1996 április 30-án, húsz évvel ezelőtt hunyt el Keresztury Dezső irodalomtörténész, kritikus, műfordító, egyetemi tanár.

Keresztury Dezső

A sokoldalú tehetségű, a magyar kultúrpolitikában és irodalomtörténetben kiemelt szerepet vállaló Keresztury Dezső Zalaegerszegen született 1904-ben. Édesapja ügyvéd volt a göcseji városban. 1898-ban nyitotta meg saját ügyvédi irodáját, ám számunkra ennél a ténynél lényegesen fontosabb, hogy ugyanebben az évben jegyezte el a nemesgulácsi Eöry Etelkát, jövendő gyerekük, Dezső édesanyját. A saját köreiben már fiatal korában nagy tekintélyt megszerző ügyvéd házasságával magasabb társadalmi elismerést és jókora hozományt is nyert. Lényegében ez a nász késztette arra, hogy ő is keressen magának egy nemesi rangú őst, hiszen leendő apósa ragaszkodott ahhoz, hogy Etelka lányát csak nemes ember veheti el. Keresztury ügyvéd úr tehát előszedte magának a 18. században élt Keresztury Józsefet, akit II. József emelt nemesi rangra, méghozzá a Szinerszeghy előnévvel is ellátva őt. Szinnyei József Magyar írók élete és munkái című, ma is használt nagy adattárának hatodik kötetében ott van Keresztury József munkásságának összefoglalása. Ha úgy tetszik tehát, Keresztury Dezső, a későbbi jeles irodalmár a génjeiben hordta ennek az ősi tudománynak a szeretetét és tiszteletét, meg persze azt a tehetséget is, amellyel majd később íróként, népművelőként és politikusként az irodalmat szolgálta. A balaton-felvidéki község, Nemesgulács általános iskolája Keresztury Dezső nevét viseli. Ennek oka, hogy gyerek és ifjúkorának időszakában gyakran megfordult itt a későbbi költő. Nincs ezen semmi csodálkozni való, nagyszülei itt laktak, édesanyja itt nevelkedett. Ráadásul mind a négy keresztszülője Gulácshoz kötődött. Nagy Imre erdész és Nagy Margit Balatonedericsről, Ottava Ignác szemorvos és Fodor Jozefa Gulácsról jött Zalaegerszegre, a keresztelőre.

Goldmark-emlékkiállítás megnyitója a keszthelyi Festetics-kastélyban. Forrás: MaNDA Adatbázis, Balatoni Múzeum, CC BY-NC-ND

Elemi és középiskolai tanulmányai után Keresztury Dezső Gábor Imre, hogy a nevekkel maradjunk még a keresztelőnél, Budapestre került, ahol 1928-ban magyar-német szakos tanári diplomát szerzett. Előtte néhány szemesztert a berlini és a bécsi egyetemen is elvégzett. 1929 és 1936 között a berlini egyetem magyar lektora, a német fővárosban működő Magyar Intézet könyvtárosa volt. 1936-os hazatérte után az Eötvös József Collegiumban tanított magyart. Közben a Pester Llyod című német nyelvű napilapnak is dolgozott. 1945-ben a Magyar Írók Szövetségének egyik alapító tagjaként lépett fel. Két évig a Nemzeti Parasztpárt tagjaként vallás- és közoktatásügyi miniszterként dolgozott. 1948 és 1950 között a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárosi tisztségét töltötte be, majd 1971-es nyugdíjazásáig az Országos Széchényi Könyvtár tudományos főosztályvezetője volt. 1985-től a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. 1973-tól a Magyar Tudományos Akadémiának levelező, 1982-ben pedig rendes tagjává vált.

Életműve imponálóan nagy és sokszínű. A fő irány a költészet lett volna. Sok-sok verseskötet tanúskodik erről, csak néhány közülük: Dunántúli hexameterek, Lassul a szél, Égő türelem, és jó néhány tanulmánykötet, főleg a német és a magyar kortárs irodalomról. Ma is használt, rendkívül népszerű művei a monográfiák, például Arany Jánosról és Babits Mihályról, és sok százezer magyar ember könyvespolcán ott van Keresztury Dezső talán legismertebb kötete, az 1956-ban elkészített A magyar irodalom képeskönyve című olvasmányos ismeretterjesztő könyv. 1961-től Arany János összes műveinek kiadását szerkesztette. Műfordítóként főként a német költészet átültetésében jeleskedett (válogatott műfordításai 1997-ben jelentek meg Keresztury Dezső önéletrajzi esszékötetei (Kapcsolatok; 1988; Emlékezéseim, Szülőföldeim; 1993)  a XX. századi magyar művelődéstörténet sok háttérismeretet adó dokumentumai.

Az Így élt... sorozat a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában jelent meg

Hogy nem akárkivel van dolgunk, az talán elegendő egyetlen versének felidézésével megmutatni. Keresztury Dezsőnek kisujjában volt a költői mesterség, mindaz, ami a magyar irodalmat a kezdetektől máig megtartotta, és tovább építette. A Nyugati szél című vers egyszerre hagyományőrző és modern, egyszerre leíró és érzelmeket muzsikáló, egyszerre érzéki és igen mély filozófiai húrokat megpendítő mű. Lesznek még idők, amikor Keresztury Dezső – akárcsak személyesen, egész élete példájával – kiemelkedvén mindenféle mai kocsmákból, megkapja méltó helyét a magyar irodalom történetében:

NYUGATI SZÉL

Szél pengéi szelik a rengeteg,
fény-ittas, hidegen józan eget.

Arany téboly: végsőt lobban a nyár:
az árnyék végtelenbe hull és vége már.

A kétértelmű láng kigyújtja mind,
mi pusztul, él, játék s törvény szerint.

Zöld volt, gyümölcsös nyár a félsziget:
most sűrű árny, testtelen sziluett.

Éhes sirály rikoltozza a kint:
lankán, erdőn nincs rózsás labirint.

Nagy ősz! Bomlott halotti dáridó
s bölcs önzéssel magába forduló

pompa, mely új csiráknak osztja szét
a nap hívó szavát, a nyár tüzét.

Fényt, színt, vágyat, eszmét magába zárt,
s lehull az éj, mint vérpadon a bárd.

Nézz szembe! Sár lomb hull a semmibe.
A szépség a halál szivárvány-felszíne.

Virág, gyümölcs, szenvedély, alkotás:
megrothadó parádé, értelme-nincs tanács.

S hunyd be szemed! Bensőd árnyaiból
az örök folytatódás szava szól:

valami észen, kínon túli hit,
mely nőni, tenni, adni kényszerít.

Dippold Pál