Aligha van ma Magyarországon olyan ember, aki, ha bármiféle iskolába is járt, ne ismerné az 1904. május 5-én elhunyt Jókai Mór nevét. A 19. század egyik legtermékenyebb és legsikeresebb magyar írója, lényegében a magyar próza megteremtője, Petőfi Sándor barátja, a márciusi ifjak egyike, a század második felének itthon és világszerte ünnepelt írófejedelme napjainkban is rendkívül népszerű. Erre talán egyetlen tény is elegendő bizonyíték: az 1898-ban befejezett száz kötetes Jókai-összes díszkiadása és száz évvel későbbi utánnyomása is nagy példányszámban, pillanatok alatt elkelt.
Jókai Mór 1825-ben született Révkomáromban. Apja, ásvai Jókay József ügyvéd, édesanyja banai Pulai Mária. Az előnevek a család nemesi mivoltát jelzik. Jókai Mórnak, akkor még Móricznak egy bátyja és egy nővére volt. 1831-ben kezdte elemi iskoláit, több helyen megfordult, elsősorban nyelvtanulás céljából, végig kitűnően tanult. Nem volt ez másként a pápai református iskolában sem, ahol 1841-42-ben készült az életre, és ahol végül jeles eredménnyel érettségizett. Pápán találkozott a később fényes pályát befutó kortársaival, például Kerkapoly Károllyal, Petrich Somával, Kozma Sándorral és Petőfi Sándorral, akivel, ha nem is életre szóló – 1848-ban összevesztek –, de termékeny, bensőséges és igen szoros barátságot kötött.
A nagy írót Jókay Móricz néven anyakönyvezték. Egyes források szerint bizonyos Tóth Lőrinc címzett először egy levelet Jókay Mór úrnak. Ezen Jókai felmérgesítette magát, és válaszlevelére azt írta: Tóth Lőr úrnak. Az irodalomban Petőfi javaslatára kezdte a Jókay Mór nevet használni. 1848-ban az y-t i-re cserélte, amellyel mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy nincs szüksége a nemesi származás előnyeire.
Egy súlyosnak tűnő tüdőbetegség miatt édesanyja Kecskemétre küldte. A levegőváltozás teljesen meggyógyította mellbaját, és miközben jogot tanult, igen közelről megismerhette a magyar nép életének minden jellemzőjét.
Irodalmi pályafutása is itt kezdődött, 1842-ben megírta a Zsidó Fiú című darabját egy pályázatra. Petőfi segített barátjának a szoros határidejű mű elkészítésében, mivel feltétel volt, hogy a szöveget idegen kéz írja, Petőfi másolta le a pályázat végén dicséretet nyert darabot. Honoráriumot ezért a munkáért nagy költőnk nem fogadott el, Jókai – aki cseppet sem mellékesen tehetséges festőművész is volt – egy Petőfiről készített olajképpel hálálta azt meg.
Jókai Mór 1855-ben (forrás: OSZK)
Jókai Mór 1844-ben visszatért Komáromba, aztán Pestre költözött, ezekben a városokban végezte jogi gyakorlatait. Közben folyamatosan jelentek meg novellái. 1847-ben már az Életképek című lap szerkesztője lett. Ebben az évben, egészen szakításukig, Petőfiék lakásában lakott. Összekülönbözésük oka egyébként Petőfi Vörösmarty Mihályt igazságtalanul támadó írásának megjelenése volt. A lelkek mélyében azonban ennél lényegesen komolyabb ellenérzések munkáltak, Petőfi nem helyeselte Jókai Laborfalvi Rózával kötött házasságát. A kora leghíresebb színésznőjének számító hölgy jóval idősebb volt Jókainál, ráadásul a házasságba egy törvénytelen gyereket is hozott, Benke Rózát. Évtizedekkel később az akkor már Jókai Rózának nevezett leány Feszty Árpád festőművész feleségeként hosszú ideig adott otthont nevelőapjának.
Laborfalvi Róza
Jókai Mór az 1848-as márciusi ifjak talán legmeghatározóbb alakja. Március 15-én a Pilvaxból Petőfi Sándor Vasvári Pállal és Bulyovszky Gyulával Jókai Mórhoz ment, ahol a sajtószabadság megszerzésének feltételeiről tanácskoztak. Megszületett a forradalom 12 pontja, melynek szövegezésében Jókaié volt a főszerep. A Pilvaxban ő olvasta fel a forradalmi követeléseket. Az orvosi egyetemen ismét ez történt, Petőfi is csatlakozott a Nemzeti dallal. Több hasonló, kisebb tömeggyűjtő és lelkesítő alkalom után, délután értek a Nemzeti Múzeum előtti térre, ahol Jókai nagyhatású beszédét követően, már a Városházán, a főváros polgármestere csatlakozott a forradalmárokhoz, és aláírta a 12 pontot. Jókai mindvégig a szellemi irányítók között volt. Főként az akkor is nagy hatású sajtó tartozott hozzá, az Esti Lapok és a Pesti Hírlap szerkesztését vállalta.
A szabadságharc bukása után regényeibe illő kalandossággal sikerült megmenekülnie, álruhában áthajtott az orosz csapatok vonalán, és Laborfalvi Rózával a Bükkben, egy Tardona nevű faluban rejtőzött hónapokig. Itt nem írt, hanem festett. Aztán felesége szerzett neki egy menlevelet, Pestre Kovács János néven tért vissza, de még itt is hónapokig rejtőzködnie kellett. Haynauék, utólag úgy tűnik, a forradalom irodalmár szereplőit nem bántották. Kevéssé ismert, hogy egy Hegyesi nevű császári alkalmazott harmincnégy írót, köztük Jókai Mórt is halálos ítélettel akart sújtani. Ám Kossalkó János államügyész védőirata hatásos volt, elfogadták tételét, mi szerint az irodalom nem vezette a forradalmat, csak visszhangja volt a közérzésnek.
Jókai az 1850-es évek elejétől minden erejével az irodalmi életet szolgálta. Írt, s mivel szerkesztői munkát nem kaphatott, főmunkatársként dolgozott a Vasárnapi Újságban, a Hölgyfutárban és a Pesti Naplóban. Ezek az évek jelentették Jókai irodalmi tevékenységének legtermékenyebb időszakát. Nem mellékes, ma is irigylendő tény, hogy ő volt az első magyar író, aki az írásaiért kapott pénzből gond nélkül, nagypolgárhoz méltó módon tudott élni.
A regények mellett arra is volt ideje, hogy két, hetente megjelenő vicclapot is alapítson: a Nagy Tükör és az Üstökös címűt.
Jókai Mór; Pollák Zsigmond metszete (forrás: OSZK)
1863-ban azonban, az alig öt hétig élő Hon című politikai napilap alapítójaként, összeütközésbe került a hatalommal. Egy cikk miatt perbe fogták, a katonai törvényszék csendháborítás címén a cikk szerkesztőjét, Jókai Mórt éppen úgy egy évi börtönre, nemessége és ezer forint biztosíték elvesztésére ítélte, mint Zichy Nándort, az írás szerzőjét. Együtt kerültek börtönbe, ahol meglepő körülmények fogadták őket, bilincsről szó sem volt, a parancsnok kirándulásokat szervezett nekik, olvastak, írtak, fejedelmi lakomákban volt részük, egy hónap múlva hazamehettek.
1886-ban meghalt felesége, Laborfalvi Róza.
A század végére Jókai Mór művei nemcsak itthon, hanem szerte Európában is rengeteg hívet szereztek maguknak. A külföldi kritikusok nagy elismeréssel dicsérték humorát, a magyar népet és társadalmat bemutató alkotásait. Jókai örömét lelte munkájában. Minden nap hajnaltól dolgozott, egyszerre akár több munkán is. Hatalmas regényeit rendkívüli szakmai magabiztossággal teremtette meg. Az írások stílusjegyeit vizsgálva a magyar irodalomtudósok arra jutottak, hogy Jókai a romantika és a realizmus közötti átmenet képviselője. Voltak hívei és ellenségei. Az utóbbiak szemére vetették, hogy nem szolgálja az irodalom haladását a romantika fekete-fehér ábrázolásmódjával, a csak jó és csak rossz tulajdonságokkal rendelkező hőseivel. Azt azonban ők is kénytelenek voltak elismerni, hogy tájleírásaiban, a magyar népszokásokat, csatajeleneteket megjelenítő regényrészletekben, a közönség figyelmét végig lekötő izgalmas cselekményszövésben szinte felülmúlhatatlan. Egyik fő kritikusa, Gyulai Pál a regények főszereplőinek kidolgozatlanságát, jellemük sablonosságát vetette szemére. Jókait azonban nem a kritikusok, hanem az egyre nagyobb számú olvasóközönsége minősítette.
Géppuskázzuk rá a kedves olvasóra azokat a regénycímeket, melyeket minden magyar ember ismer: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Szegény gazdagok, Az új földesúr, Mire megvénülünk, Szerelem bolondjai, A kőszívű ember fiai, Fekete gyémántok, Az aranyember, Egy az Isten, Rab Ráby, Szeretve mind a vérpadig, A lőcsei fehér asszony, A cigánybáró, Sárga rózsa.
Ezeket olvassuk, és nem Gyulai Pál „savanyú a szőlő” szövegeit.
Jókai Mór igen sokoldalú ember volt, mesteri-művészi alkotások kerültek ki a keze alól. Akár festett, akár rajzolt, akár csont- vagy fafaragványokat készített. Élénken érdeklődött a természettudományok iránt, ennek egyik következménye, hogy először Budán, a Svábhegyen, majd Balatonfüreden vásárolt házat, melyek körül gyönyörű kerteket alakított ki.
Jókai Mór, a nagy mesemondó, a magyar próza egyik legjelentősebb alakja is esendő ember volt. 1899-ben rokonsága és barátai minden rosszallása és tiltakozása ellenére feleségül vette a húszéves Grósz (Nagy) Bellát.
A kapuzárás utáni pánik, Jókai életének utolsó öt éve semmit sem változtat azon, hogy Jókai Mór nagy művész volt. A legnagyobbak közül való.
Dippold Pál
