégy méter, a beépített fém súlya 2500 tonna. A pillérek és hídfők összeépítésére tizenhatezer köbméter strázsahegyi mészkövet, ezer köbméter neuhausi gránitkövet, és hétszáz köbméter süttői mészkövet használtak fel. Az Osztrák-Magyar Monarchia virágkorának egyik nagy ünnepe és egyben sokféle értelemben jelképe is volt a híd felavatása. A Mária Valéria nevet kapta.
A legmagyarabb királylány, Mária Valéria, Ferenc József osztrák császár és magyar király és Erzsébet királyné negyedik gyermekeként született 1868-ban Budán. Édesanyja ragaszkodott ehhez a színhelyhez, gesztusnak gondolta az őt rajongva tisztelő magyaroknak. Mária Valéria személyében 328 év után született magyar földön hatalmon lévő uralkodó gyermeke. Előbb a császári udvarban, majd a köznép körében is egyre inkább elterjedt, hogy Mária Valériát magyar gyermeknek nevezték. A felnőtt korában főleg az elesettek megsegítésében jeleskedő arisztokrata tartalmas, teljes és szép életet élt. Tíz gyermeket szült. 1927-ben halt meg.
Az első nagy világégés után, 1919-ben a párkányi oldalon felrobbant a híd első szakasza. 1921 nyarára ugyan kiemelték a vízből a vaselemeket, de nem rakták vissza a helyére. Egy fahidat tettek a part és az ép hídrész közé, amelyet csak 1927-ban, az akkorra már teljesen helyreállított hídról szedtek le. A második világháború alatt a Mária Valéria híd megúszta a repülőtámadásokat, de a szovjet csapatok elől visszavonuló német hadsereg – az összes budapesti hídhoz hasonlóan – ezt a szép történetű szerkezetet is felrobbantotta. A híd használhatatlanná vált. A hajóforgalmat akadályozó roncsokat ugyan kiszedték a Dunából, ám a szocializmus éveiben Esztergomban nemcsak a Duna határfolyó mivolta választotta el a Trianon óta egyébként is az anyaországtól elszakított Felvidéket tőlünk, hanem a folyó közepén magasodó csonka pillérek is a kommunista internacionalizmus hazugságaira figyelmeztettek. Hosszú huzavona után azonban, amelyet a bős-nagymarosi vízlépcső építésének tervei is alaposan összebonyolítottak, a rendszerváltás után mégiscsak elkezdődhetett a híd újjáépítése. 1993-ban a magyar oldalon elkezdték lebontani az egyre rosszabb állapotú hídelemeket. 1999-ben a szlovák és a magyar kormányfő, Mikuláš Dzurinda és Orbán Viktor a Mária Valéria híd újjáépítéséről szóló megállapodást a Duna közepén álló Rákóczi hajón írták alá. A híd nagyon gyorsan, 2001. október 11-re el is készült. A híd összköltsége 18,7 millió euró volt. Magyarország ebbe 5,4 millió, Szlovákia 3,3 millió tett, a két ország pedig 5-5 millió eurót kapott az Európai Uniótól. A gránit hídfők az eredeti állapotnak megfelelők, az acélszerkezet nem szegecselt, hanem hegesztett, de formája szinte minden részletében az első esztergomi-párkányi vashidat idézi. A megértés hídján ötvenhét év szünet után indult meg újra a személyautó és gyalogos forgalom.
Dippold Pál
