1984. augusztus 5-én, ma 30 éve meghalt a férfi, aki korának legnagyobb színésze volt. Pályatársai csodálták tehetségét, a nézők milliói imádták karizmáját. Pazar fényűzésben élte életét és minden szoknya alá benézett. Övé volt a földkerekség leggyönyörűbb nője. Richard Walter Jenkinsként született. Hogy sosem halott róla?
És ő volt a férfi, aki napi három üveg whiskyt ivott meg, aki elhagyta, majd újra feleségül vette a káprázatos Elizabeth Taylort, hogy azután másodszor is különváljanak. Szegénységből, saját erejéből és tehetségével küzdötte fel magát, de sosem hitte el, hogy valóban sikerült. A gazdagságtól és sikertől szorongott. Élete végéig megmaradt a bányász család tizenkettedik gyermekének, akit gyötört a bizonytalanság, hogy alkalmas-e, képes-e, megérdemli-e? Richard Burton válasza, a saját kínzó kérdéseire az örökkévalóságba visszhangzó vaskos nem volt. 58 évesen távozott.
Walesi származású apja alkoholista, anyja pedig kocsmáros volt, aki a tizenharmadik gyerek szülésébe belehalt. A fiú megszállottja volt a tanulásnak, és hatalmas szerencséjére pártfogója egész a színpadi karrierig röpítette. Burton több mint negyven filmben szerepelt, játszott lezüllött lelkészt, alkoholista tanárt, volt VIII. Henrik, Petruchio a Zeffirelli által rendezett Makrancos hölgyben, pszichiáter a Peter Shaffer Equus című drámájából készült filmben, és ő alakította a címszerepet a Richard Wagner életéről készült szuperprodukcióban. Színpadi alakításai közül különösen a Hamlet emelkedik ki, amelyet 1964-ben a Broadway-n mutattak be John Gielgud rendezésében.
Válla és mellkasa széles volt, zengő hangjával, vakító kék szemével rajongói százait ejtette rabul. Kedvelte a nagyzolást, a luxust, nagy mohósággal fogyasztotta az ételeket, italokat és a nőket, szívesen és ügyesen sportolt, nagyvonalú volt, kedvelte a vidámságot, őszintén és szívből tudott nevetni. Igazán megnyerően tudott hazudni, s ez a képessége jól jöhetett szerelmi kalandjainál. Kétszer is oltár elé vezette a kor szex bálványát, Liz Taylort. Szép szerelem volt, gyötrelem és szenvedélyes fellángolások váltakozása, de ingoványos is - az ilyenbe bele lehet dögleni. Nem csak kettejük életét, de magát Hollywoodot is kiforgatta négy sarkából ez a nyers szenvedély. Románcukat hatalmas érdeklődés és felháborodás övezte. Utóbbi oka az volt, hogy kapcsolatuk kezdetekor mindketten házasok voltak; a Vatikán nyilatkozatot adott ki, amiben elítélte házasságtörésüket. Ők voltak az egyik első híres pár, akit mindenhova követtek a paparazzók, és a sajtóban Dickenliz néven emlegették őket. Először '64-ben házasodtak össze, de '74 nyarán elváltak, hogy aztán '75 őszén újra összeházasodjanak, majd '76 nyarán felbontották második házasságukat is.
Nem félünk a farkastól, George Segal, Richard Burton, Elizabeth Taylor
A legendás páros tizenegy filmben szerepelt együtt, és ezek majdnem mindegyike tükröt tartott közös életük valamelyik sajátos vonására. A Nem félünk a farkastól részegen veszekedő házaspárja például kizárólag a pusztításon keresztül tudja kimutatni egymás iránt érzett szerelmét. „Richard számára valódi örömöt jelent, amikor kijön a sodrából – nyilatkozta egyszer Elizabeth. – A veszekedéseink szórakoztató üvöltözések, és Richard ilyenkor olyan, mintha kis atombomba robbanna fel benne.” Az Oscart végül – immár másodszor – egyébként csak Elizabeth nyerte el a filmért, amelyben valóban élete egyik legjobb alakítását nyújtotta. Richard veszített – csakúgy, mint minden más alkalommal. Hétszer jelölték, de végül sosem kapta meg a szobrot. Mindig mellőzöttnek érezte magát és sosem volt elégedett azzal, amit csinált. Meggondolatlanná, rendbontóvá lett a hivatásában, igényessége önpusztításba csapott át, az öregkor rá váró nagy szerepeit már nem játszhatta el.
Utolsó éveiben így nyavalygott: „Miért forgassak újabb filmet, ha az engem annyira untat? Miért hagyom rábeszélni magam, hogy aztán valami középszerűt csináljak?” Vigaszt és figyelemelterelést keresett mind az öt házasságában, ahogy az alkoholban is. Nemcsak mint karakterszínész, hanem mint alkoholista is a legnagyobbak közé tartozott. Bárkit az asztal alá ivott és még kutyasétáltatás közben is whiskys üveg volt a hóna alatt. Barátai úgy nyilatkoztak róla, hogy valódi énje kedves és érzékeny, de az italtól durván, arrogánsan viselkedett. Gyógyírként ivott, hogy felejtse, mennyire unalmasak és félelmetesek az emberek – s hogy „elfelejtsem, mennyire dögunalmas vagyok én magam is.” Utolsó éveiben folyamatos delíriumban volt, sokszor már a szövegkönyvet sem tudta rendesen olvasni és folyton magányosságáról beszélt.
1984, John Hurt és Richard Burton
Abszolút természetesnek mondták, aki minden szerepében önmagát alakította. Utolsó filmszerepe az 1984 O’Briene, a Belső Párt tagja, a pártellenes Testvériség mozgalom egyik vezetője, ám biztos benne, hogy túlzott intelligenciája miatt maga is el lesz gázosítva. A regény legtöbbet tudó, de legkevesebbet eláruló alakja, akit Orwell a könyvében így írt le: „nagy, izmos, vastagnyakú, nyers, de kedélyesen durva arcú férfi volt. Félelmetes külseje ellenére volt benne valami egészen különös módon megnyerő. Volt valami az arcában, ami ellenállhatatlan. Talán nem is kimondottan az elkötelezettség hiánya volt az arcára írva, hanem egyszerűen csak az intelligencia.” O’Brien, akiről nem lehet tudni, barát-e vagy ellenség, akinek hatása részben a titokzatosság, s aki a filmben ellentmondásos apafigura; tanítja, neveli, védi, de meg is bünteti a főhőst, egyszerre a megmentő és a kegyetlen szadista, aki ellen küzdeni lehet, s aki a filmben a drámai fordulatot játssza.
Az 1984 című film forgatása után elmentek John Hurttel inni egyet a kocsmába, utána hazament és néhány óra múlva egy genfi klinikán agyvérzés következtében meghalt. Richard Burton örök második volt. Hiába küzdött, harcolt. Hiába hozott rengeteg áldozatot, hiába adta a tőle telhető legjobbat, sosem tudta megelőzni riválisát. Sosem tudott túlnőni ellenfele, Jenkins árnyékán. Belefulladt az alkoholba, belehalt önmagába.
Jenei Gabriella
