100 évvel ezelőtt, 1914. június 1-én halt meg Feszty Árpád festőművész. Az 1856-ban, a ma Szlovákiához tartozó, Komárom melletti Ógyallán (Hurbanovo) született és Rehrenbeck Árpád Szilveszter néven anyakönyvezett jeles magyar piktor Komáromban, Pozsonyban és Budán tanult. 16 éves korában kirakták a Budai Főreáltanodából, mert a hivatalos politikai nézetekkel ellentétes szellemű művészeti kört alapított. Ahogy ma a kalandvágyó fiatalemberek figuránsnak állnak, akkoriban a lázadó kamaszok leginkább vándorszínésznek mentek. Feszty is négyökrös szekéren járta az országot és próbálgatta művészszárnyait. 1874-ben némileg megkomolyodva Münchenbe ment. Ekkor már rajzolt és festett. Tehetségét hamar el- és felismerték, egy tájképe keltett feltűnést és hozta el neki a sikert. Állami ösztöndíjat kapott.

Hova máshová ment volna egy nagyreményű festőtanonc, ha nem Párizsba? Feszty Árpád 1878-ban a világ művészetének fővárosában Delelő című képével nagy népszerűségre tett szert. Aztán Velencébe utazott, ahol – micsoda meglepetés – lagúna-képeket festett.

Hazatérvén, ógyallai műtermében egy monumentális képet készített, a Pusztai találkozás télen című alkotást. Ez aztán itthon is meghozta számára a sikert, 1880-ban ösztöndíjjal Bécsben tanulhatott. Itt készült el a Golgota című képe, melyet újabb vallási tematikájú képek követtek, a Levétel a keresztről és a Szent Gellért.

Feszty Árpád lassan a kor két legdivatosabb festőjének egyikévé vált. A másik Munkácsy Mihály volt.

Lyka Károly 1914-ben a Művészet című folyóiratban értő tanulmányt tett közzé Feszty Árpádról, melyben a kor legnagyobbjai között pontosan kijelöli a helyét. Azt írja, hogy Feszty festői tehetségét tetézte „elragadó izzó vére, elméssége, törzsgyökeres magyar zamatú esze járása… rajongó szeretete a tanya élete és a tanya nótái iránt duplán érvényesült abban az időben, amidőn a népszínmű virágkorát élte.”

A magyar festőművészet egyik fénykorát jelentő 19. század, a romantika, a historizmus, a közvetlenül a szecesszió előtti időszak szellemi pezsgése igen termékenyen hatott a kor alkotóira. Feszty Árpád képeiben legyen az tájkép, életkép, történelmi vagy vallásos kép, mindben ott vibrál valami valóságon túli feszültség. Azt írják, hogy „csupa-tűz líra volt, de ő is abban a felfogásban nevelkedett és élt, amely az epikában látja a legmagasabb rangot.” A festőnek bőven volt alkalma történeteit megmutatni: csak a budapesti operaházban kilenc nagyméretű faliképét csodálhatjuk meg.

Feszty Árpád munkái közül a legnevezetesebb a ma Ópusztaszeren ékeskedő a Magyarok bejövetele című monumentális festménye.

Érdekes története van a kép keletkezésének. Feszty Árpád egy párizsi körkép hatására hasonlóan nagyléptékű történetet akart vászonra vinni. Családját arról tájékoztatta, hogy megfesti a bibliai özönvizet. A család megijedt, joggal. A család egyébként nem másokból állt, mint apósából, a legnagyobb magyar történetíróból, Jókai Mórból, és annak nevelt lányából, Jókai Rózából. Nem akárkik javasolták tehát, hogy egy magyar festőnek helyesebb a magyarok bejövetelét megmutatni, mint az özönvizet. A Feszty által megálmodott körkép témája tehát megvolt: a honfoglalás.

Jókai Róza

Feszty Árpád nagyon komolyan vette amúgy nagyon komoly és nehéz feladatát. Tanulmányozta a Vereckei-hágó környékét, történészekkel tanácskozott a honfoglalás kori életmódról, eszközökről, viseletekről. A fővárosi tanács a sajtóhírverés keltette érdeklődés hatására átvállalta a kép elkészítésének költségeit. Jókai Róza tehát megnyugodhatott, a családi kasszát nem érte kár. A tanács a körkép elhelyezésére felépítette az úgynevezett Rotundát, ami értelemszerűen egy kör alaprajzú ház volt. Átmérője 40, magassága 16 méter volt. 1893 augusztusára tűzték ki a kép átadásának idejét, ám ezt Feszty és társai nem tudták tartani. Ezen nincs mit csodálkozni, a kész mű 15 méter magas és 120 méter hosszú lett. Társakat mondtunk, hiszen látván a feladat nagyságát és Feszty Árpád elszántságát, de látván a határidő tarthatatlanságát is, a kor legnevesebb festői siettek segítségére. Újváry Ignác az eget festette, a tájképi részleteket Mednyánszky László, a történelmi alakokat Vágó Pál, a táborverést Pállya Celesztin készítette el. Feszty Árpád felesége, aki maga is jó nevű művész volt például a sebesülteket és a hallottakat vitte vászonra. 1894 tavaszára fejezték be a munkát.

Május 13-án nyílt meg a kiállítás. Hatalmas érdeklődés várta a képet, a budapesti millenniumi kiállítás egyik legfőbb nevezetessége volt. Ám semmi nem tart örökké, a népszerűség és a dicsőség főleg nem, a körképet elvitték Londonba, de ott senkit nem érdekelt a magyarok bejövetele. Hazahozták, a kép a szállítás közben megrongálódott. A főváros lebontotta a Rotundát, helyére állították a Szépművészeti Múzeumot. A körkép egy rosszul megépített házba került, ahol állapota egyre inkább romlott. A körkép iránti érdeklődést aztán a mozi térhódítása a minimálisra csökkentette. A történet vége azonban jó. A képet hosszú évek munkájával 1995-re mesteri módon restaurálták, és egy mintaszerűen megépített, a képhez méltó épületbe került Ópusztaszerre a Nemzeti Történeti Emlékparkba.

A Rotunda a Nemzeti Történeti Emlékparkban

Feszty Árpád rendkívül termékeny alkotó volt, 1899-re már szinte azt mondhatjuk, hogy Magyarország kicsinek bizonyult számára. Firenzébe költözött. 1912-ben tért vissza, ekkor állította ki újabb munkáinak gyűjteményét a Nemzeti Szalonban. Tájképei, életképei, portréi mind-mind az általa leginkább szeretett magyar vidékről, az Alföldről szóltak. Nagy tervei voltak, ám halálos kór támadta meg, ami 100 évvel ezelőtt elragadta közülünk.

Az élet már csak ilyen: egyszer voltunk, hol nem voltunk. Az ember megy, a mű marad.

Dippold Pál