Támogatott, tűrt, tiltott. Ki ne hallott volna e három kategóriáról, amibe az értelmiséget, különösen a művészeket sorolták a 25 éve mögöttünk hagyott rendszerben. És az is biztos, hogy minden hatalomnak megvoltak a kegyeltjei, az úgynevezett kurzusművészek. A Magyarországon 1945-ig szinte ismeretlen, aztán hatalomra jutó kommunisták is hamar megtalálták a maguk embereit ebben a szférában. Árnyalja a képet, hogy a két világháború között, és még a második után is művészkörökben divat volt baloldalinak lenni.
A MAFIRT Krónika 1947 augusztusában a mozikba kerülő anyagát Szentendrén, az 1929-es régi művésztelepen, a munkásbiztosító volt szanatóriumának kertjében forgatták. (Az új telepet, a Duna partján 1972-ben épült 12 műtermet nemrégen tette rendbe az állam.) A Római iskola művészei közül kikerülő alapítók (Paizs Goebel Jenő a legismertebb) még a régi járványkórház épületét kapták meg a polgármestertől, de nemsokára a szanatóriumba költözött a társaság. A 30-as években volt a telep a csúcson, ekkor dolgozott a városban Vajda Lajos (ő a családjával költözött ide még 1923-ban) és Korniss Dezső – ő jellegzetes művészfrizurájával levélgyűjtögetés közben szerepel is a filmben. Majd jöttek a többiek, Barcsay Jenő, aki a tudósítás elején elmélyülten fest valamit a szabadban. Róla lehet tudni, hogy műveinek nagyobbik része mégis csak műteremben készült. Szentendre művészeti életéhez az is hozzátartozik, hogy a 30-as években a pismányi Haluskai tanyán is megtelepedett egy csapat festő, köztük a tudósítás végén a tankönyv illusztrációit a Gallilei-körös Gráber Margitnak mutogató Szántó Piroska is.
És ha már Gallilei-kör, akkor nem véletlen, hogy a filmben jórészt tényleg baloldali művészek sorakoznak. Barcsay után mindjárt ott van az ablakban pingálgató Schubert Ernő, akit ősztől majd az Iparművészeti Főiskola rektori székébe helyez a hatalom. Ő egy olyan dekorációs vállalatot is vezetett, ami a háború után a kommunisták rendezvényein dolgozott. A szemüveges Fenyő Endre, aki a tudósítás szerint a környező falvakban portrézgatott, később a Művészeti Alap festő-lektora lett, no, és a Szocialista Hazáért, a Szocialista Kultúráért, és a Szocialista Művészetért érdemrend kitüntetettje. A furcsa fejfedős Kmetty Jánosról már a filmből kiderül, hogy a Párt színeiben Szentendre városatyájaként is tevékenykedik. Deiner-Dénes Rudolf, a „népszerű Rudi bácsi” az 1948-as kultuszminiszteri munkajutalom mellett csak a II. kerületi Magyar Szovjet Baráti Társaság díját kapta meg 1952-ben. Czóbel és felesége, Modok Mária Párizs és Szentendre között ingázva élték meg eme kemény éveket. Modok a narrátor szerint a háztartáshoz is ért, amit egy macska amúgy sikertelen megfogásával szerettek volna illusztrálni a tudósítás készítői. A kaktuszaira büszke Ilosvai Nagy István 1965-ben a Munka Érdemrend ezüst, majd tíz év múlva már az arany fokozatát kapta meg. Beck Judit, aki 1941-től volt egy évig Gyarmati Fanni tudtával Radnóti Miklós szeretője, itt már férjét, a mindvégig kommunista Major Tamást rajzolja nagy hozzáértéssel.
Még jó, hogy ezután egy igazi l’art pour l’art művészt, a már emlegetett apolitikus Korniss Dezsőt is megmutatják. Végül a Szántó Piroska és Gráber Margit párossal zárul az anyag, rájuk sem vonatkozik a Kornissra tett megállapítás.
Pálffy Lajos
