115 évvel ezelőtt, 1899. április 29-én született Washingtonban Duke Ellington, az amerikai zene egyik világszerte ismert nagyhatású szereplője. Zenekarvezetőként, virtuóz zongoristaként és komponistaként ott munkálkodott a jazz születése körül.
De hogyan is teremtették meg és éltetik ma is a világ vezető zenészei közül rengetegen a fekete muzsikát, vagyis a jazzt? Az új zenei irányzat létrejötte évre pontosan Duke Ellington születésének idejére esik. A századfordulóra. Egy olyan előadásmódot jelent, amely a néger rabszolgák hagyományait vegyíti az európai szórakoztató-, induló és népzenével. Egyes szófejtések szerint a név a francia jaser szóból ered, ennek jelentése csevegés, pletyka, a hangulatfestő szó a korai jazz rögtönzéseihez, kötetlen-közvetlenségéhez jól illik. Amerika elfoglalása után a hódítók 16 millió négert hurcoltak rabszolgának a kontinensre. Számuk azóta nőtt, ma már minden ötödik Amerikában élő ember színesbőrű. Korábbi kényszerű együttélésük a fehérekkel többek között gondosan őrzött zenei hagyományaik vegyülését is magával hozta. A fehérek átvették a néger zene elemeit, a feketék pedig az európai népzenék vallásos és világi formáit. Kialakult tehát a teljesen önálló amerikai népzene. Ez aztán később két jellemző ágra szakadt, az északi folklór darabjaira, ide tartozott a munkadal, a ballada, a spirituálé, a blues és a jazz. Közülük csak a jazz a hangszeres, a többi énekes előadásmódú. Észak-Amerika déli részén máig a latin kultúrára és a római katolikus vallásra épülő stílus az uralkodó. Ott például a rabszolgák saját hagyományaikhoz alakították új vallásukat, és ennek keretében például ősi dob improvizációkkal is formálhatták új zenéjüket.
A jazz alapeleme az improvizáció, ez az ember legősibb önkifejezési formáihoz tartozik. Az ősember azt próbálta a kezdetleges eszközeivel zenévé formálni, amit a legerősebben érzett. Ezek az ősi érzelmek kerültek újra az úgynevezett civilizált zenébe, a századfordulón, Duke Ellington születése idején, amikor a négerek énekét és zenéjét végre a nem színesek is meghallották. Zenéjükben az adott pillanatban elhangzó dallam vagy ritmus akkor és ott él, egyszerű és megismételhetetlen. Lényegében ez adja elsősorban a jazz varázsát.
Kialakulása idején a fehérek Amerikában utálták a jazzt. A négerek másodrendű állampolgárok voltak. A hivatalos vélemény szerint a jazz durva, civilizálatlan és erkölcstelen zene. Igen ám, de erősen vonzotta a fehéreket is. Hogy más példát ne szedjünk elő, az I. világháború után divatba jött táncokat szerte a világban a jazz ihlette. Aztán amikor a fehér muzsikusok is beálltak jazz zenésznek ez túl azon, hogy jelentősen megváltoztatta, megszelídítette a jazzt, egyben annak hivatalos elismerését is jelentette, és a szving megszületéséhez vezetett.
Duke Ellington családjából hozta magával azt az eleganciát, ami küllemét és gondolkodásmódját élete végéig jellemezte. Nem máshol laktak ugyanis, mint a Fehér Házban. Édesapja itt dolgozott komornyikként. Családját mintaszerűen nevelte. A hivatalosan Edward Kennedy Ellington névre keresztelt Duke-t zongoraórákra járatta. A fiú zene iránti érdeklődése komoly és önkéntes tanulmányokat hozott magával: kottaolvasást, összhangzattant tanult. Alig nőtt ki a gyerekkorból már a Washington környéki klubokban lépett fel zongoristaként, aztán a barátaival alakított zenekarral bálokon és követségi ünnepségeken zenéltek.
Hiába volt rendkívül sikeres szülővárosában és környékén, elment hazulról, és 1923-ban már New York-ban játszott, ahol rövid időn belül már egy neves zenekar vezetője is volt. 1927-re az Egyesült Államok egész keleti partján nagy népszerűségre tettek szert. A híres harlemi Cotton Club zenekarának szegődtek, egészen 1931-ig itt dolgoztak. Ez adta a valódi kiugrási lehetőséget Ellingtonnak és zenekarának, hiszen a legbefolyásosabb fehér közönség hallgatta zenéjüket a klubban, ráadásul minden héten szerepeltek a rádióban.
Az 1950-es években átmenetileg háttérbe szorultak az Ellington képviselte zenei stílus képviselői. 1954-ben megszületett a rock and roll, amiről azért annyit érdemes megjegyezni, hogy alapelemei elsősorban éppen az Ellington képviselte fekete zenéből, a rythm and blues-ból, és a jazzból merítette.
Duke Ellington nem állt meg. Komponált, lemezeket készített, koncerteket adott, aztán az 1956-os newporti jazzfesztiválon egy rendkívüli koncerttel visszaszerezték népszerűségüket. Egészen 1974-ben bekövetkezett haláláig Ellington mindig változatlan tűzzel élt hivatásának, a zenének. Koncertjeivel bejárta a világot. A műfajban kiemelkedő kitüntetésnek számító Grammy- díjból neki 11 volt.
A fekete-fehér szembenállást meg úgy elmosta az idő, hogy az Egyesült Államok elnöke ma egy B. Obama nevű fekete ember. És ez így van rendjén.
Dippold Pál
