"Újjáéledt az ősi magyar télisport a fakutyázás" - közli velünk a filmhíradó, igaz nem tegnap, nem ma, hanem 1932-ben. Sajnos az újjáéledés nem eredményezett széles népmozgalmat, s manapság ritkán találkozni fakutyázóval, pedig a vidám sportemberek igazán jól mutatnak az archív felvételeken, amint elsuhhannak az operatőr előtt. Igaz, többségüket tolni kell :-)

Talán ez is oka, hogy hiába keresnénk a garázsban a fakutyánkat, ezt a sítalpra szerelt széket, no meg kapni se lehet nagyon, leginkább egyáltalán nem. A híradó egyébként némileg szépít a fakutyához való vonzódásunkon, mert magát a sportot nem nevezhetjük ősinek, mert itt látott formájában XIX. század második felében vettük át az osztrákoktól. Mégis, jó lenne látni a téli olimpián, ahogy honfitársaink átszakítják a célszalagot.

Magánál a sportnál is ősibb azonban a "Vigyorog, mint a fakutya" szólásunk, amelynek azonban semmi köze a képeinken látható sporteszközökhöz.

Akárhogyis, éljen a fakutyázás, az időjárás lassan megengedi!

A Mezőkövesdi Városi Könyvtárban is gőzerővel folynak a kulturális tartalomfejlesztői munkálatok. Egy küldeményben érkezett a könyvtárba Tóth Tibor kérése, hogy édesapja szellemi hagyatéka méltó helyre kerülhessen. Többek között ez az anyag is digitalizálásra kerül.

Tóth Tibor már elmúlt 92 éves, nemrégiben kereste fel a mezőkövesdi Városi Könyvtárat édesapja, Tóth Kálmán összegyűjtött hagyatékával, hogy azok a lehető legjobb helyre kerüljenek. Tóth Kálmán Miskolcon született 1887-ben, Mezőkeresztesen élt. Ahogy Tóth Tibor levelében írja, gyermekkorában minden nyarat Mezőkövesden töltött az itt élő rokonoknál és egy miskolci énekkarral többször hangversenyeztek városunkban.

Tóth Kálmán pályadíjat nyert első lírai verse 12 éves korában jelent meg Csermely címen a Borsodmegyei Lapokban. Boszniában katonáskodott, egy ideig közigazgatási, majd közlekedési pályán dolgozott. Ezt követően csak az irodalomnak élt. 1910-1918 között társszerkesztője volt a Pallas kiadásában megjelent Budapesti Babszem Jankó című humoros lapnak. Emellett írásai jelentek meg többek között a Borsodmegyei Lapok, Mezőkövesd és Vidéke, Pesti Hírlap, Egri Népújság stb. kiadványokban.

Az újságok, hírlapok kiadványai mellett több önálló műve is megjelent: A boldogság vándora (versek), Virágének (versek), Háborús dalok, Mezőkövesd múltjából és még hosszasan sorolhatnám. Több álnevet is használt az újságokban megjelent publikációihoz, mint például Xenophon. Kéziratban feldolgozta Mezőkövesd és Mezőkeresztes történetét, évtizedekig gyűjtötte a megírandó miskolci és borsod megyei monográfiákhoz a történeti adatokat. Múzeumbarát, adatgyűjtő, könyvtárszerető, történeti leírásai borsodi vonatkozásúak. Gárdonyi Géza életéről a hírlapokban közel száz közleménye jelent meg. A Gárdonyi-monográfia elindítója.

Ami számunkra nagyon fontos, hogy Tóth Kálmán több népdalt is írt, melyeket H. Bathó János pataki zenetanár és Balogh Ernő mezőkövesdi dalköltő zenésítették meg. Tóth Tibor összegyűjtötte ezeket a kottákat és eljuttatta a Mezőkövesdi Városi Könyvtár számára. Olvashatnak egy kis ízelítőt az egyik Tóth Kálmán által írt szövegből:

„Mátra alján zokog a szél,
Rózsámtól jön üzenet.
Kis falumból a babám küld,
gyöngyharmatos levelet.
Telesírta forró könnyel.
Értem égő szerelemmel.

Mátra alján zokog a szél,
szívem véle kesereg.
Mérhetetlen a szenvedés,
Nem lehetek te veled.
De majd egyszer szép virágom,
Te leszel a boldogságom!”

Tóth Tibor, édesapja - Tóth Kálmán - és Balogh Ernő közös dalanyagán kívül a zeneszerző életének, munkásságának, baráti levelezésének anyagát is eljuttatta számunkra, mely jelenleg feldolgozás alatt áll.

Lázár Anita

"Javasolom, hogy látogassuk meg a györkönyi Dózsa György harmadik fokozatú termelőszövetkezeti csoportot..."

(Hogy Garai elvtársnő mennyit gondolkodhatott ezen a mondaton, számomra az is jelzi, hogy csak negyedszerre sikerült leírnom, hogy kiket is akar meglátogatni.)

"...és akik a legjobb termelési eredményeket érték el, azokat ajándékozzuk meg néprádióval..."

Ekkor kezdődnek a kalandok, fejfájásmentes vasalóval, vidám Lajosokkal... Először a rohanó típusú olvasóknak röviden:

Mai gyöngyszemünk az ötvenes években készült propagandafilm arról, hogyan is lett rádiója a téeszparasztságnak. Filmünk tanulsága szerint eléggé kalandosan. Az Orion rádiógyárban szorgos munkások állították össze épp a Néprádiókat méretes forrasztópákáikkal, amikor Garai elvtársnőnek eszébe jutott a fent idézett valami. Pontosan délután négy órakor felpillantott a faliórára, gondolatát megosztotta az ÜB-vel, majd kartársaival egy szépen megrendezett gyűlésen.

Most pedig türelmes típusú olvasóinknak bemutatjuk az eredeti öt perces változatot is, amelyben megismerkedhetünk a termosz csodájával, valamint további rádióból szóló muzsikára mulató Lajosokkal:

"A Kereskedelmi és Közlekedésügyi Minisztérium irányítása mellett fokozott ütemben takarítják el a havat a vidéki úthálózatról. Nagy teljesítményű hómaró gépek teszik járhatóvá a dunántúli utakat. A 160 lóerős, kettős motorral működő gépek néhány óra alatt hatezer köbméter havat távolítanak el."

Pillanatnyilag ennyi információval rendelkezünk az alábbi, 1942. februári filmhíradó részleten látható gépről. A forduló szerkezet orrán a PETER márkajelzés látható, oldalán hosszú, valószínűleg az üzemeltetőt feltüntető felirat: A KIR.... ..... ÉS...." - ennyit tudtunk kiolvasni belőle. Töretetlen kíváncsiságunk arra késztetett, hogy megpróbáljuk fellelni a neten mindazt, ami a gépről tudható, de nem jutottunk messzire. Itt látható egy hasonló hómaró 1933-ban, csak éppen az Egyesült Államokban teszi járhatóvá a Rocky Mountain Nemzeti Park útjait, amelyek döbbenetesen hasonlítanak a Dunántúl útjaira 1940-ből, amely nem sokban különbözik a ma délutáni állapotoktól.

Ezúton kérünk mindenkit, akinek van információja a filmen látható, itthon használt egykori csúcsgépről, netán látott ilyet élőben, vagy őriz egyet otthon, segítsen nekünk!

A Magyar Filmiroda gyártásában készült rövidfilm egyike a kor legérdekesebb alkotásainak.

"Budapest történetének külön fejezete lehetne a főváros zenével való kapcsolata. Sokan sokféle szerenádot írtak már Budapesthez, a megihletett dalszövegírók éjjel is éppoly csodálatosnak látták, mint napsütésben. A századforduló korábban már idézett, híres slágere, a Látta-e már Budapestet éjjel? – igaz, némi címváltoztatással – életre kelt filmen is: Dáloky János készített érdekes snittfilmet 1940-ben Látta-e már Budapestet télen? címmel, amelyhez a zenét Vincze Ottó írta. A filmnek az alkotók a „Jazz-fantázia a hóban” alcímet adták, s ehhez a zenei meghatározáshoz Kerti Lajos felvételeinek összevágásakor is tartották magukat. A Magyar Filmiroda gyártásában készült rövidfilm egyike a kor legérdekesebb alkotásainak. Stílusában és eszközeiben nagyon emlékeztet Dziga Vertov szovjet-ukrán filmrendező világhírű filmkísérletére, az Ember a felvevőgéppel című 1929-es lírai filmriportra, amely szintén a városban lakó emberek hangulatát, mindennapjainak levegőjét, ételeinek ízét kívánja visszaadni a mozgófényképek mozaikkockáinak rendezett-rendezetlen egységében. Dáloky filmjében olyan kevéssé fontosnak látszó fővárosi részleteket is bemutatott (s ezzel egyidejűleg dokumentált is), mint a Szürketaxi vállalat központi garázsa, a neonreklámok fényében zajló éjszakai élet vagy a legendás hírű Nagymező utcai Arizona mulató, amelyről ez az egyetlen autentikus, riportszerű filmfelvétel."

Kurutz Márton
(forrás: Budapesti Helyszíntár - Budapest a híradó és dokumentumfilmek tükrében a kezdetektől 1945-ig. In: Budapesti Negyed 31. 2001/1)

Valószínűleg csak kevesen gondolnak arra, milyen komoly, már-már megoldhatatlan nehézségek tornyosulnak napjaink szívószálkutatói előtt.
Mert igaz ugyan, hogy e hasznos kis eszköz fizikai és kémiai tulajdonságai, társadalmi szokásokra gyakorolt hatása, vagy a használatához szükséges fiziológiai jelenségek jól mérhetők, egyszerűen leírhatók; ugyanakkor a szívószáltörténeti kutatások a dolog természetéből adódó nehézségek miatt ma még gyermekcipőben járnak. Úgy tűnik, hiába is tesszük fel a fontos kérdést: mióta használ az emberiség szívó- vagy akár szalmaszálat, a források hiányosságai miatt bizonytalanságra vagyunk kárhoztatva.

Igaz, némely támpontok ma már szerencsére megkönnyítik a kutatók tájékozódását. Segítségünkre lehet a nyelv- és irodalomtörténet, a művészettörténet, nyomdatörténet, a modern szappanbuborék-történeti kutatás, valamint néhány általános történeti forrás is.

Ezek közül a legjelentősebb az a technikatörténeti információ, amely szerint Chester Marvin Stone nevéhez fűződik a papír szívószál feltalálása. A zseniális újító 1842-ben született Ohióban. A feltalálás lényegében családi örökség volt nála, hiszen már édesapja is számtalan praktikus eszközzel gazdagította az emberiséget. Marvin Stone szellemes ötlete a papírsodrás gépesítése volt, amely a szívószálipar megteremtésén kívül forradalmasította a dohányzás modern formáját is. A hosszú folyamat eredményeként napjainkra a tubák csaknem teljesen kiszorult a hétköznapi életből, és a szivarozás, valamint a pipázás csillaga is leáldozott.

Sokan azonban megfeledkeznek arról az egyszerű tényről, hogy a szívószálak használatát nem Marvin Stone-nak köszönhetjük, a lángeszű feltaláló csupán a korábbi, szalmaszálas megoldást lépte túl. Erre azért volt múlhatatlan szüksége az emberiségnek, mert a természetes növényi száraktól mind a mai napig mellékíze lesz az elfogyasztott italoknak – habár a modern géntechnológia napjainkban valószínűleg megoldást teremthetne e kényelmetlen állapot leküzdéséhez.

A történelem első szívószála 1888-ban készült spirálisan tekergetett és parafinnal bevont Manila-papirosból. Marvin Stone zsenialitásának köszönhetően már e korai prototípus kifejlesztésénél szempont volt a citrommag elkerülése a limonádéban: ennek megfelelően a szívószál átmérője olyan keskenyre készült, hogy e paraméter megakadályozza a szétrágva kesernyés ízű magok szájba jutását. Stone nemcsak zseniális feltaláló, de nagyszerű üzletember is volt, ezért 1888. január 3-án szabadalmaztatta kincset érő találmányát, amely hamarosan gazdaggá tette. A pénz és a jólét azonban nem szédítették el, szívószálgyárának munkásairól atyailag gondoskodott, jó erkölcseikre vigyázott, és többek között gazdag könyvtárat is alapított szórakozásukra és szellemi épülésükre, amelyben bizonyára a szívószálkutatásról is olvasgathattak érdekes munkákat.

E nagyszerű és lelkesítő történet választ ad a XX. század szívószáltörténetének több fontos kérdésére is – igaz, egy döntő technológiai változás, a polipropilén szívószálakra való áttérés további magyarázatra szorul, ennél azonban érdekesebb kérdés, hogy a mesterséges szívószálak előtt divatban lévő természetes szalmaszálak mióta szolgálták az emberiség kulturált italfogyasztásának ügyét.

Pontos válasz nehezen adható, az azonban biztos, hogy a nyelvtörténet és a művészettörténet jóvoltából több támpontunk is lehet. Fontos tudnivaló az is, hogy a világ első mesterséges szívószálát nem Marvin Stone készítette, hiszen a Dél-Amerikában sokfelé ismert jezsuita teát már legalább száz évvel korában is fém szívószállal fogyasztották, sőt valószínűleg már a guaraní indiánok is így vették magukhoz a maté fa megszárított leveleiből készült gyógyhatású főzetet.

Nálunk Magyarországon azonban a maté szívószálat nem tekinthetjük a mai szívószál ősének, szemben mondjuk a lopótökkel. Ugyanakkor a szalmaszál hazai használatának is számtalan bizonyítéka van: mindenek előtt saját szappanbuborék-történeti publikációinkra kell utalnunk, amelyek bebizonyították, hogy Sir Charles Vernon Boys (1855-1944) angol fizikus etruszk szappanbuborék-fújásra vonatkozó felfedezése, amely 1890-es Soap Bubbles című, meghatározó jelentőségű művében jelent meg, valamint napjaink buborékfújási szokásai között nem csupán Jean Simeon Chardin francia festőművész 1733-as Buborékfújó fiúja és néhány nyugat-európai példa található, hanem többek között egy debreceni könyv nyomdadísze is.

Ez a kötet Flavius Eutropius Római történetének 1777-es Margitai István által készített kiadása, mely fényesen bizonyítja nem csupán a hazai szappanbuborék-fújás legalább 230 éves történetét, hanem a szalmaszál használatáét is, amely már a XVIII. században is Európához kapcsolt minket.

Dohányzó vagy szívószálat használó gyermekek Luther Márton 1562-es wittenbergi Opera omniájában.

A szívószál történetének vizsgálatát gazdagíthatja egy 1562-es wittenbergi Luther-összkiadás, amelynek egyik S iniciáléjában látható gyermekek vagy szívószálat használnak valamilyen krémes étel elfogyasztásához, vagy – eléggé el nem ítélhető módon – dohányoznak. (Elvileg ezt sem zárhatjuk ki, annál is kevésbé, hiszen, mint ismeretes, a dohányzást elítélő és tiltó egyházi rendelkezések későbbiek.) Sajnos a Laurentius Schwenk nyomdájából kikerült illusztráció túlságosan elnagyolt ahhoz, hogy pontos véleményt alkothassunk arról szívószál- vagy dohányzástörténeti forrást látunk-e az iniciáléban.


Száj nélküli lények Hartmann Schedel Liber chronicarumában (Nürnberg, 1493).

Ennél lényegesen egyértelműbb szívószál ábrázolás látható Hartmann Schedel Liber chronicarumának a világ furcsaságairól számot adó fejezetében. Ez a rész, amely a sziámi ikrektől kezdve a farkasemberig sokféle különlegességről tájékoztatja olvasóit, leírja azokat a bizarr lényeket, akiknek nincs szájuk, csupán kis lyuk található az orruk alatt, s így kizárólag szívószál segítségével illetve apró galacsinok formájában tudnak táplálékot venni magukhoz. A könyv 1493-ban jelent meg Koberger nürnbergi nyomdájában, s ennek alapján teljes biztonsággal állíthatjuk, hogy a szívószál már a reneszánsz idején is ismert volt Európában. Sőt, a helyzet még ennél is sokkal jobb, hiszen Schedel Világtörténete korábbi művek kompilációja, s e különös, szívószállal táplálkozó népcsoport ókori útleírásokból ismert: a néma és szájnélküli embereket Etiópiába helyezte a képzelet. A szívószál tehát legalább kétezer éves történettel rendelkezik, szinte azt mondhatjuk, elemi része civilizációnknak.

Fáy Zoltán

Ebben a propagandafilmben a kerékpározást népszerűsítették a készítők, de nem feledkeztek el bemutatni a gyártás folyamatát sem, illetve azt, hogy milyen előnyökkel jár, ha a dolgozók kerékpárt használnak minden nap. Például nem késnek el a munkából, vagy a város peremén található házakba is el tudja juttatni a postás a leveleket.

Ebben a korszakban, az 1948-as államosításig főleg a különböző pártok filmvállalatai készítettek dokumentumfilmeket, az államosítás után pedig a mindenkori kulturális minisztérium felügyelete alá tartozó filmstúdiók. 1945-1970 között a magyar állami filmgyártásban hozzávetőlegesen 4000 dokumentumfilm készült, melyek jelentős része megtalálható és kutatható a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézetet archívumában.

Az 1980-as évek végéig különböző intézményekben, ipari vállalatoknál, minisztériumokban is készültek filmek, többségük oktató-, propaganda- és referenciafilm. Ezek nagy részét 16 mm-es keskenyfilmre forgatták, a magyar társadalom-, gazdaság- és mentalitástörténet fontos forrásait jelentik, feldolgozásuk jelenleg is tart.

1953 előtt a 35 mm-es filmek nitro alapanyagra készültek. Mivel ez rendkívül bomlékony, tűz- és robbanásveszélyes, az archívumi felújítási program keretében folyamatosan biztonsági anyagra kell átmenteni, megtartva az eredeti, nitro kópiát is. 1953 után a filmek már biztonságos, nem gyúlékony nyersanyagra készültek, ezek felújítása is folyamatosan zajlik.

De essék szó a kerékpárokról is.

1929-ig a Weiss Manfréd Művek a tű-, bergmanncső-, a kályha- és a tűzhelygyártást is megszervezték, majd beindították a repülőgépmotor-, kerékpár-, varrógép- és traktorgyártás is. A gyártás beindítását megelőzte a különböző ipari termékek licencének a megvásárlása, az első Csepelen gyártott kerékpárok alapját a német Puch Werke biciklijei adták. Később megvették a Torpedo agyak gyártási jogát is, ebből született a Gránát, majd később a Super Gránát agy. A hazai gyártók minden tekintetben világszínvonalon álltak, kisipari és sorozatgyártás terén egyaránt.

Varsa Endre szakíró, kerékpárgyűjtő így ír erről a Magyar kerékpárok című könyvében: "A Weiss Manfréd Acél és Fémművei Rt. vezetői felismerve a kerékpárgyártás jelentőségét, célul tűzték ki a gyártás gyors bevezetését. 1928. december 12-én megállapodás jött létre a grazi Puch- Művek Részvénytársasággal kerékpárlicenc megvásárlása tárgyában. A kerékpár licenccel párhuzamosan a gyártáshoz szükséges speciális termelő berendezéseket is ez a cég szállította, illetve szerelte fel. A gyártási joggal együtt a W. M. állítólag tízezer komplett kerékpárt is megvásárolt alkatrész állapotban, melyeknek összeszerelésével indult meg 1929 júliusában a kerékpárgyártás. Ebből az első kétszáz Grazban készült el és „Csepel” név alatt került forgalomba. Csepelen készültek a vázak, az abroncsok, a sárvédők, a villavállak, a középcsapágyházak, míg az összes többi alkatrészt a Puch gyártól vették. 

A gyár 1934. évi prospektusa szerint tizenötféle férfi, egy áruhordó, hét női és ötféle gyermekkerékpárt kínáltak, tehát összesen huszonnyolc típust. E kínálatban a következő márkanevek szerepeltek: Csepel, Diadal, Csoda, Extra, Luxus, Super, Rapid, Corvin, Sparta, Villám, Fecske, Csepel-Ballon, Csoda-Ballon, Csepel-Félballon, Leányka és Pajtika. A sokféle elnevezésű kerékpár nem sokban tért el egymástól. Volt férfi, női és gyermekkerékpár – amelyek általában kontrafékes hátsó aggyal készültek -, s volt félverseny, verseny, áruhordó, valamint széles gumijú, úgynevezett „ballon” kerékpár is.

A háború után, 1950-ben létrejött az önálló Csepel bicikligyár. A termelőkapacitás ekkor már százharmincezer darab körül volt évente. Új típusok jelentek meg: Túra, Mátra, Robusta (mind 28-as), Tihany, Karika, Toldi, Budapest (26-osok) és a 24-es Úttörő. Nyugati exportra más típusok mentek: például a Cantilever, ami itthon szinte ismeretlen volt. A bicikligyár a hatvanas években összeolvadt a ruhaipari gépgyárral és a varrógépgyárral, s tulajdonképpen ebben a felállásban maradt meg 1988-ig."

2013 azzal fog kezdődni, hogy a világ a matyókról beszél. Érdemes tehát megismerkedni Mezőkövesddel, a Matyóföld fővárosával. A Bükk déli lábánál, az Alföld és a hegyek találkozásánál épült városban sok mindent megtudhatunk a népművészetükről híres matyókról. A matyók ugyanabból a népcsoportból valók, mint a palócok. A település Mátyás királytól kapta mezővárosi rangját 1472-ben. Ebben az évben, Szent László napján nagy királyunk meg is jelent a városban, ezért tartják sokan úgy, hogy a Mátyást szerető matyók a király becenevét viselik. Mások azonban azt állítják, a matyó inkább csúfnév, amellyel a környék reformátusai a katolikus mezőkövesdieket csúfolták. A 19. század utolsó évtizedeiben kezdtek el foglalkozni a matyók életmódjával, kultúrájával, népművészetével. Híres néprajzkutatónk, Győrffy István következetes és aprólékos munkával rendszerezte a matyók népviseletének legjellemzőbb elemeit. A matyó népviselet című műve ma is forrásmunka. Ebből ismerhetjük meg a leghitelesebben a világhírű matyó hímzés nemzeti büszkeségre méltán okot adó motívumait.

Tanulságos a matyó divat közismertté válásának története. 1896-ban a millenniumi ünnepségek kiemelkedő eseménye volt a budapesti, városligeti néprajzi kiállítás. Az ott felépített faluban 12 magyar és 12 nemzetiségi falut mutattak be, köztük volt Mezőkövesd is. Főjegyzőjük nagyszerű ötlete nyomán adták elő Budapesten a százötven fős matyó lakodalmat. Az esküvőt a Terézvárosi templomban tartották, aztán az Andrássy úton vonult vissza a menet a városligeti matyó házig. A nagy nyilvánosság előtt zajló esemény lángoltatta fel a matyó népművészet iránti érdeklődést. Az élelmes kereskedők már a századfordulótól elkezdték futtatni a matyó mintát. 1911-ben olyan óriási kereslet volt a matyó hímzéses tárgyakra, hogy telepet építettek Mezőkövesden a varratáshoz. Háromszáz asszony hímzett itt. Később még nagyobb méreteket öltött a varratás, csak íróasszonyból, akik előrajzolták a varróknak a mintát, negyven volt.

A második világháború után megalakult a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet. A közös műhelyben nyolcan dolgoztak, Mezőkövesről, Szentistvánról és Tardról ötszázötven bedolgozójuk volt. 1980-ban a közös műhelyben ötszázharmincöt ember volt, ezernyolcszáz fő pedig a környék harmincnyolc községéből bedolgozóként végezte a munkáját, akik hímzett blúzokat, lakástextileket, népviseletes babákat készítettek. Sokan közülük megkapták a népművészet mestere és a népi iparművész kitüntető címet.

A napjainkban már a világhírű divatcégek termékein is megjelenő magyar népművészetből származó motívumok legismertebbike a kalocsai. Autóversenyzők és filmsztárok ruháin tűnnek fel. Ha a világ ismerné a matyó hímzés és a kalocsai közti különbséget, talán szívesebben varratna ruhájára matyó motívumot. A matyó hímzés ugyanis a kalocsainál sokkal régebbi motívumkincsre épül, amely a 19. században még élő, előrajzolással készült szűcshímzésből alakult ki. A kalocsai pedig jóval később, a 20. század elején polgári rendelések teljesítésére tanfolyamokon tanított, újabb stílusú, sablonnal sokszorosított és újabb hímzéstechnikákkal készült.

A Történelmi Animációs Egyesület és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum együttműködésének legújabb gyümölcse az isaszegi csata animációs filmje, amely a Piski csata című film nyomdokait követi. A magyar csaták feldolgozását a Total War történelmi stratégiai játékra alapozták a fejlesztők. Komoly kutatások szolgálják a korhű megjelenítést, így az eredetihez hasonló egyenruhákat, fegyverzeteket, környezetet láthatunk a filmen. Az alkotók ismét a Napoleon Total War látványvilágát használták alapul, így készült el az 1848–49-es magyar szabadságharc másik fordulópontjáról, a dicsőséges tavaszi hadjárat sorsdöntő csatájáról szóló animáció.

1849. április 6-án Isaszegnél a magyar sereg döntő csapást mért Windisch-Grätz és Franz von Schlik tábornokok jól felszerelt seregére. Az ütközet után a császári haderő kénytelen volt kiüríteni a Duna–Tisza közét, majd három újabb csúfos vereséget követően hazáig kellett hátrálnia. Erre senki sem számított akkoriban. Bem József erdélyi hadjáratával párhuzamosan a magyar sereg nyár elejére az egész országot visszafoglalta.

Az animációhoz rengeteg új grafikai elem született, új magyar ezredek egyenruhái, és a teljes tábornoki kar, akik neve jól cseng mindannyiunk számára: Görgey Artúr, Aulich Lajos, Klapka György és Damjanich János; ez utóbbi az animációban jól felismerhető testes alkatáról.

A piski csata animációjától eltérően ebben a dokumentumfilmben bőven alkalmaztak egyéb szemléltető eszközöket is, a már megszokott térképes animációkon kívül. Megtudhatjuk belőle, hogyan nézett ki a korabeli hadseregszervezet, megismerjük a szemben álló felek hadseregeit, fegyverzetét.

Az alkotók igyekeztek teljesebb stratégiai háttérbe ágyazni az eseményt, így a térképes animációk a szabadságharc kezdetétől mesélik el a hadműveleteket és haditerveket. A piski csatával így forrhat egyetlen háborús csúcsponttá az esemény. Az isaszegi festői lankákon megörökített dráma hitelességét megint a neves hadtörténész, Csikány Tamás garantálja a nézőközönségnek.

A matyó népművészet (hímzés, viselet, folklór) is felkerült az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára a mohácsi busójárás, a magyar táncház módszer és a solymászat mellé.

 Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének kormányközi bizottsága 2012. december 5-én Párizsban döntött arról, hogy a matyó örökség is felkerül a listára.

A döntéshozatalnál fontos szempont volt, hogy mennyire széles összefogás áll a jelölés mögött. A matyó mellett felsorakozott a Matyó Népművészeti Egyesület, a Matyó Nagymama Klub Egyesület, a Matyó Néptáncegyüttes, a Matyó Múzeum, a Borsóka Hímzőkör, Kovács Szabolcs bútorfestő, népi iparművész, a helyi általános iskola és Mezőkövesd városa.

 A Magyar Nemzeti Digitális Archívumnak és mezőkövesdi munkatársainak kulturális tartalomfejlesztői, archivátori tevékenysége most még fontosabbá és szükségszerűbbé vált, hiszen munkájuk által a világ elé tárulhat a matyó népművészet minden szépsége.

 A matyó eddig is ismert volt Magyarországon kívül is, hiszen a Magyar Turizmus Zrt. már 2008-ban matyó mintás plakátokkal csábítgatta a külföldi turistákat, az utóbbi években pedig látványosan felfutott a matyó hímzés népszerűsége. A világörökség részévé válás remélhetőleg tovább erősíti ezt a folyamatot.

 Az UNESCO listára kerülés ünnepélyes programja a Magyar Kultúra Napján zajlik majd, 2013. január 19-én.

 Lázár Anita