…Óvatosan lépsz az örök elmúlás állapotába nehezedő könyvtár pincéjének kopott márvány lépcsőire. Sötét van. Belemerülsz a hívásba, nem is érzed a félelmet, mely szembe rohan veled. A jövendőmondó ezeréves rizspapírra rótt levelében üzent. Te álmodban letetted a kést, amit a kocsmában éppen a kerítő szívének céloztál és útra keltél, aminek csak eleje van, és most itt óvakodsz, nehogy lezuhanj a vak próféta képzeletébe.

Belépsz az ajtón, de mögötte nem ő fogad. Valójában nem hiszed, hogy létezik, legalábbis nem jobban, mint örömeid reszketeg árnyéka a tűző napon. Hol van ő? A tükör mögött? A tükörről visszaverődő visszfény mögött? Merre jár Borges, mikor a terem közepén állva körbenéz a sötétben? …

Sokkal többen vannak, akik ismerik Borges történeteit, és kevesebben, akik olvastak volna akár egyet is Az idő újabb cáfolata, a Képzelt lények könyve vagy A Másik, aki ugyanaz közül, esetleg Az Alef című elbeszélést.

Borges remekműveiben mintha végtelen számú majom ütné az írógépet, szinte vég nélkül követik egymást a megálmodott történetek, lények, emberek és könyvek, amelyek további könyvekre utalnak; százezer oldal kakofónia, ami magába foglalja a Genezist, a Kabbalát és elfeledett argentin költők gondolatait, az óangol lírát és elbeszéléseket Stevensontól Kafkáig, a számmisztikát és Schopenhauert meg a megálmodott tigrist. Kortársai számára művei alig felfoghatóak, egy zseni kézjegyei, bár magát sosem tartotta annak. Szinte jogosan vetődik fel a gyanú, nem lehet, hogy az argentin zseni - megelőzve korát - használta az internetet? Fiatal éveiben az első irodalmi díjának árából vásárolt egy kopottas Enciklopédia Britannicát, s élete végéig nem is használt egyebet. Utolérhetetlen tudású, régimódi öregúr, futurisztikus víziókkal.

Jorge Luis Borges (Fotó: Paola Agosti)

A végtelen keresése gyermekkorában egy kekszes dobozzal kezdődött, aminek tetején egy elfelejtődött motívum volt. Emlékei között hiába kereste újra és újra, végül arra jutott, hogy a kekszes dobozon egy kekszes doboz volt, és azon is egy kekszes doboz és így tovább. Még ennél is drámaibb volt a kis Jorge számára, a szülei szobájában egymással szemben lévő falakon lógó két tükör, amikbe ha belenézett, felfoghatatlan számú kisgyerek nézett rá vissza. Idős koráig kényszeresen rettegett az ilyen tükröktől. Ez a megsokszorozódott látszat önnön férfiasságában is komoly kétségekhez vezetett: meggyőződése szerint a szexuális aktus is megduplázza Borgest, és tudatos akaratát elrabolja az intuitív én.

Fiatal kora óta szenvedett szemén a recehártya leválásától, ami fokozatos látásvesztéssel járt, mígnem 55 éves korára teljesen megvakult. Tekintetét befelé, a fantázia irányába fordította. A valóság untatta és elbizonytalanította. Imádta a könyvtárakat, amikben megnyílt számára a végtelen. Sajátos egybeesés, hogy vágyott könyvtár igazgatóvá való kinevezését pont akkor kapta meg, mikorra már teljesen megvakult. A valóság, ahogy a könyvek valósága is a képzelőerő kérdése maradt már. Ahogy korábban apja is megvakult, Borges fél életen át attól rettegett, hogy neki is vakon kell élnie. S miközben annyira kereste minden történet mögött az újabb történetet, végül a valóságot már nem láthatta többé. „Sorsunk nem a valószerűtlensége miatt irtóztató; azért irtóztató, mert visszafordíthatatlan és vastörvényű. Az idő anyagából vagyok. Az idő folyó mely magával ragad, ám én vagyok az a folyó… A világ, sajnos, valóságos; én, sajnos, Borges vagyok.”

Műveiben minduntalan elrejt, majd újabb történetet tükröz vissza; ami több, mint metaforikus sejtetés, Borges mindenekelőtt a fikcióba rejtett fikcióival lesz lenyűgöző. Páratlan gondolkodó figura, aki hangos csattanóval ragadja meg történeteiben a lényeget. Mintha csak jelet küldött volna, megjeleníti nekünk a különbséget a földhözragadtság és a magas repülés, a papírkultúra és a virtualitás között. Egyrészt végtelen számú szóáradatot és kimeríthetetlen ötletszövevényt gondolt ki, másfelől pedig olyan feszesen, világosan és részletekbe menően írt, mintha attól rettegett volna, hogy tulajdonképpen csak az olvasó idejét rabolja.

Ahogy az egymással szembe állított tükrökben a kép is a végtelenségbe mutat, elbeszéléseiben a képzelet alkotta jelzések: egyik szöveg utal a másikra, ami szintén egy másikban teljesedik majd ki. Borges láncszem a régi és az új irodalmi forma között, akinek fantáziája túllép a nyomtatott könyv keretein.

Csak azt tudnám, hogy miért tékozoltam

fontos és kedves dolgaimat el mind,

hogy ma éppoly elérhetetlenek, mint

Ádám rózsái a Paradicsomban?

Ősi, elégikus kábulatot

érzek, ha az a ház eszembe jut,

s fel nem fogom, az idő hova fut,

én, aki idő, vér s halál vagyok.

A modern irodalom mestere ma 115 éve született.

Jenei Gabriella