Ha időben gondolkodunk, Koszta József 1867 előtt, az önkényuralmi korban, a Kiegyezés előtt született, gyerekkorát és kezdő művészéveit is a jó öreg Monarchiában élte, bár abból kisgyerekként bizonyára nem sokat fogott fel. Aztán átélte a világháborút, azt követően az Őszirózsás forradalmat, majd a Tanácsköztársaságot, jött Trianon, a Horthy-rendszer, aztán - még mindig az ő életében - a II. világháború, azon belül először a német-, majd az orosz megszállás. Később 1945-48-ig a koalíciós korszak, s 1949-ben nem tudni, mit érzékelt már belőle, mert beteg volt; a Rákosi rendszer… mi minden történt körülötte…

De se pro se kontra, a róla szóló tanulmányok egyikében sem szerepel, hogy Kosztát mindebből bármi megérintette volna. Nyilván, mint értelmiségi, világot járt embert igen, de sem a megnyilvánulásaiban, sem a festményein ennek nyoma sincs.
Gyerekkorában leginkább juhász szeretett volna lenni. Nem a juhok miatt, hanem „mert akkor a kutya végzi a munkát, ő meg nézegetheti a felhőket”. Kicsit idillikus elképzelés: az eget nézni - kedves, naiv ötlet. A család nem engedhette meg magának, hogy a fiúból művész legyen, szobafestő-mázolónak tanult, „a kenyést” az alapoknál kezdte, majd kitanulta a fényképész mesterséget, ami akkor újdonság volt. Egy darabig ez a kenyérkereső foglalkozása, amire öreg fejjel úgy emlékezett vissza, hogy „abbahagyta, mert ez nem igazi művészet, ott a gép dolgozik”. Az 1800-as évek utolsó harmadában érthető, hogy ezt így látta, akkoriban a fotózást még nem tekintették művészetnek. A festészet felé fordult: Bécs, Budapest, München, Párizsban bekerült a Szalonba, amit akkor már nem csak a Vadak támadtak. Koszta még akadémista stíluson nevelkedett.
Kukoricatörők, 1917 körül, Magyar Nemzeti Galéria
1897-ben jött az első igazi nagy siker: Aratók c. festménye Budapesten, majd 3 év múlva 1900-ban Párizsban is szép kritikát kapott. Ekkortól meg tudott élni a festészeti ösztöndíjakból. Megfordult Nagybánya körül, de nem lett tagja a Nagybányai iskolának. Ezzel szemben Szolnokon kétszer is járt a művésztelepen, ott részt vett a telep társasági életének mindennapjaiban.
A Kiegyezés után kezdődött és Trianontól kezdve hihetetlenül felerősödött a művészeti- és a társadalmi életen belül máig is tartó polémia; a népi - urbánus ellentét. Koszta az akadémikus stílus iskoláit kijárva - bizonyos szempontból - európai műveltséggel rendelkezett. Az 1900-as évek elején már tudott az impresszionistákról. Ha nem is a legszélsőségesebb, de egy diszkrétebb, szalonképesebb változata ismert volt számára és hatott rá. Claude Monet nevét a lehető legnagyobb tisztelettel említette. Ugyanakkor kétségkívül a színkezelése Munkácsys – őt élete végéig bálványozta. Ez már az impresszionizmus, nem az akadémizmus, nem Munkácsy, hanem az avantgárd nemzeti variációja.
1910-11-es esztendőkben, az akkor már világlátott Koszta bejárta az Alföldet, elvetődött Szentesre, megtetszett neki a tanyasi élet, vett egy házat, ahol egy kezdetleges műterme is volt.
Vízhordók, 1903, Móra Ferenc Múzeum, Szeged
Érdekes szellemi csavar, hogy miközben életét a Szentes melletti tanyavilághoz köti, ugyanakkor az urbánus avantgárd egyik legnagyobb képviselője. "Hogy speciálisan mért lakom éppen Szentesen, arra csak azt mondhatom, hogy ez az a táj, amely leginkább és legegyetemesebben viseli magán a magyar táj jellegzetességeit. Csak itt érzem magam jól, és csak itt tudok igazán dolgozni." Dilemma, amit nem kell feloldani.
A környező tájat festette, a paraszti életet, aminél népiesebb kiindulópont a világon nincs. Tanyáján kicsit gazdálkodott is, korán kelt, a mezőt, a jószágot figyelte, mint annyi más parasztember. „Megyek színt keresni” – mondta, majd elindult a pusztába, és ilyenkor valóban nem képeket festett, hanem színes csíkokat húzott a papírra. Tanyájáról heti rendszerességgel, vonattal bejárt a városba. Szentes ekkor megyeszékhely volt, valamivel pezsgőbb szellemi élettel, mint egy átlagos alföldi mezőváros. Megfordult kávéházakban, Fridrich fotóműhelyében, Tokácsli Lajosnak, a fiatal festőnek egy korsó hideg sör mellett adott tanácsokat. Máskor megvett egy fél ajtót vagy akár egy festékes rongyot, mert megkapta őt az odakent színek árnyalata.
1917-ben volt az első önálló kiállítása, ami országos tekintélyt jelentett, és ahol a kritikusok tollából felszállt, hogy itt van az új Munkácsy. Ez az „új Munkácsy” nem azt jelenti, hogy az ő stílusát követi a festészet módjában, hanem Munkácsy súlyához hasonlították. A Barcelonai Világkiállításon 1929-ben a Berekháti szélmalom című festményével nyert díjat.
A két világháború között még a szentesi tanyán élt, bár időnként elment Szentpétervárra, megfordult Rómában, Hollandiában, Németországban, Belgiumban, Párizsban is. Hogy pontosan kiket, milyen festményeket tanulmányozott, homály fedi. De ezeken a helyeken minden bizonnyal volt mit nézni. Majd visszament a szentesi tanyavilágba.
A mezőn, 1904, Magyar Nemzeti Galéria
A 30-as években a magyar festészet legkomolyabb nevei között emlegették, és ezt a szentesi közvélemény is elismerte. Egy anekdota szerint, amikor Koszta immáron a Szinyei társaság tagjaként országos szinten elismert és felkapott festő volt, Dr. Farkas Béla, az akkori főispán látogatást tett a tanyáján, hogy képet vásároljon. Személyautóval érkezett, kiszaladt elé a cselédlányka, megüzente vele, hogy a művész úrral szeretne beszélni. A lányka a házból azzal a válasszal tért vissza, hogy a gazda nem ér rá, mert fest. De hát ő a főispán! - üzent újból. Mire Koszta: ő fest, őt nem érdekli. Így a főispán visszaült az autójába, s elhajtott a poros földúton. Ilyen-olyan kommentárral, ezzel a történettel a 30-as években a szentesi város tele volt.
Magyar Filmhíradó 1948/36
1944 őszén jöttek az oroszok, akiket megelőzött rossz hírük. A két öreg, Koszta és felesége, Annuska bizonytalanok voltak, féltek kint a tanyán, és beköltöztek Szentesre, a zsinagóga mögötti házba. Ekkor már súlyos beteg volt. A háború után Csókkal, Csontváryval közös kiállítása eljutott Londonba. 1948-ban a Kossuth-díjat betegsége miatt már nem tudta átvenni.
A szentesi puszta közepén önmagát meglelő Koszta József festményein egyértelmű, hol ér össze a föld és az ég, a számtalan történelmi kort megélt, földrajzi távolságot bejárt, társadalmi átalakulást látott, és a művészeti stílusokat ismerő festő életében a látóhatár végtelen.
Jenei Gabriella

Nyirő József szobra Székelyzsomboron (Forrás: wikipédia)
Károlyi Amy
Károlyi Amy és Weöres Sándor
Burt tipográfja
Hansen írólabdája
Remington No 1.
Mechanikus narancs



125 éve, július 17-én született Erle Stanley Gardner krimiíró az Amerikai Egyesült Államokban, Massachusettsben. Foglalkozását tekintve ügyvéd volt, az államokbeli kínai és mexikói közösségek érdekvédelmét látta el. Ez az igencsak dicséretes és nemes feladat azonban nem hozott jelentős bevételt, így Gardner a húszas években novellák írására adta a fejét. Nem titok, hogy kezdetben inkább a pénzszerzés foglalkoztatta, nem az íróvá válás.
Gardner a
Gardner nagyon szerette volna, ha hőse a filmvásznon is megjelenik, ennek érdekében igen sokat lobbizott. 1934-ben a Warner Bros elkészítette az első mozifilmet a The Case of the Howling Dog-ot (A vonyító kutya esete), ami nagy sikert aratott a mozikban. Warren William formálta meg Perry Masont, kiváló alakítást nyújtott. Ezen kívül még további öt mozifilm is készült, melyek szintén osztatlan sikert arattak.
Perry Mason és Della Street

Ferrari 250 GT Lusso (Forrás: 


mindig velünk lehet
Jean-François Champollion
Reguly Antal
Reguly Antal mellszobra az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban

