A 20. század egyik legnagyobb magyar színésznőjének, Törőcsik Marinak a születésnapját ünnepelhetjük november 23-án.
Heves megye peremén, Pélyen született. Mint egy nemrégiben készült interjúból is megtudható, polgárinak minősíthető az a közeg, amelyben felnevelkedett. Édesapja iskolaigazgató volt, egyik nagyapja pedig mozitulajdonos. A klasszikus műveltség megszerzése és a filmművészet legkorszerűbb darabjai tehát magától értetődő természetességgel, egy időben épülhettek be a kislány Törőcsik Mari életébe. Középiskolába az egri Sancta Maria Általános Iskola és Leánygimnáziumba járt. Itt a talán legnevesebb tanító apácarend, az angolkisasszonyok mutathatták meg mindazokat az értékeket, melyekhez egész életében hű maradt. 1954 és 1958 között Törőcsik Mari a Színház és Filmművészeti Főiskolán tanult. 1958-ban szerzett diplomát, osztálytársai közül írjuk le mindegyikőjük nevét, nincsenek sokan: Bodrogi Gyula, Böröndy Katalin, Fülöp Zsigmond, Fonyó József, Kóti Árpád, Margitai Ági, Perlaki István, Szabó Ildikó és Verdes Tamás. Kitűnő emberek.
Törőcsik Mari és Soós Imre a Körhinta című filmben
Törőcsik Mari azonban már főiskolai tanulmányainak első évében az egész későbbi pályáját meghatározó világra szóló siker részese lehetett. Fábri Zoltán Körhinta című filmjében játszotta a női főszereplőt. A férfi főszereplő alakját a tragikus sorsú Soós Imre formálta meg. A film alapjául szolgáló történetet nem akárki, a magyar próza nagy ígérete, Sarkadi Imre írta. A Körhintát 1956-ban a Cannes-i Filmfesztiválon Arany Pálma-díjra jelölték. Ebben nyilván jelentős szerepe volt Törőcsik Marinak is. Cannes-ban már a jelölés ténye is óriási elismerést jelent. Törőcsik Marit 1976-ban a legjobb női alakítás díjával tüntették ki a film európai fővárosában. Szinte állandó vendége volt a Cannes-i filmes eseményeknek, olyan magától értetődő természetességgel járt Budapest és Cannes között, mint kislány korában Pélyből Egerbe. Ez a fajta természetessége, önfeladás nélküli élete emelte őt a legnagyobbak közé. Ha mai arcát nézzük, sokunknak óhatatlanul Tolnay Klári jut eszébe, aki az idő múlását, idős korát ugyanolyan méltósággal, tisztasággal, túlzás nélkül mondhatjuk, örömmel élte meg minden külső és belső viszontagság ellenére, mint Törőcsik Mari.
A nagy színésznő színházi bemutatóinak száma imponáló: százhuszonnyolc premier részese volt. A magyar és a világirodalom legkitűnőbb szerzőinek darabjaiban játszott. Az országos népszerűséget és a világhírnevet a filmek hozták meg neki. Ha mindet felsorolnánk, tele lenne még az internetes felület jelentős része is, ezért csak néhányat emelünk ki közülük: Édes Anna, Szent Péter esernyője, Elveszett paradicsom, Sikátor, Szeressétek Ódor Emíliát!, Szerelem, Macskajáték, Déryné, hol van (ezért kapta a Cannes-i díját), Szegény Dzsoni és Árnika, Szamárköhögés, Csapd le, csacsi!, Töredék és a Kossuthkifli.
Törőcsik Mari hatalmas fegyelemmel teljesítette a rábízott feladatokat. Hiába került sokszor nagy-nagy erőfeszítésbe egy-egy figura életre keltése, hallatlan fegyelme-önfegyelme mindig a lehető leghitelesebb alakításokhoz segítette hozzá. Az a tisztelet, ami egész életében elkísérte, többek között ennek a természetes és mindig virágzó tehetségnek köszönhető. Nem is győzték kitüntetéssel, személyében tisztelhetjük a valaha legtöbbet díjazott magyar színésznőt. A díjakat nem kapják, hanem adják. Nincs semmi csodálni való abban, hogy Törőcsik Maritól soha senki nem irigyelte kitüntetéseit. Az a szeretet, ami egyaránt áthatja magánéletét és munkáját, mindenféle díj nélkül is tízmilliók elismerését, szeretetét hozta el neki. Erre csak ráadás a Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze, az Érdemes és Kiváló Művész cím, a kétszeres Kossuth-, Jászai Mari- és Balász Béla-díj. Úgy tűnik teljes a lista, Törőcsik Mari mindent megkapott. Ám valójában mindannyian adósai vagyunk, mert mi sokkal többet kaptunk tőle. Születésnapján az Isten éltesse.
Dippold Pál
