75 évvel ezelőtt, 1939. február 12-én született meg Chicagóban a Doors rockzenekar billentyűse, Ray Manzarek. A neve mindenki számára nyilvánvalóvá teszi lengyel származását. Raymond Daniel Manczarek néven anyakönyvezték. A későbbi felvételek tanúsága szerint vitathatatlanul nagy tehetségű zenész pályája és a világhírnévig vezető útja lényegében egy sorsszerű találkozással kezdődött: a Los Angeles-i UCLA filmfőiskolán megismerkedett Jim Morrisonnal. Manzarek ekkorra már túl volt Orff Carmina Buránájának rock átíratásán, zenekari producerként működött, és több rockzenekarban is játszott. Így tehát semmi csodálnivaló nincs abban, hogy aztán a később legendává vált Morrison megmutatta Manzareknek költeményeit és dalszövegeit.
Villámgyorsan megalakították a Doorst. Nevüket William Blake, a nagy angol tigrisköltő verséből vették. A bejárat, kapu, ajtó szó esetükben az érzékelés ajtóit jelentette, mint majd a későbbi Morrison-költemények némelyikéből kiderül, ezek az ajtók maguk az emberek.
Az ajtóemberek 1967-ben jelentették meg Light my fire című lemezüket, némely szakíró szerint ez kijelölte a zenekar helyét a kortárs és rendkívül népszerű többi együttes között. Azonnal a Jefferson Airplane és a The Grateful Dead magasságába emelkedett Manzarekék muzsikája. Ez utóbbi név a maga morbid jelentésével: hálás halottak vicces akart lenni, aztán amikor Jim Morrison néhány évvel később meghalt aligha tudható, hogy ő mennyire minősíthető hálás hullának a párizsi Père-Lachaise többi híres hallottja között. Sírja mindenesetre máig zarándokhelynek számít.
A fegyelmezett, rendkívül képzett, az intellektuális rock egyik legjelentősebb képviselőjének számító Ray Manzarek munkássága értelmezhetetlen a Doors és annak frontembere Jim Morrison nélkül. A lengyel származású billentyűs hallatlan odaadással tette a dolgát és vált néhány év alatt a világ egyik legkiválóbb orgonavirtuózává. Mégsem belőle lett legenda, hanem Morrisonból. Gondolom, ezt a 2013-ban, 74 évesen meghalt Manzarek soha nem bánta. Tudta azt, amit minden normálisan gondolkodó ember, legenda azokból lesz, legenda azok életére építhető, akik rendkívüli tehetségükkel hatalmasan pazarló módon bánnak és önpusztító életüknek fiatal korukban vége szakad. Hogy csak a rocktörténetnél maradjunk Jim Morrison mellé azonnal oda rakhatjuk Janis Joplint és Jimmy Hendrixet. Aztán még sok mindenki más nagyfényű tehetség halála után a közelmúltunkból Amy Winehouse-t. A halál amúgy önmagában nem érdem.
A Doors fénykorában, mint a többi rockzenekar az 1968-as diáklázadások szellemi előkészítésének részesei voltak – akár tudták, akár nem. A zenekar egyedi, azonnal felismerhető és sokakat elvarázsoló stílusában nagy szerepe volt Ray Manzarek virtuóz billentyűzésének, kortársai közül senki nem volt képes például arra a mutatványra, hogy bal kezével egyik orgonáján a basszusgitár szólamait játszotta, miközben a másikon elementáris erejű jazz futamait robogtatta. Többek között ezért nem volt basszusgitárosa a Doorsnak.
Rockfrontember társaihoz hasonlóan Jim Morrison is szívesen táncolt a közönségben sikoltozó lányoknak, a szexuális forradalom egyik élharcosát is megjelölhetjük személyében. A róla áradozókat cseppet sem zavarja, hogy az összes többi rockénekesről ugyanez elmondható. Az sem egyedülálló, hogy a különböző drogok és az alkohol hatására Morrison – éppen Manzarek elmondása szerint – kifordult önmagából. Az őrültekre jellemző mozdulatokkal és gesztusrendszerrel sámáni mutatványokat adott elő. Ez az álsámánizmus aztán igen sok botrányt okozott. A kábítószer és az ital 1971-ben a magát költőnek tartó Morrison halálához vezetett.
A Doors azonban folytatta, Manzarek vette át az énekes szerepét. Két albumot is megjelentettek, ám igazi sikert nem értek el.
Hosszú idő után, 2002-ben Manzarekék újjáalakították a Doorst The Doors 21st Century néven. Ez egyenesen kudarctörténetnek mondható, csúnya veszekedések és pereskedések után a kitűnő zenészek abbahagyták a közös muzsikálást.
Morrison sámánista mutatványaiban semmi újdonság nincs. Több ezer évvel ezelőtt őseink, a magyar sámánok bekaptak néhány hallucinogén gombát, révületbe estek, villámgyorsan felkúsztak a jurta központi tartóoszlopára, és elkezdték közvetítésüket a felső világ és az emberek között. A régmúlt és a jelen között ezzel nagyjából megjelöltük a legfontosabb különbséget. Ezer évekkel ezelőtt csak a sámán drogozott, ma a sámán nem, a közönség igen.
A sámánrockot egyébként Morrisonnál sokkal hitelesebben, mélyebben képviselte a magyar Grandpierre Attila a Vágtázó Halottkémekkel. Drog nélkül.
Sajnos a mi mai sámánunk mögött nem játszott egy olyan rendkívüli tehetség, mint Manzarek. A lehető leghitelesebb rock and rollt vagy bluest olyan egyedi, csak rá jellemző módon jazzesítette, hogy azóta sem akadt utódja. Kortársai közül csak a Deep Purple alapítója, Jon Lord vagy a híres rocktrió az Emerson Lake and Palmer billentyűse Keith Emerson mérhető hozzá. A fegyelmezett muzsikusok, igaz, az utókor nem kiáltotta ki őket zseninek, szép kort éltek meg, vagy még meg sem haltak, mint Emerson.
Manzarek élete azt példázza, hogy értéket teremteni és megtartani a zenében is sokkal nehezebb, mint egyszer egy jó nagyot lázadni aztán itt hagyni mindent és belepusztulni a nagyotmondásba.
Ezen még az sem változtat, hogy a világon mindenhol Morrison-kultusza és nem Manzareké virágzik. A perbáli rockkocsmát Morrison Klubnak nevezték el. Ám amikor egy-egy Doors dalba belehasítanak és megtöltik szépséggel az ember lelkét a hatalmas Manzarek orgonafutamok, érdemes elgondolkodni azon, hogy ki is az igazi sámán.
Nem biztos, hogy a halott sámán a jó sámán.
Dippold Pál
