2012. augusztus 4-én elindultunk, hogy meghódítsuk az Európai Unió legmagasabb hegyét, a 4810 méter magas Mont Blanc csúcsát. A „fehér hegyet” csupán egyetlen hegy múlja felül, az Elbrusz csúcs 5621 méteres magasságával.
Utunk Ausztrián, Németországon, Svájcon keresztül vezetett Franciaországig. Augusztus 5-én este érkeztünk a franciaországi Saint Gervais les Bains (850m) kempingbe, ahol találkoztunk a csapat további hét tagjával. Mivel Péter és én sátorral mentünk, a többiekkel ellentétben, másnap elváltak útjaink. Augusztus 6-án reggel átautóztunk Les Houches faluba, leparkoltunk, összepakoltuk hátizsákjainkat, hágóvasakat, jégcsákányt béreltünk /ami nélkülözhetetlen/, és elindultunk felfelé. Sajnos a rossz idő (jégeső, szél) miatt aznap csak 2410 méterig jutottunk. Sátrunkat sötétben húztuk föl a hegyi vasút régi, bezárt állomásának teraszán. Következő napot, mivel továbbra sem kedvezett az időjárás a Nid d’Aigle-i menedékházban töltöttük, és szárítgattuk szétázott cuccainkat.
Este fél hét körül értünk fel, és találkoztunk hét társunkkal, akik már túl voltak a csúcshódításon.
A fáradtság miatt éhségérzetünk is elmúlt, így elindultunk sátorhelyet keresni. Mivel a hó teteje jeges volt, először fűrésszel kellett körbevágni, majd egy vízszintes teret ástunk.
Augusztus 9-én reggel 7:20-kor indultunk meghódítani a Mont Blanc csúcsot, és felvinni a MaNDA zászlót Európa tetejére. Itt örök hó van, már csak hágóvassal lehet közlekedni. Az idő nekünk kedvezett, szikrázó napsütés volt, és a lehetőségekhez képest szélcsend. 6 és fél órát másztunk felfelé, ezúttal végig vastag hótakarón, helyenként jégen. Komoly erőpróba volt.
Telefonjaink 4000 méter fölött nem működtek, nem bírták a hideget vagy a magasságot, így csúcsfotót nem tudtunk készíteni. Egy német fiút kértünk meg erre az elmaradhatatlan feladatra.
Körülbelül 20 percet töltöttünk a csúcson, aztán indultunk lefelé.
11-én, délre értünk vissza 850 méterre az autónkhoz, ahol a legnagyobb élvezettel lehúztuk a cipőnket.
Azt az érzést nem tudom elmesélni!
A 3500 méter fölötti ritka levegő nem okozott gondot, nem lettünk hegyi betegek.
Érdekes tapasztalat volt szervezetünk működése ebben a magasságban, erős fizikai igénybevétel mellett. Két alkalommal kénytelenek voltunk meleg, kiadós ételt venni a menedékházban, mert energiára volt szükségünk. A naponta helikopterrel szállított víz 5 Euro, ha nem kell, marad a hó olvasztgatás. (Ezt tettük mi a többi sátras partnerrel egyetemben).
Érdekes tapasztalat, hogy a hegyen háromféle turista létezik: egy, aki vezetővel, pórázon (agyonbiztosítva) mászik minimális csomaggal a hátán, gyakran föladja és visszafordul. Számukra biztosítanak szállást vacsorával a menedékházban. A komoly sportoló, aki hágóvas, hátizsák nélkül felszalad a hegyre (a szó szoros értelmében). És van az, aki sátorral, hegyi vezető nélkül mászik, és abból gazdálkodik, amit magával hoz és abból, amit a természet ad.
Sokan megkérdezik, hogy miért választanak egyesek ilyen jellegű nyaralási formát:
Tudni akartam, képes vagyok-e felmászni rá, hogy bírom-e a ritka levegőt és le akartam nézni fentről, meg egyáltalán… azért másztam fel rá, mert ott volt!
Gergely Klára
MaNDA munkatárs
Budapest, 2012 augusztus 13.
