1934. február 8-án szeretett városában, Szegeden halt meg Móra Ferenc magyar író. 54 évet élt. Kiskunfélegyházán született, apja Móra Márton szűcsmester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony volt. A kitűnő tanuló fiú, majd fiatalember – a Kincskereső kisködmönből ismert – meglehetősen nehéz körülmények között folytatta tanulmányait. Budapesten szerzett földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát. Igen hamar elhagyta a pályát, egy évig tanított csak.

A 20. század elején a Szegedi Napló munkatársaként került a Tisza-parti városba, azaz újságíróként kereste kenyerét. 1913 és 1919 között a lap főszerkesztője volt, de leköszönése után sem maradt hűtlen, haláláig írt ide. 1904-ben a Somogyi Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, feladata a természetrajzi tár rendezése. Szerteágazó érdeklődése és tehetsége azonban másfelé is elvitte. Az intézmény igazgatója, a jó nevű prózaíró, Tömörkény István volt, aki az addigra már egy régészeti tanfolyamot is maga mögött tudó Móra Ferencet ásatásokra küldte ki. Ha még ez sem elég, Móra a néprajzi gyűjtőmunkában is részt vett. Tömörkény István 1917-ben meghalt, utóda a múzeum élén Móra Ferenc lett. A szegedi múzeum ma már az ő nevét viseli.

Az Alföldön, az őskori településeken folytatott ásatásokról komoly tanulmányokat tett közzé. Múzeumi évei alatt 104 lelőhelyen dolgozott és 12 régészeti témájú cikke látott napvilágot. A legnagyobb érdeklődést az 1926-ban megjelent A kunágotai sírok című dolgozata váltotta ki.

Fotó: OSZK

Móra Ferenc nagyon tudott írni, ehhez kitűnő gyakorlóterepet adtak a napilapok oldalai. Ideírt cikkei, muzeológusi pontossággal megszerkesztett és nem egyszer zseniálisnak mondható stílusban megírt tárcái gyorsan a magyar irodalom élvonalába emelték. Ott van ma is. Két szegedi társával, Tömörkény Istvánnal és Temesi Ferenccel együtt. Mórára nagy hatással volt Tömörkény, Temesi prózájára pedig Móra Ferenc.

Minden valamirevaló író, pályája kezdetén legalábbis, megpróbálkozik a költészettel. Mórával is így volt. Megírta Az aranyszőrű bárány című elbeszélő költeményt, majd 1905-ben megjelent a Szegénysoron című versgyűjteménye.  Szerencsénkre ebben az évben azonban megismerkedett Pósa Lajossal, a kor vezető gyerekolvasmánya, Az Én Újságom című lap főszerkesztőjével. A tekintélyes irodalmár – így írják – Móra Ferencet az ifjúsági irodalom művelésére biztatta. Nagy jót tett ezzel a következő nemzedékekkel.

Móra Ferenc gyerekeknek szánt írásai közül talán a Kincskereső kisködmön című kötetbe foglalt történetek a legismertebbek. Minden iskolában tanítják, túlzás nélkül állítható, hogy általa találkozhatnak akár a mai gyerekek is először a szó legkomolyabb értelmében vett szépirodalommal. Móra történetei természetes egyszerűséggel, megértő humorral, világos, közérthető stílusban ütik meg olvasói szívét. Azaz a szerző az érzelmeket sem szégyelli megmutatni. A Kincskereső kisködmön megható, ám az érzelgősségtől igen messze álló elbeszélései éppen úgy beleépültek a magyar közműveltségbe, mint A cinege cipője című vers. Ez utóbbit az idősebbek még kórusban ordították a fáradt olajjal felöntött padlójú tantermekben. Talán csak a minden számtanfüzet hátoldalára nyomtatott szorzótábla lehetett népszerűbb ebben a műfajban. Azt is hangos kórusban kellett elmondaniuk a tanulóknak oktatójukat várván.

Jelenet a Szőts István által rendezett Ének a búzamezőkről című filmből

Az írónak akkor is a legnagyobbak között van a helye, ha nem maradt volna utána más csak versei és rövid elbeszélései. Móra Ferenc azonban kivárta azt az időt, amikor az írói mesterség minden fogását megismerte. Ekkor írta meg élete fő művét Ének a búzamezőkről címmel. 1927-ben jelent meg a magyar falu lírai finomságú, érzelmeket érzékletesen megjelenítő regénye. Senki, későbbi népi író vagy szociográfus nem vonhatta ki magát hatása alól, Veres Péter éppen úgy Móra eszköztárát használta, mint Szabó Pál vagy a prózában is maradandót alkotó Sinka István. Már-már népköltészeti egyszerűségű, ám éppen ezért fölemelő és pontos lélekábrázolásra módot adó mű Móra Ferencé.

Pár évvel később, 1932-ben újabb terjedelmes írással jelentkezett. Ekkor került az olvasók elé az Aranykoporsó című történelmi regénye. Móra régészeti munkásságának tapasztalatai jelennek meg az Attila, hun fejedelem uralkodásának utolsó éveiben játszódó történetben. Furcsa nyelvében, stílusában mindvégig a figyelmet ébren tartó, lendületes elbeszélésében szinte megelevenednek a Móra- regény szereplői. A szórakoztató ismeretterjesztés és a teremtő irodalom elegyét alkotta meg ebben a művében Móra Ferenc.

Ha társakat kellene találnunk Móra Ferencnek a magyar irodalom történetében, három, hozzá hasonlóan változatos pályát befutott igen komoly írót állíthatunk mellé. Gárdonyi Gézát, Fekete Istvánt és Lázár Ervint. Sokan legyintenek a nevek hallatán, integessenek csak. A magyar irodalom kiemelkedő alakjairól van szó, akik látszólag a gyerek- és ifjúsági irodalmat művelték. A valóságban azonban, akik rájuk így gondolnak, nem ismerik a világot. A teremtett világban ugyanis rend van. A jó író akkor is jó, ha a komolykodó irodalomtudomány nem felnőtt íróként könyveli el.

Egyébként a fiatalemberek számára a legnehezebb bármilyen szöveget készíteni. Ha hazudsz nekik, kinevetnek és otthagynak. A fiatalok nem alakoskodnak, és nem csinálnak vegyi vagy matematikai laboratóriumot az úgynevezett irodalomtudományból.

Az megmarad mindenkor a fonnyadt lelkű fanyalgóknak.

Dippold Pál