Pethő Sándor a legújabb kori sajtótörténet egyik legismertebb alakja, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője 130 évvel ezelőtt Pásztoriban, egy Csorna melletti kistelepülésen született.
Egyetemi tanulmányait Kolozsvárott, Nápolyban és Halléban végezte. A helységnevek felsorolása egyben azt is jelenti, hogy anyanyelvén kívül Pethő Sándor kitűnően beszélt olaszul és németül. Diplomamunkája, A római szent birodalom bukásának okai és körülményei címmel 1907-ben jelent meg. Történelem-földrajz szakos tanárként dolgozott 1909-től 1924-ig, közben azonban 1912-14-ben az Élet című hetilapot szerkesztette. Egyre nyilvánvalóbbá bált, hogy tehetsége és érdeklődése eltávolítja úgynevezett eredeti szakmájától, azaz nem lesz történész, hanem tudását a sajtóban teszi közkinccsé. Így is történt. 1920-34 között a Magyarság című napilap főmunkatársaként dolgozott, 1934-38-ig pedig főszerkesztője volt ennek a lapnak.
Pethő Sándor
Pethő Sándornak tehát volt ideje és módja, hogy hosszú évek alatt megismerje a napilapos robotmunkát, annak minden részletét. Egy napilap olyan, mint valamiféle pékség. Hozott anyagból, szűkebb-tágabb környezetünk híreiből dolgoznak. Mindent igen feszes napirend szerint kell végezni. Megszerezni, ellenőrizni és feldolgozni a hírt. Háttéranyagot készíteni hozzá. többszörösen ellenőriztetni – szerkesztőkkel, korrektorokkal – a cikket. Nyomdába küldeni, a nyomdai levonatokat ellenőrizni, majd megvárni az ólombetűk fölött surranó papírra nyomott végtermék elkészültét. Ha az újság vezető munkatársaként dolgozik valaki, felelősséggel tartozik beosztottjaiért. Minél magasabb a rangja, annál nagyobb a felelőssége. A legnagyobb értelemszerűen a főszerkesztőé. Akinek, ha igazán jó lapot akar magáénak tudni, szoros kapcsolatokat kell kiépítenie és ápolnia az ország politikai és gazdasági- kereskedelmi, kulturális köreivel.
Amikor Pethő Sándor Budapestre került, az ekkorra már óriási életművel rendelkező, nagy tekintélyű politikus ifjabb gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Gyula vette pártfogásába. Személyében a XX. század egyik meghatározó magyar politikusát tisztelhetjük: a király személye körüli miniszter, belügyminiszter, az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó külügyminisztere, a lengyel államiság helyreállításának kezdeményezésében kulcsszerepet játszó személyiség, az Alkotmánypárt elnöke, az Antibolsevista Comité egyik vezetője, a Horthy-korszakban a legitimista politikusok vezetője, a második királypuccs külügyminiszter-jelöltje, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja, a Keresztény (Nemzeti) Földmíves és Polgári Párt elnöke, a Szent Korona-tan és a magyar alkotmányjog terén maradandót alkotó jogtudós, történész, az MTA tagja, a Magyar Társadalomtudományi Társaság elnöke, kultúrpolitikus, a kultúrfölény-elméletének első megfogalmazója, a hazánk egyik legfontosabb arisztokrata magángyűjteményének kiteljesítője, mecénás, művészetfilozófus, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, a Nemzeti Szalon és a Szent György céh elnöke, az Országos Gyermekvédő Liga létrehozásának kezdeményezője és alapító tagja.
Nem akárkinek keltették fel figyelmét tehát Pethő publicisztikái, melyekből erősen kiütött a szerző legitimizmusa, vagyis az, hogy Magyarország fennmaradásának esélyét a német és orosz hatalmi törekvések ellensúlyaként a Monarchiában látta. Pethő Milotay Istvánnal, a jobboldali újságíró-politikussal együtt alapította meg a Magyarság című napilapot. A lap a nagybirtokosok támogatásával jelenhetett meg először, konzervatív nézeteket hirdetett, jellemző volt rá a szociális érzékenység. Mindenki a Horthy-rendszer ellenzéki orgánumaként tartotta számon.
Pethő Sándor sorra írta meg nagy sikerű könyveit. 1925-ben jelent meg a Világostól Trianonig című kötet, rá öt évre a Görgey Artúr című monográfiája. Mindkét mű nagy vitákat keltett. Az első azért, mert Pethő a Szabadelvű Pártot, Tisza Kálmán és Tisza István politikáját nemzeti tragédiánkhoz, Trianonhoz vezető folyamatként értelmezte. A második pedig azért, mert Görgeyt felmentette az árulás vádja alól. Ennek volt a következménye, hogy Gömbös Gyula, akinek rendkívüli módon tetszett ez a könyv, képviselőséget ajánlott Pethő Sándornak, és felkérte egy kormánypárti napilap főszerkesztőjének. Ezt Pethő Sándor visszautasította, mert igencsak nem szerette az egyre erősebben terjedő nácizmust. Így, az ekkorra már szélsőjobboldalinak minősíthető Milotay csinálta meg Gömbösnek az Új Magyarság című lapot. Ekkortól lett Pethő Sándor a Magyarság első embere. Népszerű vasárnapi vezércikkeiben következetesen bírálta Gömbös Gyula politikáját, és megpróbálta megvédeni a magyar függetlenséget, a magyar hagyományokat a nácizmustól. 1935-ben jelent meg A magunk útján című könyve, melyben az angol-francia szövetség lehetőségeit vizsgálta Hitler birodalmával szemben.
Pethő Sándort 1938-ra már a magyar sajtó legnagyobbjai között tartották számon. Ebben az évben, augusztus 20-án alapította meg a Magyar Nemzet című napilapot. A nemzeti összefogás, a középosztály, a munkásság és parasztság együttműködésének fóruma volt ez az újság. Mindössze két évet dolgozhatott a híressé vált lap főszerkesztőjeként, 1940-ben Balatonfüreden autószerencsétlenségben halt meg. Munkáját Hegedűs Gyula, aztán Barankovics István folytatta.
A Magyar Nemzet erőssége a kezdetektől fogva a publicisztika volt. A sorok közötti üzenetekből, azok módszertanából majd a háború utáni, újraélesztett lap is sokat fog felhasználni. Meghatározó, máig ható erővel szóló rovata, a Szabó Zoltán szerkesztette Szellemi honvédelem volt, 1939-40-ben. 1944. március 22-én jelent meg a Magyar Nemzet utolsó száma. A II. világháború utáni újraélesztése már egy egészen másféle lapot hozott ezen a címen, a kommunista diktatúrában a Hazafias Népfront orgánumaként nehéz volt, szinte majdnem lehetetlen azokat az értékeket megjeleníteni, melyeket alapítója, Pethő Sándor képviselt.
Dippold Pál
