115 évvel ezelőtt, 1899. június 3-án halt meg szülővárosában, Bécsben ifjabb Johann Strauss. Kora legnépszerűbb zeneszerzőjének a nevét ha nem is, Kék Duna keringőjét minden közép-európai ember ismeri.
A keringőkirálynak nevezett fiatalember édesapja, idősebb Johann Strauss szintén jónevű zeneszerzőnek-zenésznek számított. Egyik leghíresebb szerzeményének dallamát és ritmusát, a Radetzky-indulóét a férfiemberek legnagyobb része jól ismeri, hiszen még a magyar néphadsereg katonái is erre csapták oda bakancsaikat a díszmenetekben.
Az apa minden erejével azon volt, hogy fiai – Johann mellett Joseph és Eduárd – semmiképpen ne legyenek zenészek. A két fiatalabb Strauss, egy időre legalábbis, betartotta apja parancsát, Joseph mérnökként, Eduárd pénzügyi szakemberként élte életét.
Johann Strauss azonban fellázadt apja ellen, és zenésszé vált. Szakított az arisztokratikus, csak szűk kör számára érthető és élvezhető zenei stílussal. Egyik első képviselője volt azoknak a művészeknek, akik felismerték a népzenében rejlő értékeket, és azokat tudatosan építették bele műveikbe. Ez egyébként akkortájt a legtöbb művészeti ágban hasonlóképpen történt, elég csak Petőfi Sándor költészetére utalnunk. A fiatal Strauss tehát a ma is rendkívül népszerű Bécs melletti vendéglőnegyedben tanulmányozta a népi-népies muzsikát, figyelte, miként táncolnak az iparosok és a parasztok, milyen ritmusok mozgatják a tömegeket, és milyen dallamok érnek el a külvárosi népek szívéig. A legnépszerűbb dalokat az akkori osztrák szórakoztatóipar sramlizenekarai közvetítették.
Furcsa egybeesés, hogy a sramli, ez a jellemzően bécsi muzsika a Schrammel testvérekről kapta a nevét. Keresztneveik megegyeztek a Strauss fiúk neveivel, Johann és Joseph Schrammel alapította meg az első sramlizenekart Anton Strochmayerrel és Georg Danzerrel. A sramlizenekarok ifjabb Johann Srtauss és Johannes Brahms muzsikájának divatba jötte után a peremkerületi kocsmákból a bécsi palotákba kerültek, az arisztokrácia báljai sramli ritmusra zajlottak, a keringők, a marsok és a polkák egészen napjainkig a császárváros egyik legismertebb és legvonzóbb jellemzői. A zenekarokban általában a hegedűt, a gitárt, a klarinétot, a harmonikát és a szóló éneket használták. A legújabb korban sok, kizárólag fúvós hangszerekből álló együttes is van.
A 19. század első harmadában tehát a keringő, ez a korábbi népi táncmuzsika meghódította egész Bécset. Elsőként idősebb Johann Strauss vitte sikerre a walzert, híre gyorsan terjedt az országhatárokon túlra, komoly kortársak, köztük a francia Berlioz írtak elismerően műveiről.
A század közepén aztán nagy szakmai harc bontakozott ki Bécs két legnépszerűbb zeneszerzője között. Furcsa, ám a történelemből jól ismert párharc kezdődött a sikerért. Apa és fiú, a vetélytársak ugyanazt a nevet viselték. Idősebb és ifjabb Johann Strauss között az 1848-as forradalom a korábbiaknál is jobban felerősítette a vetélkedést. Az apa császárpárti volt, a fiú forradalmár, aki a Balkánról sietett vissza Bécsbe, hogy részese legyen a forradalomnak. Jellemző képeken örökítették meg a két Strauss találkozását: az ifjabbik zenekara élén a polgárőrök előtt haladt, az idősebb Strauss a császári csapatok zenekarát vezényelte.
1849-ben idősebb Johann Strauss meghalt. Fiának a forradalom leverése után bujkálnia kellett, ám néhány év elteltével művészetével meghódította Bécset. Az energikus, fülbemászó dallamokkal bármikor előállni képes, kitűnően muzsikáló Johann Strauss sorra alkotta meg népszerű műveit. Amikor már nem tudott eleget tenni az egyre sokasodó koncertmeghívásoknak, segítségül hívta testvérét, Josephet. Az addig egy mérnöki irodában dolgozó Joseph villámgyorsan megtanulta mindazt, amit egy zenésznek tudnia kell, és vezetésével felállt egy újabb Strauss-zenekar. Joseph Strauss több száz népszerű keringőt és polkát írt, ezek népszerűsége vetekedett bátyja szerzeményeiével. A legidősebb Strauss, Johann, a családi munkába bevonta fiatalabb öccsét, Eduárdot is. Eduárd vált a Strauss dinasztia világhírének megalapozójává: kitűnő érzékkel szervezte a hangversenyeiket, intézte pénzügyeiket és építette a keringőkultúrát szolgáló nemzetközi kapcsolatokat.
A legismertebb Johann Strauss-mű, a Kék Duna keringő. Azt írják róla, hogy a történelem eddigi legtartósabb sikerű tánczenéje. Furcsa a története, Strauss a Bécsi Férfidalárda megrendelésére egy rendőrhivatalnok szövegére komponálta 1867-ben. Az énekelt változat lényegében megbukott. Ám még ebben az évben a zeneszerzőnek fel kellett lépnie a párizsi világkiállításon, ahol új szerzeményekkel volt illendő előállnia, elkészítette a Kék Duna keringő hangszeres változatát. Ebben a formájában aztán a zenemű kirobbanó sikert aratott, és elindult világhódító útjára. A zene az osztrák néptánc jellemzőit bécsi elemekkel, kedélyességgel és az osztrák népies muzsika egyszerű, természetes hangszerelésével elegyítette.
A Keringőkirály teremtette meg a táncoperettet is. Ebben a tánczenére építi a teljes színpadi cselekményt. A korábbi szerzők egyszerű táncsorozatából kialakította a keringőegyveleg sokszínű formáját, melynek darabjait változatosan kezeli: általában lassú bevezetés után ki illetve berobban a tánc. Majd megismétlődnek a jellegzetes motívumok, végül a kezdő főkeringő erőteljes ismétlése zárja.
Jókai Mór elbeszélése alapján alkotta meg Johann Strauss A cigánybáró című, ma is igen népszerű daljátékát. Ennek előzménye, hogy 1882-ben magyarországi koncertjén nagy sikert aratott, melynek nyomán Liszt Ferenc arra bíztatta, hogy írjon magyar témájú operettet. Strauss, miután képzeletét megfogta Jókai Mór Szaffi című novellája, 1885-re elkészítette és be is mutatta Bécsben a darabot. Sikerét jelzi, hogy 1899-ig száznegyven színházban volt premierje.
Johann Strauss egy évtizeddel korábban, 1874-ben komponált, A denevér című operettje nélkül évtizedek óta nincs magyar szilveszter, miként nincs újév sem a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjének közvetítése nélkül. A komikus operett kitűnően illik az év utolsó napjához – főleg Latabár Kálmán mesteri alakítása óta –, az újévi örömöt pedig gyönyörűen kiteljesíti a Kék Duna keringő és a Radetzky-induló.
Így békél meg egymással minden év első napján apa és fiú, az idősebb és ifjabb Johann Strauss.
Dippold Pál
