Aki a Mandadb böngészése után belelkesedik egy 1984-ben készült képeslap láttán, és azonnal Lakitelekre rohan, sok érdekességet talál. Mivel a világ minden táján az embert is éltető folyók mellett telepedtek le legszívesebben őseink, Lakiteleken, a Tisza partján kivételes gazdagságban tárták fel a település több ezer éves múltjának emlékeit. Felleltek itt tárgyakat, melyek a rézkorból, a bronzkorból, a vaskori kelták népétől származnak. Az is bebizonyosodott, hosszú időkig laktak a környéken szarmaták, germánok, avarok. Azt pedig, hogy nyomukban igen korán megjelentek itt a honfoglaló magyarok, számtalan lelet igazolja. Nem kellett tehát az írásos forrásokban kutatni ahhoz, hogy megismerjük, kifélék is éltek erre.
Ám már a legkorábbi magyarországi okiratokban is többször említik ezt a vidéket. I. Géza király 1075-ös keltezésű leveléből megtudhatjuk, hogy itt, a Tisza partján volt a királyi ménes itatója. Az is kiderül a garamszentbenedeki apátság alapító okleveléből, hogy szőlőművelés folyt a vidéken, és ma édesvízi halgazdálkodásnak neveznénk az akkori halastavak körüli munkákat. A XI. században Felsőalpárnak nevezték ezt a földet, a lak szó első előfordulása 1488-as. A török hódoltság idején ez a terület nem néptelenedett el, ellenkezőleg, gyarapodott és gazdagodott. A közeli Kecskemét ügyes politikával a megszálló törököktől bérbe vette a város környéki pusztákat, ekkor került Lakitelek is a város kezére. Erről az időszakról élményszerűen szerezhetünk biztos tudást, ha végigolvassuk Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című művét. A Rákóczi szabadságharc után hosszú, békés időszak következett. Igen sokan tértek át a kétlaki életmódra, kiköltöztek a városból, állattartásból, halászatból és földművelésből éltek. Télen aztán visszamentek Kecskemétre.
A 19. század második felében azonban nagyon gyorsan átalakult a vidék gazdasága. Ami máshol, a hegyvidéki szőlőkben, híres bortermő vidékeinken tragédiák egész sorát hozta – a filoxéra járvány elpusztította őket –, az Kecskemét környékét aranyhomokká változtatta. A gyilkos szőlőbetegség a homokon nem marad meg, így felvirágzott a homoki fajták nemesítése. Hatalmas ültetvények és kisebb szőlőskertek alakultak ki, Lakitelek népessége igen gyorsan megnőtt. Gyorsan felépítették, és a fejlődés szolgálatába állították a helyi vasútvonalakat. A falu valóságos közlekedési csomópont lett, főleg 1927 után, amikor is Horthy Miklós jelenlétében átadták a Tiszaugi hidat. Hajóállomás épült. A faluba szinte özönlöttek az iparosok. Elkészült előbb a római katolikus, majd a református templom. Ekkorra a népesség már háromezer főre nőtt. A település fontosságáról az is tanúskodik, hogy volt itt csendőrőrs, gyógyszertár, postahivatal, hat helyen folyt az elemi iskolai oktatás, külön körzeti orvos és két bába dolgozott a faluban.
Szerencsés hely Lakitelek, a második világháború kevés kárt tett benne. A kommunista diktatúra idején több termelőszövetkezetet erőszakoltak az itt élőkre, közülük csak az 1960-ban alakult Szikra tsz maradt talpon. Közel ötszáz hektáros területen egy állami gazdaságot is kialakítottak. Így tehát a lakitelkiek többsége a mezőgazdaságból élt. Kisebb ipari üzemek ugyan fel-felbukkantak, de meghatározó szerephez nem jutottak.
Néhány évtizede kezdődött a Holt-Tisza menti terület – Tőserdő egyébként a Kiskunsági Nemzeti Park része – fejlesztése. Jellemző adat, hogy az üdülőterületre annyi nyaralót építettek, ahány ház Lakiteleken van. Egyre nagyobb hírnevet szerzett a tősfürdői termálvizes üdülőkomplexum. 1970-ben ivóvizet keresve fúrtak itt - ahogy Berekfürdőn és Mezőkövesden is mást kerestek, mint termálvizet, ott olajat -, de forró gyógyvizet találtak helyette. Tősfürdő kútja ezer méternél mélyebb, a percenként ezerliternyi felszínre törő víz 42 fokos. Kitűnően alkalmas a különféle mozgásszervi betegségek és idegrendszeri panaszok kezelésére, de a baleseti rehabilitációra is javasolják. Három nagy meleg vizes medence, egy hideg vizes úszómedence és egy kisebb gyerekmedence várja a vendégeket.
A Kiskunsági Nemzeti Park legkisebb területe a Szikrai és az Alpári Holt-Tisza vidéke. Ez a tájegység őrizte meg leginkább azokat a természeti értékeket, amelyek a Tisza szabályozása előtti időszakot jellemezték. A holtágak jellemző növényei a hínárfélék. Van itt tündérrózsa, vízitök, a partokon békabuzogány és virágkáka nő. A holtágak végében ott a nád és a gyékény. A part menti állóvizekben égerláp erdők állnak. A vízparton fűzekből és nyárfákból összeállt ligeterdők hajladoznak. Feljebb pedig tölgyeket, kőris és szilfákat találunk. A színpompás növényvilágban gazdag állatvilág él. A vízben rengeteg ponty, csuka, harcsa úszik, de megtaláljuk a védett réti csíkot is. Igen sok madárfaj lakik a területen. Van itt gémfalu, ahová időnként becikázik a jégmadár. Az öreg fák odúiban laknak a nagy fakopáncsok és zöldküllők, de az odvakban sokféle denevérfaj is megtalálható. A Nemzeti Parkban hosszabb és rövidebb túra utak és túraösvények vezetnek a természetismeret teljesebb megismerését szolgálva.
Dippold Pál
