Egy filmrendező életművének karakterét, sőt értékét a tágabb művészettörténeti környezet határozza meg: mennyire kapcsolódik elevenen, netán formáló, meghatározó módon az adott korszakhoz; avantgárdja, derékhada, avagy utóvédharcosa egy-egy jól körülírható periódusnak. Jeles András (1945) esetében mégsem tűnik elsődlegesnek ez a szempont, hiszen pályafutása éppenséggel kívülállásával, irányzatok, műfajok és stílusok felettiségével tűnik ki. Nem hirdetett programot, nem alapított iskolát, műhelyt, nincsenek követői – mint ahogy mestert sem nagyon fedezhetünk fel műveiben és gondolkodásmódjában, legalábbis a filmesek köréből. Jeles pályafutása azonban mégsem függetleníthető a korszaktól, amelyben alkotnia – s nem utolsósorban hallgatnia – adatott: a magyar filmtörténet utóbbi négy évtizedének folyamataitól.