125 éve született Kéthly Anna, a magyarországi baloldal talán általánosan elfogadott és méltányolt politikusa. Gyermeke nem született, vagyont nem gyűjtött, tanítványai sem voltak, politikai örökségéért viszont régóta folyik a versenyfutás.
A villanyszerelő apa és a háztartást vivő édesanya kilenc gyermeke közül a második volt, de a szokásos hat elemi után a négy polgárit is elvégezte, és még fiatalon megtanult németül és angolul. Textilüzemi munkásként, vagy magánvállalkozások alkalmazottjaként könyvelői és gépírói gyakorlatra is szert tett és már 1913-ban belépett a Tisztviselői Szakszervezetbe.
Innen egyenes út vezetett az 1917-es szociáldemokrata párttagságig, a marxizmus hatására pedig a katolikusnak keresztelt hölgyből ateista nőmozgalmár lett. Lelkesen üdvözölte Károlyi Mihály hatalomra jutását (a vörös gróf iránti elkötelezettsége élete végéig megmaradt), de a proletárdiktatúrát túlkapásai, a Lenin-fiúk terrorcselekményei miatt elítélte. Ennek a magatartásnak köszönhette, hogy Kun Béláék bukása és a Bethlen-Peyer paktum után, 1922-ben, második női képviselőként Budapest I. választókerületében listán bejutott a képviselőházba. (Az első képviselőnő 1920 és 1922 között Schlachta Margit volt, akit a háború után alelnöki minőségében Kéthly többször is rendre inthetett.) Hogy a proletárdiktatúra alatt kompromittálódott vezető szocdemek miatti káderhiány, vagy tehetsége hozta meg neki a képviselőséget, az lényegtelen. Ami biztos: az Országgyűlés 1935-1940 közötti időkről szóló, egyáltalán nem baloldali beállítottságú almanachjában azt írják róla, hogy
„szorgalmas tagja volt a Képviselőháznak, tartalmas felszólalásaival és készültségével mindig általános figyelmet keltett Egyénisége rokonszenvessé tette a Ház minden oldalán… Egyike a Ház elismert szociálpolitikusainak”.
Valóban, az 1944-ig elmondott több, mint ezer felszólalásában a szociális problémák voltak a központban, de szót emelt a nők jogaiért, az egészségügyi ellátás fejlesztéséért és a 14 éves korig tartó tankötelezettségért is. Beszédei javát publikálta is a maga által 1926 és 1938 között szerkesztett Nőmunkásban.
„A mesebeli sárkány nagyon szerény szörnyeteg volt. Megelégedett azzal, hogy minden évben egy szüzet áldoztak neki. A reakció sárkányának működését az ország rettentő statisztikai adatai jelzik. Csecsemő- és gyermekhalandóság, a népbetegségek borzalmas pusztításai – tüdőbaj, vérbaj, alkoholizmus –, a munkanélküliség következtében lerongyolt munkáséletek testi és lelki nyomorúsága, az idegbajosokat és őrülteket ápoló intézetek zsúfoltsága, az öngyilkosok számának rettentő emelkedése: mind a sárkány nagy étvágyát biztosítják.”
Nőmunkás, 1931 június
Felemelte szavát a zsidók jogfosztása ellen és Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt az újvidéki mészárlás kivizsgálását is követelte. Amikor ez utóbbi miatt életveszélyesen megfenyegették, állítólag csak annyit mondott, hogy aki fél, az menjen cukrászkisasszonynak. A német megszállás idején hamis papírokkal a Nógrád megyei Dejtáron bujkált, de már 1945 februárjában az MSZDP vezetésében a külpolitikai és nemzetiségi ügyekért volt felelős. Felelős szerkesztője volt ezidőtájt a meglehetősen szovjetbarát és antiklerikális Világosságnak is. Az MSZDP-ben a kommunistabarát párttagok által szorgalmazott pártegyesítéssel szemben foglalt állást, ezért a XXXVI., egyesítési kongresszus után elvették képviselőségét és kizárták a szociáldemokrata pártból. 1950 június 9-én pedig kopogtatott Pozsonyi úti lakásának ajtaján az ÁVH. Közel négy évig volt úgy börtönben, hogy megvádolták volna. Öt nap alvásmegvonás és testvérének a szeme előtt történő agyonveréséről szóló ígéret hatására mindent aláírt, amit elé tettek. Végül 1954 januárjában a szokásos vádpontok: kémkedés és a népköztársaság megdöntésére irányuló összeesküvés miatt életfogytiglant kapott, de a nemzetközi tiltakozás hatására végül házi őrizetbe kerül. Rákosi döntését elvtársai előtt így kommentálta:
„Öregasszony, feltételezzük, hogy megjön az esze…”
Hát nem jött meg, hiszen 1956 november első napjaiban államminiszterként ott van Nagy Imre harmadik kormányában. Pontosabban Bécsben tartózkodik a Szocialista Internacionálé kongresszusán. Ahol a lincseléseket és a Szovjetunió melletti elkötelezettséget is megemlíti, miközben a forradalom támogatását kéri elvtársaitól. November 4. után Sopronnál fordítják vissza többször az oroszok, soha többé nem léphet magyar földre. Emigránsként ott van New Yorkban a forradalomról szóló ENSZ-jelentések megszövegezésénél, memorandumokkal bombázza az illetékeseket, előadókörutakat tart, publikál. Már egyes emigráns szociáldemokrata elvtársai sem nézik jó szemmel aktivitását, a Kádár kormány pedig titkos ügynökeivel igyekszik kompromittálni. Élete utolsó éveit a honvágytól folyamatosan gyötörve Belgiumban éli le, hamvai 1990-ben térnek haza, 1994-ben jogilag is rehabilitálják.
Pálffy Lajos
