Igaz, nem itt született, hanem Huszton, ahova Ady Endre Érmellékéről apai és anyai ágon igen erősen kötődött. Utóbb némely irodalmi szakértők meglehetős erőszakossággal magyarázzák bele költészetébe, mi szerint Ady szilaj szilágysági tulajdonságai éppen úgy megjelennek Szép Ernő műveiben, mint ahogy a közeli Szatmárban élt Kölcsey Ferenc költői világa. Különös életföldrajzi közelítésmód, a fél évszázaddal ezelőtt e tárgyban született irodalomtörténészi munkát mára már elfelejtették. Szép Ernőt viszont nem.

Szép Ernő édesapja, Szép Sámuel Husztról Hajdúszoboszlóra került, ahol az izraelita iskolában dolgozott tanítóként, Szép Ernő édesanyja varrónő volt. Néhány hajdúszoboszlói év után Debrecenbe költöztek. Szép Ernő középiskoláit Debrecenben kezdte, ám rosszul tanult és rossz társasába keveredett, apja átíratta a mezőtúri református főgimnáziumba. Itt hatodikos korában az iskola minden irodalmi pályázatát megnyerte.

Szép Ernő

Szép Ernőnek itt jelent meg első verseket és elbeszéléseket tartalmazó könyve 1902-ben, a Szép Juhászné című.  Rá egy évre már Budapesten újságíró. 1905-ben a Budapesti Napló munkatársa, a szerkesztőségben egy íróasztalon osztozott Ady Endrével. 1908-tól a Nyugat, 1910-től az Est munkatársa. Az első világháborúban önkéntesként vett részt, mint haditudósító.  1925-től az Újság újságírója.

Furcsa pályafutás Szép Ernőé. Népszerű költőként kezdte, divatos színpadi szerzőként folytatta, regényei megjelenésükkor irodalmi szenzációnak számítottak, és már szinte teljesen megfeledkezett róla az irodalmi közvélemény, amikor újra felfedezték, mint az abszurd irodalom magyar előfutárát. Ady Endre talán legjobb barátja volt, de Molnár Ferenc legszűkebb társaságában is ott volt a helye. Babits Mihály és Kosztolányi Dezső első megjelenésétől kezdve nagy költőnek tartotta, Hatvany Lajos pedig egyenesen a magyar irodalom egyik fő alakjának. Feljegyezték róla, hogy rendkívül szerény, kicsi, sovány ember volt, aki zavart mosollyal mondta el ironikus véleményét a világról. Szerették, de valójában senki nem vette komolyan. Furcsa gesztusait anekdotákként terjesztették. Ezek legismertebbike, hogy amikor katonaidejét leszolgálva tisztté avatták, jelmondatot kellett vésetnie kardjába. Szép Ernő hadnagy nem éppen harcias jelmondatot használt – Leben und leben lassen! – Élni és élni hagyni. Irodalmi munkássága is ennek jegyében zajlott, ez a félszeg emberszeretet egyszerre tette őt Petőfi egyszerűségéhez közelivé, de ezzel együtt a kabarék szókimondó, kemény csúfolódásait is szeretetre méltóan tudta beépíteni műveibe.

Hajdúszoboszlói gyermekévei – senki nincs máshogy – alapvetően meghatározták világlátását. Az Alföld, a Tiszántúl gondolkodásmódját hozta Budapestre. Élete itt szerkesztőségekben, kávéházakban, irodalmi körökben zajlik. A kezdetben bohém fiatalember – a bohémság azt jelentette, hogy igen sok hölgypartnere volt – hamar agglegénnyé változott. Ehhez feltehetően hozzásegítette az a tény is, hogy a hajdúszoboszlói szűkösség a nagyvárosban is ugyanazt jelenti: nyomort. Amikor Szép Ernő, úgymond, befut, és írásaival sok pénzt keres, nem habozik, nekivág a világnak, és amíg a pénze tart, összevissza utazgat Európában. Kalandjairól, utazásai színtereiről költői publicisztikákban számol be. Költősége végigkíséri egész életét, akkor is, amikor tárcát ír, akkor is, amikor prózát, akkor is, amikor színdarabot. A falusi és a vidéki városi gyerekkor, a diákévek és a fővárosi életképek – így írják – impresszionista-lírai színezetet adnak a Szép Ernő szövegeknek.

Legjelentősebb regényének az 1919-ben írt Lila ákácot tartják. Szép Ernő a színpadi szerzők világába is hasonló módon robbant be, mint a költészetbe. A legdivatosabb drámaírók között tartották nyilván. A kabarék színpadán gyakorolta be, hogy miként lehet egyedi hangú, közönségsikerre bizton számítható, ám mégis komoly mögöttes üzeneteket tartalmazó jeleneteket megírni. Színdarabjai: Az Egyszeri királyfi – ez lényegében egy nagy mesejáték, 1913-ban mutatták be a Nemzeti Színházban. Jászai Mari és Rózsahegyi Kálmán a kor legnevesebb színészei játszották benne a főszerepeket. Szép Ernő fejedelmi honoráriumot, ötezer aranyforintot kapott érte, amelyet nagyrészt hazaadott Hajdúszoboszlóra, ahol szülei még nyolc testvért neveltek –, az Azra, az Aranyóra, a Patika, a Vőlegény, mind-mind azt a fajta szelíd emberséget jeleníti meg, igaz, más-más témavilágban, ami Szép Ernő írásaira annyira jellemző. Megírta sikerregénye, a Lila ákác színpadi változatát is. Ezt kétszer megfilmesítették.

A Lila Ákác  című film 1972-es változatának plakátja.

Szép Ernő 1941-ben egy különös könyvet állított össze, amelynek címe: Felnőtteknek. A kötetben olvasható történetek egy gyerek élményeit jelenítik meg a felnőtt ember szemével. Legelső történetének címe Szoboszló. Szép Ernő különös személyisége, világlátása, és gondolkodásmódja ennek első mondatában mindenki előtt tisztán áll: „Ahogy az én könyvem kinyitja valaki, úgy nyitom ki Szoboszlót a lelkemben.” Kortársai mindegyike elmondta vagy lejegyezte Szép Ernőről, hogy akárhol is volt, kereste a Hajdúszoboszlóról szóló híreket, nagyon büszke volt szoboszlóiságára.

A város pedig büszke Szép Ernőre. Emlékét tisztelettel és szeretettel őrzik, ma iskola viseli a nevét.