A magyar tudomány nagy tekintélyű, világhírű alakja az ideg-elme és belgyógyász szakképzettségű tudós 30 évvel ezelőtt, 1986. január 24-én halt meg Svájcban.
Annyit még a modern tudományokban járatlan emberek is azonnal felismerhetnek, hogy Szondi Lipótnak semmi köze nem lehetett Drégely várának egykori hős kapitányához, Szondi Györgyhöz. A tudós ugyanis Sonnenschein Lipót néven született Nyitrán, 1893-ban. Egy meglehetősen nagy létszámú, tizenhárom gyerekes zsidó családban nőtt fel, apja - aki suszter és autodidakta segédrabbi volt -, második házasságának nyolcadik gyermekeként. Egyes források szerint 1918-ban változtatta meg nevét, ám még Sonnenscheinként került 1898-ban Budapestre, és a fővárosban teljesítette elemi, középfokú és egyetemi tanulmányait. 1919-ben avatták orvosdoktorrá. Ezt megelőzően azonban már bőséggel volt alkalma szakmájában dolgozni, 1915 és 1918 között az első világháború olasz és orosz harcterein teljesített szolgálatot orvos-hadnagyként. Túlélvén az első nagy világégést, 1923-ig a Ranschburg Pál, a kísérleti lélektan magyarországi megalapítója mellet dolgozott. Szondi Lipótnak Budapesten jól menő bel- és ideggyógyászati magánpraxisa volt. 1923-tól kezdte meg a később nagy sikereket hozó kutatásait a belső elválasztású mirigyek kórformái és az alkati betegségek kapcsolatát vizsgálván. 1927 és 41 között a gyógypedagógiai tanárképző főiskolán aztán jóval nagyobb körben folytathatta kutatómunkáját. Itt a lélektani laboratórium vezetőjeként az értelmi és érzékszervi fogyatékosságok örökléstanával, iker és családfakutatással, alkattannal és a fiatalkorú bűnözők indítékaival foglalkozott. Mindezek közben tanárként a lelki betegségekről szóló előadások egyik népszerű alakja volt. Szondi Lipót sorselemző elméletének alapgondolatai is ezekben az időkben születtek meg, ezek jellemzően a házassági párválasztások genetikai meghatározottságának kutatásaira épültek.
A második világháborús években, 1941 és 1944 között magánorvosként dolgozhatott, a zsidótörvények őt sem kímélték, 1944 elejétől csak zsidó betegeket fogadhatott. A német megszállás után Szondi Lipót belekerült abba az ezernyolcszáz fős gazdag zsidó üzletembereket, tudósokat és művészeket magába foglaló csoportba, akiknek a nácik váltságdíjért megengedték, hogy kivándorolhassanak Palesztinába. Szondi Lipót néhány hónapig a bergen-belseni lágerben volt, ahol sorselemző szemináriumokat tartott. Végül mégsem Palesztinába ment, hanem Svájcban kapott menedékjogot 1944 végén, 1946-ban pedig Zürichbe költözött, ahol magánrendelőt nyitott lelki betegeknek. 1959-től svájci állampolgár, Magyarországra soha többé nem jött vissza.
Szondi Lipót
Tudományos munkássága új hazájában, Svájcban teljesedett ki. Már 1947-ben megalapította a Kísérleti Ösztöndiagnosztikai és Sorsanalitikus Pszichológiai Társaságot, majd nagy sokára, 1961-ben a svájci Sorsanalitikus Társaság alapító tagjává vált. A rá következő évben Zürichben egyetemi előadó lett, 1970-ben a lőveni egyetem, 1982-ben a Sorbonne díszdoktori címét nyerte el.
A jeles francia gondolkodó, Pasteur szerint a szerencse azokat segíti, akik felkészülten várják. Szondi Lipót életének szinte egészére igaznak bizonyulhat ez a már szinte költői állítás. 1969-ben például egy meggyógyított betege anyjától hálából ötmillió svájci frankot kapott. Ebből aztán Szondi Lipót Zürichben létrehozhatta Stiftung Szondi Institutot - amelyet itthon egyszerűen Szondi Intézetként ismerünk -, melyben a sorselemzők ötéves képzésére, valamint a sorselemzés elméletének és alkalmazásának kutatására teremtett méltó körülményeket.
A tudományos pályafutás természetesen a kutatási eredményeket összefoglaló és bemutató jelentős művek megjelenésével járt, svájci évei alatt Szondi Lipót húsz kötetben tette közzé a kísérleti ösztöndiagnosztika és a sorspszichológia diszciplínájában elért eredményeit. Ezek közül kettőt a magyar közönség is megismerhetett 1987-ben.
Szondi Lipót életművéhez ma már többek között az internet segítségével bárki hozzáférhet. Így például elolvashatja a nagy tudós Sorsanalízis és önvallomás című gondolatfutamát, amely tisztán megmagyarázza, hogy a milyen indítékok vezérelték érdekes, színes, szakmai sikerekben igen gazdag pályájára.
Szondi önvallomásában megindító szavakkal mondja el, hogy miként nevelte őt édesapja vallásos emberré. Szondi apja a leendő tudós tizennyolc éves korában halt meg, a vallási előírásoknak megfelelően a fiatalember egy teljes évig mondta a kaddist, a halotti imát, hajnalban és este hangosan a közösség előtt. Szondi Lipót erre az évre úgy gondolt, mint ami meghatározta tudományos munkáját, és a zsidó vallás dogmáinak elhagyása után is megtartotta őt istenhívő zsidó embernek.
Szondi Lipót nevét a mai magyar klinikai pszichológiában és pszichiátriában az általa kidolgozott és végül a világ minden táján alkalmazott tesztje őrzi. Ennek lényege, hogy a tudós családi tapasztalatai alapján azt tételezte, hogy minden elmebeteg vonzódik ahhoz a típusú elmebetegségben szenvedőhöz, amelyben ő maga is szenved, mert ezekért a bajokért meghatározott gének felelnek, és a gének jeleznek egymásnak. Szondi Lipót erre építette sorsanalízisnek elnevezett elméletét. A teszt technikailag a következőképpen fest: a tudós összegyűjtött negyvennyolc, a lehető legkülönfélébb elmebajokban szenvedő embereket ábrázoló fényképet, ezek közül páciensének választania kellett. Attól függően, hogy milyen típusú elmebetegeket talált rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek, állapította meg a tesztelő a kórképet. A teszt lényegében egy pszichológiai vizsgálati eszközként szerepel, projektív, választásos teszt. A betegnek mondott páciens képválasztásainak elemzése alapján - mivel Szondi szerint minden emberi választás ösztönös - kialakítható az ösztönprofil, amiből aztán előre jelezhetők a páciensre váró sorslehetőségek. A sorsanalízis a Szondi Lipót kialakította, az ember ösztönös működését meghatározó négy ösztönkörre egyszerűsíthető. Ezek az ösztönkörök külön-külön biopszichológiai célokat szolgálnak, hogy végre, a szavak szintjén legalábbis tisztábban lássunk, soroljuk fel az ösztönköröket: 1. szeretet és pusztítás 2. etikai-morális viselkedés 3. a birtoklás és létezés 4. a keresés és tapadás.
Mielőtt végképp belekeverednénk a modern pszichológia látszólag bonyolult, ám valójában igen egyszerű módszertanába, mondjuk ki, hogy Szondi Lipót kutatásait, tudományos munkásságát, bármennyire is kritizálta és kritizálja a szakma, az elméletet és a tesztet kidolgozó tudós a mélylélektan kutatóinak nagyjai közé tartozik, Freuddal, Junggal és Adlerrel áll egy sorban. Erre magyar emberekként méltán és joggal lehetünk büszkék.
Dippold Pál
