A magyar irodalom egyik, napjainkban ellentmondásosnak ítélt életpályájú alakja, aki egyébként kitűnő íróként szerzett magának nevet, száztíz évvel ezelőtt, március 30-án született Budapesten.
Nehezen érthető, hogy attól a Gelléri Andor Endrétől, akit az irodalom olyan óriásai szerettek és támogattak, mint Móricz Zsigmond, Füst Milán, Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc, miért kellett méltatlan politikai cirkuszok közepette elvenni azt a tisztességet, hogy néhány utca viselhesse nevét.
A szegény munkáscsaládba született, éles eszű fiú 1921-ben abbahagyta a gimnáziumot, és 1926-ra a műszaki technikum elvégzése után fém- és vasipari szakmunkás bizonyítványt kapott. Ezekben a körökben kezdte életét, dolgozott géplakatosként, műszaki rajzolóként, kelmefestőként, hivatalnokként és gyereknevelőként.
Gelléri Andor Endre
Még tanulmányai közben, 1924-ben jelent meg első írása az Est című lapban – Gelléri Andor Endre egy csapásra sikeres, népszerű íróvá vált. Ösztöndíjat kapott, amelyből Olaszországba és Németországba utazhatott, és szinte természetes tényként rögzíthetjük, hogy igen hamar megjelenthetett novellája a Nyugatban. 1930-ban írta meg regényét, az A nagymosodát, rá három évvel jelent meg első novelláskötete, a Szomjas inasok, ezért Baumgarten-díjat kapott. 1941-től – zsidó származása miatt – megjárta Monor, Nagykáta, Aszód, Gyertyánliget és Jászberény munkaszolgálatos táborait. Egy-egy ilyen bevonulás közben készítette el önéletrajzát, amely aztán majd csak 1957-ben jelenhetett meg. 1945-ben halt meg tífuszban a hörschingi amerikai katonai kórházban.
Gelléri Andor Endre igazi műfaja a novella volt. Ebben tudta a legmaradandóbb alkotásokat létrehozni. Azt írják róla, hogy ő fedezte fel a hétköznapok költészetét. Szereplői a cseppet sem romantikus körülmények között élő kisemberek, hórukk-munkások, munkanélküliek és csavargók voltak. Írásművészete bizonyos elemeiben Jack London óriási empátiával megírt csavargónovelláihoz köthető – természetesen annak derűs, és a szabadságot megcélzó fényei nélkül, szellemi utódai között pedig ott találjuk Lengyel Józsefet, Fejes Endrét és Moldova Györgyöt.
Vasvirág (1958) című filmben Tőröcsik Mari és Avar István. Gelléri Andor Endre novelláiból filmre írta és rendezte Herskó János
Gelléri Andor Endre hatalmas beleérző képességgel tudta ábrázolni a munkáslét tragikus eseményeit. Nála élesebben és forradalmibban senki nem tudta megmutatni korának nyomorúságát. Azt a szót használtuk, hogy forradalmi, ám Gelléri Andor Endrét munkás származása, munkás tematikája mellett és mindezek ellenére hiába volt kifejezetten baloldali világképű ember, egy percig nem érintette meg a kommunizmus. Ebben kifejezetten különbözött legtöbb kortársától. Ahhoz persze nem kellett kommunistának lenni, hogy környezete életét, a munkások nyomorúságát hitelesen tudja ábrázolni.
Hegedűs Géza, tőle meglehetősen szokatlan lelkesedéssel úgy ír Gelléri Andor Endréről, mint akiben ott összpontosul Andersen meselátása, Gorkij proletármélysége, Füst Milán látomásossága, Csehov bánata, Kafka szorongása és Arany János Toldijának izomerő-ünneplése. Akiről népszerű irodalmárunk ilyeneket leír, nem lehetett akárki. A világirodalom egyik legnagyobb novellistája, klasszikus író, mondja Hegedűs Géza.
Minden magyar ember büszke lehet arra, hogy élt Budapesten, nem is olyan régen egy vagány, mérhetetlenül tisztességes és nagy tehetségű író, akit Gelléri Andor Endrének neveztek. Akinek nevét és történeteit nem az utcanévtáblák, hanem rövid, ám nagy ragyogású életműve őrzi meg a magyar utókor számára.
Dippold Pál
